A berlini fal leomlása óta legalább 1000 kilométer fal és kerítés épült Európában

Több mint hat berlini falat is kitenne az elmúlt, csaknem 3 évtizedben épült új fal és kerítés Európában, állapítja meg egy holland szervezet, a TNI november 9-én publikált összefoglalója. A fizikai erődítményekkel párhuzamosan a tengeri határokon is sűrűbbek az akadályok, és 15 év alatt ötvenszeresére emelkedett az EU határait „védő” Frontex költségvetése. De kontinensünkön és az Unió határain belül is szaporodnak a falak, akárcsak a belső ellenőrzések és más akadályok. Mindez összefügg a bennünk is emelkedő mentális falakkal, amelynek nyomai persze a politikában is mérhetőek: a szélsőjobbos, idegengyűlölő eszmék keltette félelemre és gyűlöletre hivatkozva egyre könnyebben fogadjuk el a nevünkben elkövetett erőszakot. És egyre inkább megfelejtkezünk arról, hogy olyan politikák is léteznek, amelyek falak helyett az együttműködést, és igazságosabb, egyenlőbb viszonyokat próbálnak építeni a különféle területek – kinn és benn – között.

Négy évvel ezelőtt, a berlini fal lebontásának 25. évfordulóján írtunk arról, hogy a középkor óta sosem létezett ennyi szeparációs fal és kerítés, főleg az országhatárokon, de olykor azokon belül is, etnikai vagy vallási csoportokat elválasztva.

1989 óta 8000 kilométernyi újabb Fal épült a világban

Miközben rutinos kegyelettel ünnepeljük a berlini fal ledöntésének 25. szülinapját, kevésbé evidens, hogy 1989 óta nemcsak ugrásszerűen megemelkedett a hasonló építmények száma, de építésükben a demokráciák is élen jártak. A hidegháború végét is jelképező európai évforduló alkalmából arról is érdemes megemlékezni, hogy a középkor óta soha nem létezett ennyi szeparációs fal és kerítés, főleg az országhatárokon, de olykor azokon belül is, etnikai vagy vallási csoportokat elválasztva.

Mintha új időszámítást indítottunk volna 1989 után: míg 1963-ban John F. Kennedy a “Szégyen falának” nevezhette a két évvel korábban emelt, 155 Km-es berlini falat, és ahogy a TNI felidézi, Horst Koehler német elnök, már a kilencvenes években „a félelem építményének”. Ma viszont újra védelmi rendszerekként gondolnak sokan ezekre az infrastruktúrákra.

Míg az NDK-propaganda szerint egykor a fasizmust kellett távol tartani, Európa és az Egyesült Államok új falai a menekülőket akarják kizárni.

A berlini fal hosszának több mint hatszorosát, legalább 1000 kilométert kitevő falainkon kívül akadnak még erődítmények a tengeren is, ilyenek a Földközi-tengert pásztázó hadműveletek, illetve virtuális falak is, határellenőrzési rendszerek, melyek célja nem csupán az emberek kívül tartása, de az Európán belüli mozgások ellenőrzése is. Ahogy a tanulmány megállapítja, a megfigyelő és militarizált technológiák megnövekedett használata a falakon belül élő lakosság életére is hatással van.

2010 óta gombamód szaporodnak a határkerítések

Az első európai ország, amely kerítések építésébe fogott 1989. november 9. után, Spanyolország volt, két marokkói enklávéja, Ceuta és Melilla határán, még az előző század végén, de kontinensünkön főleg 2010 óta szaporodtak meg a falak. Míg a kilencvenes években összesen kettő épült, tavaly már 15 volt belőlük. A leggyorsabb növekedés 2015, a közelmúlt történelmébe a nagy európai migrációs válságként bevonult időszak csúcsán történt, 5-ről 12-re emelkedett a migráció kizárását és kontrollját célzó építmények száma.

