A visegrádiak és az Isztambuli Egyezmény II. – Morvai ratifikálná

Kép: http://cyprus-mail.com
Kép: http://cyprus-mail.com

 

Találtunk egy olyan ideológiai vitát, amelyikben a politikusi megszólalások szintjén a magyar jobboldal a térségben az egyik legvisszafogottabb. A nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Isztambuli Egyezmény tartalmának és a V4-ek már működő szakpolitikai intézkedései után most azt tekintettük át, hogy mit mondanak a pártpolitikusok a ratifikációról és annak akadályairól.

 

 

A trójai faló-érvelés

Az egyezmény elfogadása óta kap kritikákat konzervatív szervezetektől azért, mert céljaiban és konkrét intézkedéseinek egy részében a férfi nemi szerepekkel és a férfiak nőkkel kapcsolatos attitűdjeivel is összekapcsolja a nők elleni erőszakot. Ez az egyezményszövegben elsősorban a nők elleni nemi alapú erőszak „genderérzékeny” kezelésének elvárásában, azaz lényegében annak elismerésében jelenik meg, hogy társadalmi elfogadottságbeli oka is van a férfiak által nők ellen elkövetett erőszak elterjedtségének. Az ezzel kapcsolatos leggyakrabban hivatkozott és egyben legrészletesebb magyar nyelvű kritikát az Emberi Méltóság Központ jegyzi, ezért a konzervatív nézőpontból felvetett problémák rövid összefoglalásához az ő állásfoglalásukat használjuk.

Az EMK legfontosabb állítása, hogy az egyezmény „a gender ideológia trójai falovát” jelentheti Magyarország számára – az Alapjogokért Központ szerint egyébként egyenesen genderegyezmény –, mivel:

1. az tartalmazza és alkalmazza a társadalmi nem (gender) „kötelező” fogalmát, ami „felváltaná” a biológiai nem fogalmát, (hogy miért váltaná fel, azt maga az EMK se fejti ki, csak a nem fogalmát biológiai nem értelemben használó más nemzetközi egyezményekkel való formális ellentétre hivatkozik),

2. a férfiakkal és a fiúgyermekekkel szemben diszkriminatív, mivel kifejezetten a nők elleni nemi alapú erőszak megelőzésére vonatkozó intézkedéseket is tartalmaz, pedig egyrészt nincs mindig nemi alapú természete a nők elleni erőszaknak, másrészt a családon belüli erőszak áldozatai között férfiak és fiúk is vannak, illetve sérülékeny áldozati csoportok a fogyatékosok vagy az idősek is, harmadrészt a férfiakat és a fiúkat is potenciális erőszak-elkövetőknek állítja be,

3. a sztereotip női és férfi szerepeken alapuló társadalmi viselkedésminták megváltoztatását célként írja elő, ami a szülői jogokat és a vallásszabadságot is sértheti, „[a]kár egy néptáncverseny is lehet sztereotip a gender mainstreaming egyes képviselői szerint, mivel megjelennek benne a lányok és a fiúk hagyományos szerepei”, végül

4. az egyezmény végrehajtására létrehozandó nemzeti koordinációs mechanizmus és államközi ellenőrzési mechanizmus (a GREVIO nevű, az egyezmény által létrehozott, a tagállamok által jelölt tagokból álló munkacsoport) is költséges, felesleges és bonyolult.

