Bezárás
Egyéb

Eltérő hangsúlyok: a visegrádi országok és Ukrajna

Az ukránok európai uniós csatlakozásának támogatása mögött a térség minden országában lényegében teljes politikai konszenzus van. A támogatás erőssége és főképp annak motivációja tekintetében azonban igen komolyak az eltérések – nem csak az ukrán nyelvtörvény miatt nyíltan a csatlakozási folyamat blokkolásával fenyegető magyar kormány és az Ukrajnára történelmi és aktuálpolitikai okokból is stratégiai szövetségesként tekintő lengyel álláspontok között.

Ebben az elemzésben a V4 tagállamainak Ukrajna-politikáját négy kérdésben tekintjük át: összefoglaljuk a tagállami külpolitikában és az EP-ben megjelenő álláspontokat, bemutatjuk az ukrán csatlakozás adott országban várható hatásaival kapcsolatos vitákat, illetve az országba Ukrajnából irányuló migrációt.

Szlovákia: határozott támogatás, átlagos lelkesedés

Szlovákia Ukrajnával szembeni politikája sem történeti-kulturális okokkal, sem a két ország közötti kapcsolatok mélysége által nincs eleve meghatározva. A két ország kapcsolata nem különösebben szoros (igaz, különösebb konfliktusok sem terhelik), így aztán nagyobb tere van az olyan megfontolások érvényesülésének, mint a keleti bővítés – valamilyen formában amúgy a V4 minden államára jellemző – általános támogatása vagy a régiós béke fenntartására való törekvés.

A szlovák kormányzati álláspont következetesen ukránpárti, nem csak az ukrán csatlakozás támogatásában, hanem az ukrajnai konfliktus miatt Oroszországot sújtó szankciók fenntartása tekintetében is.

Kiska köztársasági elnök ebben odáig ment, hogy egy tavalyi nyilatkozatával teljes és feltétlen támogatásáról biztosította az ukrán uniós integrációt. Ezzel szemben Andrej Danko házelnök (SNS, a kormánykoalíció részét képező Szlovák Nemzeti Párt) ezzel szinte egyidőben a moszkvai dumában felszólalva adott hangot a pánszláv egységgel, az iskolai oroszoktatás újbóli kötelezővé tételével és az Oroszországot sújtó uniós szankciók értelmetlenségével kapcsolatos álláspontjának, a krími helyzetről pedig utóbb újságíróknak azt nyilatkozta, hogy nem történész ő, hogy állást tudjon foglalni ebben a kérdésben. A nyilatkozatoktól a kormány aztán középutas álláspontot keresve reagált, hiszen mindkét nyilatkozattól azzal határolódott el, hogy azokat a külüggyel nem egyeztették.

Az Ukrajnával szembeni politikáról véleményt nyilvánító EP-képviselők között az elmúlt években nem volt – az EP-képviselettel jelenleg nem rendelkező – SNS-éhez hasonló oroszbarát megszólalás: a szlovák képviselők nagyjából egységesek voltak az orosz fél lépéseinek elítélésében, bár Minoka Flašíková Beňová (SaD, SMER) kritizálta a vita russzofób hangvételét és fontosnak tartotta az orosz kisebbség jogainak biztosítását is megemlíteni. A kisebbségi szempontot Csáky Pál (EPP, MKP) is felvetette a kárpátaljai magyarság és a többi ukrajnai kisebbség jogainak megfelelő biztosítását az integrációhoz szükséges lépésnek tekintve. A szankciókról megszólaló szlovák képviselők mindegyike fenntartaná azokat mindaddig, amíg a konfliktus békés rendezése meg nem történik.

A szlovák belpolitikában sem meghatározó az ukrán integráció kérdése. Szlovákiában jelenleg 3.000 bejelentett ukrán munkavállaló dolgozik, ami abszolút számban ugyan nem sok, de az összes külföldi munkavállalónak így is bő 10%-a. Az ukrán csatlakozástól egy, a szlovák tudományos akadémia által készíttetett tanulmány jelentős gazdasági fejlődést és a jelenleg elhanyagolható mértékű, 1% alatti részesedésű kétoldalú kereskedelmi forgalom emelkedését
várja.

