Bezárás
Egyéb

Ha gáz van, minden van: a visegrádi államok és az Energiaunió

Elvi támogatás az integrációnak és tagállami különalkuk, a belpolitikai és az uniós narratíva közti alapvető ellentétek – a V4 államok között a fontos szakpolitikák közül talán az energiapolitikában a legnehezebb megtalálni a közös nevezőt még akkor is, ha azt sokan keresik, és még csak nem is mindig sikertelenül.

Magyarországon a rezsicsökkentés, Paks 2 és a magyar-orosz kapcsolatokat hagyományosan övező, az egészséges gyanakvástól a hisztériáig terjedő indulatok miatt lényegében az energiapolitika az egyetlen olyan szakpolitika, ami – rendkívül lebutított formában – folyamatosan pártpolitikai napirenden van. Ennyire előkelő helyen a tárgykör azért sem az uniós politikai napirenden, sem a másik három visegrádi országban nincs.

Az azonban aligha meglepő, hogy az erős energiafüggésben lévő térségbeli államok elviekben ugyan támogatják az erősebb energiapiaci integrációra vonatkozó uniós célokat, de a a formálódó energiauniós elképzelésekkel kapcsolatos álláspontjukat a saját energiapiacaikkal kapcsolatos önérdek mozgatja. Ez az önérdek pedig – ahogy amúgy a térség folyamataira szintén komoly befolyással bíró német energiapolitika esetében is – természetesen sokszor egybeesik orosz energetikai, jellemzően gázipari érdekkel. Más esetekben meg kifejezetten azokkal igyekszik szembemenni.

A visegrádi energiamix

A négy ország álláspontjának megértéséhez energiafüggési helyzetük rövid, nem piacelemzési igényű bemutatása nem nagyon nélkülözhető.

Magyarországon Paks szerepe ma is meghatározó, és minden jel szerint az is marad az energiamixben: az atomenergia részaránya az áramtermelésben meghaladja az 50%-ot, a szénenergia részaránya valamivel 20% alatt, a megújulóké és a földgázé pedig 15-15% körül alakul jelenleg. A 2015-ös teljes energiafelhasználásban a földgáz 30%, a kőolaj 27%, a nukleáris energia 16%, a szén 9%, a megújulók aránya pedig összesen 13% volt.

A földgáz részaránya tíz év alatt ugyan a felére csökkent, de kiemelt politikai jelentőségét fenntartja, hogy még jelenleg is a teljes lakossági energiafogyasztás körülbelül a felét gázfelhasználás fedezi. Magyarország energiahordozókban természetesen erősen importfüggő, a felhasznált földgáz több, mint négyötödét importálja, jórészt Oroszországból. Az oroszokkal kötött mindenkori hosszútávú gázvásárlási szerződés a magyar energiapolitika Szent Grálja, és kulcsszerepet játszik abban, hogy a magyar kormányok pártállásuktól függetlenül mindig szívükön viselték az orosz energiapolitikai érdekek képviseletét az elmúlt évtizedekben.

Lengyelországban a szénnek van kiemelkedő szerepe az energiamixben: az áramtermelés 80%-át adja. Lengyelországnak nincs működő atomerőműve, és mostani fejlesztési koncepciók szerint legalább 2030-ig biztosan nem is lesz: egy, a nyolcvanas években megkezdett szovjet beruházást a rendszerváltáskor népszavazás állított le, majd a tervbe vett későbbi beruházások is elmaradtak, részben szintén a választói támogatás hiányában.

A lengyel állami energiacég beszállt ugyan a biztonsági okokból bezárt ignalinai (Litvánia) atomerőművet felváltó erőműprojektbe a három balti állam mellé, de egy litvániai népszavazás után az a projekt is bedőlt. Ugyanakkor a lakossági fogyasztásban elfoglalt magas részaránya miatt az összes energiafogyasztásban 2015-ben csak 15%-kal jelenlévő földgáznak is fontos szerepe van a lengyel energiapiacon. Ugyanebben az összevetésben még mindig a szén a meghatározó (51%), míg a kőolaj részaránya 25%, a megújulóké pedig összesen 10%. A felhasznált energiahordozókból csak a szénszükségletet és a földgázigény egyharmadát fedezik a hazai készletek.

Az import nagyobb részt keleti irányból érkezik, a Gazprom például a gázt a lengyelek szerint – a hagyományosan fagyos orosz-lengyel kapcsolatokra is tekintettel – a német árazásnál negyven százalékkal többért adja. A lengyel kormányok az orosz kitettség csökkentéséhez több infrastrukturális projekttel, köztük a Németország felé irányuló gázvezetékkapacitás bővítésével és balti tengeri folyékony földgáz (LNG) terminál kialakításával igyekeznek hozzájárulni.

