Tömegtüntetések egy aktivista eltűnése miatt Argentínában

Fotó: La Nueva Mañana / Diego Roscop
Fotó: La Nueva Mañana / Diego Roscop

 

Argentína-szerte több tízezres, a fővárosban, Buenos Airesben több százezres tüntetéseken követelték szeptember 1-én, hogy kiderüljön az igazság Santiago Maldonado eltűnéséről. A fiatal politikai aktivistát augusztus elején látták utoljára, méghozzá csendőrök társaságában a mapuche indiánok földjei visszaszerzéséért tartott megmozdulás után Patagóniában. Nagyon rossz emlékeket idéz a dél-amerikai országban, ha politikai okból vész nyoma valakinek. Egyelőre nem biztos, hogy ez a helyzet Maldonadóval, de az biztos, hogy a kormány szinte semmit sem tesz azért, hogy kiderüljön az igazság. Szerzőnk argentin újságíró, a helyszínről írta riportját az Átlátszónak.  

 

1xckok

 

Mialatt ezeket a sorokat írom, azt kérdezem magamtól is: hol lehet Santiago Maldonado? Sokmillióan vagyunk így, argentinok. Tudni akarjuk, mi történt a fiatal férfival, aki azután tűnt el, hogy a csendőrség fellépett a mapuche közösség ellen Dél-Argentinában. Válaszokat várunk Mauricio Macri kormányától. Egyelőre hiába.

Santiago demokráciában tűnt el. Fájdalmas múltat idéző története a jelen: a mapuchék harca a földekért, amiket Luciano Benetton milliárdos olasz üzletember és ruhatervező, a Benetton világmárka feje megvásárolt. Santiago története a politikai elnyomásra emlékeztet minket.

Csendőrök hurcolták el?

Augusztus 1-én a mapuche közösség azért tüntetett Patagóniában, hogy engedjék szabadon törzsfőnöküket “lonkójukat”, Facundo Jones Hualát. Őt azért vettek őrizetbe nem sokkal korábban, mert tiltakozott ősi földjeik kiárusítása ellen. A mapucsék területeit Benetton a kilencvenes években szerezte meg.

Santiago Maldonado, 27 éves kézműves és tetováló művész Cushamen területén, Chubut tartományban csatlakozott a tiltakozáshoz. A mapuchék beszámolója szerint a belbiztonsági minisztériumhoz tartozó biztonsági erők rajta ütöttek a tüntetőkön. Szemtanúk ekkor látták utoljára Santiagót. Ők arról számoltak be, hogy a karhatalmisták arra kényszerítették a férfit, hogy velük menjen. Egy másik szemtanú azt állítja, látta, ahogy a csendőrök kicsit távolabb bántalmaznak egy hasonló testalkatú férfit.

Családtagjai elmondása szerint Maldonado korábban soha sem tűnt el hosszabb időre, anélkül, hogy életjelet adjon. Nem sokkal a tüntetés előtt érkezett vissza Chiléből, ahol tetoválóként dolgozott.

Az alkotmányos elvek és a gyakorlat

Maldonado eltűnése ráirányította a figyelmet az argentin Dél földterületeinek sorsára is. A világ legnagyobb vízkészletével rendelkező Patagóniára, illetve arra a helyzetre, hogy külföldi üzletemberek mekkora területeket birtokolnak a földekből és a természeti kincsekből. Az őslakosok csendben tűrtek eddig, a kormányok pedig a külföldi tőkét védték.

Az argentin alkotmány elismeri az indián törzsek “korábbi etnikai és kulturális létezését” (mármint a gyarmatosítókhoz, bevándorlókhoz képest korábbi). Sőt, biztosítja a közösségek jogát azon területek használatára, amelyeket hagyományosan birtokoltak, szabályozza a fejlődéshez szükséges földterületek átadását, garantálva, hogy a területek elidegeníthetetlenek és megterheletlenek maradnak.

A kilencvenes évek neoliberális felbuzdulásakor azonban a ruhakereskedelmi mágnás Benetton például csaknem egymillió hektár földet szerzett meg Patagóniában. Köztük azokat a Cushamen-környéki földeket is, amelyeket most a mapuchék szeretnének visszakapni.

