Bezárás
Egyéb

Kétszer annyi migráns halhat meg a szárazföldön Afrikában, mint a Földközi-tengeren – európai támogatással

Hiába csökkent le drasztikusan az Európát vízi úton megközelítők száma 2015 óta, még mindig ezrek vesznek a tengerbe: idén októberig 2793 halálesetet regisztráltak a Földközi-tengeren, elsősorban Líbia és Olaszország között. De a még afrikai területeken elhalálozók száma ennél is magasabb lehet, amiben kiemelkedő felelősség jut az európai politikáknak is.

2014 óta legalább 15 ezren vesztették életüket a Földközi-tengeren való átkelést megkísérelve a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) számai alapján. A migrációs útvonalak közül továbbra is ez a tengeri szakasz számít a legkockázatosabbnak az egész világon, Európa kapujában idén január és október között 2.793 ember halt meg, elsősorban a Líbia és Olaszország között, ahol csaknem 149 ezren értek révbe.

Halál

Halálesetek megoszlása 2014 és 2017 között régiónként; forrás: OIM

De egyre több az arra utaló jel, hogy még a Földközi-tenger elérése előtt sokan szörnyet halnak valahol útközben, és ezeknek a haláleseteken nagy részét nem sikerül regisztrálni. Október 12-én az OIM közép- és nyugat-afrikai felelőse, Richard Dazinger figyelmeztetett rá, hogy a feltételezések szerint ez a szám a tengeri halottak dupláját is elérheti.

Pontos adatok azonban nincsenek. Az emberek egy része az extrém sivatagi körülmények között leli halálát, ahol a szélsőséges időjárási viszonyok (fagyos éjjelek, forró nappalok) mellett az utazás körülményei is kockázatosak. A migránsok-menekültek gyakran állva utaznak, utánfutókra zsúfolva; az úttalan utakon a középen lévők nem egyszer megfulladnak, míg a peremen álló lezuhanhatnak, a leggyengébbeket a kiszáradás fenyegeti. Az extrém körülmények között, a „semmi közepén” az emberek még jobban ki vannak szolgáltatva a csempészek és a helyi gonosztevők kényének-kedvének.

Bár e mindennapos tragédiák Afrika szívében zajlanak, egyáltalán nem függetlenek az európai politikáktól. Sőt, az az évtizedek óta létező trend, amelynek jegyében Európa „externalizálja”, azaz határain kívüli szereplőkre bízza a migránsok távol tartását, csak felerősödött az utóbbi időszakban, feltehetően még több szenvedést és még több halálos tragédiát okozva.

Ahogy Dazinger is figyelmeztetett rá, a szakértők évek, sőt évtizedek óta hangoztatott tapasztalatát visszhangozva, ha az egyik út elzáródik, újak nyílnak helyette. Amíg van rá kereslet, Európában és Európán kívül, legális útvonalak hiányában a csempész útvonalak virágozni fognak. Csakhogy azok az európai erőfeszítések, amelyek a tranzit országokra gyakorolt nyomással próbálják elérni a migráció csökkentését, azt eredményezik, hogy a csempészek még veszélyesebb és drágább utakra térnek, ahol még kevésbé számítanak az emberi életek.

Ahogy a 444.hu is beszámolt róla egy nagyon alapos cikkben, 2016-ban Angela Merkel indult afrikai turnéra, hogy meggyőzze a legfontosabb tranzitországokat, érdekükben áll csökkenteni a forgalmat. Merkel Nigerbe is ellátogatott, valószínűleg az ő fellépésének és az európaiak pénzének is köszönhető az azóta bekövetkezett változás: az országból kijutó migránsok számának csökkenése, és ennek „árnyoldala”: még több halálos áldozat a térségben.

Dazinger szerint ugyanis Nigerben a csempészek egyre jobban félnek a hatóságoktól, a rendőrség – európai nyomásra – erőteljesebben lép fel útközben vagy még indulás előtt, ezért gyakrabban fordul elő, hogy a csempészek egyszerűen ott hagyják a rájuk bízott embereket a sivatagban.

Az európai döntéshozók által hónapokon át potenciális megoldásként emlegetett Líbia pedig valószínűleg minden eddigi rekordot fölülmúl a migrációs tragédiák tekintetében. Az ország, ahol a nyugati hatalmak intervenciója Kadhafi rendszerének megdöntésére elég volt 2011-ben, de a béke és stabilitás megteremtése valahogy azóta sem sikerült, minden képzeletet fölülmúló horrorba fordította emberek ezreinek életét.

Miközben olyan befolyásos európai vezetők, mint Emmanuel Macron vagy éppen Merkel asszony arról nyilatkozgattak a nyáron, mennyire kiváló megoldás lenne, ha Líbia helyben kezelné, európai támogatással a migrációs nyomást, a jogvédők a közösségi hálókon terjedő fotókkal és videókkal illusztrálták, milyen kínzásoknak vetik alá a menekülteket a líbiai bűnbandák, hogy váltságdíjat zsaroljanak ki a a családoktól. Kitört fogak, megcsonkított, eltört végtagok, verés, kiéheztetés, nemi erőszak és nem egyszer a halál lett osztályrésze azoknak, akik a líbiai kijárat lezárásával a továbbra is instabil, 2 vetélkedő kormány és számos milícia martalékául esett országban rekedtek.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) 2016 óta Tripoliban és 2017 óta Misztrátában próbálja segíteni az őrizetbe vett migránsokat. A líbiai partvonal közelében kialakított számos, börtönként funkcionáló központban több olyan személlyel is találkoztak, akik emberrablás áldozatai voltak, és maguk is láttak – helyhiány miatt – a hullaházak padlóján felhalmozott holttesteket.

A 3000 dolláros váltságdíj kifizetése nyomán kiszabadulók gyakran rettenetes állapotban vannak, csontra soványodva, elfertőződött, kezeletlen sérülésekkel, az átélt traumák után beszédre képtelenül – van, aki nem is éli túl a szabadulást, amelynek érdekében családja pénzzé tette akár minden vagyonát.

Az MSF által helyben gyűjtött beszámolók alapján minimum ezres, de akár tízezres nagyságrendű lehet azoknak a száma, akik nem élték túl az utóbbi években a líbiai állapotokat. Ezek a számok egybecsengenek azokkal, amelyeket más NGO-k adtak közre, vagy amelyeket a médiában megjelent történetek alapján felállíthatunk.

Egy kairói bázisú civil szervezet, a Mixed Migration Hub 2017 januárjában publikálta jelentését: a megkérdezett 375 személy 65%-a mondta azt, hogy szemtanúja volt egy társa halálának az út folyamán, az esetek túlnyomó többségében Líbiában. Az ENSZ menekültügyi ügynöksége pedig egy még 2016-ban közre adott anyagban jutott arra, a személyes beszámolók alapján, hogy a szárazföldön többen halnak meg, mint a tengeri úton.

A 2014 és 2017 között

A 2014 és 2017 között regisztrált eltűnések és elhalálozások, forrás

A Líbiába pumpált európai támogatás több okból is problematikus. Ahogy Bede Márton már idézett cikkében is olvasható, az európai adófizetők pénzéért afféle verseny indult a helyi milíciák részéről. Ezek közül egyesek idővel a „líbiai parti őrség” feladatát kezdték ellátni, amelyet az EU több tízezer eurós adományok mellett felszereléssel és képzéssel is segít.

Csakhogy a migrációs bizniszből a kormánytagok is szívesen leakasztanának némi mellékest, és több jel is utal arra, hogy a bűnszövetkezetek és hivatalos szervek összefonódása miatt az uniós támogatás még veszélyesebbé és destruktívabbá tett egy amúgy is kaotikus rendszert.

Még augusztus 28-án, a Párizsban rendezett minimigrációs csúcson nyilatkozott osztatlan lelkesedéssel Emmanuel Macron az olaszok által talált „megoldásokról”: „Ami Olaszország és Líbia között történt az utóbbi időben, kiváló példa, merre is szeretnénk mozdulni a jövőben”.

Kérdés, hogy a francia köztársasági elnök tisztában volt-e azokkal a vádakkal, amelyek szerint az olasz kormány egyenesen a csempészekkel kezdett tárgyalásokba, az átkelések számának csökkentése érdekében.

Ha Macron korábban nem is tudott e gyanúról, már másnap, augusztus 29-én maga is elolvashatta az Associated Press (AP) riportját, amely szemtanúkra hivatkozva pontosította a Reuters korábbi információját, és amely szerint hetkkel korábban olaszok, feltehetően a titkosszolgálatok emberei találkoztak helyi maffiózókkal a tunéziai határ közelében fekvő Szabrathában.