Lengyelország: szilárd támogatás, erős indulatok

Lengyelország történelmi okokból ezer szálon kötődik Ukrajnához, de nem Kelet-Európában lennénk, ha a lengyel-ukrán kapcsolatot nem terhelnék a XX. század etnikai alapú sérelmei is. Ennél is egyértelműbb történelmi okokból a függetlenségét történelme során mindannyiszor az orosz (majd a szovjet) birodalmi politika eredményeként elvesztő ország Ukrajnát Oroszországgal szembeni konfliktusában egyértelműen támogatja.

A rendszerváltás utáni lengyel keleti politika alapja az ULB (Ukrajna, Litvánia, Belorusz) Doktrína, amelynek lényege – elsősorban természetesen Lengyelország „örök ellenségével”, Oroszországgal szemben – a szomszédos országok függetlenségének és nyugati integrációjának következetes támogatása a lengyel területi követelések feladása mellett. Emellett a jelenlegi kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) következetesen kitart. A doktrína némi korrekciója – és a lengyel-orosz kapcsolatok javítására irányuló törekvés – Donald Tusk kormányzása idején volt jellemző, természetesen Ukrajna „hazafias szempontból helyes” támogatásának fenntartása mellett, de elismerve a két ország közötti gazdasági – főként agrárgazdasági – érdekkülönbségeket is.

A PiS azonban akkor sem konfliktuskerülő, amikor a lengyelek ukránokkal szembeni történelmi sérelmeiről van szó: az ukránok által lengyelek ellen elkövetett 1943-as kelet-galíciai etnikai tisztogatásokat például tavaly júliusban a Szejm egy határozatában népírtásnak minősítette, amit az ukrán kormány kifogásolt is amiatt, hogy az nem segíti a két nép közti megbékélést. (Az 1943-as vérengzéseknek egyébként 40-60 ezer áldozatuk volt, míg a világháborús békekötést követő lengyel tisztogatásoknak néhány száz, de utóbbiak eredményeként az addig tömbben élő lengyelországi ukránokat széttelepítették az ország különböző vidékeire.)

E konfliktusoktól függetlenül, a történelmi háttér fényében csöppet sem meglepő, hogy a meghatározó lengyel politikusok pártállásuktól függetlenül egyaránt erősen ukránpártiak az ukrán-orosz konfliktussal és az ukrán uniós csatlakozással összefüggésben is.

A PiS kötődő politikusok közül például Jacek Saryusz-Wolski (az EPP volt elnökhelyettese, a lengyel kormány ellenjelöltje Donald Tusk újraválasztásakor az Európai Tanács elnöki pozíciójába) és Anna Fotyga volt lengyel külügyminiszter is további Moszkva elleni szankciókat sürgetett még 2014-ben, emellett Andrzej Duda jelenlegi köztársasági elnök is támogatta a szankciókat még EP-képviselőként egy évvel később. Saryusz-Wolski ütötte meg – ráadásul a néppárti frakció képviseletében megszólalva – ebben az időben a legharciasabb hangot a lengyel képviselők közül. Ő a keményebb fellépést ennél azért kevésbé nyíltan, de támogató álláspontokon túllépve odáig is elment, hogy a meggyőzés logikájáról az elrettentés logikájára kell áttérni. Zdzisław Krasnodębski (PiS, ECR) a diplomácián túli megoldásokat ennél kicsit kevésbé nyíltan szorgalmazva arról beszélt az EP-ben, hogy mindaddig nem lesz érdekelt Oroszország a békés megoldásban, amig meg nem győzik arról, hogy nem nyerheti meg a konfliktust katonai eszközökkel.

