Előzetes vizsgálat indult január elején Franciaországban a Mediapart portál információi alapján, melyek szerint a párizsi rendőrség hírszerzési egysége olyan dokumentumokat semmisített meg 2016-ban, amelyek igazolták, hogy több napos késéssel továbbított potenciálisan életmentő információkat, amelyek esetleg segíthettek volna egy halálos kimenetelű merénylet megakadályozásában.
A normandiai Saint-Étienne-du-Rouvray-ban történt merényletre 2016 nyarán, a 86 halálos áldozatot és több mint 450 sebesültet okozó nizzai kataklizma után alig 12 nappal, és két németországi merénylet után került sor, július 26-án. Bár az emberáldozatot tekintve a kisebb horderejű támadások közé tartozik – a két merénylőn kívül egy ember halt meg, egy pedig súlyosan megsérült –, a választott helyszín és a modus operandi azonban ennek ellenére is különösen emlékezetessé teszi.
A két fiatal fiú, Adel Kermiche és Abdel-Malik Petitjean által elkövetett támadás egy katolikus templomban ment végbe, a reggeli misén, ahol a 86 éves Jacques Hamel plébános 5 hívével vett részt. Közülük négyen szintén nyolcvan körül járnak, hárman apácák. A merénylet során Kermiche-ék kényszerítik az egyik idős urat, hogy egy mobillal vegye fel, amint letérdepeltetik és agyonszúrják a papot, majd a késsel megsebeznek 4 jelenlevőt, egyiküket súlyosan.
Ezután még „beszélgetésbe” elegyednek túszaikkal vallási-politikai kérdésekről, majd kb. egy órával később, miután az egyik elillant apáca riasztotta a rendőröket, maguk elé küldve az idős néniket, ők is kimennek a templomból, ahol a rendőrök rögtön agyonlövik őket.
Egy előre bejelentett merénylet
5 nappal korábban, július 21-én a a párizsi Cité szigetén, a rendőrprefektúra épületrengetegében, egy, az informatikai felügyelettel megbízott rendőrtiszt ráakad a Telegramon Adel Kermiche álnéven nyitott csatornájára. Az ekkor 19 éves normandiai fiatalember már kétszer megpróbált Szíriába jutni, egyszer Németországban, másodszor Törökországban fogják el, és 8 hónapot töltött egy francia börtönben, ahol jóval tapasztaltabb dzsihadistákkal is találkozott.
A Telegram csatorna videói, linkjei, szövegei és fotói már önmagukban nagyon beszédesek, és az Iszlám Állammal expliciten is rokonszenvező profilt mutatnak. Ráadásul az „@Jayyed” néven publikáló admin nyíltan beszél arról, hogy helyben, Franciaországban kell cselekedni, azaz „lecsapni”, és mindenkit erre is buzdít.
A csetekben, abban a tudatban, hogy a rendőrség nem felügyeli, számos olyan adatot közöl, amelyek alapján beazonosítható lehetne: a 2 próbálkozást Szíria felé, a jelenleg is viselt elektromos karperecét, sőt, Saint-Étienne-du-Rouvray egyik mecsetét is megemlíti, ahol bizonyos napokon megtalálható.
Ráadásul utal arra is, hogy egy szimpla kés mennyire hatékony fegyver lehet, hogy kevés áldozattal is nagyot üthet egy merénylet, ha egy szimbólumra koncentrálunk, pl. egy templomra… E témában egy hosszú hangüzenet is van a csatornán, ahol a későbbi támadás több konkrét eleme előkerül.
A rendőrtiszt, akit a cikkben „Paulnak” neveznek, a párizsi rendőrprefektúra 870 fős hírszerzési egysége, a DRPP (Direction du renseignement de la préfecture de police) T1 szekciójában dolgozik. Itt elég rossz körülmények között zsúfolódnak a néhány hónappal korábban, a 2015-ös merényletek nyomán csaknem megduplázott antiterrorista csoport tagjai; Paul úgynevezett kiberjárőr, az informatikai felügyelettel van megbízva.
Miután feltérképezte „@Jayyed” csatornájának információt, ki is tölti a terrorista merényletek megelőzésére hivatott dokumentumot, amelyet a protokoll szerint, a hierarchia 4 fokán ellenőriznek. Bár egyértelmű, hogy az ügy a normandiai kollégákra tartozna, Paul nem jogosult arra, hogy felhívja őket, vagy közvetlenül átküldje információit.
És ugyan az ellenjegyzésre-elemzésre jogosult 5 felettese közül kettőnek mindenképp jelen kellene lennie, július van, és négyen szabadságon vannak, az ötödik tisztet pedig teljesen lefoglalja egy ETA-kommandó felderítése.
Aki elsőként elolvashatná Paul feljegyzését, július 25-én, tehát 4 nappal később tér vissza a nyaralásból – a Mediapart információ alapján nem világos, hogy miért (talán a nizzai merénylet nyomán megsokasodó kérdések foglalják le), de úgy tűnik, hogy az illető nem látja a feljegyzést, és nem továbbítja felettesének.