Az EU jelenlegi 28 tagállamából tíz – a spanyol, görög, magyar, osztrák, szlovén, litván, észt, lett és bolgár államok és az Egyesült Királyság – húztak fel falakat saját határaikon. Ebből a két utóbbi nem tagja a schengeni övezetnek. Ezen felül, a nem EU-tag, de schengeni tagállam Norvégia is beszállt a falépítésbe, Szlovákia pedig azzal tűnik ki a trendből, hogy saját területén, a roma lakosság elszigetelése érdekében húzott fel kerítéseket, több településen, így pl. Kassán, Osztrópatakon vagy Nagymihályban (erről részletesebben itt olvasható a Dotoho blog cikke).

A falak nagy része a schengeni övezet határain épült, akadnak azonban kivételek, mint pl. az osztrákok által a szlovén határon létesített kerítés.

A falak építésével párhuzamosan a belső ellenőrzések is gyakoribbak lettek, kivételesből már-már normává váltak sok helyütt: míg 2006-ban 3 belső határszakaszon folyt belső ellenőrzés, 2017-ben már húsz helyen.

A tengeri határokon, különös tekintettel a Földközi-tengerre, szintén sokasodnak az akadályok. Az EU nyolc legfőbb tengeri operációja (Mare Nostrum, Poseidon, Hera, Andale, Minerva, Hermes, Triton és Sophia) közül egyik sem fókuszált kizárólag az emberek megmentésére.

Legfőbb céljuk kivétel nélkül a bűnözés elleni fellépés, és csupán egyetlen misszió, a Mare Nostrum flottájában vettek részt humanitárius szervezetek, de ezt hamarosan a Triton művelet váltotta fel (2013-2015), amely ismét a bűnüldözésre koncentrált. A Sophia művelet a NATO-val is együttműködött a migrációs útvonalakon szállítást végző személyek üldözése érdekében. A tanulmány készítői úgy találták, hogy ezek az uniós műveletek olykor nagyon is hasonlóan kezelik a bűnözőket és a menekülteket, akikre veszélyként, a biztonságot fenyegető tényezőként tekintenek.

Végezetül sokasodnak a virtuális falak is, amelyek célja a személyek mozgásának kontrollja, monitorizása és megfigyelése. Különösen 2013 óta egyre több az olyan program (VIS, SIS II, RTP, ETIAS, SLTD, I-Checkit), amelyek az utazások korlátozását célozzák, illetve biometrikus adatokat gyűjtenek. Az utóbbiakat az EURODAC adatbázis fogja össze, amely lehetővé teszi a mozgásaink-utazásaink modellezését, elemzését.

15 éve alatt csaknem ötvenszeresére nőtt a Frontex költségvetése

Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, ismertebb nevén Frontex központi szerepet kapott az Európa-erőd védelmi vonalainak kiépítésében.

A migráció kontrollja, illetve veszélyként, közbiztonsági problémaként való felfogásának egyik hozadéka a Frontex büdzséjének megsokszorozódása: ez a 2005-ös 6,2 millió euróról 302 millió euróra nőtt 2017-ben. Ennek a büdzsének egyre növekvő részét képezik a deportálások: míg 2005-ben 80 ezer eurót áldozott e célra nevünkben az Unió, tavaly már 53 millió eurót – ez több mint 660-szoros emelkedés.

Ezért a sok pénzért cserébe a Frontex gyakran veszi semmibe a menedékkérők jogait. A külső országokkal kötött megegyezések keretében gyakran toloncolnak vissza menedék-kérőket olyan helyekre, ahol az emberi jogokat nem tartják tiszteletben, és sem a szerény gazdasági erőforrások, sem a gyenge demokratikus keretek nem biztosítják, hogy emberhez méltó elbánásban részesüljenek azok, akiknek védelmét megtagadta az Unió.

