Kitalált amazonok Kelet-Ukrajnában: így terjednek az orosz álhírek Európában

Fotó: VSquare - Wojciech Grzedzinski
Fotó: VSquare - Wojciech Grzedzinski

 

2014-ben zsoldosnők jelentek meg a kelet-ukrajnai fronton. Egyesek szerint grúzok voltak, mások szerint lengyelek. Nyersek voltak, provokatívak és valószínűleg mesterlövészek. A kelet-ukrajnai szeparatistákra fegyvert fogó harcos amazonokról a hivatalos orosz média többször is beszámolt, és az internetes kommentelők nem késlekedtek a véleményalkotással: ők „kurvák” akiket „agyon kellene verni a bokorban.”  

 

 

Hivatalos orosz hírügynökségek többször is hírt adtak a kelet-ukrajnai háborúban részt vevő külföldi magánalakulatokról, köztük lengyel zsoldosnőkről. A cikkeket az európai média is átvette. A „zsoldos-ügy” egyike annak a több tucat történetnek, amellyel az orosz propaganda arról próbálja meggyőzni a világot, hogy a nyugati média és a politikusok hazudnak a kelet-ukrajnai helyzetről. A zsoldosokról szóló történetek azonban koholmányok. A Vsquare.org cikke.

2014 óta terjednek híresztelések a kelet-ukrajnai háborúban részt vevő lengyel katonákról. Az első híresztelések a lengyelek állítólagos jelenlétről a Donyec-medencében azután indultak meg, hogy az ukrán hadsereg terrorellenes műveletbe kezdett Kelet-Ukrajnában. A hír forrása egy Kreml-párti hírportál, a Kavkazpress volt.

A 2014. május 6-án megjelent cikk szerint magánkézben levő külföldi katonai alakulatokat vezényeltek Kelet-Ukrajnába. A cikk szerint a Donyec-medencébe 35 lengyel katona érkezett, akiket egy magántulajdonban lévő katonai cég, az ASBS Othago bérelt föl. A lengyel zsoldoskompánia mellett állítólag az amerikai Greystone és Hello Trust, valamint az olaszországi Lettera-43 emberei is jelen voltak Kelet-Ukrajnában.

Az ASBS Othago cég teljes neve Analizy Systemowe Bartłomiej Sienkiewicz „Othago”. Bartłomiej Sienkiewicz 2013. februárjától a rákövetkező év szeptemberéig az akkor kormányzó lengyel Polgári Platform – Lengyel Néppárt (PO-PSL) belügyminisztere volt. A céget még 2013 januárjában – egy hónappal Sienkiewicz miniszterré válása, és egy évvel a Kavkazpressen megjelent szenzációs hírek megjelenése előtt – megszüntették. 

Visegrádi országok tényfeltáró újságíróinak részvételével készül a VSquare.org portál, amelynek első cikksorozata azt dolgozza fel, hogyan igyekszik a Kreml kiterjeszteni érdekszféráját a V4-országokban. Ez a cikk már a második sorozat része, amely az álhírek terjedését vizsgálja a térségben. A VSquare.org a National Endowment for Democracy amerikai non-profit szervezet támogatásával valósult meg, magyarországi partnerei az Index és az Átlátszó.

Az Átlátszón korábban megjelent VSquare-cikkek:

Zsebforradalom orosz pénzből – Magyarországon is szervezkedett Kijev ellen a radikális belorusz

A saját farkába harapó kígyó története: lengyel nacionalista képviselő lett a Kreml embere Varsóban

Az ukrán harcokban részt vevő lengyel csapatok legendáját Szlovjanszk önjelölt polgármestere, Vjacseszlav Ponomarjov szilárdította meg. Egy 2014. május 17-én tartott beszédben Ponomarjov azt nyilatkozta, hogy a terroristaellenes műveletben több külföldi zsoldoskompánia katonái is életüket vesztették – köztük az amerikai Academi és Greystone zsoldosai, CIA és FBI ügynökök, valamint hat lengyel zsoldoskatona, akik az (ekkor már nem létező) ASBS Othagónak dolgoztak.

A propagandagépezet működése

Szlovjanszk polgármesterének nyilatkozata, benne a lengyel zsoldosokról szóló hírekkel, már a legnagyobb orosz médiumokban (például a Russia Today-ben) is megjelent. A dezinformációs kampányban más országok véleményformálói is szerepet vállaltak, hogy a sztori minél szélesebb körben elterjedjen. 2014. május 28-án egy kanadai elemző központ, az Amerika-ellenességéről és oroszbarát nézeteiről ismert Global Research oldalán Lengyel halálosztagok harcolnak Ukrajnában. Titkos CIA akció? címmel jelent meg cikk.