Az álláspontot itt most részleteiben nem kritizáljuk (Antoni Rita kritikájával egyébként jórészt egyetértünk), ugyanakkor az egyértelmű, hogy a vita ideológiai, és nem tartalmi. A kritizált fogalmak és rendelkezések ugyanis egyrészt csak az egyezmény komplex célrendszerének egy nagyon szűk szeletét érintik. Másrészt kizárólag olyan, általánosan megfogalmazott célokhoz kapcsolódnak, amelyeknek sokféle értelmezésük lehet, így valójában egyetlen konzervatív kormányt sem kényszerítenének alapértékeikkel ellentétes tettekre, hiszen valamilyen minimumot, legalább az „asszony verve jó” elutasításának szintjén bármely európai kormány ki tudna magából izzadni még a káros sztereotípiák elleni küzdelem esetében is. Természetesen azt sem zárja ki – sőt, ösztönzi – az egyezmény, hogy a nők elleni erőszak kiemelését diszkriminatívnak tartó kormányok ugyanúgy küzdjenek a férfiakkal és fiúk elleni nemi alapú erőszak vagy a fogyatékosok és az idősek elleni erőszak ellen is, ha ezt hasonlóan fontos problémának látják. Persze az egyezmény végrehajtása felett őrködő GREVIO gyakorlata elvileg lehet majd konzervatív nézőpontból túlságosan feminista, de ennek esélyét pont az csökkenti, ha minél sokszínűbb a tagokat jelölő államok köre. (Amúgy már most is az, tíz tagból négyet – köztük a török elnököt – a balkáni országok jelöltek.)

Az egyezmény tehát – mint ezt maga a trójai faló metafora felvállalása is jelzi – valójában nem lenne szükségképpen a gender és a genderellenes megközelítések frontvonalában, de a régióban ettől függetlenül láthatóan mindenhol odakerült valamilyen formában.

Lengyelország: megnyugtató gesztus igen korlátozott eredménnyel

A lengyelek annyiban mindenképpen kilógnak az összképből, hogy ők az egyetlen V4-es állam, amely ratifikálta az egyezményt.

Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy ez egyrészt még a mérsékelt jobboldali Polgári Platform (PO) vezette kormány idején történt, másrészt a ratifikációhoz fűzött lengyel alkotmányossági derogációt az egyezményben részes más államok azóta is vitatják, minthogy az tartalma szerint az egyezmény által meg nem engedett alkotmányossági fenntartás.  Agnieszka Kozłowska-Rajewicz, a ratifikációkor hivatalban lévő lengyel kormány nőkkel szembeni egyenlő bánásmódért felelős megbízottja egyébként annak idején a hagyományos családi értékeket féltő konzervatívok megnyugtatására tett gesztusként írta le a derogációt, aminek gyakorlati jelentőségét az is csökkenti, hogy csak átmeneti időre, 2020-ig szól.

Mindenesetre a lengyel konzervatív jobboldal nem nyugodott meg a fenntartástól, de különösen nem érzi azt jelentéktelennek. Már a ratifikációról szóló vitában is elvi elutasítással találkozott az egyezmény a Jog és Igazságosság (PiS) képviselői részéről, ahogyan a lengyel katolikus egyház és konzervatív társadalmi szervezetek is a ratifikáció ellen léptek fel – egyrészt a társadalmi nem definíciója, másrészt a nőkkel szembeni erőszak társadalmi tradíció általi meghatározottságának kimondása miatt. Idén februárban Andrzej Duda államelnök egy TV-interjúban odáig ment arra a kérdésre, hogy fel kellene-e mondani az egyezményt, hogy „mindenekelőtt nem kell azt alkalmazni”.

Ennek megfelelően a lengyel EP-képviselők már kiforrott otthoni pártálláspontokat követhettek akkor, amikor az Unió isztambuli csatlakozásának kérdése az EP-ben napirendre került. Marek Jurek és Jadwiga Wiśniewska (mindkettő: PiS, ECR) rendszeresen szólaltak fel az egyezménnyel szemben.  Wiśniewska odáig ment, hogy a genderalapú politikák Nyugat-Európában a nőkkel szembeni erőszak riasztóan magas arányához vezettek. Ezzel feltehetően az Európai Alapjogi Ügynökség 2014-es kutatásának eredményeire hivatkozik, bár a jelentett erőszakos cselekmények nagy száma és az állami politika közötti összefüggés feltárásával adós marad. Wiśniewska másik karakteres megállapítása az, hogy „a gender egy destruktív ideológia”, és az, hogy néha az áldozatok oldalára áll, semmit nem változtat a destruktivitásán. Ezt Jurek még tömörebben úgy fejezi ki, hogy az egyezmény ideológiai dokumentum, amit „az erőszak színhelyének tekintett” családdal szembeni marxista elfogultság jellemez. A lengyel EP-kontingens igazi trollja azonban mindezek ellenére a független Janusz Korwin-Mikke, aki a Tajani EP-elnöktől egy szexista, a gyengébb és alacsonyabb intelligenciájú nők esetében indokolt alacsonyabb keresetekre vonatkozó megjegyzés miatt beszedett tíznapos eltiltás mellett a nők helyzetéről szóló jelentés vitájában például azt kérdezte meg, hogy lesz-e női kvóta az extrém sportokban és a sakkban.

Az EPP-hez tartozó PO képviselői ugyancsak következetesek voltak abban, hogy támogatták az egyezményt az EP-ben is. Adam Szejnfeld civilizációs kihívásként írta le a nők és a férfiak egyenlőségének biztosítását, a nőkkel szembeni erőszak okai között pedig elismerte a – félreértett – vallási és társadalmi hagyományokat. Tadeus Zwiefka pedig értelmetlennek tartotta az egyezményszövegben az ideológiai lábjegyzetek kényszeres keresését.

Csehország: (majdnem) teljes konszenzus a ratifikáció mellett

A csehek ugyan csak tavaly, az utolsók között írták alá az egyezményt, de 2018-ra ratifikációt terveznek, azaz ők lehetnek a másodikak – és egy időre valószínűleg az utolsók – ezzel a régióban.

A késedelem okaként a cseh kormány azt jelölte meg, hogy az egyezménynek való megfeleléshez a cseh büntető törvénykönyv érdemi módosítása szükséges. A cseh parlamenti pártok közül egyedül a kereszténydemokrata KDU-ČSL (EPP) ellenezte az egyezményt, természetesen annak a gender ideológiával való összefonódására hivatkozva. Michaela Šojdrová és Pavel Svoboda pártjuk elutasító álláspontját azzal is alátámasztották, hogy szerintük a meglévő jogintézmények keretein belül is mód van a nők elleni erőszakkal szembeni hatékony fellépésre.

Mivel az EP-ben képviselettel rendelkező cseh pártok többsége nem szólalt meg a vitákban, megkereséseket küldtünk a képviselőknek álláspontjuk kifejtését kérve. Tomáš Zdechovský (KDU-ČSL, PPE) pártja álláspontját némileg kiegészítve azzal is indokolta az elutasítást, hogy azokban az országokban, amelyekben Csehországhoz hasonlóan ritka a nőkkel szembeni erőszak, az egyezmény gyakorlati jelentősége is kisebb, illetve hogy a gender ideológiának az oktatásban való megjelenése a hagyományos társadalmi szerepek aláásásával járna. Két kommunista EP-képviselő, Jiří Mašťálka és Kateřina Konečná kifejezetten támogatták az egyezményt, a végrehajtás legfontosabb gyakorlati problémájaként a magas látenciát megjelölve. Miroslav Poche (ČSSD, SD) szintén támogatja az egyezményt, problémás területként az online erőszakot és zaklatást nevesítette, az egyezményszöveg ideológiai olvasatait pedig elutasította. Pavel Telička (ALDE,  ANO) is támogató álláspontról számolt be, de ő kritikaként megjegyezte, hogy az európai szintű koordinációs mechanizmus létrehozásának ő nem látta értelmét, a feladatot egy már létező szervnek kellett volna kapnia.

Szlovákia: koalíciós válóok, elhalasztott ratifikáció

Szlovákiában nyár végén lángolt fel újra a korábban is parázsló vita a liberális-jogvédő és a konzervatív álláspontot képviselő pártok között. A szlovák kormánykoalíció végül Lucia Žitňanská (Most-Híd) igazságügyi miniszter javaslatára elhalasztotta a ratifikációt a belső nézeteltérések miatt.

Írásbeli megkeresésünkre a szlovák EP-képviselők közül a női esélyegyenlőségért felelős FEMM bizottság szlovák tagjai válaszoltak. Ezek és a vitákban kifejtett álláspontok alapján a szlovák pártok álláspontjai az alábbiak szerint foglalhatóak össze.

A kereszténydemokraták egyértelműen az egyezmény ellenében foglalnak állást. Anna Záborská (EPP, KDH) ezt a nemek közti természetes különbségek tagadásával, a szülőknek az oktatás megválasztásához és a neveléshez való jogainak sérelmével, illetve a többi potenciális sértett hátrányára történő különbségtétel indokolatlanságával támasztotta nekünk alá, amit az uniós csatlakozás esetében a szubszidiaritási elv megsértésével kapcsolatos érvelés is kiegészített. Záborská válaszában ugyanakkor az is megjelenik, hogy az egyezmény számos konkrét intézkedése szerinte előremutató, ám semmi nem zárja ki, hogy ezeket – Žitňanská miniszter asszonynak a koalíciós pártok sikertelen megegyezési kísérletét követően tett javaslatának megfelelően – Szlovákia az egyezmény ratifikációja nélkül is átvegye.

Branislav Škripek (ECR, OĽaNO) szintén nem támogatja az egyezmény ratifikációját. Ő az alapvető problémának azt tartja, hogy az egyezménybe ideológiai vitát kiváltó megfogalmazások kerültek, amelyeket konzervatív politikusként nem tud támogatni.

A ratifikációt azonban nem a szlovák parlamentből 2016-ban kiesett kereszténydemokraták vagy az ellenzéki OĽaNO fenntartásai tették parkolópályára, hanem a 2014-es EP választáson ugyan mandátumot nem szerzett, viszont a hivatalban lévő Fico-kormányba három minisztert – közük az oktatásit – küldő Szlovák Nemzeti Párt, az SNS. Ők ugyanis a Smer és a HÍD-MOST által támogatott ratifikáció esetére a koalíció felmondását helyezték kilátásba, „azt pedig ne döntse el senki helyettük, hogy mi minősül nemi sztereotípiának és mi nem”. Andrej Danko pártelnök a nem megválasztására irányuló döntést tudományos nonszensznek nevezte, de az SNS ellenérvei között nyomatékosan megjelenik az is, hogy az egyezmény szerintük az LGBT közösséget propagálja.

Magyarország: valami, amibe a Fidesz csak félig áll bele, a Jobbik meg még annyira sem

A magyar kormánypártok nem sokat szoktak késlekedni akkor, ha egy jó ideológiai vitába keveredhetnek a hanyatló nyugattal, a liberalizmussal, a feminizmussal vagy bármely más vélt vagy valós ellenséggel. Így akár kifejezetten visszafogottnak is nevezhetjük az isztambuli egyezmény ügyében képviselt, a tartalmi ellentmondás helyett elsősorban eljárási akadályokra alapozott kormánypárti stratégiát.

Ez még akkor is így van, ha természetesen a nálunk is régóta halogatott ratifikáció meg nem történte következményeinek szempontjából igen kicsi a jelentősége, hogy Trócsányi mondja-e EU-konforman, hogy szénné koordinálja éppen magát a kormányzat, vagy Németh Szilárd, hogy alá se írtuk az egyezményt.

Bár az utóbbi időben volt már példa tartalmilag elutasító kormánypárti politikusi megszólalásra Némethén kívül is, de a hivatalos álláspont továbbra is az, hogy a kormány dolgozik a jogalkotást és egyedi intézkedéseket is feltételező ratifikáció előkészítésén, és széleskörű társadalmi vitát lát szükségesnek.

Érdemi fejleményt utoljára 2017 februárja hozott az ügyben: ekkor tette közzé a kormány az egyezményt kihirdető törvényjavaslat tervezetét, majd alakította ki többek közt az EKM is a cikk elején már bemutatott álláspontját. A kormánypártok ugyan hivatalosan nem reagáltak, a mindig a kormányzati jogi álláspont környékén legelő Alapjogokért Központ azonban csatlakozott a kritikához, ahogyan a KDNP ifjúsági szervezete is.  A kormány ugyanakkor hivatalosan továbbra sem kommentálta tartalmilag az ügyet, és hasonlóan ellentmondásosra sikerült az uniós ratifikációval kapcsolatos EP-beli állásfoglalás is. A Fidesz ugyanis tartózkodott az EP-beli szavazáson, míg a szavazásban részt vevő KDNP-s képviselő nemmel szavazott, azonban az ezt megelőző vitákban nem szólaltak fel és álláspontjukról egyéb fórumon sem adtak tájékoztatást. Ezek után nem meglepő. hogy hiába kerestük meg az ügyben Gál Kingát (Fidesz) és a nemmel szavazó KDNP-s Hölvényi Györgyöt is álláspontjuk kifejtése érdekében, választ mindeddig nem kaptunk tőlük.