A félelem és gyűlölet falainak építésében már nemcsak a szélsőséges, de a hagyományos középpártok is szorgoskodnak

A szélsőjobboldali erők manipulációja nyomán felerősödött a menekültektől való irracionális félelem a közvéleményben. A közelmúltban megnövekedett a kutatásokban mérhető rasszista vélemények aránya, és ezzel párhuzamosan a xenofób pártokra leadott szavazatok száma, akárcsak politikai befolyásuk.

Az EU 28 tagállamában 39 olyan párt van, amelyet a szélsőjobbhoz sorolhatunk, és amelyek történetük során legalább egy nemzeti vagy európai parlamenti helyet tudtak szerezni. A TNI tanulmányának lezárásakor, 2018 júliusában, 10 olyan tagállam volt (Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Olaszország Lengyelország, Svédország és Magyarország), ahol az idegengyűlölő pártok erős jelenléttel bírtak, és több mint félmillió szavazatot tudtak begyűjteni a 2010 óta lefolyt választásokon.

Finnország kivételével ezek a pártok növelni tudták támogatottságukat, és egyes helyeken – pl. a lengyeleknél, németeknél, olaszoknál, svédeknél – ez a növekedés nagymértékű volt. A 2013 februárjában alapított, német AfD (Alternative für Deutschland ) 94 széket szerzett a 2017-es választásokon, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS, Prawo i Sprawiedliwość) 49 százalékos emelkedéssel 235 parlamenti helyet 2015-ben; a volt Északi Liga pedig a 2013-as 18 mandátumát 124-re növelte öt évvel később, immár csak Ligaként.

A tanulmány szerint ebből a tíz országból kilencben a szélsőjobbos pártok jelentős befolyással bírnak a kormány migrációs politikájára, még akkor is, ha a kisebbségben vannak. Négy államban – Ausztria, Finnország, Olaszország, Lengyelország – minisztereik is vannak.

Tegyük hozzá, hogy a jelentés vitatható módon nem sorolja ide a 2014-es belgiumi szövetségi választásokon legtöbb szavazatot (20,36%) szerző Új Flamand Szövetséget (N-VA, Nieuw-Vlaamse Alliantie), amelynek egyik legfontosabb témája a migráció, és amely számos fenyegetés és botrány után az ENSZ migrációs paktumának aláírására hivatkozva rúgta fel a jobbközép Charles Michel vezette kormánykoalíciót tegnap, december 8-án.

Az elmúlt években a középpártok is előszeretettel vették kölcsön az idegengyűlölő pártok szlogenjeit és retorikáját, hogy így igyekezzenek megtartani vagy visszaszerezni az elpártolt szavazókat, ami a legradikálisabb és rasszistább formációk eszméinek terjedését segítette.

Összességében az is megállapítható, hogy a szélsőjobb befolyásának növekedése határozta meg az európai migrációs politikák alakulását, ami azt eredményezte, hogy a közbiztonság és a kriminalizáció jegyében kezeljük a migrációs folyamatokat.

A félelem és a gyűlölet mentális falai elválaszthatatlanok a fizikai építményektől: az Európa határain megvalósuló erőszakot a rasszizmus és az idegengyűlölet legitimálja. Mindez a kollektív képzeletünkben megerősíti a „biztonságos bent” és a „veszélyes kinn” fogalmait, visszatérve a már emlegetett középkori világképhez.

Az elmúlt három évtizedben tehát, különös tekintettel az utóbbi évek dinamikájára az európai intézményekben, a fizikai és retorikai alakzatokban, diskurzusokban és materiális építményeinkben is megnőtt az „idegennel” szembeni erőszak szerepe. Eltérítve bennünket azoktól a lehetőségektől és politikáktól, amelyek az emberi jogok mellett az együttélés és az egyenlőség, vagy a különféle területek közötti igazságosabb kapcsolatrendszerek kiépítését célozzák.

Dobsi Viktória

Kiemelt kép: A melillai kerítés részlete a spanyol-marokkói határon; kép: Ongayo, Wikipedia.