A lengyel EP-képviselők tehát az ukrajnai konfliktusban a diplomáciai megoldások kizárólagosságán alapuló német álláspontot kezdettől vitatták, ami már átvezet a konszenzusos lengyel Ukrajna-politika másik hangsúlyos eleméhez, a nyugat-európai országok magatartásával szembeni kritikához. Elsősorban a PiS, de a néppárti frakcióhoz tartozó Polgári Platform (PO) politikusai is hevesen kritizálták az uniós intézmények és a nyugat-európai politikusok reakcióinak lanyhaságát. Fotyga például az EP-ben Nigel Farage által javasolt kompromisszumkereső megközelítését olyan szalámipolitikának minőstette, amiben Oroszországnak úgy dobna finom falatokat az EU, hogy ettől várja, hogy az megnyugodjon, de Krasnodębski Junkernek is nekiment, amiért az nyitott volt az oroszokkal való kapcsolat javtására és a Gazprommal való üzletelésre. A lengyel kritikák címzettje a tagállamok közül elsősorban Franciaország és Németország volt. Ennek megfelelően a lengyel EP-képviselők többsége a tárgyalásos rendezésre végül ténylegesen alkalmazott francia-német-orosz-ukrán tárgyalónégyes helyett az EU formális részvételét pártolta volna.

Kevésbé ünnepélyes a lengyel képviselők hangvétele viszont akkor, amikor az ukrán csatlakozás gazdasági vonatkozásai jönnek szóba. Így például a csatlakozás előtti túlzott mezőgazdasági piacnyitásnak az európai piacra gyakorolt hatásaira – főképp a gabona, a paradicsom és a növényvédőszerek vonatkozásában – mindkét nagy lengyel politikai párt agrárügyekkel foglalkozó képviselői figyelmeztettek.

A fő sodorból leginkább kilógó álláspontot a lengyel EP-kontingensből ebben az ügyben is a független, EP-frakcióhoz nem tartozó Janusz Korwin-Mikke (KORWiN) képviselte, aki egyrészt elítélte a konfliktusban való egyoldalú uniós elköteleződést, másrészt viszont a szabadkereskedelem feltétlen híveként az Ukrajnával szembeni vámoknak is a megszüntetését szorgalmazta.

A Lengyelországba irányuló ukrán migráció pontos mértékét ugyan nehéz meghatározni (és a számok nagyban ingadoznak aszerint, hogy a szezonális munkavállalókat hova számoljuk), de mindenképpen milliós nagységrendű népmozgásról beszélünk az ukrán-orosz konfliktus kezdete óta. Beata Szydło a menekültkvótával kapcsolatos vitákban még 2016 elején egymillió befogadott ukrán menekültre hivatkozott, ami ugyan a ténylegesen menekült vagy befogadotti státuszt kapott néhány tucat ukránhoz képest erős túlzás, de nagyjából tükrözhette az Ukrajnából gazdasági céllal érkezett munkavállalók és családtagjaik számát. Mostanra a becslések kétmillió Lengyelországban élő ukránról szólnak, akiket a lengyel kormány olyannyira szívesen fogad, hogy migrációs politikában a kvalifikált ukránok nagyobb számban történő Lengyelországba csábítása olyan cél, aminek érdekében még munkavállalásuk közvetlen állami támogatásukat is fontolgatja a lengyel kormány.

Csehország: határozott támogatás, változó lelkesedés

A cseh-ukrán politikai kapcsolatok a szlovák-ukrán kapcsolathoz hasonlóan a viszonylagos földrajzi közelség ellenére hagyományosan nem túl erősek. Bár Ukrajnában létezik cseh kisebbség – nem a megalakulásakor Csehszlovákiához csatolt Kárpátalján, hanem északabbra, a történelmi Volhíniában, még a Monarchia idején az akkori Oroszországba bevándorolt csehek leszármazottjaiként –, de az csak néhány ezer fős és a cseh politika nem követi kiemelten a sorsukat. (Az ugyanakkor közismert Csehországban, hogy közülük az elmúlt években számosan települtek át az anyaországba a konfliktus következményei elől is menekülve.)

