Kétszer annyi migráns halhat meg a szárazföldön Afrikában, mint a Földközi-tengeren – európai támogatással

sabratha

 

Hiába csökkent le drasztikusan az Európát vízi úton megközelítők száma 2015 óta, még mindig ezrek vesznek a tengerbe: idén októberig 2793 halálesetet regisztráltak a Földközi-tengeren, elsősorban Líbia és Olaszország között. De a még afrikai területeken elhalálozók száma ennél is magasabb lehet, amiben kiemelkedő felelősség jut az európai politikáknak is.

 

 

2014 óta legalább 15 ezren vesztették életüket a Földközi-tengeren való átkelést megkísérelve a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) számai alapján. A migrációs útvonalak közül továbbra is ez a tengeri szakasz számít a legkockázatosabbnak az egész világon, Európa kapujában idén január és október között 2.793 ember halt meg, elsősorban a Líbia és Olaszország között, ahol csaknem 149 ezren értek révbe.

 

Halál
Halálesetek megoszlása 2014 és 2017 között régiónként; forrás: OIM

 

De egyre több az arra utaló jel, hogy még a Földközi-tenger elérése előtt sokan szörnyet halnak valahol útközben, és ezeknek a haláleseteken nagy részét nem sikerül regisztrálni. Október 12-én az OIM közép- és nyugat-afrikai felelőse, Richard Dazinger figyelmeztetett rá, hogy a feltételezések szerint ez a szám a tengeri halottak dupláját is elérheti.

Pontos adatok azonban nincsenek. Az emberek egy része az extrém sivatagi körülmények között leli halálát, ahol a szélsőséges időjárási viszonyok (fagyos éjjelek, forró nappalok) mellett az utazás körülményei is kockázatosak. A migránsok-menekültek gyakran állva utaznak, utánfutókra zsúfolva; az úttalan utakon a középen lévők nem egyszer megfulladnak, míg a peremen álló lezuhanhatnak, a leggyengébbeket a kiszáradás fenyegeti. Az extrém körülmények között, a „semmi közepén” az emberek még jobban ki vannak szolgáltatva a csempészek és a helyi gonosztevők kényének-kedvének.

Bár e mindennapos tragédiák Afrika szívében zajlanak, egyáltalán nem függetlenek az európai politikáktól. Sőt, az az évtizedek óta létező trend, amelynek jegyében Európa „externalizálja”, azaz határain kívüli szereplőkre bízza a migránsok távol tartását, csak felerősödött az utóbbi időszakban, feltehetően még több szenvedést és még több halálos tragédiát okozva.

Ahogy Dazinger is figyelmeztetett rá, a szakértők évek, sőt évtizedek óta hangoztatott tapasztalatát visszhangozva, ha az egyik út elzáródik, újak nyílnak helyette. Amíg van rá kereslet, Európában és Európán kívül, legális útvonalak hiányában a csempész útvonalak virágozni fognak. Csakhogy azok az európai erőfeszítések, amelyek a tranzit országokra gyakorolt nyomással próbálják elérni a migráció csökkentését, azt eredményezik, hogy a csempészek még veszélyesebb és drágább utakra térnek, ahol még kevésbé számítanak az emberi életek.

Ahogy a 444.hu is beszámolt róla egy nagyon alapos cikkben, 2016-ban Angela Merkel indult afrikai turnéra, hogy meggyőzze a legfontosabb tranzitországokat, érdekükben áll csökkenteni a forgalmat. Merkel Nigerbe is ellátogatott, valószínűleg az ő fellépésének és az európaiak pénzének is köszönhető az azóta bekövetkezett változás: az országból kijutó migránsok számának csökkenése, és ennek „árnyoldala”: még több halálos áldozat a térségben.

Dazinger szerint ugyanis Nigerben a csempészek egyre jobban félnek a hatóságoktól, a rendőrség – európai nyomásra – erőteljesebben lép fel útközben vagy még indulás előtt, ezért gyakrabban fordul elő, hogy a csempészek egyszerűen ott hagyják a rájuk bízott embereket a sivatagban.

Az európai döntéshozók által hónapokon át potenciális megoldásként emlegetett Líbia pedig valószínűleg minden eddigi rekordot fölülmúl a migrációs tragédiák tekintetében. Az ország, ahol a nyugati hatalmak intervenciója Kadhafi rendszerének megdöntésére elég volt 2011-ben, de a béke és stabilitás megteremtése valahogy azóta sem sikerült, minden képzeletet fölülmúló horrorba fordította emberek ezreinek életét.

