Csehország

Balról is kapnak kritikát a melegfelvonulások – ismerjék meg a cseh Alt*Pride mozgalmat!

Miközben Magyarországon már a gender-tanulmányok egyetemi oktatását veszélyezteti a magyar kormány az állami iskolákban, Csehországban idén harmadik alkalommal szervezték meg a hivatalos „Prague Pride” alternatív válaszokat kínáló akcióját, az Alt*Pride fesztivált. A nemi identitás létezését el nem ismerő szélsőjobboldali-fasiszta tiltó politika mellett, Észak-Amerika után, Kelet-Európában is megjelent a jelenség és a rá épülő mozgalom baloldali, utcai kritikája.

Eltérően Oroszországtól – ahol az eltérő nemi identitással rendelkező emberek állandó fizikai fenyegetettségnek vannak kitéve – és Magyarországtól – ahol évről évre még mindig felmerül, hogy kordonokkal vagy kordonok nélkül szervezzék meg a Budapest Pride felvonulást – a liberális demokrata társadalmakban évről évre bővül és színesedik a mainstream melegfelvonulások programkínálata. A nyugat-európai nagyvárosokban megszervezett Pride akciók többet foglalkoznak transzszexuális témákkal, Európa keleti felén pedig a migráció és az iszlám világ problematikája került előtérbe ezeken a rendezvényeken is. Mégis, az LGBTQIA-közösségekben egyre többen elégedetlenek ezekkel a rendezvényekkel. Miért?

A fősodor Pride mozgalmak baloldali kritikája röviden úgy foglalható össze, hogy ez a típusú mozgalom mindössze alkalmazkodni szeretne a kapitalista társadalmi berendezkedéshez és nem óhajt határozottabban politizálni. Ha az akció mégis felvet politikai kérdéseket, az kizárólag a jogegyenlőség területén jelenik meg, ez pedig összességében nem lehet nagyon queer. A queer szónak több jelentése van, itt most mint politikai állásfoglalás értelmezendő. A hatter.hu LGBTQIA szószedet meghatározása alapján olyan nézetről van szó, amely ellenzi nemcsak a domináns heteronormatív struktúrákat, de a mainstream LMBT mozgalmak hagyományosnak minősített politikáját is.

Több politikát!

Ezzel szemben az Alt*Pride intenzívebb politikai küzdelemben látja a megoldást. Szerintük nem elég egyszer egy évben zászlókat lengetni, a “büszkeség napját” pedig kizárólag a szórakozásra és a jó hangulatra alapozni. Az Alt*Pride szerint a meleg büszkeség napi felvonulások a jogi egyenlőség területén inkább normatív, sem mint politikai elkötelezettségűek. Ezek a felvonulások nem a patriarchális berendezkedésű társadalom és a rögzült szexuális normák eltörlésében, hanem a szexuális identitástól (gender) független, monogám (tehát egy társsal megvalósult együttélési forma), gyermekkel rendelkező kapcsolatok jogi egyenjogúsítására törekszik.

A Pride mozgalom másik tévútja az Alt*Pride szerint, hogy elfogadja a jelenlegi társadalmi hierarchiát, amely egy bizonyos típusú – többségében monogám – együttélést és annak külső, látható társadalmi jegyeit – esküvő, utódok nemzése – részesít előnyben. Ezzel szemben az Alt*Pride elvi alapon nekimegy ezeknek a normáknak és a társadalom hierarchiájának lebontására koncentrál. A queer politika tehát szükségszerűen baloldali alapvetésű: a társadalom politikailag és gazdaságilag gyenge érdekképviselettel rendelkező tagjai számára nem karitatív tevékenységet kínál, hanem a társadalmi és gazdasági hierarchiák lebontásában és érdekképviseletben látja a megoldást.

Kevesebb szponzort!

Az Alt*Pride másfelől azért kritizálja a Pride-mozgalmat, mert túlzottan kereskedelmi jellegű eseménnyé vált. Szerintük erre bizonyíték, ha végignézzük a rendezvény támogatóinak névsorát. Az egyik ilyen problémásnak tekintett partner az Airbnb, amely eredetileg egy olyan platform volt, ahol rövid távú lakhatást lehetett találni, olcsón, de ma már szabályozatlan áraival és “kibelezett” lakóövezetekkel a városi dzsentrifikáció egyik eszközévé vált. Szintén problémásnak tartják az Alt*Pride tagjai, hogy a Pride szimbólumaival – például a szivárvány színek – hatalmas divatáruházak kezdtek el kereskedni. Szerintük az rossz üzenet a társadalom felé, ha valakinek ilyen ruhákra nincs pénze, akkor az már nem is queer.

