Az uniós diplomaták aggódnak a rohamosan romló kelet-jeruzsálemi állapotok miatt

Az Európai Unió Jeruzsálemben és Rámalláhban székelő diplomáciai vezetőinek éves beszámolója riasztó képet fest az 1967-ben annektált Kelet-Jeruzsálemben uralkodó állapotokról. És egyértelműen kiáll, mind Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerése, mind azon izraeli projekt ellen, amely Ciszjordánia egy részének annektálásával növelné Jeruzsálem területét és benne a zsidó lakosság arányát.

Az idei jelentés különleges kontextusát egyrészt Donald Trump tavaly december 6-ai nyilatkozata adja, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosként ismerte el, és amely, ahogy a jelentés szerzői sietnek emlékeztetni, szembemegy az ENSZ Biztonsági Tanácsának számos határozatával is megerősített nemzetközi konszenzussal.

Az aktuális helyzet másik fontos tényezője az izraeli kormány politikája, amely a tavalyi év során nem csupán a palesztin területeken létrejött telepek terjedését támogatta nyíltan, de több olyan törvényjavaslat is tárgyalás alatt van, amelyek elfogadásuk esetén egyoldalúan módosítanák Jeruzsálem határait, szintén ellentétesen a nemzetközi joggal.

Az EU 28 országának diplomáciai képviseletei 2005 óta készítik el ezt az éves jelentést, a Politikai és Biztonsági Bizottság számára, rengeteg objektív adatot szolgáltatva a Jeruzsálemben élők helyzetéről, miközben megkísérlik lefesteni a palesztin és izraeli vezetés közti viszonyokat is. Az összesen 52 oldalas angol nyelvű anyagot a Mediapart francia portál tette közzé.

A szerzők továbbra is hivatkoznak arra a békefolyamatra, amelynek kimúlása a legtöbb kommentátor és pl. maga a palesztin elnök, Mahmúd Abbász szerint is evidens. És megállapítják, hogy a korábbi években beazonosított, különösen negatív hatással járó tendenciák csak megerősödtek 2017-ben – ilyen pl. az izraeli telepek terjeszkedése –, ahogy az itt élő palesztinok politikai, gazdasági és szociális marginalizációja is csak fokozódott.

Ezen felül a két legnyugtalanítóbb fejleményként a Jeruzsálem státuszát érintő amerikai és izraeli politikai döntéseket tartják, amelyek a konfliktus megoldásának legfontosabb akadályaivá léptek elő.

Mint ismeretes, az érvényben lévő nemzetközi álláspont az, hogy Jeruzsálem státuszáról a tárgyalások végső fázisban döntenének a felek. Eközben a jelenlegi, legmerészebb izraeli tervek szerint, a város határainak módosítása 140 ezer telepest csatolna hozzá, miközben 120 ezer fővel csökkenne az itt élő palesztinok száma. Ezzel pedig az utóbbiak aránya a mai 37 százalékról 20-ra apadna – mindez egy egyelőre a nemzetközi nyomásra visszavont törvényjavaslatban körvonalazódott, más hasonló szellemiségű elképzelések már előrébb tartanak.

2017-ben legalább 3000 új kelet-jeruzsálemi lakás építéséről született döntés, ami tovább növeli a palesztin területek töredezettségét, és elszigeteli Ciszjordániától Kelet-Jeruzsálemet . Jelenleg ezen a területen 11 nagyobb zsidó telepegyüttes létezik, és egyre több kis enklávé, miközben csupán 2017 első negyedévében 1300 új lakás építését jelentették be a külvárosi telepeken (Guivat Zeev, Maale Adumim, Nokdim, Betar Illit). A szélsőjobboldali partnereivel kormányzó Benjamin Netanjahu vezette Likud pedig december végén fogadott el egy olyan törvénytervezetet, amely e ciszjordániai telepek annektálását készíti elő.

