Bezárás
Egyéb

Újra függetlenségpárti többség: a spanyol Néppárt és Rajoy a katalán választások legnagyobb vesztesei

Vissza a START mezőre – így foglalható össze a legkurtábban a csütörtöki katalán választások eredménye, és a legtöbbet Mariano Rajoy konzervatív kormányfő veszítette ebben a körben. Eközben hiába nyert nagyot, erőteljes kampány után a jobbközép Ciudadanos, nekik biztosan nem jön össze a kormánytöbbség, ellentétben a függetlenségpárti erőkkel, és a meglepetésre élükön végző Carles Puigdemont-nal. Ha az nem is világos, hogy a kényszerű emigrációban, illetve börtönben lévő képviselők híján a gyakorlatban hogy is lehet majd kormányozni, de az biztos, hogy a katalán problémára kitalált trükk felrobbant Rajoy kezében: nemcsak az ő hatalma rendült meg, de Katalóniában megbékélés helyett inkább eszkalációt hozott december 21.

Október végén Mariano Rajoy még afféle nagy varázslónak tűnt, aki a karácsony elé kitűzött választásokkal és az alkotmány még sosem használt, olykor “atomfegyvernek” is nevezett 155-ös cikkelye révén felfüggesztett autonómiával majd minden gondot megold Katalóniában. Nos, ez a számítás egyáltalán nem jött be: a szavazók ugyanis újra a függetlenségpárti erőknek adtak kormányzó többséget, és a kampány csak még jobban bebetonozta a két blokk, az „unionisták és szeparatisták” kibékíthetetlenségét.

Korábban írtuk:

Megmentheti az „atomfegyver” Katalóniát?

Ráadásul a Madridban kisebbségben kormányzó Néppárt (Partido Popular, PP) eddig sem túl dicsőséges, utolsó előtti helyéről most az utolsóra csusszant: 11 képviselőjéből nyolcat elvesztett. A madridi véleményformálók által leginkább szponzorált és jelentős pénzügyi támogatással a legdrágább, 2,1 millió eurós, profi kampányt szervező, jobbközép Ciudadanos (C’s) a PP-től elszippantott szavazókon túl nagyon sikeresen mozgósította a függetlenséget ellenző katalánok különféle csoportjait. Célzott, bár olykor kissé ellentmondásos üzenetekkel nemcsak az andalúz vagy extremadúrai szülők szerényebb helyzetben lévő leszármazottait, de feltehetően a liberális és módosabb rétegeket is.

Az eredmények a 2015-ös választáshoz képest, és a függetlenségpárti illetve az azt ellenző erők összesen.

Az eredmények a 2015-ös választáshoz képest, és a függetlenségpárti illetve az azt ellenző erők összesen.

Történelmi győzelem, csak épp a kormányzáshoz nem elég

A rekordmagas, és a legutóbbi, 2015-ös részvételhez képest csaknem 7 ponttal nagyobb, 82%-os részvételből leginkább a Ciudadanos profitált: 300 ezer szavazatot szereztek pluszban, és ez a 27 százalékos eredmény 37 képviselőt hozhat nekik az eddigi 25 helyett. Ezzel a hosszú hetek óta elvileg nyerésre álló Köztársasági Baloldal (ERC), a korábbi koalíció kisebbik pártja helyett ők végezhettek az élen, de a “történelmi siker” árnyoldala, hogy a listavezető Ines Arrimadasszal szinte senki sem akar összefogni a PP-n kívül, de még a szocialistákkal sem lenne meg a szükséges többsége.

Ezen felül, kampányának legfőbb ígérete, hogy csütörtökön pontot rak a szuverenista folyamatra, az ún. procésre, szintén nem jött be: minden jel arra mutat, hogy a sokat emlegetett „csendes többség” helyett a Ciudadanos továbbra is egy kisebbséget képvisel a tartományon belül, ahol ráadásul – és ezt csak megerősíti a kiemelkedő részvétel, többségben vannak azok, akik több autonómiát szeretnének.