Közben Adel Kermiche álnéven nyitott Telegram-csatornáján olyan üzenetek jelennek meg kora délután, amelyeket utólag az elemzők majd egyértelmű búcsúgesztusokként írnak le. A fiú a követők buzdítását kéri tervéhez, és hamarosan különleges kontentet ígér. Snapchat csatornáján pedig két órával később közli társa, a szintén csupán 19 éves Abdel-Malik Petitjean és saját fotóját, „beöltözve”. A két srác ezután elmegy Saint-Étienne-du-Rouvray templomához, de ott zárt ajtókat találnak, dolguk végezetlen kell távozniuk.
Másnap július 26-án, 8 óra 31 perckor, a Telegram csatorna újra arra szólítja fel a követőket, hogy „tömegesen osszák meg, ami következik”, és egy órával később sor kerül Hamel atya meggyilkolására, majd a jelenetet filmező idős úr elleni gyilkossági kísérletre, ő csodával határos módon túléli a 4 késszúrást. A két fiú újabb egy órával később, fegyvernek látszó tárgyakkal lép ki a templomból, miután a rendőrök betörték a sekrestye ajtaját, és mindketten azonnal meghalnak a golyózáporban.
Megsemmisített bizonyítékok, újraírt jelentés?
A párizsi Cité szigetén elég nagy a pánik, amikor kiderül, hogy a merénylet egyik elkövetőjéről szóló papír „beragadt”. A DRPP alatt amúgy is inog a talaj. Két hónappal korábban a sajtó kiderítette, hogy az egység második emberét sikkasztás miatt lefokozták, majd átmenetileg kizárták a rendőrségtől. Plusz július elején, a merényletek nyomán alakult feltáró bizottság jelentése azt javasolta, oszlassák fel a szervezetet, és feladatait osszák szét a különféle, párhuzamosan dolgozó egységek között – a belügyminiszter pedig egyáltalán nem tiltakozott e felvetés ellen.
„Pault” még 26-án hívatják főnökei: a „kiberjárőrnek” meg kell semmisítenie feljegyzését. A Mediapart forrásai szerint újraírja azt, posztdatálva, de a sietségben a dokumentum egyik lapján ott marad az eredeti dátum, ezt utólag korrigálják, és böngészési adatait is törölnie kell.
Így néhány órával a merénylet után meg is érkezik az ügyben nyomozó egységhez a Telegram-csatorna híre, ahol egy még beazonosítatlan fiatal fiú templomok támadásáról is beszél. Ráadásul, egy, az amerikai szolgálatoktól kapott videó alapján a nyomozók egy másik fiatalembert is keresnek épp, aki a felvételen fedetlen arccal ígér további támadásokat Franciaországban, válaszképp a szíriai bombázásokra. Abdel-Malik Petitjeanról van szó, Kermiche társáról, de senki nem ismeri fel, annak ellenére, hogy nyilvántartásba vették, egy ún. „S” nyomtatványon. De az azt készítő tiszt szintén nyári szabadságát tölti…
Érthető a nyomozók frusztrációja, és azt a következtetést is könnyű lenne levonni, hogy az elkövetett hibák plusz a véletlen talán emberi életek megmentését akadályozták meg. Az aktuális terrorista veszély jellegénél fogva persze lehetetlen lenne minden hibát kiiktatni. De a cikkben leírtak, amennyiben igazak, azt is jelzik, hogy a francia antiterrorista szerveken belül nem mindenki érdekelt az önkritikában és a hibák feltárásában.
Ez a konklúzió sajnos nem újdonság, hanem épp ellenkezőleg, legalább 2012 és Mohamed Merah merényletei óta visszatérő vád a terrorelhárítással szemben, amely az e területre specializálódott újságírók, kutatók, sőt, a kérdéssel közelebbről foglalkozó politikusok szerint is képtelen volt arra az utóbbi években, hogy átfogóan felülvizsgálja működését, stratégiáját, szervezeti problémáit.
Ezek közül is az egyik legnyilvánvalóbb a különféle egységek egymás közti rossz vagy egyenesen botrányos kommunikációja, amit csak felerősít egy bonyolult és szükségtelen mértékben centralizált szervezeti modell (még nagyrészt Nicolas Sarkozy korábbi elnöknek köszönhetően).
A DRPP (középen) a szervezeti modell rengetegében, egy 2016-os (azóta módosult) ábrán, a lila szín a hírszerzés feladatkörét jelzi
Ahogy a Mediapart forrásai fogalmaznak, ha nem a nyári időszakban történik mindez, akkor is simán előfordulhatott volna, hogy a procedúra nehézkessége, piramisjellege miatt elkallódik egy mégoly életmentő információ.