A telepépítések a palesztinok számára számos negatív következménnyel járnak: kilakoltatásokkal, házrombolásokkal, kitelepítésekkel, de a diplomaták azt is kiemelik, hogy Kelet-Jeruzsálem palesztin polgárainak állampolgárság nem, csak az ún. „permanens rezidens” visszavonható státusza jár. Még akkor is, ha felmenőik itt a Szent Városban születtek.

Ez a státusz nem adható át házasság révén, és a gyermekeknek sem jár automatikusan, ha csak a szülők egyike rendelkezik vele. Bármikor visszavonható, ha az illető igazoltatása alkalmával nem tudja bizonyítani, hogy Jeruzsálem „központi” szerepet tölt be az életében.

A jelentés szerint 1967 és 2016 között 14.595 palesztin rezidens engedélyét vonták be az izraeli hatóságok, e „csendes deportáció” jegyében, tavaly Kelet-Jeruzsálem 95 lakója jutott erre a sorsra, köztük 41 nő és 11 gyerek.

Ez a gyakorlat szintén szembemegy a nemzetközi joggal, különös tekintettel a IV. genfi egyezményre, amelynek rendelkezéseit Izrael mint megszálló hatalom nem tartja tiszteletben. Ezen kívül számos más eszköze is van az izraeli hatóságoknak arra, hogy megőrizzék a várost túlnyomóan zsidó többségűnek, ahogy ezt a 2007-ben elfogadott Jeruzsálem 2000 tervezet is előrebocsátja.

Ide tartozik az építkezések szabályozása: bár a palesztinok alkotják a város lakosságának 37%-át, az építési engedélyeknek csupán 9%-át adták ki az általuk lakott negyedekben 2010 és 2016 között. Itt csupán a földterületek 13-14,5 százalékán indultak építkezések, miközben a telepesek terjeszkedésére a területek 35%-a jutott, ők a máskülönben tiltott zöld övezetek kárára is építkezhetnek.

Bár az épületrombolásokat is tiltja a nemzetközi jog a megszálló hatalom számára, az izraeli hatóságok az utóbbi évben 900 olyan épületet semmisítettek meg, amelyek palesztinok tulajdonában álltak Kelet-Jeruzsálemben, 2016-ban rekordszámú, 190 rombolás történt, tavaly november végéig pedig 136, ami 228 ember kilakoltatásával járt.

 

Jelenleg 22 ezer olyan palesztin ház van, ami a katonai, közigazgatási vagy igazságügyi szervek szerint engedély nélkül épült, és lerombolásra esélyes – ez összesen 144 ezer palesztint fenyeget kilakoltatással a jelentés szerint.

A közszolgáltatások jelentős része is katasztrofális állapotban van, akárcsak a gazdaság, és mindez hozzájárul a városban megnyilvánuló erőszakhoz. Kb. 2000 osztályterem hiányzik, és mind a tanulók, mind a tanárok számára sok nehézséggel jár, a fal és az ellenőrzések miatt az iskola megközelítése is.

Hasonló problémák tapasztalhatók Kelet-Jeruzsálem 6 kórházában, amelyek személyzete 70-80%-ban ciszjordániai lakos, és akiknek a közlekedési nehézségeken túl még egy 6 hónaponként megújítandó engedélyre is szükségük van.

A szeparációs fal és a különféle engedélyek a város gazdasági tevékenységét is behatárolják, ráadásul a palesztinok által lakott negyedekre az önkormányzati büdzsé csupán 10%-t költik, ami persze meg is látszik a különféle infrastruktúrákon és közszolgáltatásokon.

 

 

A becslések szerint csupán a fal által évente okozott kár 200 millió dollárban van a gazdaságnak. Miközben az 1993-as oslói egyezmény előtt Kelet-Jeruzsálem termelte a palesztin GDP 15%-át, ma csupán 7%-ot. A szegények aránya a lakosságban 10 év alatt 64%-ról 75%-ra emelkedett.

