A 2009-es államcsíny után, úgy tűnik, ismét megpuccsoltak egy választást Hondurasban. Hiába tiltakoztak heteken át tízezrek a szavazatszámlálás több mint gyanús lefolyása és a rengeteg szabálytalanság ellen, a rezsim, mondhatni vérbe fojtotta a kétségeket. Bár több mint 30 tüntető vesztette életét december végéig, a közép-amerikai országban nagy befolyással rendelkező Egyesült Államok is rábólintott Juan Orlando Hernández konzervatív elnök győzelmére, jelezve az új választásokat szorgalmazó nemzetközi megfigyelőknek, hogy nincs itt semmi látnivaló.
A hondurasi polgároknak még több türelemre és elszántságra lesz szükségük, ha nem adják fel a vágyukat, hogy egy demokratikus országban szeretnének élni, ahol minden szavazat számít, sőt, az emberi életek is. Úgy tűnik, a nemzetközi közösség befolyással rendelkező tagjai és a régióban afféle helytartóként viselkedő Egyesült Államok szívesebben látnak egy korrupt és erőszakos rezsimet a hatalomban, mint egy demokratikusan választott, de kevésbé kontrollálható kormányzatot.
Az Egyesült Államok befolyása a stratégiai elhelyezkedésű ország politikájára nem új keletű: a nyolcvanas évek elején Washington Hondurast tette meg a helyi baloldali mozgalmak elleni harcának platformjává. Nemcsak a szomszédos Nicaraguában 1979-ben győzedelmeskedő sandinista forradalom ellen létrejött „kontrák” kiképzése zajlott itt, olyan régiós partnerek segítségével, mint a politikai ellenfelek eltüntetésében élen járó argentin katonai junták, de Guatemala és Salvador elnyomó erőinek támogatásához is fontos bázis lett Honduras.
Kapcsolódó cikkünk:
Ítélet a halálrepülők ügyében: Argentína példát mutat az egész világnak
Ebben az időszakban ment végbe a demokratikusnak tűnő átmenet a majd 9 milliós országban, új alkotmányt írtak, és 1981-ben választásokat is tartottak. Eközben sorra érkeztek a főváros Tegucigalpából a Jimmy Carter által kinevezett amerikai nagykövet, Jack Binns jelentései, amelyek a súlyos jogsértésekről szóltak. Ronald Reagan hatalomra kerülése után – ahogy egy 2005-ös dokumentumfilmben maga Binns mondja el – előbb a CIA helyi tisztviselője figyelmeztette, hogy le kéne állni ezekkel, majd Washingtonba hívatták, hogy megértessék vele, a hivatalos csatornákon ne küldjön több hasonló beszámolót.
Binns azonban nem fogadta meg a tanácsot, és helyét 1981-ben az a John Negroponte foglalta el, aki sokak szerint nem csupán támogatta a régió elnyomó rezsimeit és a katonai vagy paramilitáris egységek tisztogató akcióit, hanem ő maga volt a térségben több tízezer ember haláláért, eltűnéséért, a szisztematikus kínzásokért, törvénytelen letartóztatásokért és más jogsértésekért felelős politikai terror előmozdítója.
Bár a később külügyminiszter helyettes pozícióig emelkedő, és az iraki háború elindításakor ENSZ-nagykövetként tevékenykedő Negroponte személyes felelőssége nem tisztázott, de azt számos amerikai dokumentum bizonyítja, akárcsak a hondurasi tényfeltáró szervek munkája, hogy nem volt olyan katonai akció a térségben, amelyről az Egyesült Államoknak ne lett volna tudomása.
2001-ben, az ENSZ-nagyköveti kinevezését megelőző szenátusi meghallgatáson ugyan Negroponte tagadta, hogy értesült volna a jogtiprásokról, de egy néhány évvel korábbi, 1997-es CIA-jelentés alaposan dokumentálta, hogy a hondurasi erők több száz esetben megvalósult súlyos jogsértéseiről és halálbrigádjainak működéséről tudtak a nagykövetségen, ahol kozmetikázták beszámolóikat.