Ahogy a katonai konfliktus eszkalálódott Kelet-Ukrajnában, úgy érkeztek egyre-másra a híradások a Donyec-medencében harcoló állítólagos lengyel alakulatokról. 2014-ben a következő hírek jelentek meg:

  • 2014 júniusában a szeparatista Donyecki Népköztársaság sajtószolgálata hírül adta, hogy lengyel zsoldosokat ejtettek fogságba, és az ASBS Othago nyolc mesterlövészét likvidálták.
  • 2014 júliusában állítólag az Első Mazúriai Tüzérdandár katonái érkeztek meg az odesszai kikötőbe, tizenkét DANA önjáró löveggel egyetemben; a lövegek állítólag a lengyel hadsereg tulajdonát képezték.
  • Szintén 2014 júliusában a Donyecki Népköztársaság hadseregének parancsnoka, Igor Sztrelkov azt nyilatkozta, hogy 139 zsoldoskatonát likvidáltak, akik az ASBS Othagónak dolgoztak.
  • 2014 augusztusában a szeparatistákkal szimpatizáló Voenkor.info sajtóügynökség adott hírt egy rajtaütésről, amelyben odaveszett egy dzsip, benne az ASBS Othago hat katonájával, és a lengyel zsoldosok egyik DANA önjáró lövege is.
  • 2014 szeptemberében Leonyid Baranov, a Donyecki Népköztársaság biztonsági minisztere azt nyilatkozta, hogy újabb lengyel zsoldoskatonákat ejtettek fogságba. A hírt átvevő Ruspravda.info 105 lengyel „zsoldos kutyáról” számolt be, akik azon ügyködtek, hogy az ukrán tüzérség tüzét a szeparatistákra irányítsák.

Egyetlen hírügynökség sem tett közzé semmilyen fényképet, dokumentumot vagy videót a Donyec-medencében fogságba esett vagy megölt lengyel zsoldosokról.

2014 szeptemberében, amikor a tűzszünetről szóló megállapodást tartalmazó minszki jegyzőkönyvet aláírták, a Kelet-Ukrajnában harcoló lengyel zsoldoscsapatokról szóló cikkek áradata mint egy varázsütésre megszűnt.

2015 januárjában a harcok kiújultak. Ezzel egyidőben az orosz REN TV egyik riportere Varsóba látogatott, hogy megtalálja a legendás ASBS Othagót, azonban a cég egykori címén csak egy Salvor nevű tanácsadócéget talált. 2015 februárjában újabb tűzszüneti megállapodás született, és a lengyel zsoldoscsapatokról szóló cikkek ismét megfogyatkoztak.

Donyecki boszorkányok

2017 tavaszán újra elszaporodtak a Donyec-medencében harcoló lengyel zsoldosokról szóló történetek az orosz médiában. 2017. március 21-én az orosz sajtóügynökség, a RIA Novosztyi arról számolt be, hogy több száz (!) embert öltek meg a lengyel zsoldosok. Júniusban a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság képviselői azt nyilatkozták, hogy több száz zsoldos érkezett Lengyelországból, Grúziából, a balti államokból, Kanadából és az Egyesült Államokból a Donyec-medencébe.

Senki sem tudja, hogyan sikerült elérniük a frontvonalat, főleg, hogy a nyilatkozatok szerint a zsoldosoknál nem csak kézi lőfegyverek voltak, hanem páncélozott szállító járművek és gyalogsági harcjárművek is.

2017. július 3-án a Luhanszki Népköztársaság Népi Milíciájának szóvivője, Andrej Marocsko azt nyilatkozta, hogy az ukrán hadsereg 120 lengyel zsoldoskatonát vezényelt Luhanszk közelébe; a zsoldosok állítólag egy ismeretlen lengyel magáncégnek dolgoztak. A lengyel zsoldosokról szóló híreket bizonyítandó Marocsko megemlítette, hogy a Luhanszki Népköztársaság katonai hírszerzése szerint a zsoldosok lengyelül kommunikáltak egymással, és lengyel zászlók voltak náluk.

Az orosz média tucatnyi fotót közölt a hír mellé, de egyik kép sem a szóban forgó zsoldosokat ábrázolta: az illusztrációk lengyelországi katonai gyakorlatokról készített fotókból – köztük előre elkészített, úgynevezett stockfotókból – álltak.