Hasonlóan lazák a két ország közötti kereskedelmi szálak, ráadásul Csehország külgazdasági kapcsolatai Oroszország és Ukrajna felé is megsínylik a konfliktus és a hozzá kapcsolódó szankciókat Az Oroszországba irányuló kivitel aránya 2% körüli, az ukrán pedig még ennél is alacsonyabb: Ukrajna nincs Csehország húsz legfontosabb kereskedelmi partnere között.

Mégsem lehet azt állítani, hogy a két ország közötti kapcsolatnak ne lenne intenzív vonatkozása is: az ukránok alkotják ugyanis a Csehországban élő külföldiek legnépesebb csoportját, emellett a külföldi munkavállalók száma tekintetében is a második helyen állnak. Több mint százezer ukrán él az országban. A cseh kormány ebben inkább lehetőséget, mint veszélyt lát, a cseh gazdaság munkaerőigényére tekintettel ösztönözni kívánja a migrációs folyamatot. Emellett azonban a cseh választók fele kifejezetten elutasítja még az ukrán menedékkérők befogadását is (igaz, negyedük még a leginkább kedvelt lengyeleket sem fogadná be menekültként). Egyébként menedékkérőként ukrán állampolgárok Csehországba is csak elenyésző számban érkeznek.

A cseh politikában is majdnem teljes az egyetértés az ukrán csatlakozás támogatása mögött, de a Krím megszállásának és az uniós szankcióknak az ügye már több vitát gerjeszt.

A cseh belpolitika meghatározó szereplői közül a leginkább oroszbarát álláspontot ebben a kérdésben is Zeman köztársasági elnök foglalja el, aki a Krím megszállását „bevégzett dolognak” („fait accompli”) nevezte tavaly az Európa Tanácsban, Ukrajna pénzügyi kompenzációját és az orosz szankciók megszüntetését javasolva. Ettől eltérően a cseh kormányzati álláspont továbbra is élesen elítélte az orosz agressziót és támogatta a szankciókat, a fenti elnöki megszólalást pedig a hivatalos állásponttal ellentétesnek és a kormányzati mandátumon túlterjeszkedőnek tartotta. Van viszont egy cseh politikai erő, a kommunista párt (KSČM), amely annyira tisztán oroszbarát (és euroszkeptikus), hogy nem csak a szankciókat ellenzi, hanem még az ukrán uniós társulási megállapodásról szóló nemzetközi szerződés ratifikációjáról tartott, 2015-ös cseh parlamenti szavazáson is nemmel szavazott. Zeman ennél jóval visszafogottabb, ugyanezt a nemzetközi szerződést például – némi meglepetésre – a rá jellemző botrányos megjegyzés nélkül írta alá.

Ugyanezt a konszenzust, illetve a kommunisták zajos oroszpártiságát mutatják a cseh EP-képviselők tárgybeli megszólalásai és szavazási magatartása is. A cseh képviselők többsége elkötelezett az ukrán integráció mellett, közülük itt is a néppárti kereszténydemokrata képviselők – Jaromír Štětina és Michaela Šojdrová – kritizálták az uniós fellépés erőtlenségét és javasoltak szélesebb körben gazdasági segítségnyújtást Ukrajnának. A spektrum másik végén az EP-ben is a kommunisták állnak: Jiří Mašťálka például a konfliktus békés rendezésének akadályaként tekint egy esetleges ukrán uniós csatlakozásra, de a KSČM – biztonsági okokból – az ukrán vízummentesség megadását sem támogatta.

Magyarország: szenvtelen támogatás, erős indulatok

A fentiekhez hasonló mélységben magyar olvasóknak a magyar Ukrajna-politikát és annak hátterét felesleges elemezni, hiszen az a hazai politikai viták fő sodrában zajlik.

Az ukrán uniós csatlakozás magyar támogatottsága – már ami az elmúlt évtizedek kormányai és jelentős politikai pártjai álláspontját illeti – következetes még akkor is, ha a baloldal inkább elvi-európapárti okból, míg a jobboldal inkább nemzetpolitikai-kisebbségvédelmi szempontok mentén adja a támogatását.

