Újabb gólt lőttek a katalánok, kérdés, hogy saját kapujukba vagy a gyengélkedő spanyol Néppártéba

Megválasztása másnapján Quim Torra Berlinben tette tiszteletét Carles Puigdemont-nál; Fotó: EFE
Megválasztása másnapján Quim Torra Berlinben tette tiszteletét Carles Puigdemont-nál; Fotó: EFE

Május 14-én, az utolsó előtti pillanatban találtak egy olyan elnököt a katalán autonómia élére a szűk többségben lévő függetlenségpárti erők, aki ellen még nem indult törvényi eljárás, és mindhárom formáció támogatta, vagy legalábbis elfogadta kisebbik rosszként. Nagy lépés ez a katalán köztársaság leendő híveinek, de kicsi, ha az állandósuló politikai konfliktus megoldásának esélyeit nézzük.

 

 

144 nap vívódás után május 14-én végre sikerült elnököt választaniuk a katalán autonóm kormányzat, a Generalitat élére a december 21-ei választásokon hajszállal, de nyertes függetlenségpárti erőknek. A keményvonalas szeparatistaként jellemzett Quim Torra egy átmeneti, „tranziciós” mandátumot ígér, amelynek legfontosabb célja az autonóm kompetenciák visszaállítása a madridi kormány hatalomátvétele után, és egy alkotmányozó folyamat elindítása.

Kapcsolódó cikkünk:

Újra függetlenségpárti többség: a spanyol Néppárt és Rajoy a katalán választások legnagyobb vesztesei

Választásra várva: a katalán krízis 6 legfontosabb fejleménye

Az utolsó előtti pillanatban, az új választások kiírásának határideje előtt néhány nappal jutott megegyezésre a leendő kormánykoalíció két pártja: a tavaly első helyen végzett Junts pel SÍ (a jobboldali Convergència fazonigazított, átnevezett utódja) és az ezüstérmes Köztársasági Baloldal (Esquerra Republicana, ERC); illetve az őket korábban kívülről támogató antikapitalista CUP (Candidatura de Unidad Popular).

A CUP első körben meg sem szavazta Torra jelölését, mert az ő értelmezésükben az október 30-án Belgiumba emigrált, és a Junts pel SÍ (JxSÍ) listavezetőjeként a választásokra onnan kampányoló, majd március 25-én Németországban letartóztatott Carles Puigdemont a legitim elnök.

Másodjára végül 4 képviselőjük azért tartózkodott a szavazástól, ezzel szűk többséghez (66 igen, 65 nem) segítve Torrát, mert szerintük a spanyol állam jogkorlátozása és elnyomása totalitárius jellegű, és ilyen körülmények között nem lehetnek akadálya a kormányalakításnak.

Egyebekben a CUP úgy ítéli meg, hogy a kormánykoalíció letért az eredetileg kijelölt útról – ez lett volna szerintük a “köztársaság kivívásának leggyorsabb” módja –, és a függetlenség helyett már csak az autonómiáért küzd. Ezért aktív ellenzéki pártként kívánnak majd viselkedni (míg az előző mandátum alatt zömében megszavazták a kormányzati indítványokat).

Negyedszerre, de sikerült

Ez volt a decemberben nyertes koalíció negyedik nekifutása az elnök beiktatására: januárban Puigdemont-nal indítottak, amit az Alkotmánybíróság helytelenített, és ennek nyomán a Parlament baloldali elnöke elnapolt.

Az újabb körben az egyik börtönben lévő jelölttel próbálkoztak, ő volt a második a JxSÍ listáján: Jordi Sánchez civil vezetőt még októberben tartóztatták le, az egyik szeptemberi tüntetés miatt vádolják zendüléssel. Itt a Legfelsőbb Bíróság avatkozott be, amikor megtagadta Sánchez részvételét az ülésen, bár a CUP sem támogatta a meghátrálásként értelmezett jelölést.

