Az illúziók vége: Emmanuel Macron a szegények és a középosztály ellen?

 

Tovább folytatódik Emmanuel Macron rekordgyorsaságú népszerűségvesztése: egy vasárnap közölt kutatás szerint 30% körül alakul jelenleg támogatottsága, amely július és augusztus vége között már 20 pontot zuhant. A brutális erózió illeszkedik egy régebbi trendbe is, de egyértelműen összefügg a köztársasági elnök politikai döntéseivel: a bal- és jobboldal szintézise révén a politika megújítását ígérő Macron nagyon is régi, nagyon is ismert neolib recepteket próbál megvalósítani. A megszorításokban és a gazdagoknak kedvező újraelosztásban pedig már a centrumban sem nagyon hisznek Franciaországban.

Ha magyarázatokat keresünk Emmanuel Macron jelentős népszerűségvesztésére – 1995 óta nem volt elnök ilyen kevéssé populáris megválasztása után 100 nappal – két irányba is elindulhatunk.

Az okokat levezethetjük a francia politikai rendszer mélyebb válságából, az elődök, Sarkozy és Hollande idején is megfigyelhető tünetekből; ennek részeként a köztársasági elnöki pozíció legitimitását övező kételyekből vagy a más európai, nyugati országokban is érzékelhető bizalomvesztésből.

Ide sorolható például, hogy az ifjú politikus részben ügyes taktikával, de inkább csak jobb híján került nyerő pozícióba a májusi elnökválasztás 2. fordulójára a szélsőjobbos, és a többség által elutasított Marine Le Pennel szemben. Miután az összeomló szocialista párt maga alá temette jelöltjét, és a korrupt, szélsőséges konzervatív jelölt maga alá temette a jobboldali ellenzéket.

Azaz sokan meggyőződés nélkül szavaztak rá, Le Pen legyőzése érdekében; illetve sokan megelőlegezték a bizalmat egy néhány évi miniszterkedés után alig ismert és programját illetően is elég homályos, fiatal jelöltnek. A Macron-cunami árja – amely az alacsony részvétel (47,6%) mellett júniusban abszolút többséget (az alsóház 577 székéből 314-et) hozott az első fordulóban, a szavazásra jogosult lakosság alig 14%-a által támogatott pártnak, a République en Marche-nak (REM) – mára érthető módon visszahúzódott.

És hiába a magas sminkszámlák, a politika hétköznapi fénytörésében már minden másképp fest. Nagyobb jelentőséget kapnak a bakik, a miniszterek afférjai, a kormány kommunikációs gondjai vagy Macron alig néhány hónapja létező pártjának szervezetlensége – ahogy jobban feltűnik az üresség is.

Minderre mondhatnák a választók, hogy csak türelem és idő kérdése, és mindez orvosolható, vannak azonban a Macron és kormánya keltette csalódásnak más okai is, amelyek már szorosan összefüggnek az elnök politikai választásaival.

Sarkozy után Macron lesz a „gazdagok új elnöke”?

Bár, ahogy korábban írtuk, a közvélemény-kutatások alapján a szegényebb rétegek nem igazán számítottak rá, hogy Macron javít a helyzetükön, de az elnökjelölt megnyilvánulásai alapján volt esély egy „védelmező, egyesítő, a társadalmi konszenzus megújítására” törekvő politikára. Nyáron azonban kiderült, hogy ennek egyik potenciális eszköze, az adópolitika egyértelműen a leggazdagabbaknak kedvez majd – míg legnagyobb vesztesei között a legszegényebbeket is megtaláljuk.

Az egyik mérvadó gazdasági kutatóintézet, a közpénzből finanszírozott, de politikailag független OFCE számításai szerint

a ciklus alatt várható adócsökkentések csaknem fele (46%) a lakosság leggazdagabb decilisének kedvez majd. Közelebbről nézve pedig leginkább a felső 1% lehet a Macron-éra legnagyobb haszonélvezője.

Amit a kormány egyébként nem is tagad, csak épp szerintük ez nem valamiféle osztálypolitika, nem a „gazdagok a szegények ellen logikája”: „Célunk, hogy a befektetéseket részesítsük előnyben, a vállalatok és a gazdaság érdekében. Ennek mindenki a győztese lesz.”

