Bezárás
Csehország

Kötelező a honvédelmi oktatás a cseh általános iskolákban, a katonaság és a fegyverlobbi örömére

Gyerekek esőkabátban masíroznak, fejükön gázálarccal. Sokaknak ismerős lehet ez a kép, akik 1989 előtt jártak iskolába Csehországban. A Szovjetunió felbomlása után a kötelező orosz órákkal együtt a honvédelmi oktatás is eltűnt az iskolákból – egészen 2012-ig, amikor a cseh hadügyminisztérium új ötletet rukkolt elő. A hadügyminisztérium 2012-es, honvédelmi felkészültségről szóló jelentése jelentős problémaként említi, hogy „az ország védelmére való felkészítés kérdése nem szerepel elég hangsúlyosan az általános- és középiskolák, valamint az egyetemek tanterveiben.”

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

A jelentés szerint a probléma megoldása, hogy az iskolai tanterv részévé kell tenni a honvédelmi oktatást, amely „történelmi tapasztalatokon alapuló pozitív értékeket teremt, és kedvezően alakítja [a diákok] hozzáállását a honvédelem kérdéséhez.”

Új terv, régi módszerek

2018-ban a cseh hadsereg létszáma húszezer fő volt; ezt a létszámot 2026-ig harmincezer főre tervezik növelni. A katonaság vonzereje az elmúlt években csökkent. A kötelező sorkatonai szolgálatot 2004-ben szüntették meg. Azóta a hadügyminisztériumnak új módszereket kell bevetnie a toborzáshoz.

František Šulc a cseh hadügyminiszter főtanácsadója volt 2012-ben, amikor elfogadták az iskolai honvédelmi oktatásról szóló törvénytervezetet. Šulc nagy támogatója a törvényjavaslatnak.

„Csehország modern történelmét nem mutatják be jól az iskolákban. A hadsereg bemutatása fontos szerepet játszik abban, hogyan viszonyulnak az emberek az országukhoz” mondta.

A nemzeti öntudat gyerekekbe való plántálásának ötlete 2013-ban vált valósággá. A hadügyminisztérium létrehozott egy POKOS (Příprava občanů k obraně státu, kb. Állampolgárok felkészítése az állam védelmére) nevű szervezetet.

A POKOS az egyetlen szervezet, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy az iskolai honvédelmi oktatás gyakorlati elemeit megvalósítsa; a gyakorlati órákat jellemzően a cseh hadsereg szolgáltatja.

Modern reklám a hadseregnek

Hanka Zoor Svačinková a Nesehnutí nevű civil szervezet munkatársa. A civilszervezet profiljába a lőfegyverek ellenőrzésével kapcsolatos ügyek tartoznak.  Svačinková szemtanúja volt számos „előadásnak”, amelyet a cseh hadsereg tartott.

Iskolásokat öltöztet egyenruhába és tanít fegyverhasználatra a lengyel kormánypárt, hogy engedelmes polgárokat neveljen

2015-ben a Jog és Igazságosság (PiS) párt nyerte a lengyel parlamenti választásokat. Azóta a kormánypárt tudatosan kisajátította a hazafiság fogalmát. Senki sem számított rá, hogy ez ennyire egyszerű lesz: elég csupán azt hirdetni, hogy a „valódi hazafi” nem más, mint egy zöld színű, katonai és nemzeti jelképekkel borított pulóvert viselő fiatalember.

„Láttam egy POKOS-előadást, ahol az előadók katonák voltak, akik a hadseregről beszéltek. A saját véleményüket tényekként adták elő. Lőfegyvereket adtak a gyerekek kezébe. Volt egy kislány, aki nem akarta megérinteni a fegyvereket, mégis kényszerítették, hogy kipróbálja. Tanácsokat adtak a gyerekeknek, hogy hogyan léphetnek be a hadseregbe, és ajándékokat osztottak ki, ha a gyerekek helyesen válaszoltak a kérdéseikre. Az egyik ajándék egy kézigránát alakú kulcstartó volt. Nekem úgy tűnt, hogy ez az egész egy toborzási módszer” – fejezte ki kétségeit Zoor Svačinková a cseh hadsereg által tartott honvédelmi oktatás tárgyilagosságát illetően.

Šulc is úgy véli, hogy az iskolai előadások toborzási lehetőséget jelentenek a cseh hadsereg számára, ám a korábbi miniszteri főtanácsos szerint ez nem probléma, hanem előny. „A toborzásra való képesség a hadsereg egyik legfontosabb jellemzője. Úgy vélem, hogy ez az egyik módja ennek, hiszen ha a gyerekeknek elegendő információ áll rendelkezésükre, akkor könnyedén lehet belőlük katona. Jobb, ha tanárok helyett maguktól a katonáktól kapnak információt. [A tanárok] nem tudják, mi a helyzet a hadseregben.”

A hadsereg a lehető legvonzóbbá teszi a hadsereget bemutató előadásokat. Az előadások iskolánként különböznek egymástól, attól függően, hogy milyen „felszerelés” áll rendelkezésre.

