A meggyengült Marine Le Pen a Nemzeti Front átnevezésével kozmetikázná a gondokat

congresFN

 

Európa egyik legrégibb és legismertebb szélsőjobboldali pártja nincs túl jó formában a tavalyi választási kudarc óta. A francia Nemzeti Front múlt hétvégi konferenciáján Marine Le Pen olyan külföldi sztárvendégekkel próbálta lelkesíteni megingott táborát, mint az amerikai Steve Bannon, és egy új névvel felejtetné, hogy egyre kevésbé világos, merre van az előre.

 

 

A tavalyi francia választások egyik legemlékezetesebb pillanata Emmanuel Macron és Marine Le Pen vitája volt, amelyen a Nemzeti Front (Front National, FN) elnöke még saját hívei szerint is rendkívül amatőr módon viselkedett. Nyilvánvaló volt, hogy nem készült fel rendesen, olykor zavarodottan keresgélt az előtte tornyosuló dossziék között, máskor pedig érvek helyett csak hókuszpókuszokat rajzolt a levegőbe.

Ez a teljesítmény sem tántorított el attól 7,6 millió polgárt, az érvényesen szavazók 21,3 százalékát, hogy rá adja le voksát Macronnal szemben, és a későbbi törvényhatósági választásokon is sikerült a jelenlegi választási rendszer legjobb eredményét hozni, 6 képviselővel. Ugyanakkor ez a vita, mint a pártvezetés és Marine személyes kudarcának mementója azóta is meghatározza a Front helyzetét.

Amatörizmus a csúcson

A szimpatizánsok közül sokan ekkor szembesültek azzal, hogy maga a pártot 2011 óta elnöklő Marine sem bízott a győzelemben, sőt, azzal sem tisztelte meg a franciákat és saját híveit, hogy rendesen felkészüljön a kampány e kommunikációs csúcspontjára. Azóta belsős információk alapján – egy könyv és több interjú is megjelent egykori munkatársak tapasztalataival – még nyilvánvalóbb, hogy a retorikájában kormányozni kész FN szervezetileg egyáltalán nem nőtt fel a feladathoz.

A hatalmat effektíve csak néhány kisebb településen, illetve helyi, megyei vagy regionális önkormányzatban való részvétellel gyakorló párt vezetése egyszerűen nem vette a fáradtságot, hogy érdemi programalkotást végezzen, és ezzel összefüggésben realisztikus üzeneteket közvetítsen. Az élen Marine Le Pennel, aki el sem olvasta a kampánycsapat szorgos dolgozói által készített jegyzeteket az egyes témákról.

A párt kommunikációját sokáig remekül működtető blöff üressége tárult fel tavaly, és lényegében azt üzente, hogy Marine nem alkalmas arra, hogy vállalja a valódi hatalommal járó felelősséget.

A párt 2017-es kampányáról és programjáról itt írtunk részletesebben:

Aki Franciaországból állítaná meg Brüsszelt: Marine Le Pen és a Nemzeti Front

A politikai kataklizma nyertesei

Ehhez adódtak sokasodó korrupciós afférjai, a Le Pen elleni vádemelés ideje épp a kampány során jött el, csak Marine bátran nem jelent meg az eljáró bíró előtt. Illetve az FN-hez hasonló pártok stratégiai-programalkotó dilemmái, így pl. az eurózónából való kilépés kérdése – ami főleg az idős szavazók számára még mindig elrettentő erővel bír; vagy a hagyományos nagy jobboldali erők és a szélsőjobb szatellitjeivel való kapcsolat kérdése.

Le Pen védelmében érdemes megjegyezni, hogy évek óta tartó válság nyomán tavaly omlott össze a hagyományos politikai képviselet rendszere Franciaországban, és temette maga alá a jobboldal amúgy korrupt és szélsőséges jelöltjével, François Fillonnal, és a Szocialista Pártnak túlságosan baloldali jelölttel, Benoît Hamonnal egyetemben a két nagy pártot is.

A Front népszerűségét jó ideje duzzasztó politikai válság még feljebb tornázta a párt szimpatizánsainak számát, Marine ambivalens, autoriter, de szociális üzeneteket is osztó profilja jobbról és balról is tudott választókat elcsaklizni.