Miközben olyan befolyásos európai vezetők, mint Emmanuel Macron vagy éppen Merkel asszony arról nyilatkozgattak a nyáron, mennyire kiváló megoldás lenne, ha Líbia helyben kezelné, európai támogatással a migrációs nyomást, a jogvédők a közösségi hálókon terjedő fotókkal és videókkal illusztrálták, milyen kínzásoknak vetik alá a menekülteket a líbiai bűnbandák, hogy váltságdíjat zsaroljanak ki a a családoktól. Kitört fogak, megcsonkított, eltört végtagok, verés, kiéheztetés, nemi erőszak és nem egyszer a halál lett osztályrésze azoknak, akik a líbiai kijárat lezárásával a továbbra is instabil, 2 vetélkedő kormány és számos milícia martalékául esett országban rekedtek.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) 2016 óta Tripoliban és 2017 óta Misztrátában próbálja segíteni az őrizetbe vett migránsokat. A líbiai partvonal közelében kialakított számos, börtönként funkcionáló központban több olyan személlyel is találkoztak, akik emberrablás áldozatai voltak, és maguk is láttak – helyhiány miatt – a hullaházak padlóján felhalmozott holttesteket.

A 3000 dolláros váltságdíj kifizetése nyomán kiszabadulók gyakran rettenetes állapotban vannak, csontra soványodva, elfertőződött, kezeletlen sérülésekkel, az átélt traumák után beszédre képtelenül – van, aki nem is éli túl a szabadulást, amelynek érdekében családja pénzzé tette akár minden vagyonát.

Az MSF által helyben gyűjtött beszámolók alapján minimum ezres, de akár tízezres nagyságrendű lehet azoknak a száma, akik nem élték túl az utóbbi években a líbiai állapotokat. Ezek a számok egybecsengenek azokkal, amelyeket más NGO-k adtak közre, vagy amelyeket a médiában megjelent történetek alapján felállíthatunk.

Egy kairói bázisú civil szervezet, a Mixed Migration Hub 2017 januárjában publikálta jelentését: a megkérdezett 375 személy 65%-a mondta azt, hogy szemtanúja volt egy társa halálának az út folyamán, az esetek túlnyomó többségében Líbiában. Az ENSZ menekültügyi ügynöksége pedig egy még 2016-ban közre adott anyagban jutott arra, a személyes beszámolók alapján, hogy a szárazföldön többen halnak meg, mint a tengeri úton.

 

A 2014 és 2017 között
A 2014 és 2017 között regisztrált eltűnések és elhalálozások, forrás

 

A Líbiába pumpált európai támogatás több okból is problematikus. Ahogy Bede Márton már idézett cikkében is olvasható, az európai adófizetők pénzéért afféle verseny indult a helyi milíciák részéről. Ezek közül egyesek idővel a „líbiai parti őrség” feladatát kezdték ellátni, amelyet az EU több tízezer eurós adományok mellett felszereléssel és képzéssel is segít.

Csakhogy a migrációs bizniszből a kormánytagok is szívesen leakasztanának némi mellékest, és több jel is utal arra, hogy a bűnszövetkezetek és hivatalos szervek összefonódása miatt az uniós támogatás még veszélyesebbé és destruktívabbá tett egy amúgy is kaotikus rendszert.

Még augusztus 28-án, a Párizsban rendezett minimigrációs csúcson nyilatkozott osztatlan lelkesedéssel Emmanuel Macron az olaszok által talált „megoldásokról”: „Ami Olaszország és Líbia között történt az utóbbi időben, kiváló példa, merre is szeretnénk mozdulni a jövőben”.

Kérdés, hogy a francia köztársasági elnök tisztában volt-e azokkal a vádakkal, amelyek szerint az olasz kormány egyenesen a csempészekkel kezdett tárgyalásokba, az átkelések számának csökkentése érdekében.

Ha Macron korábban nem is tudott e gyanúról, már másnap, augusztus 29-én maga is elolvashatta az Associated Press (AP) riportját, amely szemtanúkra hivatkozva pontosította a Reuters korábbi információját, és amely szerint hetkkel korábban olaszok, feltehetően a titkosszolgálatok emberei találkoztak helyi maffiózókkal a tunéziai határ közelében fekvő Szabrathában.

Egész pontosan az AP szerint a Dabashi-család két fiúgyermekével, akik közül az egyik az Al-Ammu nevű csoportot vezeti, a másik pedig az ún. 48-as Brigádot. Az Al-Ammu 4-500 harcosának védnöke Fájez ál-Szárrádzs, az ENSZ által is elismert, Tripoliban székelő egységkormányának védelmi minisztere, a 48-as Brigád pedig a belügyminiszternek „dolgozna”. (Hasonló információkat közölt korábban a Middle East Eye portál is.)