Miközben ezek az emberi jogi jelentések immár úgy festették le Hondurast, mintha Norvégiáról mesélnének – egy egykori alkalmazottat idézve, a de facto hatalmat a véres kezű Gustavo Álvarez tábornok képviselte az országban, akivel Negroponte szorosan együttműködött. A nagykövet nemcsak újságok főszerkesztőit vegzálta személyesen, vagy egyetemi rektorok megválasztását puccsolta meg a Legfelsőbb Bíróságra gyakorolt nyomás révén, de közvetlen kapcsolatban volt azokkal, akik nap mint nap eldöntötték „ki az, akit csak kihallgatnak, ki az, akit megkínoznak, kit végeznek ki, és kinek kell eltűnnie” – mondja az idézett filmben Ramón Custodio ügyész, az emberi jogi feltáró bizottság tagja.
1981 és 1984 között hússzorosára emelkedett az USA Hondurasnak nyújtott katonai támogatása, és ekkor öltött formát az a rezsim, amely azóta is többé-kevésbé irányított vagy kontrollált választások segítségével fenntart egy erősen autoriter, militarizált és a fék nélküli biznisznek kedvező hatalmat az országban.
Ezt a külföldi befektetőknek is jövedelmező, olajozott működést akasztotta meg a 2005-ben választási győzelmet arató Manuel Zelaya, egy módos földbirtokos, aki első látásra a kétpártrendszer tipikus liberális jelöltjének tűnt. Hatalomra kerülvén azonban, nagy meglepetésre több területen is nekiment a status quo-nak. Többek között csaknem 60%-kal megemelte a minimálbért, ami így elérte a 202 eurós szintet, megnyitotta az olajpiacot, és leállított több olyan megaberuházást, amely törvénytelenül, a helyiek érdekeit figyelmen kívül hagyva indult meg. Szövetségre lépett a venezuelai Hugo Chavezzel, és csatlakozott az általa kezdeményezett régiós integrációs projekthez, az ALBÁ-hoz, és annak is hangot adott, hogy az USA által előmozdított drog elleni háború kudarc.
Zelaya ráadásul egy új alkotmány létrehozását is szükségesnek tartotta, az ország szegényebb rétegeinek politikai képviseletét is bevonva a folyamatba – ez azonban már túl sok volt a konzervatív erők számára. A kezdeményezést a legnagyobb hatalommal rendelkező intézmények, a Legfelsőbb Bíróságtól kezdve magáig a Liberális Pártig, illegálisnak nyilvánították, és 2009 júniusában, a katonai vezetés megtagadta az alkotmányozási folyamat első lépését jelentő konzultáció megszervezését.
Néhány napon belül, június 28-án, a kora reggeli órákban, az elnököt katonák egy csoportja elfogta rezidenciáján, és Costa Ricába szállították, másnap pedig felolvasták állítólagos lemondó levelét a Kongresszusban, amit az el is fogadott.
Bár más nemzetközi szereplők mellett végül Barack Obama is elismerte, hogy államcsínyről van szó, külügyminisztere, Hillary Clinton mindent megtett azért, hogy a törvényes elnök Zelaya helyett valaki más, az USA számára rokonszenvesebb személy vegye át az ország irányítását, Roberto Micheletti személyében.
Zelaya több ízben is úgy nyilatkozott, hogy a hatalomból való eltávolítása Washington kezdeményezésre történt, hiszen több területen is egyértelműen szembe ment az amerikai érdekekkel. Tavaly nyáron például a The Intercept riportja próbált bizonyítékokat gyűjteni arról, hogy a Pentagon bátoríthatta a puccsot, de ami bizonyos, az az, hogy Hillary Clinton utólagos támogatása sorsdöntő volt egy illegális hatalomátvétel szalonképessé tételében.
Akárcsak most, a tavaly novemberben tartott választások után, amikor a lakosság mellett több intézményes szereplő által is vitatott eredményre az amerikai adminisztráció nyomta rá a hitelesítő pecsétet.