Van, hogy egy katonai helikopter száll le az iskola közelében, másutt hatalmas harckocsikban furikázzák körbe az egész osztályt. Az előadások egyik legvonzóbb, ugyanakkor legkényesebb „része” a lőfegyverek kezelése.

„A lőfegyverek társadalmunk részét képezik. Azt hiszem, jobb, ha a gyerekeknek felügyelet mellett mutatjuk meg a fegyvereket. …. Attól, hogy tagadjuk a létezésüket, a fegyverek még nem fognak eltűnni. De megtaníthatjuk a gyerekeknek a fegyverek tiszteletét” – nyilatkozta Šulc.

Akik fegyverismereti vizsgát tesznek, tudják, hogy a fegyverkezelés aranyszabálya, hogy mindig úgy kell viselkedni, mintha a fegyver el tudna sülni. Más szóval, a fegyvert tartó személynek csak akkor szabad célra fognia a fegyvert, ha lőni fog vele.

Gyerekek közelében pedig különös gonddal kell eljárni. Ám időről időre problémás képek jelennek meg a Facebookon. Legutóbb tavaly nyáron sokkolták az aktivistákat a képek, amelyet a POKOS osztott meg. A képeken gyerekek szerepeltek, akik a kezükben tartott fegyvert a fotósra fogták.

A cseh lőfegyver az új cseh arany

A honvédelmi oktatás tényleges megvalósítása végső soron az iskolaigazgatók kezében van: ők döntenek arról, hogy kit hívnak meg az iskolájukba, hogy megtartsa a honvédelmi oktatást.

Mivel a kereslet meghaladja a rendelkezésre álló kínálatot, a cseh hadsereg csak néhány kiválasztott iskolában tart előadásokat. Az igazgatóknak nincs sok választásuk. A gyerekeknek tetszenek a „menő” katonai előadások, és az igazgatók azt szeretnék, hogy az ő iskolájukat is „kiválasszák”.

A többi iskolában, amelyet „nem választottak ki”, az igazgatóknak más módot kell találniuk arra, hogy meg tudjanak felelni a tantervnek.

Az egyik, meglehetősen szerencsétlen megoldás az, hogy paramilitáris szervezeteket kérnek fel, amelyek tagjai „tartalékos katonákként” mutatják be magukat.

Hozzá nem értők és a gyerekek nehezen tudják megkülönböztetni ezeket a figurákat a valódi katonáktól. A félkatonai szervezetek retorikája azonban szélsőségesen nacionalista jegyeket hordozhat.

A Nesehnutí nevű civil szervezet 2018-as jelentésében szerepel az alábbi leírás az egyik ilyen szervezetről: „A Českoslovenští vojáci v záloze za mír (kb. Csehszlovák tartalékos katonák a békeért) egy nyilvánvalóan oroszbarát és államellenes, szélsőséges szervezet. A szervezet a Morva-sziléziai kerület iskoláiban „védelmi oktatási napokat” tartott. A BIS (Biztonsági Információs Szolgálat) szerint Csehországban az úgynevezett milíciának mintegy kétezer olyan tagja van, akik szélsőséges vagy nacionalista politikai párthoz kötődnek, és akik komoly fenyegetést jelentenek a demokráciára.”

Az iskolák szabadon eldönthetik, hogyan szeretnék teljesíteni a tanterv honvédelmi oktatásra vonatkozó elvárásait, ám az intézmények legszívesebben „szakértőkre” bíznák a feladatot. Ha a milícia tagjait nem számítjuk ide, az iskolaigazgatóknak akkor sincs könnyű dolguk, ha megfelelő „szakértőket” akarnak találni, mivel a katonai lobbi Csehországban nagy befolyással bír.

A cseh államfő legfontosabb támogatója bevásárolt fegyverekből a Balkánon

A múlt héten újraválasztott cseh államfő, Miloš Zeman szeret azzal viccelődni, hogy az újságírók közé lövetne. Nemrégiben nemzetközi szinten is nagy port kavart, amikor a veterán politikus elővett egy játékpuskát, amellyel képletesen a sajtó munkatársait vette célba.

„A katonai lobbinak Csehországban befolyásos politikai körökben vannak kapcsolatai. Zeman elnök azzal büszkélkedik, hogy a fegyverek is csak olyan termékek, mint bármi más” - magyarázta Zoor Svačinková civil aktivista.

Svačinková szerint hajdanán Csehországnak kiemelkedő szerepe volt a globális fegyveriparban. Arra vagyunk büszkék, hogy a fegyvereinket a világszerte dúló háborúkban használják. A cseh lőfegyver olyan, mint a cseh arany: hazafias érzelmek forrása

Írta: Eva Kubániová

Fordította: Orosz Kata

Az eredeti, angol nyelvű cikket a Vsquare.org oldalán itt olvashatja.

Ez a cikk az IJ4EU támogatásával jött létre. Az IJ4EU alap nem felelős a cikk tartalmáért, sem annak bármilyen nemű felhasználásért.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom