Az óceánoknak már csak 13 százaléka érintetlen az emberi tevékenység hatásaitól

Gyakorlatilag alig maradt „vad”, emberi tevékenységtől érintetlen területe a Föld 70 százalékát borító óceánoknak: felfedezni ugyan még alig tudtuk őket, beszennyezni viszont már elképesztő mértékben sikerült a Nagy Kékséget. Első ízben vizsgálták átfogóan az óceánokban fellelhető humán impaktfaktort, és a riasztó eredmények azonnali intézkedéseket sürgetnek a kutatók szerint.

Hamarosan távoli emlék lehet az érintetlen tengeri területekből, erre jutott a kérdésnek szentelt első átfogó tudományos kutatás, amelynek eredményei július 26-án jelentek meg a Current Biology lapban. Ezek szerint az óceánok felületének csupán 13 százaléka mentes az emberi tevékenység nyomaitól. A kutatócsoport tagjai szerint ez határozott felszólítás arra, hogy azonnali hatállyal próbáljuk megvédeni ezeket a területeket.

Bár az óceánok szennyezettségéről, így pl. a műanyaghulladék pusztító hatásairól és mennyiségéről számos hír lát napvilágot, és januárban tudtuk meg, hogy ötven év alatt megnégyszereződött az óceáni holt övezetek területe, a kutatók mégis megdöbbentek az eredmény láttán, Kendall Jones, a tanulmány egyik szerzője, a Wildlife Conservation Society civil szervezet szakértője szerint.

„Tudjuk, hogy az emberi tevékenységtől érintetlen területeken kiemelkedő a biodiverzitás, az őshonos fajok aránya, akárcsak a genetikai gazdagság. Ráadásul ezek az utolsó olyan helyek, ahol a csúcsragadozók, pl. a cápák populációja még jelentős” – fogalmazott az ausztráliai Queensland egyetemének kutatója.

Az érintetlen zónák feltérképezése érdekében a kutatók négyzetkilométerenként gyűjtötték össze és rendszerezték a rendelkezésre álló adatokat a tengeri miliő befolyásolására alkalmas emberi tevékenységekről. Ilyen stresszfaktorok pl. a tengeri szállítás, a halászat, az intenzív mezőgazdasági tevékenységből származó szennyező anyagok vagy a talaj erózió.

A kutatók becslése szerint mindössze 54 millió négyzetkilométerről mondható el, hogy csak kevéssé vagy egyáltalán nem gyakorolt rá hatást az emberiség aktivitása, ez az óceánok teljes területének 13 %-a. Az ilyen zónák többsége a nyílt tengeren van, a Csendes-óceán déli részén és a sarkkörök közelében.

 

A helyzet különösen a parti zónákban katasztrofális, illetve az Atlanti-óceán északi részén, ahol a vadon maradt területek aránya mindössze 0,3% (13 000 km2), elsősorban a halászat és a tengeri szállítás miatt.

Jones szerint ezek a miliők időgépekként működnek, írja a The Guardian: ablakok a múltra, amikor az emberiség „impaktfaktora” még nem volt számottevő. Pótolhatatlan információkkal szolgálhatnak a tengeri területek restaurációján dolgozóknak. De nem csak tudományos szempontból van rájuk nagy szükség, hanem azért is, mert itt kevésbé érvényesül a klímaváltozás hatása, és a természetes ökoszisztémák rengeteg „ingyenes szolgáltatást” biztosítanak számunkra.

A most beazonosított „szűz” területek közül nagyon kevés, csupán 5% természetvédelmi zóna: azonnali védelmükre van szükség, hiszen Jones szavaival „ez a technológiai fejlődés révén bármelyik pillanatban megváltozhat”. A tudósok általában is sürgetnek egy olyan egyezményt, amely a nyílt tengeri vizek megőrzésére irányul – ennek tárgyalása szeptemberben kezdődik az ENSZ szervezésében.

Ennek részeként, ahogy egy szintén friss tanulmány is aláhúzza, szükség volna a nyílt tengeri halászat kormányzati támogatásainak – ez éves szinten 4 milliárd dollár körül alakul – megszüntetésére. Ez a halászati forma ennek hiányában nagyrészt nem lenne gazdaságos, ezért visszaszorulna.

Különösen veszélyeztetettek az Északi-sarkkör közelében lévő területek, ahol a klímaváltozás nyomán csökkenő jégtakaróval egyre nagyobb felület válik elérhetővé a halászhajók számára, amelyek kapva-kapnak az új lehetőségeken. A klímaváltozás persze globálisan is egyre nagyobb nyomásnak és veszélynek teszi (majd) ki az óceánok bioszféráját.

A Le Monde által megszólaltatott francia tengerkutatók saját tapasztalataik alapján is sürgetőnek tartják a globális fellépést, ahogy egyikük, Lénaick Menot (Ifremer) fogalmazott, a „mély ökoszisztémák jóval lassabban reagálnak, mint a parti zónák, és jóval érzékenyebbek lehetnek az emberei beavatkozásra”.

Egy másik szakértő, Paolo Guidetti szerint érdekes tanulságokkal szolgál, hogy e területek túlnyomórészt nem álltak eddig védelem alatt, és segíthetnek abban, hogy újragondoljuk a tengeri környezetvédelmet.

Mindenesetre a legfontosabb, hogy nemzetközi szinten is elismert legyen a természetes óceáni miliő értékes volta, és ez minden vonatkozó egyezményben helyet kapjon: világos célkitűzéseket kell lefektetni, amelyek megállíthatják a további károkat, a nyílt tengeri területeken éppúgy, mint a partok mentén, nyomatékosította Jones.

Dobsi Viktória