2016 tavaszán, a Demokrata Párt jelölésére pályázó Clintont megkérdezték, elégedett-e azzal, ahogy a puccs utáni időszakban fellépett. A politikus asszony azt válaszolta, hogy Zelaya elmozdítása jogosan és törvényesen ment végbe, csak épp nem kellett volna pizsamában kiebrudalni az országból. És ha az USA államcsínynek nyilvánította volna a történteket, akkor meg kellett volna vonnia támogatását az országtól, ami sok „nagyon szegény embernek” okozott volna kárt.
Azon túl, hogy Clinton érveléséből szinte semmi nem igaz, a legcinikusabb talán a szegényekre való hivatkozás 2016-ban. Ekkor ugyanis már pontosan tudható, hogy ez az évtized csak még több erőszakot és még több szenvedést hozott a legszegényebbek számára. Folytatódott a Honduras számára végzetes drog elleni háború, és a már Zelaya alatt is növekvő, 100 ezer főre jutó gyilkosságok száma tovább kúszott felfelé, rekordot állítva a békében élő országok között.
Miután a 2009-ben megválasztott jobboldali Perfirio Lobo Sosa (Partido Nacional de Honduras, PNH) újraindította a Zelaya által leállított nagy projekteket, Honduras vált a legveszélyesebb hellyé a világon a természetvédők számára: 2010 és 2015 között legalább 109-üket ölték meg Hondurasban. A Clintonnal készült beszélgetés előtt egy hónappal végezték ki otthonában az akkor már világhírű Berta Cácerest, aki szintén egy olyan vízerőmű építése ellen küzdött, amelyet a lenca őslakosok földjén, a helyiek jogait és az azokat biztosító nemzetközi konvenciókat megszegve indított újra Lobo, az európai és kínai befektetők örömére.
A megpuccsolt Manuel Zelaya kezdeményezésére 2011-ben jött létre a LIBRE (Partido Libertad y Refundación) nevű párt, amely a szélesebb tömegek támogatásával a politikai-demokratikus intézményrendszer, illetve a gazdasági modell megújítását, újraalapítását tűzte ki célul. A 2013-os választásokon második helyen végeztek, annak ellenére, hogy a kampány során 18 jelöltjüket vagy aktivistájukat megölték.
Zelaya és a 2017-es választásokon Nasralla listáján induló felesége a kampány közben; forrás: Facebook
A választásokat ismét a konzervatív Nemzeti Párt jelöltje, Juan Orlando Hernández nyerte, akiről egy 2010-es diplomáciai távirat azt állította, hogy „folyamatosan védte az USA érdekeit”. „JOH” rövidesen meghirdeti a „Honduras is open for business” programot. Ennek keretében folytatódik az a trend, hogy a megnövekedett gringó támogatásból finanszírozott, és továbbra is gyakran az USA-ban képzett elitalakulatok vállalati magánérdekek védelmében is fellépnek, a biztonsági cégekkel összefogva.
A bányászati kitermelés, agroélelmiszeripari projektek vagy a gomba módra szaporodó vízerőművek létesítése jellemzően előzetes konzultáció nélkül indul, és nem ritkán a helyi lakosok komoly ellenállásába ütközik, amit aztán a rendvédelem, és ha szükséges, az azzal közeli kapcsolatot ápoló paramilitáris erők próbálnak letörni, megfélemlítéssel, zsarolással, nyílt erőszakkal és célzott gyilkosságokkal.
Korábbi cikkünk:
Az amerikai hadsereg képezte ki a világhírű környezetvédő, Berta Cáceres gyilkosait
A Clintonnal készült interjú idején már az is tudható volt, hogy mindkét elnök, aki az USA támogatásával kormányzott, közvetlenül vagy közvetve érintett súlyos korrupciós ügyekben vagy a drogbizniszben. Perfirio Lobo fiát 2015-ben fogták el, ugyanebben az évben az USA Hernández hatalmon maradásért járt közbe, miután kiderült, hogy egy korrupciós hálózat finanszírozta korábbi kampányát, és a hondurasiak az utcán követelték lemondását.
