Bezárás
Egyéb

Brüsszel rémálma körvonalazódik az olasz választások első eredményei alapján

A várakozások szerint alakult a vasárnapi olasz parlamenti választás: azaz, ma sem tudunk sokkal többet arról, ki kormányozhatja majd Európa harmadik gazdaságát, mint 1 nappal korábban. Ugyanakkor a hétfő reggeli becslések alapján a Brüsszel számára legijesztőbb forgatókönyv látszik beteljesülni: az EU-szkeptikus erők hipotetikus koalíciója az egyetlen, amely jelenleg a számok alapján kormányt alakíthatna. Persze ettől még messze vagyunk, és ennél is valószínűbb egy patthelyzet – az eredményváró hajrájához adunk néhány kapaszkodót.

Így festett a vasárnapi olasz választások 5 nagy kérdése:

1. Valóban „Brüsszel réme”, az 5 Csillag Mozgalom végez-e az élen, és mennyire teljesíti túl vagy alul, a közvélemény kutatások által jó ideje ígért 28 százalékot?

2. Sikerül-e a Berlusconi nevével fémjelzett jobb-szélsőjobb szövetségnek ennél jobb eredményt elérni, és játékban marad-e Európai legöregebb és leggázabb politikusa?

3. A szövetségen belül Berlusconi Forza Italia nevű pártja, vagy a szélsőjobb Liga a befutó, és az utóbbi esetben ennek vezére, Matteo Salvini pályázhat-e a kormányfői székre?

4. Mekkorát bukik a kormányzó balközépnek nevezett Demokrata Párt és élén a volt miniszterelnök, Matteo Renzi?

5. És a legnehezebb: kijön-e ebből a 3 pólusból, szinte bármilyen párosításban egy kb. 40 százalékot elérő, kormányképes koalíciós erő?

Míg az utóbbi kérdésre, a jóslatokat beteljesítve, minimum néhány hét múlva kaphatunk csak választ, az első négyre még az adatok hétfő reggeli, részleges feldolgozottsága alapján is felelhetünk:

larepp

Az elitellenes, rendszerváltás ígérő 5 csillag a választások nagy nyertese

A 2009-ben Beppe Grillo komikus színész által alapított 5 Csillag Mozgalom (Movimento 5 Stelle, M5S) beteljesítette a rendszerkritikus pártok álmát: alig 8 évvel létrejötte után, magabiztosan nyert egy törvényhatósági választást, várhatóan 30% felett, és bizonyosan több ponttal javítva 2013-as eredményén (alsóház: 25,5%, szenátus: 23,5%).

A Mozgalom élére tavaly a Grillónál jóval simább modorú és kompromisszumkészebb Luigi Di Maio került, aki sokat visszavett az M5S unió- és euróellenességéből is. Amely ma már inkább az eurózónán belüli politikákat – a fiskális paktumot, a megszorításokat – kritizálja, de nem akar csapot-papot otthagyni, mint korában tervezte.

A magát se pártnak, se jobb-, se baloldalinak nem tartó mozgalom a hagyományosnak mondható, bár folyton vedlő, és új meg új bőrbe bújó formációkból kiábrándult, az ország évtizedek óta húzódó, és az euróválság elrontott kezelése miatt brutálisan súlyosbodó gazdasági és intézményes problémák miatt válhatott favorittá. E furcsa hibrid erő ugyanis számos eddigi szabályt felborítva, elitváltást és végre valódi változást ígért.

Úgy tűnik, az M5S a legnagyobbat azokban a déli régiókban szakította, nem ritkán 50 százaléknál magasabb eredménnyel, amelyek szegénységével, leszakadásával szemben évtizedek óta tehetetlen vagy közönyös a politikai elit.

A jobboldali szövetség van a legközelebb a kormányalakításhoz 

Míg a szerte Európában sok helyütt óhajtott változást leginkább az M5S tudta megtestesíteni az olaszok számára, Silvio Berlusconi és magánosított pártja, a Hajrá Olaszország (Forza Italia, FI) épp ellenkezőleg, régi, jól ismert arcokat ígért. Elsősorban az idén 82 éves médiamogult, akit ugyan adócsalás miatt eltiltottak a politikától 2013-ban 6 évre, de aki puszta szereplésvágyán túl jól felfogott gazdasági érdekből vágott neki sokadik kampányának.

