Az M1 is beszámolt róla, hogy hétfőn a francia kormány bejelentette 2 befogadó központ létesítését Calais környékén, ahol az ország észak-keleti régiójában tartózkodó migránsok kérhetnek majd segítséget. A Híradó kommentárja szerint „Párizs beadta a derekát”, de az már kimaradt a hírből, hogy ennek legfőbb oka az, hogy helyi civil szervezetek feljelentése nyomán a francia Államtanács kötelezte Calais városát és az államot a cselekvésre, annak érdekében, hogy a külföldiek embertelen és megalázó kezelésének törvénytelen gyakorlata helyett biztosítsák alapvető ellátásukat.
A döntés kudarc az új francia belügyminiszter számára, aki ideáig semmibe vette az ombudsman többszöri és egyre határozottabb felszólításait, és nemcsak azt tagadta meg, hogy beszüntesse a külföldiek alapvető jogait semmibe vevő jogsértéseket, de az állam helyett az alapvető szükségleteket – ételt-italt, tisztálkodási lehetőségeket – biztosítani próbáló civileket is elküldte virágnyelven melegebb éghajlatra.
Ellentétben Emmanuel Macron nyilatkozataival, amelyek a menekültek befogadásának fontosságát emelték ki az utóbbi hetekben, az új francia kormány eddig elzárkózott attól, hogy reagáljon az akut krízishelyzetekre, amelyek a közelmúltban csak súlyosabbá és látványosabbá váltak, elsősorban Párizsban, Calais-ban és az olasz határ közelében.
Edouard Philippe miniszterelnök július 12-én hozta nyilvánosságra a kormány migrációval kapcsolatos tervezetét, amely említést sem tett ezekről a problémákról, mintha nem kellett volna néhány hete ezreket evakuálni a főváros átmeneti befogadóközpont közeléből, és mintha Párizs polgármestere nem kérte volna több ízben decentralizált befogadóközpontok létesítését.
Mintha Calais-ban nem lenne újra komoly humanitárius válság, és mintha a Roya völgyében, az olasz határ mellett nem folytatódnának az engedetlenségi akciók – a minap 165 menedékkérőt tartóztatott le a rendőrség a helyi „ellenállási mozgalom” vezéralakja, Cédric Herrou mezőgazdász társaságában, aki Nizzába és Marseille-be kísérte a külföldieket. Bár a térségen több ezer migráns vonulhat keresztül évente, a régióban nincs átmeneti befogadó központ, a helyi jobboldali többségű vezetés hallani sem akar róla, a menedékkérelmeket pedig csak a nagyvárosokban lehet leadni.
Visszatérve a kormányprogramra, ez elsősorban a hosszú távú megoldásokra koncentrált, amelyeket főleg a menekültkérelmek elbírálásának felgyorsításával és „diplomáciai úton”, azaz a tranzitországok és elsősorban az Európával határos államok meggyőzésével próbál elérni. A metódus nem új: az utóbbit jó ideje használja több-kevesebb sikerrel több európai ország és az EU is, csak jóval diszkrétebben, mint például Törökország vagy Líbia esetében, amikor gazdasági vagy politikai előnyöket ígérnek a migráció akadályozása érdekében.
A miniszterelnök Edouard Philippe ismerteti a kormány migrációs politikáját július 12-én. Fotó: Philippe Wojazer/Reuters, forrás.
A kérelmek elbírálásának felgyorsítása pedig már a tavaszig kormányzó szocialistákkal megkezdődött, az illetékes hivatalok személyzetének megduplázása 9 hónapról 5, majd hamarosan 3 hónapra csökkenti a procedúra egyik hosszabb szakaszát, így jelenleg elsősorban a potenciális menekültek elsődleges tájékoztatását, segítését biztosító struktúrák hiányoznak. Akárcsak a szálláshelyek, amelyeket 2019-ig 12.500 darabbal növelne az új kormány – ez a jelenlegi hiány felét sem pótolná.
Ahogy François Hollande elnöksége idején, Macron csapata sem kívánja elismerni, hogy a jelenlegi problémák oka nem annyira a megnövekedett igényekben keresendő: tavaly 86 ezer menekültkérelmet adtak be az országban, idén 110 ezerrel terveznek (ezeknek kb. harmadát fogadják el). Azaz a „migrációs nyomás” nem mondható extrémnek a majd 68 millió lakosú országban, pláne az olyan szomszédokkal összehasonlítva, mint Német- vagy Olaszország.