Csehországban is a szén a meghatározó energiahordozó, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a csehek nemcsak önellátók, hanem nettó szénexportőrök is. A teljes energiafogyasztás 40%-át adja a szénenergia, 10% fölött vannak a megújulók, a nukleáris energia (Dukovany, Temelin) részaránya pedig a villamosenergia-termelésben bő egyharmad, a teljes energiamixben pedig 20% körül van. A gázfelhasználás tudatos stratégia eredményeként csökkent ugyan a 2009-es gázválság után, azonban még így is 15% fölött van a részaránya az összes energiafelhasználásban, ahogyan a kőolajnak is.

Szlovákiában az energiatermelésben a legfontosabb szerepe 25-25% körüli aránnyal a földgáznak és az atomenergiának (Bohunice és Mohi) van, ezt nem sokkal követi 20-20% körüli részaránnyal a szén és a kőolaj, míg a megújulók összesített aránya ugyan folyamatosan emelkedik, de még ma is csak 15% körüli. Az energiahordozókban az ország 90%-ban, a földgáz esetében 98%-ban importra szorul, és mind a kőolaj, mind a földgáz esetében ez túlnyomórészt hagyományosan ott is orosz importot jelent.

Azaz a négy országot az eltérő mértékű, de mindenhol jelentős keleti importkitettség összeköti ugyan, az arra adott válaszok és az energiapiac nemzeti sajátosságai azonban inkább elválasztják.

Az Energiaunió helyzetéről

Az Energiaunió, azaz a tagállami energiapiacok integrációja olyannyira ügye a visegrádiaknak, hogy maga a kezdeményezés is innen, nem meglepő módon a lengyelektől jön. Az első erre irányuló javaslatot Donald Tusk tette még miniszterelnökként 2014 áprilisában, majd egy korábbi lengyel miniszterelnök – és az EP volt elnöke – Jerzy Buzek készítette azt a jelentést, ami a későbbi viták alapja lett.

Mind a kezdeményezés, mind a jelentés alapvetően a gázpiac problémáira és az orosz kitettségre reagál, egyik legfontosabb gazdaságpolitikai hatása pedig éppen az lenne, hogy az unió egységesen léphetne fel a nyersanyagimportőr államokkal szemben.

A kezdeményezés a szükségességével összefüggő elvi konszenzuson túl, de még az érdemi döntések előtt jár. Eddig az Európai Parlamentben négy elfogadott stratégiai dokumentum szegélyezte az útját, míg a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről és a 994/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló rendelettervezetet 2017. szeptember 12-én tárgyalta az EP első olvasatban. Jóval nagyobb falat lesz az elektromos energia piacának integrációjára vonatkozó javaslatcsomag, ahol jelenleg a tanácsi javaslat parlamenti tárgyalásának – és vele a tanácsi döntésre való előkészítésének – első szakasza zajlik.

A már jóváhagyott dokumentumok közül kiemelkedik az EP 2015 novemberében elfogadott, “Az európai energiaunió felé” címet viselő célkitűző határozata számos egyéb, a fenntarthatóságot, az ellátásbiztonságot és a megfizethetőséget célzó cél mellett nem kevesebbet tűz ki, mint az európai energiapiacok teljes integrációját, az annak útjában álló szabályozási és infrastrukturális akadályok felszámolásával. Fontos még, mivel szintén a folyamat egészére vonatkozik egy 2016. júniusi, “Útban az energiapiac újratervezése felé” című jelentés.

A V4-ek az Energiaunióról

Lengyel kezdeményezés, közös probléma, nemes célkitűzések – minden adott lehetne a projekt széleskörű támogatottságához. Ez a konkrét intézkedési javaslatok esetében – például a kormányközi megállapodásokról és kötelező erővel nem rendelkező szabályozási eszközökről szóló információcsere-mechanizmusról vagy legutóbb a fentebb hivatkozott, az ellátásbiztonsági rendelet kiegészítéséről szóló jogalkotási állásfoglalásoknál – működik is, de magának az Energiauniónak a mibenléte kapcsán attól azért messze vagyunk.

A legerősebb fenntartások a térségből éppen a lengyel képviselők részéről érezhetőek, ennek oka pedig természetesen a lengyel szénbányászat és szénenergia-termelés. A kormányzó Jog és Igazságosság Párt képviselői mind a 2015. novemberi határozatot, mind a 2016. júniusi jelentést elutasították, és előbbi esetében az EPP-hez tartozó lengyel képviselők is tartózkodtak – eltérve a néppárt többségi álláspontjától. A vitából ugyan a lengyel fenntartások mibenléte nem mindenben derül ki, azonban a megújuló energiaforrásoknak az elfogadott határozatokban megjelenő preferálása az erősen fosszilis tüzelőanyagtól függő lengyel gazdaságban vörös posztó.