A másik hasonló eltérés, hogy az uniós tagságtól és az Ukrajnával való jó viszonytól várunk-e megbékélést és európai szintű jogvédelmet Ukrajnában vagy – ahogy ezt a kormány a magyar nyelvű oktatást korlátozó ukrán törvény kapcsán még Szijjártó Pétertől is szokatlan nyíltsággal, ennél is szokatlanabb módon a kritika tartalma tekintetében összpárti támogatással megtette – utóbbiak maradéktalan tiszteletben tartását az integráció bármiféle előmozdításának feltételévé tesszük.

Az integráció támogatása ugyanakkor mesze nem jár együtt Ukrajna Oroszországgal szembeni egyértelmű és következetes támogatásával: ennek legegyértelműbb példája az orosz államfővel ápolt szoros kapcsolaton kívül az Oroszország elleni szankciók finom magyar kormányzati kritikája, amit csak kis részben ellensúlyoz, hogy a 2016 őszi Orbán-Hrojszman találkozón magyar-ukrán infrastrukturális projektekről és gazdasági együttműködésről is születtek döntések. Az ukrán csatlakozást nyíltan amúgy kovácsbélásabb korszakában sem ellenző Jobbik álláspontja érdemel még figyelmet, amely 2014-2015-ben még vitatta, hogy Oroszország agresszor lenne a krími konfliktusban, ugyanakkor ma már minden gond nélkül alkalmazza a párt a putyini diktatúrára vonatkozó kommunikációs fordulatokat.

Érdekes párhuzam a lengyel helyzettel Szydło fenti, egymillió ukrán menekültről szóló érvelése kapcsán, hogy Orbán Viktor is adott egy százezres becslést a Magyarország által befogadott menekültekről 2016 elején. Természetesen Lengyelországhoz hasonlóan itt is kiderült, hogy ez csak a más relációkban már nem is nagyon használt menekült szó igen tág értelmezésén alapulhat, hiszen ténylegesen éves átlagban az ukrán állampolgár menedékkérők száma Magyarországon az évi harmincat sem éri el. A százezres szám tehát az adott időszakban – elsősorban persze munkavállalási vagy egyéb gazdasági céllal – Magyarországra érkező ukrán állampolgárok teljes létszámához lehet közelebb, de feltehetően azt is meghaladta. (Persze nem csak ukrán állampolgárokból áll az Ukrajnából érkező bevándorlás, de azért még a migrációval kapcsolatos fogalmakat mindig aktuális politikai érdekei alapján értelmező kormányzati kommunikációban sem tartjuk valószínűnek, hogy kedvezményesen honosított, azaz már magyar állampolgár kárpátaljai magyar áttelepülőket számolt volna bele a miniszterelnök a befogadott ukrán menekültek közé.)

Ami pedig az Európai Parlamentben való megszólalásokat illeti, ott leginkább az a feltűnő, hogy – különösen a régió többi államának képviselőihez képest – mennyire keveset és azt is mennyire visszafogottan mondtak el a magyar képviselők az ügyben. A Fideszből például egyedüliként a kárpátaljai magyar Bocskor Andrea szól hozzá rendszeresen a tárgykörhöz – az ukrán csatlakozást támogatva, de azzal összefüggésben finoman tartalmi elvárásokat is megfogalmazva –, más azonban nem, ami jól jelzi, hogy a magyar kormánypártok részéről egyedül a kisebbségvédelmi szempontok kapnak igazán kiemelt figyelmet Ukrajnával kapcsolatban.

Sepsi Tibor

A cikk a Nemzetközi Visegrádi Alap által támogatott “Being closer to the policy V4″ elnevezésű projekt részeként készült. A projektben, amely a lengyelországi Association 61 vezetésével valósul meg, az Átlátszó két másik nonprofit szervezettel működik együtt, a cseh KohoVolit és a szlovák Inštitút pre dobre spravovanú spoločnos szervezettel. A projekt fő célkitűzése a visegrádi országok állampolgárai tudásának elmélyítése, azáltal, hogy tájékoztatást nyújt európai parlamenti képviselőik tevékenységéről a kiválasztott szakpolitikák területén.

visegrad_fund_logo_grey_800px