A harmadik vállalkozó, Jordi Turull ugyan egyetlen szóval sem említette parlamenti beszédében sem a köztársaságot, sem a függetlenséget, másnap, március 23-án mégis bekasztlizták, további 3 volt kormányzati tisztviselő, kvázi miniszter és a parlament volt elnöknőjének társaságában. Ezzel nyolcra emelkedett a bebörtönzött politikusok száma, rájuk utalnak a sárga szalagok, üres parlamenti székeiken, párttársaik gomblyukában, de sok helyütt az utcán is.

Az eljáró bíró egyúttal 13 személy ellen emelt vádat zendülés miatt, további tucatnyi politikus ellen pedig kevésbé súlyos bűncselekmények gyanújával. Ezekben a napokban újabb két vezető emigrált, ezúttal Svájcba, míg mások Belgiumban tartózkodnak tavaly ősz óta.

 

Tüntetés április 15-én a "politikai foglyok" szabadon engedéséért; Fotó: Facebook
Tüntetés április 15-én a “politikai foglyok” szabadon engedéséért; Fotó: Facebook

Az “utolsó európai gyarmat” elitista alattvalója

Az 56 éves Quim Torrát épp úgy húzta elő Puigdemont kalapjából, ahogy elődje, a régiót korábban évtizedekig irányító jobboldali nacionalista Convergència vezetője, Artur Más kapta elő egykor Puigdemont-t.

Ráadásul Torra még kevesebb politikai tapasztalattal rendelkezik, most először parlamenti képviselő. A jogász végzettségű férfi csaknem húsz évig vezető pozícióban dolgozott egy svájci biztosító cégnél, töltött be önkormányzati hivatalokat, vezette a barcelonai Born kulturális központot, és volt kiadó is.

Illetve az elmúlt öt évben részt vett az úgynevezett procés, azaz a 2012-ben formát öltött katalán szuverenista mozgalomban fontos szerepet betöltő két legfontosabb egyesület vezetésében. 5 hónapig ő állt az Òmnium Cultural nevű szervezet élén – amelynek későbbi elnöke ma börtönben van.

Keményvonalas indepe ideológiája már évekkel a függetlenségpárti újhullám előtt manifesztálódott, és kiadói-újságírói munkásságában is tetten érhető. Sőt. A napokban előkerült több tweetje és publicisztikája az évtized elejéről, amelyekben kifejezetten szélsőséges hangnemben sértő, negatív előítéleteket erősít vagy terjeszt, olykor kirekesztő formulákkal.

Ezek között akadnak primitívebbek (a spanyolok szótárából kiveszett a „szégyen” szó; DNS-ükben van a fosztogatás), közhelyesek (Katalónia az utolsó európai gyarmat), és barokkosabb, riasztó metaforák bizonyos emberformájú „bestiákról”. Bár elsősorban a spanyolok ellen irányulnak, de a katalánságukat nem megfelelő módon megélő (pl. spanyolul beszélő) honfitársai is megkapják a magukét (ők lennének pl. a bestiák).

Mindez méltán adott nagy támadási felületet Torra politikai ellenfeleinek. Érdekesen reagált a CUP, amelynek vezetője emlékeztette Torrát, hogy a katalán népi rétegek jelentős része „egyértelműen spanyol nemzeti identitással” bír. Az elvileg e rétegek emancipációjáért küzdő párt arra szólította fel a leendő elnököt, hogy ezeknek a csoportoknak materiális életkörülményeit állítsa a kormányzás centrumába.

Szintén említésre méltó a korábban a két szekértábor közötti hídépítéssel próbálkozó Ada Colau, Barcelona polgármester asszonyának reakciója, amelyben kiállt egy sokszínű, és egyénileg is sokféle identitást ötvöző politikai közösség, tágabban pedig egy nemzetiségtől független szolidaritás mellett.

Így az ország több sarkából érkező szegény „bevándorlók” mellett, akik számára a katalán iskola volt a szociális kohézió gyűjtőtégelye. De azok mellett a „spanyolok” mellett is, akikkel még lakhatási aktivistaként találkozott szerte az országban, és akik úgy védték meg rászoruló társaikat a kilakoltatással szemben, hogy nem kérdezték, Huelvából, Tarragonából vagy Ecuadorból jöttek.