A vállalkozásai és főleg a tévécsatornákban érdekelt Mediaset csoport számára busás haszonnal kecsegtető kormányzáshoz ugyan Berlusconi kurta 14 százaléka édeskevés, de a szélsőjobboldali erőkkel megújított koalíciója újra a mérleg nyelvévé tehetné a veterán gonosztevőt (majd húsz eljárás folyt ellene, de eddig még csak egyszer sikerült elítélni).

Paradox módon tehát, Európa egyik legvállalhatatlanabb vezető politikusa, akivel néhány éve még ciki volt szóba állni az uniós csúcsokon, most Brüsszel reménysége volt. Már amennyiben egy jobbos, vagy egy a balközép-jobb koalícióval sikerülne megmentenie az EU-t az 5 Csillag kormányzásától…

Berlusconi ügyes helyezkedése csak részben jött be, ez a szövetség végső eredményétől is függ, amelyet reggel 37 százalékosnak ítéltek, csakhogy a Liga biztos vezetésével.

A szélsőjobbos Matteo Salvini a választások másik nagy nyertese

A negyvenes éveiben járó Matteo Salvini 2013 végén került a morális, pénzügyi és népszerűségi szempontból is a béka fenekére került Északi Liga (Lega Nord) élére. Onnan sikerült felkapaszkodni most, az előrejelzések szerint akár 16-18 százalékra, és a jobboldali erők élére.

A közhangulatot kiválóan érzékelő Salvini nagy találmánya lényegében az, hogy az északi régiók elszakadásáért kampányoló és a Rómától délre élőkre „mediterrán szarként”, koleraként és tolvajként tekintő formáció délgyűlöletét megpróbálta, legalább részben lecserélni az idegen- és bevándorlógyűlöletre, ezért is tűnt el az „északi” jelző a párt nevéből.

Az unió- és euróellenesség mellett ez volt legfőbb üzenete, amelyet csak felerősített a szétesett kampány. Salvini még azt is saját hasznára tudta fordítani, hogy február elején a párt egyik aktivistája rálőtt több fekete-afrikai járókelőre a Macerata nevű kisvárosban, 6 embert megsebesítve.

Ezután a kampányt végleg a bevándorlás témája uralta, és nemcsak a pártok kijelentései radikalizálódtak, de az utca is: az antifasiszta csoportok mozgósítása és a számos szélsőjobboldali pártocska felbátorodása mellett több erőszakos akcióra (verésre, késelésre más támadásokra) is sor került.

A pártszövetség korábbi ígérete szerint az első helyen lévő erő adhat miniszterelnök jelöltet, így a végső eredménytől is függően, egy olyan ember aspirálhat a kormányzásra, aki a déli régiókban való szolid, de kitartó terjeszkedés ellenére az olaszok túlnyomó többségében félelmet vagy visszatetszést kelt.

Az összefogásnak tagja még a jobbközép erőket összefogó Noi con Italia (NcI) és az 5 százalék körüli, posztfasiszta Olaszország testvérei (Fratelli d’Italia, FdI) is, amelynek vezetője, a francia Marine Le Penhez is közeli Giorga Meloni, múlt szerdán még Orbán Viktorral szelfizett. Ő, akárcsak Berlusconi és Salvini amúgy több ízben is hangot adtak annak, mennyire rajonganak a magyar miniszterelnökért és a NER modelljéért.

A szociáldemokrácia újabb buktája Európában

A 2007-ben alakult Demokrata Párt (Partito Democratico, PD), a sokadik olasz kísérlet egy balközép gyűjtőpárt kialakítására, kormányon újra kudarcot vallott.

Akárcsak a kontinens más hasonló formációi esetében, a választók azt vetik a szemükre, hogy politikájuk nagyon is emlékeztet a jobboldaléra: a 2014 és 2016 között kormányfői tisztet betöltő Matteo Renzi feltehetően a munkapiacot liberalizáló Job Acts-szel írta be magát a történelembe.