A baloldali ellenzék álláspontja ehhez képest végig tartalmi és támogató volt: az LMP, az MSZP és a négy további, parlamenti képviselővel rendelkező baloldali párt egyaránt jelezte a támogatását, és összesen 15 alkalommal nyújtottak be kérdést, interpellációt vagy határozati javaslatot a ratifikáció sürgetésére. Az MSZP és a DK (SD), valamint az LMP és a PM (EFA-Greens) az EP-ben is következetesen megszavazta az uniós ratifikációra irányuló javaslatot.

Ugyanakkor hozzászólni csak Niedermüller Péter (DK, a magyar ratifikáció hiánya miatt is fontos az uniós ratifikáció) és Szanyi Tibor (MSZP, támogatja a ratifikációt és örül, hogy felesége, Xénia születésnapján mondhatja ezt el) szóltak hozzá a vitában. Szanyi képviselő ehhez megkeresésünkre azt tette még hozzá, hogy az Unió isztambuli csatlakozása különösen a formálódó szociális pillér miatt fontos. A hazai ratifikáció szabotálása mögött Szanyi a kormány „hímsoviniszta, macsó” mivolta mellett a betartandó követelmények vállalásától való ódzkodást látja, a magyar kormány ugyanis szerinte „bűnösen következetes” abban, ahogy „szociális jogokat megvon, újakat nem keletkeztet, hanem minden szociális segítséget saját kedvességének akar láttatni”.

Meszerics Tamás (LMP) megkeresésünkre azt jelezte, hogy mind az uniós, mind a magyar csatlakozást támogatja, kritikaként előbbi kapcsán éppen azt fogalmazta meg, hogy több terület tekintetében kellett volna vállalnia az uniós intézményeknek az egyezmény alkalmazását. Emellett „a kegyetlenség minősített esetének” nevezte a szerinte életek megmentésére alkalmas magyar csatlakozás elodázását.

A legérdekesebb azonban talán a Jobbik mozgása az ügyben. A ratifikációról szóló hazai parlamenti vitákban a legutóbbi tárgybeli interpellációs válaszra egy bátor tartózkodással szavaztak, a vitákban nyíló beszédidejüket pedig tartalmilag ugyan nem kapcsolódó, de konzervatív agendájuk kifejtésére alkalmasabb témákkal (pl. az abortusz korlátozásának sürgetésével) töltötték ki. A hazai tartózkodással összhangban állónak látszott, hogy a jobbikos EP-képviselők is tartózkodtak az uniós csatlakozásról szóló EP-szavazáson.

Utóbbi döntés hátterének megvilágítása érdekében megkerestük Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselőt, bízva abban, hogy a nők elleni erőszakkal kapcsolatos büntetőjogász és civil aktivista múltja, emellett a GREVIO-hoz némileg hasonló, de az ENSZ keretei között működő CEDAW magyar delegáltjaként korábban betöltött megbízatása miatt szívesen válaszol a kérdésre. Nem kellett csalódnunk, részletes és egyértelmű választ kaptunk, amelyből kiderül, hogy Morvai az uniós csatlakozásról szóló szavazáson nem tartalmi egyet nem értés miatt, hanem azért tartózkodott, mert „ellenzi az Európai Unió federalista törekvéseit, így azt is, hogy az EU nemzetközi szerződésekben kvázi részes államként szerepel”, azaz amellett van, hogy az egyezményt csak a tagállamok ratifikálják. Ennek megfelelően a magyar csatlakozást támogatja, és sajnálja, hogy az pártpolitikai csatározások áldozatául látszik esni.