Marocsko a sajtónak nyilatkozva arról is beszélt, hogy sok külföldi nő, főként lengyelek, litvánok és lettek érkeztek a Donyec-medencébe, hogy az ukránok oldalán harcoljanak. A női mesterlövészekről szóló információkat 2017. július 5-én Eduard Baszurin, a Donyecki Népköztársaság operatív vezérkarának helyettes parancsnoka is megerősítette. Állítólag a Donyecki Népköztársaság katonai hírszerzése szerzett információkat arról, hogy egy magánkézben lévő lengyel cégnek dolgozó, húsz nőből álló alakulat érkezett a frontvonalra, Donyec külvárosába.

Korábban állítólag egy grúz mesterlövésznőkből álló csoport is érkezett a Donyec-medencébe. Az orosz nyelvű média szerint a zsoldosnők „alpárian és provokatívan” viselkedtek.

A pletykák szerint létezik egy különleges női mesterlövész-alakulat is, a Boszorkányok, amely állítólag azért érkezett a Donyec-medencébe, hogy a radikális ukrán szervezet, a Jobb Szektor katonai erejét növelje. Az alakulatról szóló híreszteléseket néhány médium tényként kezelte.

Az orosz propaganda meglehetősen ügyetlenül, a látszatra alig adva próbálta a történetet sulykolni: a női mesterlövészekről szóló cikkeket férfiakat ábrázoló fotókkal illusztrálták.

Egy lengyel kutató, Kacper Rękawek bebizonyította, hogy a legmegbízhatóbb források szerint a kelet-ukrajnai háborúban összesen mintegy 300 zsoldoskatona harcolt a konfliktus mindkét oldalán. A zsoldosok többségében a volt Szovjetunió területéről származtak.

Rękawek szerint tizenhat lengyel zsoldos vett rész a kelet-ukrajnai konfliktusban; közülük hatan a szeparatisták, tizen pedig az ukrán hadsereg oldalán harcoltak.

Megbízható lengyel, orosz, és ukrán hírforrások hasonlóan alacsonyra teszik a Donyec-medencében harcoló lengyel zsoldosok számát. A női mesterlövészek létezéséről nem jelentek meg hitelt érdemlő bizonyítékok.

Internetes hazugsággyár

Az orosz propagandagépezet változatos erőforrásokat mozgósított, hogy megteremtse a kelet-ukrajnai háborúban harcoló lengyel zsoldosok legendáját. A propagandakampány politikusokra, politikai elemzőkre és politológusokra épült, akiknek a legnépszerűbb televíziós és rádiós csatornákhoz, vezető orosz újságokhoz és magazinokhoz, és a népszerű internetes portálokhoz is volt bejárásuk.

A lengyel zsoldosokról szóló történetek propagálásában a kezdettől fogva kulcsszerepet játszottak az Oroszországból irányított internetes trollok.

A kelet-ukrajnai konfliktusról beszámoló orosz nyelvű weboldalakat többnyire Oroszországban és Kelet-Ukrajnában élő emberek olvassák (és kommentálják). Az orosz nyelvű weboldalakon megjelenő írások szerint egyértelmű, hogy mit keresnek a lengyel zsoldosok a Donyec-medencében: a lengyelek betegesen rettegnek az oroszoktól, és egyébként is, a lengyel kormány az USA bábja.

A zsoldosokról szóló híradások a lengyel médiához is eljutottak: 2014-ben több tucat lengyel nyelvű weboldalon cikkeztek a kelet-ukrán összecsapásokban részt vevő lengyel alakulatokról. A kisebb weboldalak szinte szó szerint átvették az orosz propagandát.

Ezeknek a 2014-es cikkeknek két közös vonása van: egyrészt a szerzőik elhiszik, hogy a lengyelek részt vettek a kelet-ukrajnai harcokban, másrészt valamilyen jótanáccsal végződnek („a lengyel egységeket vissza kell hívni Ukrajnából”, „nem szabad provokálnunk Putyint”).

Egy Oroszországban végzett közvéleménykutatás eredményei azt sugallják, hogy a lengyelellenes propaganda részben hatásos. Egy 2016-os közvéleménykutatás szerint az oroszok az USA, Ukrajna és Törökország után a negyedik helyen rangsorolták Lengyelországot az Oroszországgal szemben legellenségesebbnek tartott országok listáján.

Egy másik, Ukrajnában végzett közvéleménykutatás eredményei azonban azt mutatják, hogy még a kelet-ukrajnai térségben élő ukránok is figyelmen kívül hagyták a Lengyelországgal kapcsolatos negatív üzeneteket. Az országban 2014 márciusa és 2015 novembere között 50 százalékról 58 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik barátságosnak vallották magukat, és 15 százalékról 10 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik ellenségesnek vallották magukat a lengyelekkel szemben.

A Vsquare.org bővebb, angol nyelvű cikkét itt olvashatja.

Fordította: Orosz Kata

 

tetszett_a_cikk3