De nézzük a részleteket: a miniszterelnökség szerint átlagban és évenként 324 euróval (kis híján 100 ezer forinttal) nőhet a francia háztartások jövedelme, ha az adócsökkentések életbe lépnek. Csakhogy a vagyonadó (ISF) átalakítása és a tőkejövedelmek adójának csökkentése miatt elsősorban a leggazdagabbak profitálnak ebből, és még a társadalombiztosítás finanszírozásának módosítása is – amelyet a kormány a vásárlóerő támogatásaként reklámoz – főleg a magasabb jövedelműeknek kedvez majd.

A legnagyobb nyertes: a felső 10 százalék, jackpot a felső 1%-nak

Az OFCE az intézkedések nyomán 9 milliárd eurós nettó adócsökkentéssel kalkulál, ennek csaknem fele, 4,2 milliárd a tizedik decilisbe tartozó háztartásoknál landol majd. Itt az éves jövedelem meghaladja a 37.260 eurót (kb. 11,3 millió forintot), és Macronnak hála hamarosan évi 1487 euróval több lehet, ami 2,6%-os életszínvonal emelkedést jelent éves szinten, ahogy az alábbi ábrán is látható.

 

 

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy ennek a felső 10%-nak vagyona jelentős részben értékpapírokban, részvényekben, kötvényekben van, és ezek kikerülnek a vagyonadó hatásköréből, másrészt az ezekből az ingóságokból származó jövedelmek adója egységesen 30% lesz (flat tax). Ez a két változás teszi ki a majdnem teljes növekedést, a legjobban pedig logikusan a felső 1% jár majd: a 135.250 euró (41,3 millió forint) feletti éves jövedelemmel rendelkezők.

(Az OFCE számításai szerint csak a tőkejövedelmek adójának csökkentése évi 4.225 eurót hoz majd a felső 1%-nak; ugyanakkor a kormány előrejelzései alapján ezt a nyereséget más adózási kedvezmények visszavonása csökkentheti. A különbség jelentős, a pénzügyminisztérium 1,3 milliárd eurós költséggel számol, míg az OFCE 4 milliárddal… De ha a számla végösszege egyelőre nem is ismert, a kedvezményezettek hierarchiája ugyanaz.)

Pórul járó „kicsit gazdagok”

Olyannyira, hogy még a konzervatív Republikánusok (Les Républicains, LR) képviselői is felemelték a szavukat a tervezet igazságtalansága ellen. A költségvetési bizottság volt elnöke például aggódott a „kis gazdagokért”, és „hiába jobboldali, készen áll rá, hogy megszavazzon egy olyan módosítást”, amely csak a termelésbe befektetett összegeket tenné adómentessé.

Ezek a „kis gazdagok” fognak elvileg legkevésbé profitálni az adócsökkentésekből: mindössze 34 euró plusszal; ők a 9. decilis, az évi 29.570-37.260 euró közti jövedelemmel rendelkezők. Pechükre sem a legmódosabbaknak járó gesztusok, sem az alsóbb rétegeknek nyújtott kedvezmények nem érintik őket, vagy amit nyernek az egyik oldalon, elveszítik a másikon. A magasabb bérek esetén jelentős járulékcsökkentést például majdnem teljesen elviszik más emelések, mint pl. a benzinár növekedése vagy a környezetvédelmi „karbonadó”. Hasonló jövőkép vár a 8. decilisre, az ő éves jövedelmüket is csak 0,7%-kal pumpálná fel Edouard Philippe kormányfő csapata.

Az összességében legnagyobb vesztesek: a legszegényebbek

Ahogy a fenti ábrán is látható, innentől kezdve egy 350-80 eurós ollóban, 1,5-1%-os jövedelemnövekedésre számíthatnak az alsóbb rétegekben. Szembetűnő, hogy a legalacsonyabb jövedelmeknél a legkisebb a növekedés.