A C’s hónapok óta kampányolt az előre hozott választásokért, és számítása működött: ez a párt a felfüggesztett autonómia és Rajoy egész stratégiájának legnagyobb nyertese. Kár, hogy ez a 11 éve itt született formáció is elsősorban a nemzeti térfélen játszik, és Katalóniát ehhez inkább dobbantóként használja: nem lenne meglepő, ha most már az országos választások előrehozását kezdenék szorgalmazni, és az sem, ha a spanyol nacionalizmus fiatal és helyes arcaiként másutt is elszipkáznák a szavazókat a több szempontból is korrumpálódott PP elől.

A 21D legnagyobb nyertesei, Ines Arrimadas és Albert Rivera 2016-ban a spanyol válogatott egyik meccsén szurkolnak.

A 21D legnagyobb nyertesei, Ines Arrimadas és Albert Rivera 2016-ban a spanyol válogatott egyik meccsén szurkolnak.

Ehhez azonban továbbra is szükségük lehet a katalán probléma fenntartására, ezért félő, hogy inkább lesznek érdekeltek a polarizáció fenntartásában, mint a megoldáskeresésben. Hacsak az őket támogató pénzügyi és gazdasági körök nem intik nyugalomra a roppant ambiciózus Albert Rivera pártvezért a stabilitás érdekében.

A helyzetből profitálni képtelen baloldal

A „constitucionalista” jelzővel ellátott blokk harmadik tagja, a szocialista párt helyi leányvállalata (PSC) ugyan picit javított eredményén, és nyert 1 képviselőt az eddigi 16-hoz, de a részvétel emelkedése mellett nyilvánvaló, hogy nem tudott hatékonyan mozgósítani. Ennek részben oka lehet a „hasznos szavazat” és a politikai tér polarizációja is: a kampány, jelentős mértékben a madridi véleményformálók hatására, az ERC-C’s párbajra volt kihegyezve, és a kompromisszumos megoldásokat keresők számára ez hendikepeket jelentett.

A kutatók jóval magasabb eredményt, akár 23-24 helyet is jósoltak a PSC-nek, ami még inkább aláhúzza, hogy a nemzeti szinten Rajoy és a 155-ös cikkely mellé álló vezérkar, és a helyi egyensúlyozó játék, pl. a „politikai foglyoknak” amnesztiát kérő jelölt, Miquel Iceta kötéltánca nem győzte meg a választókat.

Ez az “alkotmánybarát” tömb ellenzi a függetlenségről szóló népszavazás rendezését is – ha még emlékszünk innen, illetve az autonómia kiterjesztésének követelésétől indult a balhé évekkel ezelőtt – amelyet pedig a lakosság túlnyomó többsége, 70-80%-a támogatna.

De általában a baloldal is rosszabbul jött ki a játszmából, mint azt a jóslatok sejtették, ezeknek alapján még egy, a bemerevedett arcvonalon átívelő, baloldali koalíció is lehetséges lett volna. A mérleg nyelvének jósolt, és a konfrontáció helyett komplexebb politikai megoldásokat kereső újbaloldali koalíció, amelyben a Podemos és Barcelona polgármestere, Ada Colau formációja fogott össze, az este másik relatíve nagy vesztese: 11 képviselőjéből 3-at vesztett.

Igaz, hogy ezt viszonylag kevés szavazat tette lehetővé, de a radikális baloldal 1999 óta nem volt ennyire mélyen, és ez megakadályozza abban a pártot, hogy lényegi szerepet töltsön be a katalán parlamentben. Xavier Domènech, a most CeC címkével futó összefogás listavezetője jelezte is csütörtök este, hogy az egész baloldalnak el kell gondolkoznia, miért maradt alul a mozgósításban, miért nem tudta megszólítani azokat a szavazókat, pl. a Ciudadanosszal ellentétben, akikről a politika eddig elfelejtkezett.

A meglepetés ismét Puigdemont

És ezzel eljutottunk a függetlenségpárti tömbhöz, amely az utolsó hivatalosan közölt előrejelzéseknek ellentmondva mégis el tudta hozni, nemcsak a többséget jelentő 68 képviselőt, de azon felül még kettőt is.