Benetton koránt sem az egyetlen, de mindenképpen az első számú külföldi telekspekuláns Patagóniában. A listán észak-amerikai, német, kínai stb. társaságban szerepel a magyar kormány mumusa, Soros György is, 15 ezer hektár patagóniai földbirtokkal (ezt a remek adatsort közlő linket a magyar Latin Amerika Társaság segítségével találtuk, köszönet érte – a fordító).

Patagónia végtelen földjeit Julio Argentino Roca tábornok foglalta el még 1880-ban. A hadművelet az őslakosok szinte teljes megsemmisítésével járt. A XIX. század uralkodó világnézete a “barbár” hagyományok eltörlése volt, az úgynevezett civilizált világhoz tartozás reményében. Az argentin politikusok számára ebben az időszakban a “civilizáció” az európai gyökereket jelentette, barbárnak pedig az állattartó bevándorlókat (gauchók), a hódítást túlélő őslakosokat, a vegyes kapcsolatból származókat, illetve az afrikai rabszolgák utódait tartották

Az alkotmány máig rögzíti ezt a megközelítést, amennyiben “a szövetségi kormány ösztönzi az európai bevándorlást” – ez a passzus 1853 óta változatlan az egyébként sokszor módosított argentin alaptörvényben.

A tömeges európai bevándorlás nagyjából egy évszázadon át, az 1950-es évekig tartott, bizonyítéka a Párizsra emlékeztető Buenos Aires-i építészet épp úgy, mint a társadalom egésze. Az őslakos népeket kirekesztették az “argentin identitásból”.

A folyamat jelenleg is tart. Annak ellenére, hogy a 40 millió lakosú Argentinában egy 2010-es cenzus szerint csaknem egymillió őslakos amerikai él, és közülük a legnépesebb népcsoport a mintegy kétszázezres mapuchéké (Chile területén nagyjából háromszor ennyien élnek mapuchék, az összlakosság 4 százalékát adva). A számok tájékoztató jellegűek, mert szakértők szerint esetleges, melyik népszámláláskor mennyien  akarják/merik vállalni identitásukat.

Az augusztus 1-ei tiltakozás, amikor Maldonado eltűnt, akárcsak annak következményei éppen azt bizonyítják, hogy Mauricio Macri jobboldali kormánya, elsősorban a belbiztonsági miniszter, Patrcia Bullrich folytatja az őslakosok kirekesztését és kriminalizálását.

Tüntetések országszerte

Szeptember elsején, egy hónappal Santiago eltűnése után, az argentin nagyvárosokban és  több külföldi városban is utcai megmozdulásokat tartottak annak reményében, hogy kiderül az igazság Maldonado eltűnéséről, és hogy felrázzák a kormányt, tegyen többet a férfi felkutatásáért.

A fővárosban, Buenos Airesben több százezren, más nagyvárosokban tízezrek vonultak az utcára zászlókkal, Maldonado képmásával és rajta a kérdéssel: Hol van Santiago Maldonado? Buenos Airesben a menet végén a rendőrség gumilövedékekkel és könnygázzal oszlatta szét a tömeget. Összesen 31 személyt, köztük néhány újságírót is őrizetbe vettek.

A tüntetők az elnöki palota, a Casa Rosada előtt, a Plaza Mayo-n gyűltek össze. Éppen ott, ahol a katonai diktatúra idején anyák és nagyanyák követelték elfogott vagy eltűnt gyerekeik, unokáik előkerítését. Az Abuelas de Plaza de Mayo (Május téri Nagyanyák) nevű, köztiszteletben álló szervezetük máig működik és máig nem adta fel a családegyesítésekért – például a börtönökben világra jött, majd rezsimhű családok által felnevelt gyerekek identitásának tisztázásáért – vívott küzdelmet. Elnökük, Estela de Carlotto megszólalt a Maldonado-ügyben is: “Argentína nem tűr több erőszakos eltűnést”.

Maldonado eltűnése mélyebb üzenetet hordoz, felrázza és figyelmezteti a polgárokat egy olyan országban, amelyik éppen csak felgyógyulóban van a legutóbbi diktatúra okozta fájdalmas sérülésekből.

A rémálom emléke

1976 és 1983 között összesen legalább 30 ezer argentinnak veszett nyoma. Elsősorban fiataloknak, olyan korúaknak, mint Santiago. Sokan voltak közöttük tanulók, értelmiségiek, szakszervezeti tag munkások, tanárok, illetve a felszabadítás teológiáját – Latin-Amerikában, illetve a harmadik világban népszerű balos katolikus mozgalmat – közvetítő egyházi személyek.

