Egyéb

A saját farkába harapó kígyó története: lengyel nacionalista képviselő lett a Kreml embere Varsóban

 

Mateusz Piskorskinak van egy méretes tetoválása, amely nacionalista múltjának mementója: egy saját farkába harapó kígyó. Ám Piskorski az elmúlt években Oroszország legfontosabb embere lett Lengyelországban, és évek óta a „puha” befolyásolás (soft power) volt a szakterülete. Most börtönben ül, kémkedés vádjával tartóztatták le. A VSquare.org portrécikke.

Mateusz Piskorski 1977-ben született és Szczecinben, a Balti-tengerhez és a német határhoz közeli lengyel kikötővárosban. Fiatal korában érdeklődött a nacionalista mozgalmak iránt, és aktív tagja volt a Niklot nevű fasiszta-nacionalista alakulatnak. A faji háborúra buzdító Odala magazin társszerkesztője és szerzője volt.

Piskorski először egy jelentéktelen politikai párthoz, az Unia Społeczno-Narodowához (Szociál-Nemzeti Unió) csatlakozott. Szczecinben ünnepséget rendezett a lengyel kormány által 1981 decemberében bevezetett hadiálllapot tizenötödik évfordulójára. 2000-ben már egy igazi politikai párt – a Lengyel Néppárt – tagja volt.

Ugyanebben az évben Piskorski szerepelt a Wprost című hetilap egyik címlapján. A képen Odala-tagok egy csoportja van, „Hitlerjugend” felirattal. Piskorski a Niklot vezetője, Tomasz Szczepański mellett áll; a körülöttük álló Odala-tagok keze a magasban – félreérthetetlen a náci karlendítés.

Ez a Wprost-címlap véget vetett Piskorski néppárti karrierjének. Két évvel később már egy új pártban, a Samoobronában (Önvédelem) politizált. A Samoobrona támogatásával Piskorski hamarosan választásokon is indult, Szczecin város képviselőtestületébe próbált bekerülni. 2005-ben a Samoobrona képviselőjeként bejutott a lengyel parlamentbe. Ugyanennek az évnek a decemberében ellátogatott az önmagát Dnyeszter Menti Köztársaságnak nevező területre (Transznisztria), amely Moszkva támogatásának köszönhette létét.

Visegrádi országok tényfeltáró újságíróinak részvételével készül a VSquare.org portál, amelynek első cikksorozata azt dolgozza fel, hogyan igyekszik a Kreml kiterjeszteni érdekszféráját a V4-országokban. A VSquare.org a National Endowment for Democracy amerikai non-profit szervezet támogatásával valósult meg, magyarországi partnerei az Index és az Átlátszó. A cikksorozat korábbi része:

Zsebforradalom orosz pénzből – Magyarországon is szervezkedett Kijev ellen a radikális belorusz

Piskorski azt nyilatkozta, hogy a transznisztriai legfelsőbb tanács választásai – melyekben megfigyelőként részt vett – demokratikusabbak voltak, mint a lengyelországiak, és hogy mindent meg fog tenni, hogy Lengyelország elismerje Transznisztria függetlenséget. A lengyel parlamenti képviselő kijelentése nagy botrányt keltett a transznisztriai és az orosz sajtóban. Piskorski állította, hogy a szavait hibásan idézték.

A 2007-es előre hozott parlamenti választásokon Piskorskinak nem sikerült újraválasztatnia magát a Samoobrona képviselőjeként. 2011-ben már a Polska Partia Pracy (Lengyel Munkáspárt) tagjaként indult, de ezúttal sem járt sikerrel. Ekkor Piskorski létrehozta az Európai Geopolitikai Elemzések Központját (ECAG, European Center for Geopolitical Analysis).

Az ECAG hivatalosan egy politikai elemzéssel, tanácsadással és könyvkiadással foglalkozó kutatóintézet, ám köztudott, hogy érdeklődik a keleti országok iránt, barátságosan viszonyul Vlagyimir Putyinhoz és Fehéroroszország elnökéhez, Alekszandr Lukasenkóhoz. Az ECAG gyakran invitál lengyel újságírókat Fehéroroszországba és más, keleti országokba szervezett utakra.

2012-ben az ECAG Szíriába szervezett utazást lengyel újságíróknak, azzal kecsegtetve őket, hogy exkluzív interjút készíthetnek Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. A Newsweek újságírói, akik visszautasították a meghívást, az utat „propagandaeseménynek” nevezték a program terveit látva.

Az ukrán konfliktus kirobbantása után Piskorski gyakran szerepelt a Kreml-barát, angol nyelvű tévécsatornán, a Russia Today-en szakértőként. Pikorski az orosz propagandatévében úgy nyilatkozott, hogy a kijevi Függetlenség téri tüntetéseket külső hatalmak irányítják és finanszírozzák.

A krími népszavazás idején Pikorski nemzetközi választási megfigyelő-csoportot vezetett a helyszínen, végkövetkeztetése pedig a következő: „Amit ma Krímben láttunk, nem különbözik egy demokratikus európai ország népszavazásától.”

2015-ben Piskorski saját pártot hozott lézte Zmiana, azaz Változás néven. Az új párt mind a radikális bal-, mind a radikális jobboldalról vonzott embereket; ami összehozta őket, az az Amerikai Egyesült Államok iránt érzett ellenszenv volt. A Zmiana nyíltan támogatta Vlagyimir Putyint. A pártra egy ideje már  csak a „Kreml ötödik pillérjeként” hivatkoznak Lengyelországban.

2016-ban (az ekkor már régóta Varsóban lakó) Mateusz Piskorski Moszkvába készült, de május 18-án a lengyel belföldi hírszerző ügynökség, az Agencja Bezpieczeństwa Wewnętrznego (ABW) ügynökei a nyílt utcán elfogták. Aznap reggel az ABW átkutatta a Zmiana irodáját és Piskorski társainak lakásait is, rejtett pénzt és a cirill betűs dokumentumokat keresve. Az ABW ügynökök lefoglaltak több számítógépet és egy üveg orosz vodkát is.

Piskorskit kémkedéssel vádolták meg, állítólag együttműködött az orosz hírszerzéssel, operatív feladatokat vállalt el, orosz érdekeket támogatott Lengyelországban, és manipulálta a közvéleményt.

Piskorski a lett dokumentumfilm, a Kreml befolyásszerzési kísérleteit bemutató Mesterterv egyik szereplője. A forgatókönyv írója, Sanita Jemberga szerint Piskorski nagyon értékes volt az oroszok számára, de nem kémként, hanem olyan ügynökként, aki a közvéleményt képes befolyásolni – összegyűjti a hasonló gondolkodású, Nyugat-ellenes embereket és egységes csoporttá kovácsolja őket.

Több mint egy éve őrizetben van; ügyvédei panaszt tettek a hosszú előzetes letartóztatás miatt. A panaszt az Emberi Jogok Európai Bírósága a közelmúltban elutasította.

Piskorski 2017 januárjáig blogot is vezetett a börtönből. Utolsó bejegyzését január 20-án tette közzé, ebben Donald Trumpnak, az Egyesült Államok új elnökének beiktatásához gratulált.

Szerző: Wojciech Ciesla 

Fordította: Orosz Kata 

Az eredeti, angol nyelvű cikket itt olvashatja el.

Megosztás