Közben 2016-ban a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, az alkotmány mégsem tiltja, hogy Hernández újabb mandátumra pályázzon – holott 2009-ben épp az volt az egyik legfontosabb vád Zelaya ellen, hogy az alkotmánymódosítást arra használná, tovább maradjon hatalomban.
A tavaly novemberi választások előestéjén a The Economist hozott nyilvánosságra egy tervet arról, a PNH hogyan próbálhatja meg elcsalni a választásokat. November 26-án, a voks napján az annak lebonyolításáért felelős hatóság, a TSE már kora estére előzetes eredményeket ígért. Éjfélkor, miközben Hernández és a LIBRE koalíciós partnereivel közös jelöltje, Salvador Nasralla egyaránt győztesnek nyilvánították magukat, a TSE még mindig hallgatott.
Úgy tűnik, kevéssel az urnazárás után kiderült, hogy Nasralla, egy közismert tévés műsorvezető és a korrupció elleni küzdelemben elkötelezett üzletember, a szavazatok 57%-a alapján 5 ponttal vezet, de a TSE elnöke nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni ezt az adatot. Végül a nemzetközi megfigyelők és kollégáinak nyomására másnap mégis bejelentette Nasralla előnyét, ekkor azonban megszakadt a számlálás internetes közvetítése.
A rejtélyes technikai problémát csak 30 óra múlva sikerül megoldani, ekkor indul újra csigalassúsággal a számlálás, és Nasralla előnye egyre apad, míg végül november 30-án 1,5 pontos fölénnyel Hernándezt nyilvánítják győztesnek.
Eközben innen 3000 kilométerre, november 28-án Rex Tillerson amerikai külügyminiszter aláír egy olyan dokumentumot, amely igazolja, hogy a hondurasi kormány küzd a korrupció ellen, és tiszteletben tartja az emberi jogokat. A dokumentumra azért van szükség, hogy Honduras megkaphassa a közép-amerikai országok támogatását célzó, 644 millió dolláros csomag ráeső részét.
Ez a program még Barack Obama kezdeményezésére indult 2015-ben, célja az lett volna, hogy a szegénység, az erőszak és a reménytelenség elől kivándorló közép-amerikaiakat, köztük sok fiatalkorút maradásra késztesse. A Kongresszus pedig azzal a feltétellel ment bele a Salvadornak, Guatemalának és Hondurasnak nyújtott plusz segély folyósításába, ha az érintett kormányok elkötelezettek a bűnözés és a korrupció elleni harcban.
Kb. 12 feltételnek kell eleget tenniük, a dokumentumba beletekintő Reuters szerint pl. szerepel köztük az aktuális és korábbi kormányzatok korrupciójának feltárása, akárcsak az ellenzéki politikai erők jogainak védelme. Azaz csupa olyasmi, aminek Tegucigalpa maradéktalanul megfelel.
Ahogy a következő napokban bizonyítja is, amikor az amerikai hadsereg által képzett és részben az amerikaiak adójából finanszírozott elitcsapatai békés tüntetőket, köztük gyerekeket vagy időseket oszlatnak váratlan erőszakkal, vagy épp lakásukból kergetik ki a polgárokat könnygázzal, mert az errefelé elterjedt edénycsörgetéssel (cacerolazo) tiltakoznak saját otthonukban, majd letartóztatják őket…
Végül az utca és a nemzetközi megfigyelők nyomására, a TSE részben újraszámolja a szavazatokat, majd elnöke – érdekes módon az USA megbízottja, Heide Fulton jelenlétében – bejelenti, hogy minden stimmel. Ráadásul a választások errefelé „sosem látott transzparenciával” mentek végbe.
Tízezrek mennek az utcára, a kormány kijárási tilalmat vezet be, és kivezényli a rendőrséget és a katonaságot az egész ország területén a demonstrálók ellen: december első felében az ENSZ szerint 12 tüntetőt ölnek meg, több tucat sebesült és több száz letartóztatott a mérleg.