Az elnökválasztás első fordulójáról szóló cikkünk:

A Macron-Le Pen párbaj háttere, a francia elnökválasztás első fordulójának tanulságai

Nagyrészt ennek köszönhető, hogy az FN – amely a kampány finisében azért visszatért a jó öreg receptekhez: a nyíltan idegengyűlölő és az iszlám, azaz nagyrészt az afrikai eredetű lakosság elleni üzenetekhez, vagy a nácikollaboráns francia múlt revíziójához – az első fordulós csaknem 7,7 millió szavazatához további három milliót gyűjtött be. 2017. május 7-én egy nagyobbacska magyarországnyi tömeg, 10,6 millióan voksoltak rá. A szavazók 36 százaléka.

Persze érdemes aláhúzni, hogy ismerve a francia valóságot, a szavazók pontosan tudhatták, egy ezúttal esélytelen versenyzőre fogadnak; akárcsak azt, hogy ez a szavazásra jogosult személyek „csupán” 22,4 százaléka. Ezzel együtt is, Marine Le Pen az európai szélsőjobb kiemelkedő eredményét hozta.

Korábbi cikkünk:

15 év alatt csaknem megduplázódott a szélsőjobb elnököt óhajtók száma Franciaországban

A fentiekből az is következik, hogy egy ilyen – a vereség ellenére – túlnyert választás, amely a közben alul is múlta a pártvezetés reményeit, sokkal destruktívabb lehet, mint gondolnánk. Ráadásul egy teljesen átrendeződött politikai térben, ahol a Macron-cunami után a valódi pártszervezettel, a hatalomgyakorlás több évtizedes tapasztalatával rendelkező pártok is nehezen találnak magukra – az 577 fős Nemzetgyűlésben mindössze 27(!) képviselőt szerzett szocialisták talán fel sem tudnak kelni a K.O.-ból.

Posztválasztási depresszió

Ezek után kevésbé meglepő, hogy az FN, amely évek óta hirdeti hirdeti magáról, hogy az első ellenzéki párt (persze szavazóinak, nem megválasztott képviselőinek száma alapján), Macron hatalomra kerülése óta gyakorlatilag alig volt hallható a közéleti vitákban.

Kivéve a korrupciós híreket – jelenleg összesen 6 eljárás folyik a párt és tagjai ellen, maga Marine is érintett: egyelőre az uniós képviselők fiktív asszisztensi állásai miatt emeltek vádat ellene, a feltételezett károkozás 7 millió euró lenne. Ezen felül elsősorban Marine éveken át legközelebbi tanácsadója, a Frontból kilépett, majd saját pártot alapító Florian Philippot Patriótái miatt beszélt róluk a sajtó.

A hétvégi kongresszus célja tehát az volt, hogy felrázza a csalódott apátiából a híveket, és új lendületet adjon az egész projektnek, Marine egyenesen a párt újraalapítását ígérte. Erre bizonyosan nem került sor, csupán az új alapszabályt szavazták meg, amelyben a legfőbb változás, hogy a 2015-ben a pártból kiebrudalt alapító, Jean-Marie Le Pen tiszteletbeli elnöksége is megszűnik. A párt vezető szerveinek összetétele alig változik, a tagok zöme továbbra is az elnök asszony „klánjából” került ki.

Plusz az addig leginkább családi vállalkozásként működtetett pártot édesapjától 2011-ben átvevő Marine új nevet is javasolt. A Rassemblement National, azaz kb. Nemzeti Összefogás (tömörülés, összejövetel) franciául majdnem olyan jól hangzik, mint magyarul. És annyira új, hogy jobbszélen már 3-szor is használták: egyszer Jean-Marie 1986-ban, amikor nyitni akart a jobboldal felé; korábban 1954-ben egy másik szélsőjobbos vezető, akinek egyébként az akkor még ifjú Le Pen volt a kampányigazgatója; végezetül a náci kollaboráns Marcel Déat.

A rasszizmus ismét nem bélyeg, hanem kitüntetés

A megújulás azért sem igazán garantált, mert nem világos, merre van az előre. Úgy tűnik, ma ismét a jobboldal felé való nyitás szorgalmazná a párt vezetése, ami pont szembe megy Marine eddigi stratégiájával, amely számos elemet kölcsönzött a baloldali rendszerkritikából is.