Viszont bíztatónak és elfogadható megközelítésnek tartja a magyar kormányálláspont azon elemeit, hogy a Magyar Állam először meg kívánja hozni mindazokat az intézkedéseket, amelyek a magyar jogalkotást, jogalkalmazást, illetve intézményrendszert összhangba hozzák az Isztambuli egyezmény elvárásaival. A legfontosabb teendőnek pedig azt tartja a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés tekintetében, hogy az állami kötelezettségekről egyfajta leltár készüljön. Egy ilyen leltárban ő két feladatnak bizonyosan kiemelt helyet adna: az egyik az áldozatoknak történő komplex pszichológiai, jogi, szociális jellegű segítségnyújtás biztosítása, ami különösen a pszichésen, önbecsülésében sérült, az életét fenyegető bántalmazó kapcsolatból továbblépni képtelen nők esetében lenne életmentő. A másik pedig az, hogy a bántalmazások miatt eljáró hatóságokat alkalmassá kell tenni arra, hogy az aktuális kriminológiai kutatásokon alapuló kockázatbecslést végezzenek az erőszak körülményei alapján, hiszen például a távoltartás elrendelése egy átlagos zaklatási ügyben hiába jó megoldás, ha egy folyamatosan durvuló erőszakos elkövető esetén éppen az lehet az utolsó csepp, ami az élet elleni támadást kiváltja, így utóbbi esetben csak az előzetes letartóztatás elrendelése lehet megfelelő megoldás.

Mindenesetre összefoglalóan annyit megállapíthatunk, hogy a téma – a nők elleni erőszak általában és maga az egyezmény is – az utóbbi időben rendszeresen szerepel a hazai politikai napirenden és a számos más társadalmi probléma esetében alkalmazott agyonhallgatás helyett érdemi kormányzati-kormánypárti reakciókat szül annak ellenére, hogy nem tartozik a kormány választott témái közé. Ennek oka alighanem az, hogy a nők elleni erőszakkal kapcsolatos társadalmi érzékenység nő, amit a Fidesz megfelelő ütemben érzékelt, így igyekszik elkerülni azt a hibát, hogy a hagyományos értékek védelmével kapcsolatos vitát szorosan összekösse a nők elleni erőszak elleni fellépéssel.

Ebben a visszafogottnak mondható megközelítésben, de valószínűleg önmagában abban is, hogy 2014-ben Magyarország egyáltalán – Németh Szilárd tudomásával ellentétben – aláírta az egyezményt, alighanem kulcsszerepe van a 2013 tavaszán kipattant „vak komondor” ügynek. Balog József fideszes országgyűlési képviselő asszonyverése nélkül nyilvánvalóan nem egészült volna ki néhány hónappal később a Btk. sem a párkapcsolati erőszak tényállásával.

A magyar kormány tehát nem megy el odáig, hogy marginalizálni próbálná a témát, azonban annak sem adja sok jelét, hogy – az egyezmény által megkövetelt, de természetesen attól függetlenül is követhető – integrált, átfogó fellépéssel a szép szavakon és a kifogásokon kívül is próbálkozna az ügyben. Ennek leglátványosabb „eredménye” az, hogy hazánk jelenleg az egyetlen visegrádi állam, amelyikben nincs aktualizált kormányzati akcióterv a területen.

Sepsi Tibor

A cikk a Nemzetközi Visegrádi Alap által támogatott “Being closer to the policy V4″ elnevezésű projekt részeként készült. A projektben, amely a lengyelországi Association 61 vezetésével valósul meg, az Átlátszó két másik nonprofit szervezettel működik együtt, a cseh KohoVolit és a szlovák Inštitút pre dobre spravovanú spoločnos szervezettel. A projekt fő célkitűzése a visegrádi országok állampolgárai tudásának elmélyítése, azáltal, hogy tájékoztatást nyújt európai parlamenti képviselőik tevékenységéről a kiválasztott szakpolitikák területén.

 

tetszett_a_cikk3