Santiago eltűnésétől fogva az emberi jogi szervezetek, a civil társadalom, a baloldali pártok számos városban folyamatosan tartanak megmozdulásokat. Hangsúlyozva, hogy az eltűnések időszaka soha többé (“Nunca Más”) nem térhet vissza Argentínába.

A Casa Rosada előtti rendezvény felszólalója Santiago fivére, Sergio Maldonado volt, aki lemondásra szólította fel a belbiztonsági minisztert, mivel semmi eredményt nem voltak képesek elérni a hatóságok testvére felkutatásában. A család az ENSZ szakértői segítségét kérte, azt remélve, hogy nemzetközi kutatás esetleg eredményre vezet.

Külföldön élő argentinok ezrei, akár a diktatúra idején voltak kénytelenek elhagyni az országot, akár saját akaratukból vándoroltak ki, szintén beszálltak a tiltakozásba Spanyországtól Brazíliáig, Ausztriától az Egyesült Államokig.

Még az argentin labdarúgó-klasszis, Lionel Messi felesége, Antonella Roccuzzo és a Nobel-békedíjas aktivista, Pérez Esquivel is megszólalt a Maldonado-ügyben, utóbbi közvetlenül az argentin államot tette felelőssé.

A központi kormányzat eközben határozottan elutasítja a feltevést, hogy Maldonado erőszakos “eltűnés” áldozata lett, maga az elnök pedig nem nyilatkozik. A kormányfő siet hangsúlyozni, hogy “rendkívül elégedett” Patricia Bullrich miniszter erőfeszítéseivel. Bullrich a fő felelős az eltűnés helyszínén történt karhatalmi beavatkozásokért. Germán Garavano igazságügyminiszter pedig, azután, hogy konzultált a csendőrség vezetőivel, talányosan kijelentette, hogy “nem tenné tűzbe a kezét senkiért”.

Esquel város bírósága a napokban mindenesetre elrendelte a Chubut folyó partjának átfésülését 800 kilométer hosszan, hogy kizárják a lehetőséget, hogy a holttest ott lenne a környéken. A kutatás több mint egy hónappal az eltűnés után kezdődött, és hatalmas területet ölel fel. Túlságosan nagyot az alapos kutatásra. Arról sincsen hír, hogy ellenőrizték volna a Maldonado által használt mobiltelefonok cellainformációit.

Az utcai tiltakozásokon túl, vagy inkább azokat erősítve egyre harcosabb az online közösség is. Egy friss médiakutatás szerint augusztus 23-ig több mint félmillió twitter-üzenet szólt Maldonado eltűnéséről, s vírusszerűen terjed a #DóndeEstáSantiagoMaldonado és #Maldonado hashtag. De bármennyien követelik is az igazságot, a helyzet az, hogy továbbra sem tudni, mi történt Santiago Maldonadóval.

Sofía Jalil

Fordította: Rádi Antónia

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Sofía Jalil

    Nuestra autora es argentina, y desde ese lugar escribe este artículo para nuestro sitio, “El Transparente” (Átlátszó).

    Mientras escribo estas líneas, me pregunto: ¿dónde está Santiago Maldonado? Somos millones de argentinos preguntando y exigimos saber qué pasó con el joven que desapareció después de que Gendarmería nacional realizara un operativo contra una comunidad mapuche en el sur de Argentina. Desde entonces, esperamos respuesta desde el gobierno de Mauricio Macri. Por ahora, en vano.

    Santiago desapareció en la democracia. Y a su vez, el hecho nos recuerda una historia pasada que se manifiesta en el presente: la lucha mapuche por recuperar sus tierras ancestrales, principalmente compradas por Luciano Benetton, un multimillonario empresario y diseñador italiano, cabeza de la marca mundial de Benetton. La historia de Santiago, también, nos recuerda la opresión de las fuerzas de seguridad.

    ¿Cuál es el rol de Gendarmería?

    El 1 de agosto, la comunidad mapuche se manifestó en la Patagonia para liberar al cacique Facundo Jones Huala quien había sido detenido por reclamar el territorio que originalmente pertenece a los mapuches. Sus antiguas tierras fueron compradas durante los noventa por el empresario Benetton.