Ezen felül, pártelnökké avanzsálása óta folyik az FN néppártosodása, franciául „dediabolizációja”: azaz a legszélsőségesebb, és ma már kevésbé szalonképes karakterjegyek eltüntetése.

Ilyen lett volna az egykori neofasiszta gyökerű, náci szimpatizáns, holokauszttagadó vonal, amelyet Le Pen-apukával söpörtek ki látványosan, miközben a pártrendezvényekről is eltünedeztek a szélsőséges elemek, és ha magától nem is, de a sajtó nyomására a leggázabb párttagoktól, jelöltektől is megvált olykor az FN.

Ehhez képest a hétvégi konferencia sztárvendége az Steve Bannon volt, aki mielőtt Donald Trump főtanácsadója lett volna – a kampány során, majd a Fehér Házban is – 2012 és 2016 között a hírhedt Breitbart Newst kiadó cég igazgatója volt.

 

Steve Bannon a kongresszuson tartott beszéde közben, fotó: FN Facebook
Steve Bannon a kongresszuson tartott beszéde közben, fotó: FN Facebook

 

Maga Bannon azt állította a Breitbartról, hogy melegellenes, antifeminista, menekültellenes, ellenben fehér Amerika- és fegyverpárti. Kritikusai szerint „a fehér rasszisták és antiszemiták első számú lapja”.

Bannon szónoklata alapján az ilyesféle kritikát büszkén kell viselni:

„Hagyjátok, hogy rasszistának, idegengyűlölőnek, iszlamofóbnak, homofóbnak hívjanak bennünket, hordjátok ezt úgy, mint egy kitüntetést. Minden egyes eltelt nappal erősebbek leszünk, miközben ők gyengébbek.”

A NER a szélsőséges konzervatív nacionalizmus nemzetközi referenciája

Ebbe a „mi”-be feltehetően a magyar kormányt is be kell számítani – miközben 7 évvel ezelőtt Orbán Viktor még csak néhány jól tájékozott fiatal FN-aktivista számára volt jó példa, ma már rendszeresen visszatérő referencia. A hallgatósághoz forduló Bannont idézve:

„Egy olyan mozgalom részei vagytok, amely nagyobb, mint Olaszország, nagyobb, mint Lengyelország, nagyobb, mint Magyarország…. A történelem a mi oldalunkon áll, és győzelmet győzelemre halmozunk.”

Marine beszéde előtt még Olaszország is üzent: a március 4-i parlamenti választásokon legjobb eredményt szerzett jobboldali koalíció győztese, a szélsőjobbos Ligát vezető Matteo Salvini videójával.

A Front, illetve, amennyiben a tagság megszavazza, az Összefogás jövőképe talán egy ilyen Salvini-Berlusconi-féle szövetség lehetne. Ettől a francia jobboldali pártok eddig következetesen elzárkóztak, inkább az eszmei-retorikai közösséget építették a szavazók révén: így sikerült, a szélsőjobb szavazataival elnökválasztást nyernie Nicolas Sarkozynek 2007-ben, csakhogy azóta az egyre kevésbé hermetikus határon a jobboldali tábor tagjai szivárogtak át Marinék ölelő karjaiba.

Öldöklő verseny a (szélső)jobboldali szavazókért

Kérdés, hogy a Macron-érában, miközben az elnöki program a közép mellett egyre inkább a jobboldalt fedi le, mennyi hely akad még a jobboldalnak és a szélsőjobbnak. A Sarkozy által Republikánusok névre (Les Républicains, LR) átkeresztelt – Macron 311 képviselőjével szemben 101 alsóházi vokssal rendelkező – konzervatív erő, amelyet továbbra is mindenféle korrupciós ügyek terhelnek, nemrég választotta meg új vezetőjét, a 43 éves Laurent Wauquiezt, aki a pletyka szerint őszre festeti a haját, hogy idősebbnek látszódjon.

Wauquiez irányvonala szintén a jobbszélen húzódik, és többször kijelentette, hogy nem paktál az FN-nel. De Marine szerencséjére a pártelnök ígéreteire nem érdemes mérget venni, és az LR más prominens héjái már több ízben jelezték, hogy le kell ülni az FN-nel.