Az olasz kormány által el nem ismert “szóbeli megegyezés” eredményeként július közepétől jelentősen visszaesett az Olaszországba innen indulók száma, augusztusban már csak háromezren jutottak át a túlpartra, míg egy évvel korábban, ugyanebben az időszakban 21 ezren. Úgy tűnik, a milíciák nemcsak azzal hagytak fel, hogy megszervezzék az átkelést az európai kontinens felé, hanem el is fogták azokat a migránsokat, akik erre készültek.

Már ekkortájt sokan figyelmeztettek, mind a biztonsági szakértők, mint a helyben tevékeny NGO-k részéről, hogy kockázatos ezeket a szervezeteket támogatni, hiszen semmi garancia rá, hogy az így felszerelt csapatok egy nap nem fordítják fegyvereiket pl. egymás vagy akár a kormány ellen.

De épp így kétségbe vonható az is, hogy a “hivatalos” líbiai parti őrség támogatása problémamentes lenne. Ez esetben pl. maga az ENSZ Biztonsági Tanácsának idén júniusban közreadott dokumentuma húzza alá, hogy a Szabrathától keletre fekvő Zawiya parti őrségének vezetője együttműködött a térség hírhedt milíciájának vezetőjével, akit nem csak emberek, hanem olaj csempészésével is vádolnak. Az együttműködés eredményeképp Zawijában a milícia szabadon szervezheti a csempészhálózatokat, míg a riválisok hajóit minden áron megállítják, alkalmasint a bennük utazó migránsok halálát okozva.

Ebben az ENSZ-jelentésben is felbukkan az Al-Ammu csoport, amely az embercsempészet mellett a kormány megbízásából olajkitermelő létesítményeket is felügyel. A jelentés szerint a fegyver- és drogkereskedelem ugyanezeken a hálózatokon keresztül működik, újabb érvekkel szolgálva ahhoz, miért szuper ötlet, hogy az EU egyes országai pénzzel is beszállnak ebbe a játszmába. A partvonalon operáló rivális bandák több ízben is megütköztek az utóbbi két évben, több tucat halálos áldozatot okozva; létezésük nemcsak a helyi hatóságokra jelent fenyegetést, hanem a békére is – olvashatjuk a beszámolóban.

A parti őrséget több NGO is vádolja azzal, videókkal is alátámasztva, hogy megpróbáltak megakadályozni mentőakciókat a nyílt vízen. És az elfogultsággal talán nem gyanúsítható ENSZ-BT anyaga azt is leszögezi, hogy a csempészek, az „illegális bevándorlás” ellen küzdő hivatalos szervek és a parti őrség egyaránt közvetlenül felelősek súlyos jogsértésekért. A már említett éheztetés, kínzás, kivégzések és a fogva tartás embertelen körülményei mellett a jelentés még a rabszolgaságot is említi, egyes migránsokat ugyanis kényszermunkára fogtak, pl. egyes olajfinomítókban.

És a helyzet nyár óta sem javult, sőt. Október elején két héten át tartó harcok törtek ki Szabráthában, több száz halálos áldozatot okozva, miután egy rivális milícia azzal vádolta meg az Al-Ammu csoportot, hogy azért tart fogva több ezer migránst, hogy később átcsempéssze őket a tengeren át az olasz partokra. A harcok nyomán mintegy 4000, súlyos alultápláltságtól szenvedő migránst szabadítottak ki, és a rivális „Anti-ISIS Operation Room” csapatai átvették a hatalmat a városban. Az olaszokkal megkötött deal, amelynek csak néhány hónapra sikerült visszafognia az átkelők számát, úgy tűnik, felkeltette más csoportok féltékenységét, akik szintén szívesen részesülnének a migrációs biznisz előnyeiből.

Essam Karrar, a Szabratha Civil Társadalom Föderáció nevű szervezet vezetője azt mondta az AP tudósítójának, a családokat és testvéreket egymás ellen fordító harcok után: „Mi, az itteni emberek csak eszközök vagyunk az európaiak kezében”.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Szabrathában elfogott migránsokat szállítanak a börtönökként működő központokba, október 7-én. Forrás: VOA News.

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Péter István

    A helyzet azonban csak fokozódni fog,
    mivel Afrika lakossága jelenleg évente mintegy 50 millió fővel növekszik, ami néhány évtized múlva megközelítheti az évi 100 millió főt. Ugyanakkor, a
    földrész eltartó képessége inkább stagnál, vagy csökken, miközben az államok többsége szétzilált és nem tud hatékonyan működni. Mindezek következtében, különösen az esztelen szaporodás miatt, Afrika rettenetesen súlyos veszélyt jelent Európa számára és saját magára nézve is. Nagy kérdés, hogy mit fog csinálni Európa, ha majd milliárdos tömegek fogják ostromolni a határait.