December 4-én az USA hondurasi nagykövetsége közleményben örvendezik afelett, hogy a választási hatóságok olyan módon vitték végbe a speciális számlálási eljárást, amely „maximalizálja a polgárok részvételét és az átláthatóságot”. Az „erőszakot” elfogadhatatlannak minősíti, anélkül, hogy pontosítaná, ki annak elkövetője vagy célpontja.
Bár az ellenzéki pártok másfél száz csalást jelentettek, december 9-én a TSE ülésén viszontlátjuk Fultont, aki üdvözli a hatóság munkáját, és arra kéri a népet, tartsa tiszteletben a választás eredményét.
Jókora meglepetésre, a Washington pozícióihoz általában készségesen idomuló Amerikai Államok Szervezete (OEA), amely 2013-ban is szemet hunyt a szabálytalanságok felett, ezúttal sarkára áll. Jelentésében részletesen beszámol a megfigyelői által tapasztalt törvényszegésekről, és kétségbe vonja a választási eredményt. December 17-én, egy újabb részleges újraszámlálás után a TSE hivatalosan is elismeri Hernández győzelmét, az OEA vezetősége pedig még aznap azt javasolja, írjanak ki új választásokat.
Bár több amerikai szenátor is arra hívott fel, hogy az USA támogassa az OEA döntését, december 20-án az amerikai külügyminisztérium jelezte, nem lát semmi olyasmit, ami befolyásolná a végeredményt, két nappal később pedig gratuláltak Hernández győzelméhez. Átfogó nemzeti dialógust javasoltak, hogy csökkenjen a politikai megosztottság, és a hondurasiakat arra szólították fel, hogy csalás gyanúja esetén forduljanak a helyi bíróságokhoz, és tartózkodjanak az erőszaktól.
A Washington támogatásával feltehetően hatalmon maradó elnök környezetében is akad több olyan személy, akiket összefüggésbe hoztak a drog üzletekkel. Hernández bátyja és belbiztonsági minisztere, a szintén az USA-ban továbbképzett Julian Pacheco ellen is vallottak a jelenleg folyó vizsgálatokban. Ez is arra utal, hogy a hondurasi gazdaságot egyre inkább behálózó drogbiznisz, az illegálisan szerzett jövedelem kifehérítésének szolgálatába állított cégek és tevékenységek a politikai elit közreműködésével vagy éppen irányításával működnek. Miközben a becslések szerint az USA-ba érkező kokain 70%-a ma Hondurason megy keresztül, a drog ellen elvileg háborút folytató amerikai Nagy Testvér éppen ennek a velejéig romlott rendszernek a fennmaradását segíti.
Hernández a kampány során (középen), a mellette lévő katona a rendvédelmi alakulatok koordinációját végző, 4 éve alakult Fusina mellényében, forrás: Facebook
A lakosság szemében egyre inkább hitelét vesztett rezsim ráadásul fokozatosan lebontotta a fékek és ellensúlyok maradékát is: ma Hernández jelöltjei vannak többségben a Legfelsőbb Bíróságon, közülük került ki a Legfőbb Ügyész, sőt, az ombudsman is a PNH színeiben volt az előző kormány tagja – és a hondurasi nemzeti együttműködés jegyében persze a szabad sajtó is egyre zsugorodik.
Milyen eszközei maradnak az ellenzéknek és magának a népnek egy ilyen patthelyzetben? Salvador Nasralla azt állította decemberben, hogy több amerikai tisztviselő is arra kérte, akadályozza meg a tüntetéseket. Az információt a másik oldalról nem erősítették meg a The Intercept újságírójának, de Nasralla válasza így is érdekes.
Ha akarná, sem tudná megállítani a tüntetőket: „egy dolog az, hogy én magam a kényelmes helyzetemből erre kérem őket, egy másik pedig az, hogy mit akar a szegények 6 milliós tömege, amiben az én szavam nem fogja őket megakadályozni”.