Colau szerint ezek az emberek többet tudtak a republikánus gondolatot meghatározó értékekről, mint sokan azok közül, akik köztársaságról beszélnek, de megfelejtkeznek az alapokról: szabadság, egyenlőség, testvériség.

 

Torra második, hétfői beszédében kurtán elnézést kért korábbi vitatott kijelentéseiért, és megígérte, hogy ilyesmi többet nem fordul elő, továbbá először hangzott el az is, legalábbis ilyen fontos fórumon, hogy az előző ciklusban követtek el hibákat is… De az elnök érdemben nem fogalmazta meg, hogyan is gondolkozik akkor spanyol, és olykor mondjuk spanyolul beszélő katalán polgárokról, akiket a Generalitat elnökeként szintén képviselnie kell.

Politikai agendájára koncentrált inkább, amelynek lényege, hogy legitim elnökként ő is Puigdemont-t ismeri el; legfőbb feladatának az október 1-én számos nehézség közepette megrendezett referendumon többséget kapott független köztársaság kivívását tartja, illetve a szociális kohézió megerősítését.

(A 43 százalékos részvétel mellett 90 százalékban Katalónia független köztársasággá alakulását támogató népszavazást körülményei miatt sem a külföldi megfigyelők, sem az objektívnek mondható elemzők nem tekintik sem ügydöntőnek, sem legitim többségi felhatalmazásnak; a spanyol állam pedig illegálisnak tartja.)

 

A 2017. október 1-én zajlott referendum lebonyolítását megakadályozni próbáló rendőri erőkről készült egyik, virálissá vált felvétel.
A 2017. október 1-én zajlott referendum lebonyolítását megakadályozni próbáló rendőri erőkről készült egyik, virálissá vált felvétel.

 

Torra a katalán autonómia visszaszerzésén túl egy alulról szerveződő, alkotmányozó folyamatot tervez, mindezt egy átmenetinek, tranziciósnak nevezett mandátumon belül, amelyről egyelőre azt sem lehet tudni, hogy meddig tarthat.

Puigdemont pl. a hétvégén adott interjújában arról beszélt, hogy amennyiben az elnyomás, azaz az előző ciklus felelősei ellen indult eljárások az eddigi szellemben folytatódnak, akkor év végére új választásokat kezdeményeznek.

E forgatókönyv mellett szól az is, hogy a friss közvélemény-kutatások alapján az eddigi hónapok a függetlenségpártiak népszerűségét növelték, a katalán CEO májusi barométere alapján megtartanák vagy növelnék többségüket, miközben a régió függetlenségének támogatása is nőtt, most 50% -nál jár e felmérés szerint.

 

barometro-ceo-mayo-2018-1526031268618

Mindennek ellenére a másik „táborban” nem igazán utalnak arra jelek, hogy változtatni szeretnének az eddigi stratégián.

Harc a végsőkig?

Ez leginkább a Ciudadanos (C’s, Polgárok) részéről tűnik ésszerűnek, ugyanis ez, a lassan 12 éve Katalóniában alapított párt tűnik az elmúlt időszak, különösképpen a katalán válság országos nyertesének.

Albert Rivera formációjának nemcsak jobboldalról sikerült elszippantania szavazatokat a botrányról botrányra evickélő, és az országot jelenleg kisebbségben kormányzó, konzervatív Néppárttól (Partido Popular, PP), hanem szinte minden ellenfelétől, miközben a konfliktusban felerősödő spanyol nacionalizmust is sokkal vonzóbban kínálják fel a formáció fiatal arcai.

 

A választási hajlandóság alakulása 2016 októbere óta; Kép forrása: El País
A választási hajlandóság alakulása 2016 októbere óta; Kép forrása: El País

 

A fajsúlyos gazdasági és médiaszereplők által egyaránt támogatott párt, bár elvben megújulást ígér, a gyakorlatban sok tekintetben a status quo őrzője és neoliberálisnak mondható programjával hatalomra kerülve is lényegében a jelenlegi társadalmi erőviszonyok fenntartását ígéri.