    Santiago Maldonado, artesano y tatuador de 27 años, se unió al reclamo de la comunidad mapuche en resistencia, el Pu Lof en Cushamen, en la provincia de Chubut. Según los mismos, las fuerzas de seguridad dependientes del Ministerio de Seguridad de la Nación reprimieron a los manifestantes. Esa fue la última vez que se vio a Santiago con vida.

    Algunos informaron que los gendarmes obligaron a un hombre ir con ellos. Otro testigo ocular afirmó haber visto cómo las fuerzas de seguridad golpeaban a un hombre con aspecto físico similar al del joven.

    Según su familia, Maldonado nunca había desaparecido por mucho tiempo sin dar rastro alguno de su paradero. De hecho, no hacía mucho tiempo, el joven residió en el sur de Chile un tiempo donde trabajó con su profesión, las artesanías y los tatuajes. En el país andino, se comunicaba a través de dos celulares.

    Principios y prácticas constitucionales

    La desaparición de Maldonado puso el foco de atención, también, sobre las tierras meridionales de la Argentina. Las tierras de la Patagonia, uno de los mayores reservorios de agua dulce del mundo, en gran parte fueron adquiridas por empresarios extranjeros, quienes no sólo poseen las tierras, sino y principalmente, sus recursos naturales. Los pueblos indígenas han estado en silencio hasta ahora, y los gobiernos priorizaron el capital extranjero.

    La Constitución Nacional argentina reconoce en el artículo 75, inciso 17, la “preexistencia étnica y cultural de los pueblos indígenas argentinos”. De hecho, asegura el derecho de las comunidades a utilizar las áreas tradicionalmente de su propiedad, regulando la transferencia de tierras necesarias para el desarrollo y garantiza que los territorios son inalienables e inmanejables.

    Sin embargo, en el levantamiento neoliberal de los años noventa, el magnate de ropa Benetton adquirió, por ejemplo, casi un millón de hectáreas de tierra en la Patagonia. Entre ellos, las tierras alrededor de Cushamen.

    A su vez, Benetton no es el único terrateniente extranjero en la Patagonia. La lista de propietarios incluye a capitales norteamericanos, alemanes, chinos e, inclusive, a la momia del gobierno húngaro, György Soros, dueño de 15.000 hectáreas de tierras patagónicas (este enlace fue hecho con la ayuda de la Sociedad Húngara de América Latina, nota de la traductora).

    Las infinitas tierras de la Patagonia fueron ocupadas por el general Julio Argentino Roca en 1880. La operación militar significó casi la destrucción completa de los pueblos indígenas.

    Hete aquí, el siglo XIX. La cosmovisión dominante fue la erradicación de aquellos considerados “bárbaros”, amén de querer pertenecer al llamado mundo “civilizado”. Para esta época, la “civilización” de los políticos argentinos significaba anclar raíces europeas. Los “bárbaros” eran no entraban en el plan, eran los gauchos, los mestizos, los descendientes de esclavos africanos, los sobrevivientes de la “conquista” española.

    La Constitución aún mantiene este resabio histórico al punto que el artículo 25 insta y nos recuerda que “el gobierno federal fomentará la inmigración europea”. Este artículo nació junto a nuestra máxima ley fundamental, en 1853, y desde entonces, se mantiene sin cambios, pese a las modificaciones realizadas a lo largo de los años.

    La masiva inmigración europea comenzó a mediados del siglo XIX y duró hasta pasada la Segunda Guerra Mundial, es decir, casi un siglo. A simple vista, la “civilización” se refleja en la arquitectura de Buenos Aires, parecida a París, y en la sociedad en su conjunto. Los pueblos indígenas fueron excluidos de la incipiente “identidad argentina”.

    El proceso todavía está en curso. A pesar de los 40 millones de habitantes de
    Argentina, según el Censo de 2010, cerca de un millón de indígenas habitan el país. La mayoría son mapuches y llegan a 200 mil personas aproximadamente (en Chile son aproximadamente tres veces más los mapuches, que representan el 4 por ciento de la población total). Los números son informativos ya que, según los expertos, los límites entre pertenecer o auto reconocerse como parte o descendiente de pueblo aborigen es difícil de medir.