Idén a cseh Alt*Pride mozgalom aktivistái egy kisebb akcióval is készültek. A Facebookon is beszámoltak az eseményről: sikerült erőszakmentesen blokkolni az Exxsonmobile amerikai olajkitermelő bányavállalat által szponzorált Pride-kocsit. Az amerikai vállalt, hasonlóan több más óriáscéghez, az idei prágai melegfelvonulás egyik fő szponzora volt. A queer-aktivisták akciójának az volt a célja, hogy rámutassanak a bányavállalat álszent magatartására: a melegfelvonulás napján szivárványszínekben jelennek meg a közvélemény előtt, de ezzel a „szivárványos álcával” nem rejthetik el előlük a mindennapi üzleti élet során végzett környezetpusztító és erkölcstelen akcióikat.

Több oktatást!

Az Alt*Pride szintén problémának látja, hogy a hagyományos melegfelvonulások idején nagyobb teret kap a szórakozás, mint a felvilágosító, edukatív rész. Ennek egyik látható nyoma, hogy az LGBTQIA közösségben is sokan előítéletesen viselkednek egy másik csoporttal szemben. Ilyen káros jelenség például a slut-shaming, a bifóbia vagy a transzfóbia. Ezért az Alt*Pride programjaiban hangsúlyosabban szerepeltek olyan programok, amelyek a HIV+ és a transz emberek életét mutatják be, és próbálják az ellenük megfogalmazott előítéleteket oldani. A 2017-es fesztivál fő témája a queer identiás kelet-európai jelene és lehetséges fejlődési iránya volt.

Az Alt*Pride határozottabban lépne fel a homofób jelenségekkel szemben is. Jó példa erre a soraikból érkező 2017-es Prague Pride egyik jelszava, „ez egy teljesen felesleges fesztivál„. Itt a mainstream fesztiválszervezők által is elfogadott érvük az volt, hogy a homofóbok taktikai megközelítését ironikus módon, ellenük kell fordítani. A meleg-társadalom ugyanis nem valamiféle általános toleranciát vár, hanem valódi tiszteletet a többség részéről. Az Alt*Pride új törekvése, hogy a jövőben a Prague Pride jobban hangsúlyozza: az esemény célja nem a többségi társadalomba való belesimulás, hanem az eltérő szexuális-, és nemi identitásokkal rendelkező emberek valódi ünnepe.

2018: A társadalom és a szex

Az idei Alt*Pride fesztivál idén a „Queer alternatíva a kapitalizmus ellen” mottót és a “társadalom és a szex” alcímet kapta. A szervezők kiemelték közleményükben, hogy a queer identitás nem árucikk, nem marketing-, és cégek társadalmi felelősségvállalásának tárgya. Az esemény nem kereskedelmi jellege a választott témákban is megvalósult amikor több, nem túl népszerű vagy egyáltalán nem foglalkoztatott témákra hívta fel a figyelmet a szekciómunkák során. A fesztiválon többek között szó volt a HIV-pozitív emberek kriminalizációjáról, a ChemSex jelenségről – szexuális élet drogok hatása alatt – az LGBTQ+ emberek között növekvő hajléktalanságról, és az Airbnb jelenségről.

Az alternatív Pride tagjai idén is részt vettek a fősodratú rendezvény felvonulásán. Ennek egyik állomása volt a már korábban említett Exxonmobile gépjármű blokkolása. A prágai aktivisták, a tervek szerint, idén részt vesznek a második alkalommal megszervezett pilzeni Alt*Pride fesztiválon is (augusztus 24-25.). Erre azért van szükség, mert tavaly egy szélsőjobboldali csoport és politikai pártok ellentüntetést szerveztek az első pilzeni Pride ellen. A vidéki megmozdulást a „Queer szexualitással a fasizmus ellen” alcímmel szervezték meg. A prágai és pilzeni Alt*Pride fesztiválokon pénzgyűjtést is tartanak a legszegényebb cseh régiókban élő, és a többségi társadalomból kirekesztett emberek lakhatási problémáinak enyhítése céljából.

Aki még többet szeretne tudni, mi a problémájuk a radikális baloldal képviselőinek a mainstream Pride rendezvényekkel, azoknak ajánlom ezt a cseh felirattal ellátott, lengyel nyelvű videót:

A vezető képen a 2017-es alternatív Pride mozgalom felvonulását látják a prágai Vencel-téren. A rózsaszín-fekete drapéria utal az antifasiszta mozgalom vörös-fekete színeire is. A képet a kink.cz cseh alternatív művészeteket és mozgalmakat bemutató weboldal készítette.

Írta: Bőtös Botond

Megosztás