Ez a lehetőség azért még sokak számára tabu: ez derült ki legalábbis a reakciókból, miután a Mayotte tengeren túli megyében megrendezésre kerülő időközi választásokon Le Pen elég rendhagyó módon az LR jelöltjének támogatására hívta fel szavazóit, a kormánypárt ellenében. A felhívást részben (színlelt?) közöny, részben elutasítás fogadta, egyesek továbbra is úgy gondolják a Republikánusoknál, hogy az FN barátjának lenni nem főnyeremény.

Ugyanakkor korábban személyesen Wauquiez kampányolt azzal a szigeten, hogy a jus soli, azaz az itt születettek automatikus állampolgárságának elvétele oldaná meg, a földrajzi helyzete miatt jelentős migrációs nyomással szembesülő terület gondjait. Ez pedig az FN régi vesszőparipája – azaz a program, retorika szintjén már nagyon is megvalósulóban van a “jobboldali összefogás”.

Ha Macron gazdasági-társadalmi programja továbbra is jobbra pozicionálja – az elnök egyelőre a kisebbségi jogok, a szabadságjogok, a menekült kérdés stb. terén sem mondható liberálisnak vagy különösebben progresszívnek – az jobbos vetélytársai számára az EU-szkeptikus, identitárius, nyíltan reakciós és kirekesztő retorika útját jelöli ki, a protekcionizmusé mellett.

A vasárnap egyedüli jelöltként újraválasztott Marine Le Pen a névváltoztatástól is reméli az 1972-ben, az akkor neofasiszta Ordre nouveau (Új rend) mozgalomból kinőtt párttól elriasztó „pszichológiai fék” feloldását. Ha a Front valóban kormányozni készül – ennek legkézenfekvőbb eszköze a már több európai országban is működő jobbos koalíció lehetne. Kérdés, mekkora esélyt ad erre Emmanuel Macron a következő években, ahogy az is, hogy az igazságszolgáltatás megkavarja-e a kártyákat.

Az új generáció ugrásra készen

A Frontnak és a Le Pen-családnak akadnak még tartalékai, a közvélekedés szerint csak Marine kudarcára vár unokahúga, a politikától tavaly átmenetileg visszavonult Marion Maréchal-Le Pen, akinek február végén az amerikai áttörés is sikerült, míg Marine korábban hiába próbált összefutni Trumppal.

A 28 éves Marion részt vehetett az amerikai republikánus elit gyűlésén, a Conservative Political Action Conference (CPAC) keretében. Épp Mike Pence alelnök után kapott szót, hogy elmondhassa, saját pártja és Trump szlogenjeit összeolvasztva, hogy ő is azt akarja: »Amerika legyen az első amerikaiaknak, ahogy Nagy Britannia a briteknek, és Franciaország a franciáknak!”

Vagy másképp értelmezve: Franciaország legyen elsősorban a franciáké. Marion kijelentette, hogy az EU több ezeréves nemzetek gyilkosa, és Franciaország, a katolikus Egyház legidősebb leánya a legjobb úton halad afelé, hogy az iszlám unokahúga legyen belőle.

Szerinte sosem kell alábecsülni a népet (lásd a Brexitet, a francia melegházasság elleni mozgalmat, és persze Trump győzelmét). Gratulált, hogy sikerült visszahelyezni a politikai agendára a konzervativizmust, és biztosította az egybegyűlteket, hogy Franciaországban a konzervatív fiatalság készen áll a harcra.

A volt képviselő jelenleg egy olyan politikatudományi akadémia elindításán dolgozik, amely egyesítené a jobboldal különböző irányzatait.

Make France great again!

Ki tudja, egyes jobboldali véleményformálók – így Sarkozy hírhedt tanácsadója, a Bannonnel több párhuzamot is mutató Patrick Buisson – régi álma talán ebben a ciklusban válhat valóra.

A győzelem a hétvégi kongresszuson ugyan távolabbinak tűnt, mint valaha. Siker esetén azonban, az elvileg 2022-ben esedékes választások után a Front és a Le Pen-família a hatalomban ünnepelhetné 50. szülinapját.

Dobsi Viktória  

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Mongol Janos

    HAJRÁ.. Le Pen….família