Bár a törvény – akárcsak a közelmúlt más munkapiaci reformjai Európában – a munkanélküliség csökkentését ígérte, ez nem igazán következett be: ma is 10 százalék körül alakul, és a kis mértékű javulást is határozatlan idejű, bizonytalan szerződésekkel sikerült elérni.

Hasonlóképpen, látva a bevándorlás-menekült kérdés fontosságának eszkalációját, a PD egy baloldali szempontból elfogadhatatlan paktumot kötött a líbiai kormányerőkkel és a rivális bűnbandákkal arról, hogy kevesebb menekültet engednek az olasz partok közelébe.

Hiába csökkent le drasztikusan az érkezők száma (a 2016-os 180 ezer, a 2017-es 119 ezer fő után idén február végéig 5.274 főre), ez sem menthette meg a PD-t a zuhanástól: a párt a várt 21-23 pont helyett talán el sem éri a 20 százalékos küszöböt. Ami Berlusconi pocsék eredménye esetén már egy nagykoalícióhoz sem elég.

Micsoda kupleráj!

hirdette ma reggel az Il Tempo napilap címlapja: az olasz sajtó arra tippel, hogy az ország kormányozhatatlan lesz. Matematikailag ugyan a Liga és az M5S koalíciójának például meglenne a kormányzáshoz szükséges kb. 40%-a, de ettől az eshetőségtől korábban mindkét fél elzárkózott.

Azon túl, hogy programjuk több eleme is összeférhetetlen (Di Maio pl. négysávos, progresszív rendszerben csökkentené némileg az adókat, Salvini egységes 15%-os adókulcsot ígér), ezt az eshetőséget szinte senki nem meri kizárni. Az elemzésekben visszatérő formula szerint Olaszországban minden elképzelhető.

A fentieken felül érdemes megjegyezni, hogy a radikális baloldal kispártjai (Liberi e Uguali, LeU és Potere al Popolo) kiszorulhatnak a parlamentből, a 3 nagy pólus harca kábé mindent vitt, és „hasznos” szavazatra kényszerítette azokat is, akik amúgy nincsenek elragadtatva a fenti ajánlatoktól.

Ezt az általános kiábrándultságot jelzi, hogy talán soha nem voltak még ilyen kevesen szavazni parlamenti választásokon, bár a 74 pontra becsült részvételnek sokan örülnének pl. régiónkban, ez a voksolást 1993-ig kötelezőként előíró országban alacsonynak számít.

Minderre egy vadiúj, tavaly ősszel megszavazott választási törvény keretében került sor, amely rengeteg fennakadást, sok helyütt 45 perces, egyórás várakozást okozott az országban. A kétharmad részt arányos, egyharmad részt többségi elven működő rendszer – amelyet még a szakértők is túlságosan bonyolultnak és a közember számára nehezen átláthatónak vélnek – célja amúgy épp az lett volna, hogy koalíciók kötésére biztasson.

A lassan évtizedek óta toldozgatott-foldozgatott politikai rendszer ellenében most olyan erők kerekedtek felül, amelyek valós, legalább 20 éve, olykor régebben manifesztálódó problémák megoldatlanságát kérik számon a helyi eliten és az európai politikákon, elsősorban az eurózónán.

Fontos látni, hogy ezek közül nem éppen a bevándorlásé vagy a menekülteké a legfontosabb, az olasz társadalom jelentős része a befogadás híve, és sokan aktívan segítik is az újonnan jöttek beilleszkedését.

Az olaszokat fenyegető legnagyobb veszély továbbra is az, hogy félrekezelik a társadalom legfontosabb gondjait. És tegnap óta sem lett valószínűbb, hogy van olyan politikai erő, amelynek lenne gyógyíre ezekre, sőt, a választási térképek szerint az ország megosztottabb, mint valaha. Úgy tűnik, az olasz politika végleg szétesett, és nincs, aki összerakja.

Dobsi Viktória

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!