A diplomaták kitérnek arra a trendre is, amely a turisztikai fejlesztések ürügyén próbálja átszabni a jelenlegi erővonalakat. Idézik az izraeli Tudományos Akadémiát, amelynek egyik jelentése kritizálja az archeológia politikai használatát, és pl. a parkfelügyelet szoros együttműködését a telepépítésben közreműködő magáncégekkel.

A jelentés kitér a különösen robbanékony légkörre a Sziklamecsetnek és az al-Aksza mecsetnek helyt adó Mecsetek terén, izraeli nevén a Templom-hegyen, ahol tavaly nyáron a palesztinok tömeges mozgósítása végül meghiúsította a területre való bejutás szabályainak megváltoztatását célzó izraeli kísérleteket. (Erre két izraeli rendőr életét kioltó merénylet után került sor, fémdetektoros kapuk és a térre lépők számának korlátozásával. A több mint 10 napig tartó konfrontáció során több izraeli és palesztin is életét vesztette, de a Mecsetek terén végül az erőszakmentes tiltakozások voltak meghatározóak.)

A Mecsetek terének látogathatósága rendkívül érzékeny politikai kérdés, és jelentős lobbi tárgya, melynek eredményeként ma már az izraeli zsidók 68%-a támogatja, hogy feloldják a tiltást, mely szerint a zsidók nem imádkozhatnak itt. 2017-ben jelentősen nőtt azoknak a nacionalista vallásos zsidóknak a száma, akik csoportosan látogattak el a területre: 2016 szeptembere és 2017 szeptembere között 22 ezren voltak, ami 60%-os emelkedést jelent, egyben történelmi rekord.

Májusban Benjamin Netanjahu kabinetje ünnepi ülést szervezett a vitatott körzeten kívül, annak határán lévő Siratófalnál, hogy így emlékezzen meg a Jeruzsálem egyesítésének, azaz annektálásának 50. évfordulójáról.

A status quo felülírására irányuló látványos kísérletek ellenére, vagy épp ezért, az európai diplomaták által megfogalmazott 12 ajánlás és az uniós külügyminiszterek tanácsának szánt 10 „üzenet” egyértelműen a nemzetközi konszenzus melletti kiállás jegyében született.

Emlékeztetnek arra, hogy Trump deklarációjával szemben az uniós pozíció továbbra is az, hogy az egyoldalú változtatások ellentétesek a nemzetközi joggal, és az EU az 1967-es állapotokhoz képest semmilyen határmódosítást nem ismer el, kivéve, ha ebben az érintett felek megegyeznek.

A szerzők határozottan elítélnek minden erőszakot, de külön felszólítják az izraeli felet arra, hogy arányosan lépjen fel a tiltakozások, a biztonsági incidensek során, illetve a kiemelkedően erőszakos szituációkban, és mindenkor vizsgálja ki az áldozatokkal, sebesültekkel járó eseteket.

Ahogy a fentiekből is következik, a diplomaták nyomatékosan felhívják Izraelt, hogy teljesítse a megszálló hatalomként ráháruló kötelezettségeket: biztosítsa a palesztin intézmények és a politikai képviselet működését, illetve a lakosság kulturális, szociális, gazdasági, politikai, közösségi jogait és biztonságát.

A diplomaták javaslatai közt szerepel a palesztin lakóházak lerombolásának és a telepek terjeszkedésének megállítása, vagy annak ellenőrzése, hogy a telepesek által előállított termékek ne részesüljenek az Izraellel létesített társulási megállapodás nyújtotta előnyökben.

Ha mindez logikusan is hangzik a jelentésben is lefektetett alapvetéshez képest, kicsi az esély rá, hogy néhány elmarasztaló nyilatkozaton túl más eszközökkel is fellépjen az EU a saját diplomatái által javasolt célok érdekében. Sokkal valószínűbb, hogy ez a jelentés is a fiókok mélyén végzi, ahogy az előző tizenkettő.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Focizó fiúk Kelet-Jeruzsálemben, 2008; fotó: Anthony Baratier, Wikimedia

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!