Egész pontosan az AP szerint a Dabashi-család két fiúgyermekével, akik közül az egyik az Al-Ammu nevű csoportot vezeti, a másik pedig az ún. 48-as Brigádot. Az Al-Ammu 4-500 harcosának védnöke Fájez ál-Szárrádzs, az ENSZ által is elismert, Tripoliban székelő egységkormányának védelmi minisztere, a 48-as Brigád pedig a belügyminiszternek „dolgozna”. (Hasonló információkat közölt korábban a Middle East Eye portál is.)

Az olasz kormány által el nem ismert “szóbeli megegyezés” eredményeként július közepétől jelentősen visszaesett az Olaszországba innen indulók száma, augusztusban már csak háromezren jutottak át a túlpartra, míg egy évvel korábban, ugyanebben az időszakban 21 ezren. Úgy tűnik, a milíciák nemcsak azzal hagytak fel, hogy megszervezzék az átkelést az európai kontinens felé, hanem el is fogták azokat a migránsokat, akik erre készültek.

Már ekkortájt sokan figyelmeztettek, mind a biztonsági szakértők, mint a helyben tevékeny NGO-k részéről, hogy kockázatos ezeket a szervezeteket támogatni, hiszen semmi garancia rá, hogy az így felszerelt csapatok egy nap nem fordítják fegyvereiket pl. egymás vagy akár a kormány ellen.

De épp így kétségbe vonható az is, hogy a “hivatalos” líbiai parti őrség támogatása problémamentes lenne. Ez esetben pl. maga az ENSZ Biztonsági Tanácsának idén júniusban közreadott dokumentuma húzza alá, hogy a Szabrathától keletre fekvő Zawiya parti őrségének vezetője együttműködött a térség hírhedt milíciájának vezetőjével, akit nem csak emberek, hanem olaj csempészésével is vádolnak. Az együttműködés eredményeképp Zawijában a milícia szabadon szervezheti a csempészhálózatokat, míg a riválisok hajóit minden áron megállítják, alkalmasint a bennük utazó migránsok halálát okozva.

Ebben az ENSZ-jelentésben is felbukkan az Al-Ammu csoport, amely az embercsempészet mellett a kormány megbízásából olajkitermelő létesítményeket is felügyel. A jelentés szerint a fegyver- és drogkereskedelem ugyanezeken a hálózatokon keresztül működik, újabb érvekkel szolgálva ahhoz, miért szuper ötlet, hogy az EU egyes országai pénzzel is beszállnak ebbe a játszmába. A partvonalon operáló rivális bandák több ízben is megütköztek az utóbbi két évben, több tucat halálos áldozatot okozva; létezésük nemcsak a helyi hatóságokra jelent fenyegetést, hanem a békére is – olvashatjuk a beszámolóban.

A parti őrséget több NGO is vádolja azzal, videókkal is alátámasztva, hogy megpróbáltak megakadályozni mentőakciókat a nyílt vízen. És az elfogultsággal talán nem gyanúsítható ENSZ-BT anyaga azt is leszögezi, hogy a csempészek, az „illegális bevándorlás” ellen küzdő hivatalos szervek és a parti őrség egyaránt közvetlenül felelősek súlyos jogsértésekért. A már említett éheztetés, kínzás, kivégzések és a fogva tartás embertelen körülményei mellett a jelentés még a rabszolgaságot is említi, egyes migránsokat ugyanis kényszermunkára fogtak, pl. egyes olajfinomítókban.

És a helyzet nyár óta sem javult, sőt. Október elején két héten át tartó harcok törtek ki Szabráthában, több száz halálos áldozatot okozva, miután egy rivális milícia azzal vádolta meg az Al-Ammu csoportot, hogy azért tart fogva több ezer migránst, hogy később átcsempéssze őket a tengeren át az olasz partokra. A harcok nyomán mintegy 4000, súlyos alultápláltságtól szenvedő migránst szabadítottak ki, és a rivális „Anti-ISIS Operation Room” csapatai átvették a hatalmat a városban. Az olaszokkal megkötött deal, amelynek csak néhány hónapra sikerült visszafognia az átkelők számát, úgy tűnik, felkeltette más csoportok féltékenységét, akik szintén szívesen részesülnének a migrációs biznisz előnyeiből.

Essam Karrar, a Szabratha Civil Társadalom Föderáció nevű szervezet vezetője azt mondta az AP tudósítójának, a családokat és testvéreket egymás ellen fordító harcok után: „Mi, az itteni emberek csak eszközök vagyunk az európaiak kezében”.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Szabrathában elfogott migránsokat szállítanak a börtönökként működő központokba, október 7-én. Forrás: VOA News.

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!