Azaz a 3 meghatározó pártból, illetve civilekből álló tábor veszített ugyan két mandátumot, de még így is kormányképes többséget alkothat, amelyet csak az igazságszolgáltatás nehezíthet meg. A parlamentbe jutott képviselők közül 17 ellen folyik eljárás, hárman börtönben vannak, köztük a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) listavezetője, öten pedig kényszerű emigrációban, köztük az önkormányzat, a Generalitat volt, és az eredmények alapján potenciális új elnöke, Carles Puigdemont.

Ahogy arról már beszámolt a sajtó, a börtönben lévő képviselők helyettesítésére nincs mód a szavazásnál, a “belgiumiaknak” pedig le kellene mondani mandátumukról annak érdekében, hogy meglegyen a kormányképes többség a listán hátrébb állókkal. Azonban a CeC tartózkodásával ez már elég lehet az invesztitúrához.

A blokkon belüli nagy meglepetés a Belgiumból kampányoló Carles Puigdemont győzelme, őt ugyanis a kutatók 3-4. helyre jósolták. A sok névváltoztatás mögött már szinte elvész, hogy ez a párt a régiót évtizedeken át vezető nacionalista jobboldal utódja – a most Junts per Catalunya (JxCat) néven futó formáció legfőbb ereje. Az, hogy a tömbön belül, igaz csak 10 000 szavazattal és 2 képviselővel, de sikerült elragadni a győzelmet a minden kutató által első helyre ígért ERC-től, Puigdemont személyes sikere is, de a madridi stratégáknak is szerepük lehetett benne.

Az Arrimadas győzelméért szurkoló, és az ERC-t legfőbb ellenfélként pozicionáló madridi sajtó az utolsó napokban még rá is segített kicsit Puigdemont kampányára. Ráadásul a függetlenségpárti nyilatkozatot támogató erők ellen radikális (és szakértők által is vitatott) szigorral fellépő igazságszolgáltatás megakadályozta, hogy az ERC listavezetője, egyben a népszerűségi listákon is vezető Oriol Junqueras részt vegyen a kampányban. A helyette beugró Marta Rovira, úgy látszik, nem volt annyira meggyőző, mint a nevetségesség határán trükköző-bujkáló, és közben nemzetközi sztárrá váló Puigdemont. Akinek csütörtök esti kijelentését: a „katalán köztársaság legyőzte a 155-ös cikkely monarchiáját”, minden túlzása ellenére is nehéz lesz érdemben cáfolni.

A katalán nemzeti konstrukció nagy mítosza, az 1936-ban a köztársaság kikiáltása után börtönbe kerülő, majd onnan az új választások nyomán ismét a kormány élére álló Lluís Companys csodás visszatérése ma újra valóság lehet: a madridi kormány által feloszlatott önkormányzatot az urnák segítik újra hatalomra.

Kérdés, a gyakorlatban hogyan valósulhat meg mindez: a spanyol kormány és a katalán függetlenségpártiak konfrontációja továbbra is feszegeti a demokrácia intézményes kereteit, hiszen a jelenlegi felállás szerint, ha Puigdemont visszatér az országba, órákon belül börtönbe kerülhet… És ha valakinek lett volna még kételye arról, hogy a Legfelsőbb Bíróság ebben a szellemben folytatja-e a politikai konfliktusok szankcionálását, akkor a péntek reggeli hírek csak megerősítették, hogy újabb képviselők ellen indul eljárás.

Puigdemont és a JxCat civileket is felvonultató listájának 34, plusz az ERC 32 képviselői helye azt jelzi, hogy a katalán elit és középosztály jelentős része továbbra is kész a Madriddal való dacolásra, és nem kívánnak meghátrálni. A némileg pontatlanul, „szeparatistának” is nevezett tömb legrosszabbul járó tagja az antikapitalista CUP, amely több mint 140 ezer szavazatot vesztett, és 10 képviselő helyett csak négyet juttathat a törvényhozásba.