Ha a mai rendszer látványosan nem képes kezelni bizonyos konfliktusokat, az egyrészt a politikai akarat hiányával magyarázható, másrészt azzal, hogy Franciaország évtizedeken át elhanyagolta és leépítette befogadó intézményeit, az elmúlt ciklus erőfeszítései és a jelenlegi vállalások főképp ezt a hiányt toldozgatják.
Macron korábbi célzásaival ellentétben az igazságtalan és hatékonynak sem nevezhető dublini rendszert sem kívánja egyelőre megreformálni, csak a későbbiekben – addig azonban jóval hatékonyabb visszatoloncolásokat ígér, és a menekültek kontra „gazdasági migránsok” akkurátus megkülönböztetését.
Ha közelebbről megnézzük, a fenti két kategória szétválasztása korántsem olyan könnyű és egyértelmű, ezért olykor kifejezetten mesterséges és önkényes, ahogy a visszatoloncolások számának növelése – ezt is már Sarkozy óta tudjuk – ugyan jól mutat a politikusi szónoklatokban, de a valóságban kifejezetten drága és körülményes, gyakran lehetetlen, vagy csak jog- és törvénysértés révén valósítható meg. De ez még a jövő zenéje, térjünk vissza arra, amiről a kormány tudomást sem kívánt venni: az elmúlt hónapokban újra elhatalmasodó, bár csak bizonyos gócpontokban jelentkező krízishelyzetekre.
Ahogy korábban írtuk, júniusban az ombudsman mellett számos kezdeményezés – nyílt levelek, petíciók – próbálták meggyőzni a köztársasági elnököt és a kormányt, hogy nem maradhat tétlen a Calais-ban kialakult helyzetben. A kikötőváros közelében létrejött, több ezer migránsnak otthont adó tábor, a „Dzsungel” tavaly őszi lerombolása után néhány hónappal ugyanis újra feltűntek az Angliába vágyó külföldiek a térségben.
Nyár elején a becslések szerint 5-600 ember bolyonghatott a környéken, akiket a helyi önkormányzat és a prefektúra drasztikus eszközökkel próbált rávenni a távozásra. A rendőrök már év elejétől szisztematikusan akadályozták vagy tiltották az étel- és italosztást, ahogy azt is, hogy a migránsok tisztálkodhassanak. A segítő civil szervezek tagjainak többé-kevésbé módszeres zaklatása mellett a rend erői rendszeresen elkobozták vagy könnygázzal szórták be a külföldiek holmiját, matracait, hasonló módszerrel ihatatlanná tették vizüket, ételüket, nem hagyták őket aludni sem.
A hónapokon át érkező, hasonló tartalmú beszámolókra a Human Rights Watch július 27-én közzé tett jelentése tette fel a pontot: a jogvédő szervezet leszögezi, hogy a rendőrök erőszakos fellépése jogellenes, amennyiben indokolatlan erőszakot használnak olyan helyzetekben, amelyekben a migránsok egyáltalán nem jelentenek veszélyt. Több ízben dokumentálták például, hogy alvó embereket, köztük kiskorúakat permeteznek le paprika spray-vel, vagy használhatatlanná teszik cipőiket, ruhájukat, sátraikat… A megalázó és embertelen viselkedés azokkal szemben, akik nem mellesleg több esetben potenciális menedékkérők, a rendőri hivatás etikájának megcsúfolása.
Akárcsak korábban, a prefektúra tagadta, hogy a rendőrök jogtalan erőszakot használnának – annak ellenére, hogy a lille-i törvényszék már márciusban felszólította Calais városát, hagyjon fel azzal, hogy akadályozza az alapvető szükségletek kielégítését. Június közepén 11 civil szervezet újfent panaszt tettek a francia állam ellen, humanitárius kötelezettségei megtagadása miatt.
A kereset elsődleges célja az volt, hogy az emberek tusolhassanak és átvehessék az enni-, innivalót; továbbá arra is kötelezte volna a hatóságokat, hogy hozzanak létre egy befogadó központot. Ez utóbbit a bíróság megtagadta, viszont 10 napot adott az államnak, hogy biztosítsa az olyan alapvető jogok, mint a táplálkozáshoz, tisztálkodáshoz való hozzáférés lehetőségeit, illetve arra is felszólította, hogy működjön együtt a civil szervezetekkel.
A döntés nyilvánosságra kerülésének estéjén Calais polgármestere már jelezte, hogy fellebbez, és a város területén, az „önkormányzat egyhangú támogatásával” megtagadja annak végrehajtását. Hasonlóan járt el a kormány is – azonban az Államtanács mindkét fellebbezést elutasította hétfői ítéletével, amely újra leszögezi, hogy a táplálkozás, tisztálkodás, pihenés hiányában súlyos testi és lelki veszélyeknek kitett emberekkel megengedhetetlen így bánni.