Az energetikai kérdésekben igen aktív lengyel képviselők közül mindkét nagypárt, a Polgári Fórum és a Jog és Igazságosság is következetesen kiáll az orosz gáztól való függés csökkentése és a tagállamok közötti szolidaritás mellett, egyben ellenzik a tagállami energiamixekre kiható kötelező változtatásokat, az energetikai modernizációban pedig a fokozatosság hívei. A lengyelek tehát nem álláspontot váltottak az ügyben, hanem éppen hogy ragaszkodnak az energiaunió általuk felvetett eredeti, tulajdonképpen elsősorban gázuniót jelentő értelméhez.

A lengyel kormánypolitika legalább ennyire konfliktusoktól terhelt egyébként energetikai ügyekben, hiszen egyfelől éppen az energiaunió szolidaritási alapelvei alapján támadja a Szydlo-kormány ellenzékével együtt – a Lengyelországot és a Baltikumot elkerülő – Északi Áramlat 2 orosz-német gázvetezékprojektet, másfelől viszont a lengyel parlament nemrégiben az orosz importra kizárólagos joggal rendelkező lengyel gázipari tröszt érdekei mentén alkotott törvényt.

A Szejm ugyanis – az ellátásbiztonságra hivatkozva – a nyugati irányból gázt importáló kisebb cégeket kötelezte nagyobb arányú tartalékolásra energiaellátási válsághelyzet esetére, miközben annak legvalószínűbb forgatókönyve a lengyelek esetében éppen az, hogy Moszkva zárja el politikai okból a csapot. Csak hogy teljes legyen a kép: az Északi Áramlat 2 egyetlen lengyel támogatója az EP-ben Adam Gierek a szocialista frakcióból.

A szlovák belpolitikában a téma annak ellenére nem kapott nagy visszhangot, hogy a jogalkotási javaslatok előbbre vitele a szlovák EU-elnökség egyik, sikeresnek mondható prioritása volt. A szlovák képviselők nagy többsége támogatta az energiaunióval kapcsolatos javaslatokat, az egyetlen, fenntartásainak hangot adó nemmel szavazó Jana Žitňanská (ECR, OĽANO-NOVA) volt. A kormányzati álláspont támogató – Fico miniszterelnök szerint az energiaunió szükségszerű –, ugyanakkor megjelennek kritikai elemek: erős fenntartások a szabályozási politikák uniós szintű harmonizálásával szemben, illetve az energiamix nemzeti szintű meghatározását érintő, főként az atomenergia részarányának kötelező csökkentésétől tartó félelmek.

Az energetikai kérdéseket nem meglepő módon egyébként az energiaárak kérdése uralja, nem ritkán az energiaszegénység hívó szó alatt Szlovákiában is, illetve Andrej Kiska köztársasági elnök a lengyelekhez hasonlóan az energiaunióra hivatkozva támadta a szerinte politikai fegyverként felhasználható Északi Áramlat 2 megépítését.

A cseheknél szintén nem vertek eddig nagy vihart a javaslatok: a belpolitikai napirendről teljesen hiányzik a téma annak ellenére, hogy a – közvetve az uniós cselekvést is megalapozó – 2009-es ukrán-orosz gázkrízis keserű tapasztalatai miatt az energiabiztonság és az egyoldalú orosz függés csökkentése viszont rendszeresen felmerül. A cseh képviselők nagy többsége támogatta az EP-ben a javaslatokat. Az egyetlen említésre méltó kormányzati megszólalás az ügyben Jan Mládek ipari minisztertől származott, aki tarthatatlannak és árfelhajtónak nevezte az uniós energiastratégiában kitűzött megújuló arányokat, noha egyébként pártjának, a szociáldemokratáknak a képviselői azokat az EP-ben még támogatták.

Szokás szerint minden más V4-államnál érdekesebben alakul viszont a magyar álláspont a kérdésben. Ami az EP-t illeti, ott úgy tűnik, hogy majdnem teljes a támogatása az energiauniónak, hiszen csak a Jobbik képviselői szavazzák le következetesen a kezdeményezéseket. Az ő vitákban megszólaló képviselőik egyébként elsősorban a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos elemeket kritizálták a technológiai nehézségekre és az új technológiák magas költségeire hivatkozva, síkra szállva még az atomenergia megújulókkal azonos kezelése mellett is.

A legtöbbet azonban a térség nyomorúságáról talán az mond el, hogy az energiaunióról szóló vitában maga Kovács Béla kritizálhatta az EP plénumán a Bizottság ellenséges eljárását a Paks 2 projekt jóváhagyása során.