Egy másik probléma, amely szintén nem először jelentkezik, pedig az, hogy mind az antiterrorista szervek, mind a politikusok hajlanak bizonyos esetekben a kudarcok, hibák eltusolására. Ahogy korábban, szintén a Mediapart nyomozása alapján mi is írtunk róla, a 2015 novemberi, a Bataclan nevével fémjelzett támadás sorozat nyomán a különleges osztagok vezetője – ma a kormánypárt parlamenti képviselője – Münchausen bárót is megszégyenítő mesét adott elő a sajtónak a merényletek főszervezőjét likvidáló akcióról. Az ennek során történt hibákat szintén megpróbálták eltusolni.
Ugyanakkor, a bizonyítékok eltüntetése még sosem ment ennyire messzire, véli az újságíró Matthieu Suc, mint Saint-Étienne-du-Rouvray esetében.
Az áldozatok jogi képviselője azonnal feljelentést tett
A cikk megjelenése után egy nap sem telt el, és a legsúlyosabb sérüléseket szenvedett egykori túszok feljelentése nyomán előzetes vizsgálat indult az ügyben, csalás és egy bűncselekmény felderítését lehetővé tevő dokumentumok módosítása gyanújával, hivatali személy által; összesen 5 év börtönnel és 75 ezer euróval szankcionálható vádakról van szó.
A párizsi prefektúra még e hír bejelentése előtt közleményt adott ki, amelyben elismeri ugyan, hogy e tárgyban július 26-án információkat közvetített az ügyben nyomozó szerveknek, de tagadja a hamisítás tényét. Január 15-én, hétfőn újra kommunikált az ügyben a prefektúra, jelezve, hogy a belső nyomozás is azt állapította meg, hogy nem történt átdátumozás, csupán beragadt egy feljegyzés. Matthieu Suc forrásai szerint azonban a nyomozás jelenleg is folyik, és semmilyen konklúzió nem született.
Árulás vagy szükséges nyilvánosság?
Az ügy körüli kommunikációba beszállt, méghozzá elég hevesen az egyik illetékes rendőr-szakszervezet (amelynek egyik vezetője, Suc szerint, érintett lenne az ügyben), és arra hívja fel a prefektúrát, hogy „minden lehetséges eszközzel derítse fel a cikk forrásait„.
A szakszervezet szerint a cikk több rendőri vezetőt is evidens módon veszélybe sodor, és államtitkokat is sérthet, miközben részletesen feltárja a DRPP szerkezetét, működési módszereit és nyomozási technikáit, akárcsak belső menedzsmentjének működését.
Rouen érseke is nyilatkozott az ügyben, aki szerint fájdalmas dilemmákat vet fel a cikk: el lehetett volna kerülni a merényletet? Az érsek mindazonáltal bízik abban, hogy az állami felelősök feltárják az ügy hátterét. A legutóbbi parlamenti bizottság rapportőrje pedig a 2016-os belső vizsgálatok nyilvánosságra hozatalát sürgette.
Az utóbbiak és a rendőri szervek reakciói közti különbség csak még jobban aláhúzza, hogy a társadalom elvárása az állam felé épp az, hogy legyenek olyan ellenőrző struktúrák, amelyek képesek feltárni és elemezni a hibákat, nem csupán a felelősség megállapítása érdekében, hanem azért is, hogy a terrorizmus elleni küzdelemre hivatott szervek hatékonyabban végezzék munkájukat.
Ennek pedig, úgy tűnik, valamilyen fokú nyilvánosság is a része kell, hogy legyen, így a Mediapart és Matthieu Suc feltáró munkája, akárcsak a neki nyilatkozó források egy olyan feladatot töltenek be, mégoly elégtelenül, amelyet az állam és az illetékes szervek egyelőre nem igazán hajlandóak.
Ahogy még tavaly novemberben fogalmazott Yves Trotignon kutató „Az elveszett idő nyomában: Mohamed Merahtól a Bataclanig” című cikkében, amely szomorúan visszhangozza két évvel korábbi megállapításait: a 2012-es Merah-ügy után nyilvánosan is elismert hibák óta, „a (túlságosan) sok szervezet, amely az antiterrorista harcban érintett, továbbra is a saját módszerei szerint dolgozik”.
A 2012-es, majd 2013-as kritikáknak nem lett semmilyen következménye, és nyilvánvaló, hogy 3 évvel később, a nagy horderejű merényletek évére semmilyen valódi fejlődés nem következett be a legtöbb illetékes szervezetnél.
Trotignon arra is kitér, mennyire elzárkózik ez a világ a különféle szakterületeken kutatók és az újságírók munkájának bevonásától, akárcsak a politikai jellegű, azaz átfogóbb kritikától, ahogy általában az (ön)reflexiótól is.
Nem utolsósorban azért, mert a terrorizmus elleni harc kiemelkedő politikai jelentősége miatt a politikusok „hivatalos igazsága” elnyomja a kérdéseket, kételyeket és az önkritika valódi esélyét. Ezeket pedig – hiába az utóbbi hónapok sikeres akciói, a megakadályozott merényletek – nem lehet megspórolni, ahogy hiba lenne abban abban az illúzióban reménykedni is, hogy az Iszlám Állam Szervezetének katonai legyőzése felszámolja az európai országokban a terrorizmus problémáját.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