Az évi 10.770 euró jövedelemmel rendelkező polgárok évente mindössze 81 euró plusszal tervezhetnek. A szintén csökkenteni kívánt helyi, lakossági adót eddig is alig kellett fizetniük, viszont a környezetvédelmi szempontú adók vagy a cigaretta árának növekedése relatíve sokkal rosszabbul érinti majd őket. Az alábbi grafikonon az OFCE által számításba vett intézkedések részletes hatása:

 

 

Ki hisz még a lecsorgó jólétben?

Ezt az adócsökkentési célkitűzést – a politikai megfontolások mellett – az a közgazdasági elképzelés alapozza meg, amely szerint a felsőbb csoportokban keletkező jólét idővel lecsorog az alsóbb rétegekbe. Jelen esetben Macronék azt ígérik, a fent keletkező jövedelemnövekedés beruházásokat, gazdasági élénkülést, munkahelyeket hoz majd.

Csakhogy ez a teória ma már erősen vitatott, a közelmúltban többek között a Francia Fejlesztési Ügynökség vezető közgazdásza, Gaël Giraud fejtette ki, hogy semmilyen empirikus érvünk nincs a lecsorgás-elmélet bizonyítására. Épp ellenkezőleg, az elmúlt 20 év tapasztalatai alapján, a leggazdagabbaknak nyújtott kedvezmények táplálta megtakarítás zöme nem szolgál termelő befektetéseket, és nem teremt munkahelyeket.

Inkább nagy hozamú nyereséget keresve a pénzügyi befektetések piacán különféle lufikat táplál. Az újraelosztás nyerteseivé épp ezért a szegényebbeket kellene tenni, az ő fogyasztásuk lehetne a motorja a növekedésnek, kiegészítve pl. a célzott vállalati hitelekkel, de elsősorban a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével.

A megszorítások kényszerpályáján

Ha a fenti adópolitika érthetően nem szerzett sok hívet az új rezsimnek, Macron egy másik választása korábbi támogatói egy részét is elriasztotta. Bár a szkeptikusok számíthattak rá, hogy az elnök kemény megszorításokat vezet be, programja e téren is ambivalens volt. Sőt, az őt támogató neves, nemzetközileg is elismert közgazdászok (Jean Pisani-Ferry, Olivier Blanchard vagy Charles Wyplosz) is bíztak benne, hogy Macron szakít a megszorítások „könyvelői logikájával”, amely sokak szerint az euróválság kezelésének kudarcáért is felelős. Elvileg a neoliberális alapvetés meghaladására törekedett volna az egyensúlyt kereső büdzsé: 60 milliárdnyi megszorítás 5 év alatt, reformok, plusz 50 milliárdnyi befektetés.

Júliusban azonban kiderült, hogy a kormány abszolút prioritása, „minden csaták anyja” a költségvetésé lesz, és ez azonnali megszorításokat jelent, olykor fűnyíró jelleggel, olykor minden társadalmi-politikai víziót nélkülöző könyvelői logikával.

Ami az adópolitikákkal kiegészítve a sokszor emlegetett „egyszerre jobb- és baloldali” dinamika helyett szimpla neoliberalizmus: az adócsökkentések mellett az állami szféra leépítése, a gazdagoknak kedvező újraelosztás, a jóléti szolgáltatásoknak, az elsősorban az alsóbb rétegeket sújtó visszavágásával.

A számok szintjén ez 80 milliárd megszorítást ígér öt évre, ebből húsz milliárd rögtön 2018-ban; a beígért 50 milliárdnyi befektetésnek pedig egyelőre nyoma sincs, csupán arról a 10 milliárd euró értékben tervezett privatizációról esett szó, ami részben fedezné a jövőbeli fejlesztéseket.

Macron népszerűségének 20 pontos zuhanása július és augusztus vége között tehát korántsem „természetes”, és szorosan összefügg az általa ajánlott politikákkal, amelyek ráadásul csak radikalizmusukat tekintve hoznak újat. A válság óta ugyanis, főleg 2011-től kezdődően az egymást követő jobb- majd baloldali kormányok és köztársasági elnökök egyaránt kemény megszorításokat és leépítéseket foganatosítottak a most további áldozatokra kért szektorokban: az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a honvédelem terén, az önkormányzatoknál, a közhivatalokban.