Ami pedig a katalán helyzetet illeti: harcot a végsőkig. Az autonóm kompetenciák felfüggesztését, azaz a madridi kormány hatalomátvételét lehetővé tevő alkotmányos cikkely, a hírhedt 155 bevetését tavaly elsőnek kezdeményező C’s máris azt mondja, hogy az ígéretek ellenére továbbra is „gondnokság” alatt kell tartani az autonóm tartományt, még keményebb eszközökkel.

Kapcsolódó cikkünk:

Megmentheti az „atomfegyver” Katalóniát?

Lesz-e Mariano Rajoy-nak bronzszobra a független Katalóniában?

Finomabb formában ezt sugallta a szocialista párt (PSOE, Partido Socialista Obrero Espanol) , amelynek első nyilatkozata arról szólt, hogy ha egyszer megszavazták a 155-ös cikkelyt, legközelebb már sokkal könnyebb lesz. Vezetőjük, Pedro Sánchez a közös stratégiáról egyeztetett kedden a kormányfővel, Mariano Rajoy-jal, akiről egyelőre nem tudni, mit tervez az új helyzetben.

Mindenesetre a két pártvezér kinyilvánította, hogy a legális keretek felmondása esetén rögvest újra bevetnék, erőteljesebb formában, bár alapesetben új választások kiírása nélkül a 155-öst.

Azaz a mai helyzethez hasonlóan madridi megbízottak vagy a kormány tagjai gyakorolnák a döntési jogköröket. Az autonómia pénzügyei feletti kontrollt pedig, amelyet még a 155-ös cikkely megszavazása előtt vezetett be a PP, most sem fogják feloldani.

A már 2011-es megválasztásakor sem igazán népszerű, és 2016 óta kisebbségben kormányzó Rajoynak nem biztos, hogy jól jött, hogy európai terepre helyeződött át egyes katalán vezetők, elsősorban Puigdemont ügye. Hiszen pl. a német igazságszolgáltatás rögtön úgy találta, hogy a legsúlyosabb vádpont, a lázadásé nem igazolható a volt elnök esetében.

Ez az egyik legvitatottabb eleme a spanyolországi eljárásoknak, amennyiben a bíróság helyt ad neki, 30 év börtönnel szankcionálható, ezen felül engedetlenséggel és közpénz jogosulatlan felhasználásával is gyanúsítják a politikusokat.

Szerdán a belga bíróság megtagadta, egy formai hibára vonatkozva az ott tartózkodó 3 volt conseller-miniszter kiadatását, fellebbezésnek helye nincs. A spanyol Legfelsőbb Bíróság anonim forrásai – az első sajtóhírek szerint – a belgák “hiányzó jóindulatával” magyarázzák a döntést, azaz a “formai hiba” szerintük csak kifogás. Svájc korábban jelezte, hogy politikai okokból körözött személyeket nem ad ki az országból.

Folytatódik a hagyományos nagy pártok lemorzsolódása, a baloldal hátránya nő

Miközben a katalán krízis mellett a nyugdíjasok tüntetéshulláma és a női jogok, illetve a nők elleni erőszak kérdései voltak, a korrupciós perekkel kiegészülve az elmúlt időszak meghatározó témái, a spanyol demokrácia történetét eddig uraló két formáció, a PP és a PSOE is folytatja lejtmenetét.

 

A "régi" és az "új" jobboldal, Mariano Rajoy és Albert Rivera május 9-én a Kongresszus épületében egyeztettek a katalán helyzetről; fotó: EFE
A “régi” és az “új” jobboldal, Mariano Rajoy és Albert Rivera május 9-én a Kongresszus épületében egyeztettek a katalán helyzetről; fotó: EFE

 

Tavaly nyár óta a néppárti szavazók aránya csaknem 7 pontot esett, de ami még ennél is figyelemre méltóbb, hogy az „új” pártok, a Ciudadanos mellett a Podemos is előzik jelenleg a két „régi” erőt. Eközben a spanyol-katalán konfrontáció abszolút vesztese továbbra is a baloldal: amúgy is megosztott szavazóinak halmaza egyre zsugorodik.