Calais városának jobboldali vezetése közölte, hogy nem kívánja betartani az igazságszolgáltatás jogerős előírásait, a kormány viszont hétfői bejelentései alapján a jogkövető magatartást választotta. Az önkormányzat azzal magyarázza fenntartásait, hogy a közvécék, mosdók, kutak létesítése nyomán táborok jönnének létre, ezt pedig minden áron el akarja kerülni – ha az állam hasonló dolgokat létesítene, azt legfeljebb a területek kisajátítása révén oldhatja meg.
Szerdán a helyi prefektúra közölte, hogy napokon belül mobil kutakat és mosdókat létesítenek fel a térségben, de nem Calais központjában, és a civil szervezetekkel együttműködve próbálják kialakítani a migránsokat támogató létesítményeket. A prefektus a hétfőn bejelentett befogadó központokkal kapcsolatban is informált, ezek egy új típusú létesítményként – egy apátság és egy alsó kategóriás szálloda épületének felhasználásával – a menedékkérelem adminisztratív eljárását is gyorsítanák, helyben megindítva a procedúrát.
Ahogy a fentiekből talán kitűnik, az M1 kommentárja kissé pontatlan. Nem arról van szó, hogy „Párizs beadta volna a derekát”, hanem inkább arról, hogy hosszú hónapokon át tartó tétlenség után, a civilek nyomására és a legmagasabb közigazgatási jogi fórum döntése nyomán a kormány kénytelen cselekedni.
Ha e döntések nem is oldják meg a Calais-ban jelentkező gondokat – amelyek elsősorban abból erednek, hogy Nagy-Britannia Párizsra testálta határának őrzését –, de áttörést hozhatnak az utóbbi hónapokban teljesen elfajult konfliktus kezelésében. Ebből az sem következik, hogy Párizs bevándorlási és menekültpolitikája, Macron idevágó nyilatkozati ellenére, radikálisan változna. Mint láttuk, a kormányprogram nagyrészt a szocialisták nyomdokaiban halad, enyhítve az elégtelen intézményrendszer feszültségén, de radikális változás nélkül, a régi módszereket követve, a probléma mélyebb gyökereit nem érintve.
A kormány előtt álló következő sürgős kihívás Párizs helyzete, ahol szintén több száz, hamarosan feltehetően újra több ezer ember utcai jelenléte utalhat a befogadó struktúrák elégtelenségére. Kérdés, hogy Macron múlt heti ígérete, mely szerint év végén már nem akar „férfikat és nőket látni az utcákon vagy az erdőkben”, a fővárosra is érvényes-e.
Az ügyészség letöltendő börtönnel büntetné a képen látható Cédric Herrou-t, aki az utóbbi években több ezer migránsnak, köztük sok gyereknek nyújtott menedéket és segítséget társaival a Roya völgyében. Pierre Terdjman fotója a New York Timestavalyi portréjában jelent meg.
Ahogy egyelőre az sem világos, hogyan kezelhető az olasz határ közelében a helyzet, ahol egy fordított Calais jött létre: a francia rendőrség toloncolja vissza a határról a külföldieket, akik pedig mindenáron elhagynák Olaszországot. Az olaszok ismételt felszólításai ellenére sem kíván e terhekből átvállalni Franciaország, az elnök pénzzel és a líbiaiak segítségével rendezné a problémát – és ebben az esetben egyelőre nem valószínű, hogy az Államtanácshoz mérhető ellensúly rábírhatná a végrehajtó hatalmat stratégiájának megváltoztatására.
Ha a retorika helyett a tetteket vizsgáljuk, úgy tűnik, hogy a migrációs feszültségek és a belőlük eredő politikai problémák megoldása, legalábbis egyelőre, nem tartoznak Emmanuel Macron prioritásai közé.
Dobsi Viktória
Címlapkép: Év elején több tüntetést is rendeztek Calais egyik főterén, miután a rendőrség megakadályozta, hogy a migránsok használják a Secours Catholique szervezet mosdóit, és az önkormányzat rendeletben tiltotta meg a közvécék használatát. Ha magánterületen tilos, akkor tusoljunk a köztereken! jeligével elsősorban aktivisták tisztálkodtak demonstratív jelleggel március 4-én is, amikor a fotó készült. Forrás.
Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