    La protesta del 1 de agosto, cuando Maldonado desapareció, así como sus
    consecuencias, demuestran que el gobierno de Mauricio Macri, y principalmente la Ministra de Seguridad de la Nación, Patricia Bullrich, continúa con la exclusión y criminalización de los pueblos indígenas.
    Rechazo nacional

    El 1 de septiembre, un mes después de la desaparición de Santiago, se realizaron diferentes manifestaciones en ciudades argentinas, e incluso en muchas ciudades extranjeras, con la esperanza de acercarnos a la verdad sobre la desaparición de Maldonado y sacudir al gobierno para hacer más por su búsqueda.

    En diferentes lugares, decenas de miles de personas se desplazaron por las calles con banderas, flamearon la imagen del joven y cantaron a una voz la pregunta clave: “¿Dónde está Santiago Maldonado?”

    En Buenos Aires, cuando los manifestantes desconcentraban, la Policía local dispersó a la multitud con balas de goma y gases lacrimógenos. Un total de 31 personas, entre ellas algunos periodistas, fueron detenidas.

    Los manifestantes concluyeron el acto frente a la Casa Rosada, en la emblemática Plaza Mayo donde, precisamente, durante la última dictadura militar, madres y abuelas pidieron por sus hijos y nietos capturados o desaparecidos.

    La organización Abuelas de Plaza de Mayo sigue operando y lucha por devolver la identidad a quienes se les ha quitado. Por ejemplo, a niños que han nacido en las cárceles, y que fueron, algunos, criados por las mismas familias que secuestraron a sus padres. Su presidenta, Estela de Carlotto, se pronunció sobre Maldonado: “En Argentina no se tolera una desaparición forzada”.

    La desaparición de Maldonado lleva un mensaje más profundo, sacude y advierte a los ciudadanos en un país que se está recuperando de las dolorosas lesiones causadas por la reciente dictadura.

    El recuerdo de la pesadilla

    Entre 1976 y 1983, desaparecieron 30.000 argentinos. Muchos eran jóvenes, como Santiago. Muchos de ellos eran estudiantes, intelectuales, sindicalistas, maestros e, inclusive, teólogos que comulgaban la “teología de la liberación”.

    Desde la desaparición de Santiago, las organizaciones de derechos humanos, la sociedad civil y los partidos de izquierda se pronunciaron en varias ciudades.
    Destacando que nunca más el período de desaparición (“Nunca Más”) puede regresar a Argentina.

    Un portavoz del evento ante la Casa Rosada fue el hermano de Santiago, Sergio Maldonado, quien había pedido la dimisión de la ministra de Seguridad de la Nación porque inoperancia en la búsqueda de Santiago. La familia pidió ayuda de la ONU y espera que la investigación internacional pudiera llegar a brindar resultados.

    Miles de argentinos expatriados, ya sea por la dictadura o el neoliberalismo, también realizaron manifestaciones en España, Brasil, Austria Estados Unidos, junto a locales.

    Incluso en el clero del fútbol argentino, la esposa de Lionel Messi, Antonella Roccuzzo, y Adolfo Pérez Esquivel, ganador del Premio Nobel de la Paz, hablaron del caso Maldonado. Este último directamente responsabilizo al Estado argentino.

    Mientras tanto, el Gobierno central rechaza firmemente la premisa de que Maldonado es víctima de una “desaparición” violenta, y el propio Presidente no realiza declaraciones sobre el tema.

    El jefe de Gabinete, Marcos Peña, manifestó que está sumamente complacido con los esfuerzos de la Ministra, Patricia Bullrich. Bullrich es la principal responsable de la intervención armada en el lugar de la desaparición.

    El ministro de Justicia de la Nación, Germán Garavano, después de pronunciarse sobre los agentes de Gendarmería, declaró que “no pondría la mano en llamas a nadie”.

    Al momento, la Justicia de Esquel ordenó rastrillajes sobre el río Chubut, superficie que abarca 800 kilómetros, para descartar la posibilidad de que el cadáver estuviera en zonas aledañas.

    La investigación comenzó luego de un mes después de la desaparición y abarca un área enorme. Demasiado grande para una investigación minuciosa.
    Más allá de las protestas callejeras, o mejor dicho, la comunidad también se manifiesta en las redes sociales. Según un informe reciente de la prensa, hasta el 23 de agosto, más de medio millón de mensajes de Twitter fueron reportados sobre la desaparición de Maldonado, y los hashtag #DóndeEstáSantiagoMaldonado y #Maldonado se propagaron viralmente.

    Aún, nos preguntamos ¿Dónde está Santiago Maldonado?

    Sofía Jalil

    Traducido por: Antonia Rádi