A helyzet kulcsa persze továbbra is a legnagyobb hatalommal és mozgástérrel rendelkező Rajoy kezében van. Kérdés, vajon mit lép, illetve szokásával ellentétben egyáltalán lép-e valamit, vagy megmarad az eddig használatos mantránál, és kizárólag az igazságszolgáltatásra hagyja a politikai konfliktus kezelését.

A többi szereplőt az eddigi dinamika folytatására ítéli a közvélemény alakulása (C’s), a párt megosztottságából adódó tehetetlenség vagy ideológiai meggyőződés (PSOE), továbbá az eddig vállalt áldozatok: a katalán függetlenségpártiaknak akkor lenne érdemes stratégiát váltaniuk, ha biztosítékot kapnak az emigrációban vagy börtönben lévő vezetők amnesztiájára, vagy bármilyen más politikai eredményt fel tudnának mutatni.

Amíg ehhez nem segíti őket hozzá Madrid, csak a tábort összetartó következetesség vagy a radikalizáció tűnik valószínűnek – az utóbbira Torra személye esélyt is adhat. De kár lenne alábecsülni a kényszerkoalíció belső megosztottságát, ahol a kormányzás során a pragmatikusabb szereplőknek is nagyobb szerep juthat, mint az eddigi szimbolikus küzdelmekben.

A kétélű katalán válság, amely felfed és eltakar

Spanyolországnak továbbra is akad számos olyan gondja, amely jóval fontosabbnak tűnhet, mint a katalán kérdés.

A hónapok óta óriástüntetéseket szervező nyugdíjasok elszegényedése; a fiatalok, gyakran drágán képzett emberfők kivándorlása és az elöregedő, kiürülő falvak; a klímaváltozás várhatóan drasztikus környezeti, gazdasági és társadalmi következményei a nem is olyan távoli jövőben; a lakhatási szegénység; a csak lassan, és főképp rossz minőségű, kiszolgáltatott állások révén csökkenő munkanélküliség; az egyenlőtlenségekből fakadó igazságtalanságok, különös tekintettel a nők helyzetére; a kormánypártot átszövő korrupció

Korábbi cikkünk:

A spanyol kormány új ellenfele veszélyesebb, mint a katalánok: nyugdíjasok százezrei tüntettek újra a megélhetésért

Közelebbről nézve persze ezek is olyan kérdések, amelyek összefüggésbe hozhatóak a katalán lakosságnak nagyobb szuverenitásra és autodeterminációra, azaz önrendelkezésre irányuló vágyával, akárcsak a függetlenség igényével.

A katalán válság ugyanis kétarcú: egyrészt bizonyítja, hogy a politikai „uralkodó osztály” mennyire elszakadt azoktól, akiket képviselnie kellene, másrészt segít abban, hogy a képviselet mély válságát elfedje, és az elégedetlenséget a politikusok számára hasznosítható indulatokba és megosztottságba csatornázza. Közben egyre kisebb tér és esély marad a dialógusra, egyeztetésre, kompromisszumokra, és az elvileg szuverén nép szolgálatára.

Keddi, Berlinben és Puigdemont társaságában tartott sajtótájékoztatóján Quim Torra újfent párbeszédre hívta Mariano Rajoyt, előzetes feltételek támasztása nélkül. A miniszterelnök pedig azt ígérte, hogy „természetesen” találkozni fog vele, és meg is hallgatja, nagy figyelemmel.

Lévén, hogy a felek jó ideje nem is érintkeznek egymással (legalábbis a nyilvánosság tudtával), már ez is egy jelentős lépés lenne a normalizáció felé. De egy évvel a jövőre esedékes önkormányzati és regionális választások előtt, nagy meglepetés lenne, ha elásnák a csatabárdot, és még oly diszkrét lépéseket tennének a politikai kompromisszumok felé.

Dobsi Viktória

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!

 

tetszett_a_cikk3