2015 és 2017 között például 27 milliárdos kiadáscsökkentés ment végbe a Számvevőszék szerint, aminek nyomán nemcsak a szolgáltatások minősége romlott, de a közszférában dolgozók munkakörülményei is.

Az OFCE azt is megbecsülte, milyen hatásai lehetnek, ha a fenti adócsökkentéseket megszorítások révén finanszírozzák. Szimulációja szerint a legalsóbb két decilisben -4,1% és -2%-os csökkenéshez vezet az eljárás a mai állapothoz képest, de a középosztály, azaz a 3. és a 9. decilis közötti csoportban is negatív a hatás: -0,2% és 1% között változna az életszínvonal. A nyerteseket továbbra is a felső 10%-ban találjuk, 2,1 pontos jövedelemnövekedéssel.

Párizs forró őszre készül

Bár a kormány szerint elsősorban jobb pedagógiára van szükség, illetve új, hatékonyabb kommunikációra, ennek jegyében Emmanuel Macron is úgy döntött, szóba áll néha az újságírókkal (on és off jelleggel is), könnyen lehet, hogy a végrehajtó hatalom és az elitnek azt támogató csoportjai alábecsülik a közvélemény kiábrándultságát. Persze a bejelentett kormányzati tervek gyakran bekalkulálják, hogy a kompromisszumok érdekében bizonyos pontokon majd engedni kell, de ez sem változtat a „nagyképen”, a politikai vízió keretein. (Pénteki hír, hogy a kisnyugdíjasok esetében a kormány hajlandó lenne „gesztusokra” a közvélemény állapotát érzékelve.)

De nehéz nem észrevenni, hogy miközben az elnök, kiforrottnak nem mondható stratégiáktól vezérelve egyszerre próbálja megoldani a líbiai patthelyzetet, a menekültválságot, újratervezni az Európai Uniót és a klímaváltozás elleni küzdelmet orientálni, hazai támogatottsága bizonytalan lábakon áll. És akkor még nem is említettük a rendeleti úton lezavarni kívánt, múlt csütörtökön részletezett munkajogi reformot, amelyért a lakosság többsége továbbra sem lelkesedik, és amely ellen szeptemberben több demonstrációt is szerveznek.

Az eddig ismertetett reformok és intézkedések a leggazdagabb rétegek favorizálása és az egyenlőtlenségek növelése mellett, nemcsak a társadalom legalsóbb csoportjait veszélyeztetik, de azt a középosztályt is, amely döntően hozzájárult az új elnök megválasztásához.

A Franciaország „transzformációjára” készülő Emmanuel Macron keltette illúzióknak, úgy tűnik, vége. Bár parlamenti többsége továbbra is rendíthetetlen, a közvélemény, különösképp a baloldal és a közép kihátrál mögüle, aminek kompenzálásához nem elegendő a jobboldalon növekvő támogatottsága. És az általános vélekedés szerint forrónak ígérkező ősz épp csak beköszöntött Párizsba.

Legutóbbi cikkeink a francia politikáról:

Viszlát, Visegrád! – Most vezeti ki Orbán az Eu belső magjából Magyarországot

Míg Macron a menekültek befogadásáról beszél, Calais-ban sosem bántak ilyen kegyetlenül a migránsokkal

Amikor egy korrupt kampány emberéletekbe kerülhet: pakisztáni és líbiai pénzek a francia politikában

Tényleg gondot okoz Emmanuel Macron csapatának a sajtószabadság?

Az egész francia sajtó kikérte magának, hogy az Élysée-palota válogasson az újságírók között

15 év alatt csaknem megduplázódott a szélsőjobb elnököt óhajtók száma Franciaországban

A Macron-Le Pen párbaj háttere, a francia elnökválasztás első fordulójának tanulságai

Ön kire szavazna a francia elnökválasztáson? Bemutatjuk a legesélyesebb jelölteket!

Aki Franciaországból állítaná meg Brüsszelt: Marine Le Pen és a Nemzeti Front

Nagy bajban van a francia jobboldal, ha korrupt jelöltekkel már nem lehet választást nyerni

Dobsi Viktória

Címlapkép: Emmanuel Macron még jelöltként látogatott Németországba 2017 januárjában. Fotó: Reuters / Fabrizio Bensch, forrás.

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!