A későbbi kormányzati megnyilvánulások fényében meglepőnek is mondható, hogy a kormánypárti képviselők viszont – a néppárti többséggel együtt szavazva – eddig kivétel nélkül támogatták az energiaunióhoz kapcsolódó döntéseket. Közülük Gyürk András (Fidesz) volt a legaktívabb, aki a szakbizottság tagjaként többször szerepelt a témában javaslatok jelentéstevőjeként is.

Az elvi támogatást a hozzászólások csak annyiban árnyalják, hogy egyrészt a célok közül – a rezsicsökkentéssel jól rezonáló – megfizethetőséget emelték általában ki, másrészt gyakran utaltak a tagállami kormányoknak az ellátásbiztonságért való elsődleges felelősségére, harmadrészt nem foglaltak egyértelműen állást az általuk preferált energiamix tekintetében.

A szocialista és zöld frakciókban ülő magyar ellenzéki képviselők is támogatták a tárgybeli javaslatokat, bár természetesen a rezsicsökkentés és Paks 2 a téma szempontjából kevéssé releváns belpolitikai kritikája ezekben is megjelent például Molnár Csaba (MSZP, S&D) részéről.

Azt, hogy valójában már az alapvető célok tekintetében sincs egyetértés, a magyar kormányzati álláspontok, és főképpen az EP elé még nem került, de az Országgyűlés által már tárgyalt elektromos energia csomag fogadtatása mutatják meg. Utóbbihoz kapcsolódott ugyanis egy januári közmédiás Orbán-interjúval fölvezetve a brüsszelező nemzeti konzultáció első, “rezsicsökkentést védő” kérdése, ahol Brüsszel veszélyes, a rezsicsökkentést megszüntető terve természetesen a tagállami árszabályozásoknak az Energiaunió, illetve először konkrétan az elektromos energia csomag keretében megvalósított eltörlése.

Ezt követte egy viszonylag szakmainak mondható vita a parlamentben az elektromos energia csomag szubszidiaritási vizsgálata során, amelynek eredményeként a kormánytöbbség a Jobbikkal együtt megszavazta azt a határozatot, amely szerint a csomag sérti a szubszidiaritás elvét.

Ennek okaként a kapacitásmechanizmusra vonatkozó döntések uniós szintre emelését, az energiamix tagállami meghatározásának közvetett elvonását, valamint az önálló döntési hatáskörrel rendelkező regionális operatív központok létrehozását jelölte meg a javaslatot benyújtó Európai ügyek bizottsága. V4-en belüli összefüggés, hogy a vitában is elhangzott az energiamix kapcsán, egyben a hivatkozott interjúban a miniszterelnök is nyíltan beszél róla, hogy az energiamix védelmével elsősorban a lengyeleket támogatjuk:

“A lengyelekkel jól működik a szolidaritás, hiszen legutóbb például a szénbányászat, a lengyel szénbányászat ellen akart az unió elfogadni egy határozatot, ahol bár mi nem vagyunk érdekeltek, de teljes mellszélességgel kiálltunk mellettük. És azt is kértem, hogy ők meg viszonzásképpen álljanak ki mellettünk, mert Brüsszel nem akar hozzájárulni ahhoz, hogy 5 százalékra csökkentsük a következő évben az internet áfáját. most 18-ra csökkentettük, és 5-re akarjuk. Brüsszel ezt be akarja tiltani. Itt kértük a lengyeleket, hogy támogassanak bennünket. Tehát van egy együttműködés a V4-ek között.”

Nem akarnánk lebecsülni az internet-áfa problémáját a netadós tüntetések utáni Magyarországon, a lengyel szénbányászat helyzete egy megújuló energia irányába váltó Európában meg tényleg egy valós probléma, ahogy a piaci és az állam általi ármegállapítás közötti modellválasztás is az. Ugyanakkor egészen biztos, hogy az energiauniós javaslatok még számos legalább ilyen fontos kérdést fölvetnek, bár tény, hogy azokból sokkal nehezebb nemzeti konzultációt vagy választási kampányt csinálni. Szerencse, hogy az unióban egy ilyen döntési ciklus évekig eltart, úgyhogy még az is lehet, hogy később újabb viták is előkerülnek.

Sepsi Tibor

A cikk a Nemzetközi Visegrádi Alap által támogatott “Being closer to the policy V4″ elnevezésű projekt részeként készült. A projektben, amely a lengyelországi Association 61 vezetésével valósul meg, az Átlátszó két másik nonprofit szervezettel működik együtt, a cseh KohoVolit és a szlovák Inštitút pre dobre spravovanú spoločnos szervezettel. A projekt fő célkitűzése a visegrádi országok állampolgárai tudásának elmélyítése, azáltal, hogy tájékoztatást nyújt európai parlamenti képviselőik tevékenységéről a kiválasztott szakpolitikák területén.

visegrad_fund_logo_grey_800px