A LIBRE január 5-ére összehívta küldötteit és képviselőit, a párt koordinátora, Zelaya által szignált felhívásban az is szerepel, hogy nem ismerik el Hernández megválasztását, csak mediátorok társaságában hajlandóak szóba állni vele, és Nasrallát tekintik győztesnek. Minden hondurasit tiltakozásokra és engedetlenségre hívnak fel, és január harmadik hetére – elvileg 27-én iktatják be az elnököt – nemzeti „ellenálló” akciókat hirdetnek. Kérdés, hogy sikerülhet-e fenntartani a mozgósítást, annak ellenére, hogy az már eddig is nagy véráldozattal járt, és milyen perspektívái lehetnek az ellenállásnak az elmúlt évek kudarcainak és csalódásainak tükrében.
Bár az Európai Unió szintén új választásokat szorgalmazott, a térségben gazdasági vagy politikai potenciállal rendelkező európai szereplők hajlamosak szemet hunyni az emberi jogi vagy demokratikus aggályok felett a business as usual érdekében. Igaz, a nagy nemzetközi figyelmet kapott esetek nyomán még fontos európai befektetők is kivonultak egyes projektekből, pl. Cáceres halála után, de ez nyomásgyakorlásként édes kevés.
Ugyanakkor az is érezhető, hogy hondurasiak millióinak egyre kevesebb a vesztenivalója. Miközben az emigráció lehetőségei is beszűkülnek, a jelenlegi rezsim az erőszak és a félelem mindennapi kenyerét ajánlja a tömegeknek. Ha a lakóhelyükön a drogbárók szervezik az életet, akkor azért, ha természetromboló „fejlesztések” indulnak, akkor azért, ha LMBT-aktivisták vagy épp transszexuálisok, akkor azért, ha az utcán tüntetnek egy elcsalt választás miatt, akkor azért.
Mint az a nyolcadik hónapban lévő, terhes asszony, aki december 2-ának éjszakáján más békés tüntetőkkel követelte Hernández, „JOH” lemondását. Tanúk szerint a kijárási tilalom ürügyével kezdődött oszlatás során egy katona lőtte hasba, és ugyan gyermekét sikerült megmenteni, de a golyó megsebezte a lábán. A műtétet végző orvos megosztotta néhány kollégájával az áldozatok anonimizált fotóit, később azok felkerültek a Facebookra, ő pedig halálos fenyegetéseket kapott.
Egy rezsim, ahol a még meg sem született csecsemők is az állami erőszak áldozataivá válhatnak, és megmentőiket halállal fenyegetik, remélhetőleg hosszú távon nem lehet életképes.
A The Guardian forrásai szerint a 30 dokumentált halottnál súlyosabb is lehet az elmúlt hetek mérlege. Több hozzátartozót megfenyegettek, van, akiket a kórházban, családtagjaik halálos ágyánál vegzáltak a katonák. Az USA hallgatása csak még valószínűbbé teszi, hogy elmarad az atrocitások kivizsgálása, pedig egyes esetekben könnyen bizonyítható, hogy fegyvertelen emberekre lőttek, méghozzá hátulról.
Egyikük, Cristian nővére, Mariela Hernández azt mondta a brit lapnak, hogy jelenleg az egész ország gyászol, annyi a gyilkosság és az igazságtalanság. „A testvéremet nem kaphatom vissza, de az ellenállás folytatódni fog. Juan Orlando nem az én elnököm.”
Dobsi Viktória
Címlapkép: katonák járőröznek Tegucigalpa utcáin; fotó: Fernando Antonio, El País
Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!
Evelyn Hernándezt abortusszal, majd óvatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták, miután 2016-ban halva született gyermeke. A hónapokon át nemi erőszakot elszenvedő fiatal...
Történelmi fordulatot jelenthet Mexikó bevándorlási politikájában, hogy a tavaly megválasztott elnök, Andrés Manuel López Obrador úgy döntött, befogadja a közép-amerikai...
Egy éve, 2016. március 2-a éjjelén gyilkolták meg hondurasi otthonában Berta Cácerest, aki egy esztendővel korábban nyerte el a tekintélyes...