A kormányzásra képes többség továbbra is a független köztársaság pártján, a jövő továbbra is bizonytalan

Számukra öröm az ürömben, hogy még így is megvan a „köztársasági” és függetlenségpárti kormánytöbbség, ráadásul a Katalónián kívül valóságos ördögfajzatként leírt CUP maga mögé utasítja még a PP-t is.

Ez a panoráma, ahogy fentebb írtuk, a lehető legrosszabb a kormányzó Néppárt számára, és minden más szcenáriónál egyértelműbben jelzi, hogy a politikai probléma súlyosabb, mint valaha. A kísérlet, hogy a 155-ös cikkellyel és az igazságszolgáltatás révén „illegálissá” nyilvánítsák, kudarcot vallott. Az antidemokratikus módszerek, a tárgyalástól és a kompromisszumoktól való elzárkózás nem szüntette meg a katalán polgárok akaratát, és az most még erőteljesebben, még kevésbé megkérdőjelezhetően nyilvánította ki, hogy mindezzel valamit kezdeni kell.

Ahogy az utóbbi hónapok rögtönzései során, most sem világos, hogy minderre a gyakorlatban hogy kerülhet sor: ha választást lehet is nyerni a börtönből vagy emigrációból, a kormányzás már bajosabban működhet. Kérdés az is, hogy ennek az eredménynek nyomán az eddig Rajoy mellett álló európai partnerek nem próbálnak-e a valódi politikai megoldások irányába hatni.

A fiaskó egyes számú politikai felelőse ugyan Mariano Rajoy: a politikai imázsát és karrierjét évtizedes távlatban és nagymértékben a katalán konfliktus gerjesztésére alapozó kormányfőnek ma mondhatni torkán akadt, amit főzött. De hiba lenne feledni, hogy ezen az úton a politikai és gazdasági elit, akárcsak a „madridi”, országos felülettel rendelkező média jelentős része is támogatta.

Ma a legnagyobb és legbefolyásosabb napilapban, a jobbközépre húzódó El Paísban is kemény kritikát olvashatunk Rajoyról, akit „kiutasítottak” Katalóniából. De a szekértáborok egymás ellen való hergelésében, a kormányzásra előre sejthetően képtelen Ciudadanos promóciójában, akárcsak a függetlenségpártiak és a kompromisszumot keresők démonizálásában a nemzeti média óriási szerepet vállalt, itt is elkelne tehát az önkritika.

A hónapok óta szinte minden más közéleti vitát maga mögé utasító katalán konfliktusba belefáradt polgároknak ez a hét sem hozott gyógyírt, csak még inkább aláhúzta, ami évekkel ezelőtt is tudható volt: erre a politikai válságra politikai megoldásokat kell keresni.

Korábbi cikkeink:

Választásra várva: a katalán krízis 6 legfontosabb fejleménye

Megmentheti az „atomfegyver” Katalóniát?

Nem döntetlenre játszanak a csapatok a politikai El Clásico derbyn

Lesz-e Mariano Rajoy-nak bronzszobra a független Katalóniában?

Jó hír, hogy Rajoy péntek délután elismerte, legalábbis fenntartásokkal a kormányzásra esélyes erők győzelmét, akikkel “kész együttműködni, ha alávetik magukat a törvényesség” követelményeinek. Önkritikát ugyan nem gyakorolt, de jelezte, hogy előrehozott választásokat nem tervez. A korábban Belgiumból és “feltételek nélkül” párbeszédre invitáló Puigdemont felkérését ugyan elutasította, de magához képest szokatlanul, elismerte, hogy Katalónia egy sokszínű, plurális társadalom, amelyet tiszteletben kell tartani, és a “változást” akarók nem kaptak elegendő támogatást.

Hogy mindez mit is jelent konkrétan, és a madridi intézmények segíteni vagy hátráltatni fogják-e az új katalán kormány megalakulását, azt ismét csak a fájdalmasan hosszúra nyúló szappanopera következő fejezeteiből tudhatjuk meg.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Carles Puigdemont és kollégái Belgiumban követik az eredményeket csütörtök este. Fotó: Stéphanie Lecocq, EFE 

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom