Egyéb

Trump fia lelkesen elfogadta a Kreml segítségét apja kampányához, és maga tette közzé az ezt bizonyító emaileket

 

Donald Trump fia saját maga tette közzé azokat az emaileket, amelyek bizonyítják: tudott arról, hogy az orosz kormány segíteni próbálta apja kampányát. Ám amikor ezt  megtudta, nem az FBI-t hívta, hanem lelkesen elfogadta a segítséget és azonnal találkozott is az oroszok emberével. Ez lehet az a “füstölgő puskacső”, azaz konkrét bizonyíték, amely megrengeti a Fehér Házat. Hiszen eddig hiába volt meglehetősen furcsa Trump és az oroszok kapcsolata (Putyin-rajongása és az orosz kapcsolataikat titkoló emberei), eddig könnyen lehetett mindezt kitalációnak minősíteni. Ma már nem.

Az elnökválasztási kampány közepén, tavaly június 3-án emailt kapott apja egyik támogatójától és üzleti partnerétől Donald Trump Jr., az azóta amerikai elnökké választott Donald Trump fia. Rob Goldstone akkor tűnt fel először az ingatlanmágnás körül, amikor Oroszország felé próbált terjeszkedni, és most azt ígérte: az orosz kormánytól származó információi vannak Hillary Clintonról, amelyekkel árthatnak a kampányának, mert azt bizonyítják, hogy a demokrata jelölt orosz forrásokból támogatják. 

Az információ, mint írta, annyira kényes, hogy inkább nem küldené el emailben az idősebb Trump titkárnőjének, akin keresztül egyébként kommunikálni szoktak. A javaslat az volt: ifjabb Trump találkozzon egy hamarosan az Egyesült Államokba érkező ‘orosz kormányzati ügyvéddel’, aki majd átadja neki az információkat. Goldstone még hozzáteszi: mindez azon orosz kormányzati erőfeszítések része, amelyek célja, hogy elősegíŧse Trump győzelmét.

Trump Jr. erre azt válaszolta: ‘Imádom!’ és közölte, nyitott a találkára, amelyre meghívta Paul Manafort kampányfőnököt és sógorát, Jared Kushnert is. Néhány napnyi szervezés, emailezés és egy orosz popsztárral folytatott telefonhívás után, június 7-én délután küldte el azt az emailt az ifjabb Trump, amelyben megerősíti, hogy hajlandó találkozni az első email szerinti „orosz kormányzati ügyvéddel.”

Alig néhány órával később Donald Trump kiállt egy színpadra győzelmi beszédet mondani, miután újabb öt államban nyerte meg az előválasztásokat, így egyre biztosabban menetelt az elnökjelöltség felé. A beszédében pedig azt ígérte: a következő hét elején nagyszabású beszédet mond majd Hillary Clinton ügyeiről, amelyben lerántja a leplet a másik jelölt korruptságáról és külföldi országokkal, például Kínával és Oroszországgal folytatott viselt dolgairól.

Két nappal később, 2016 június 9-én délután négykor meg is érkezett a Trump-torony 25. emeletére Natalia Veszelnitszkaja egy tolmáccsal. Azaz a beszélgetés pontosan egy emelettel a későbbi elnök irodája alatt zajlott. Az még nem világos, itt mi történt, ám egy biztos: Donald Trump soha nem mondta el a beígért beszédet. Pedig a Clinton-kampány nagyon ideges volt egész nap, külön stáb várta a beszédet és készült arra, hogy azonnal reagáljon.

Trump Jr. maga tette közzé a bizonyítékokat

Ezek a részletek a The New York Times cikkeiből derültek ki – az amerikai lap napok óta rendszeresen publikálja a találkozó részleteit, újabb és újabb adalékokkal, ami arra is tökéletes, hogy megmutassa, a Fehér Ház mennyire kezd belezavarodni a hazugságokba. Trump Jr. volt, hogy azt mondta, rövid rutinlátogatás volt csak a találka Veszelnitszkajával, majd azt, hogy arról a programról beszéltek csak, amelynek keretében amerikaiak fogadnak örökbe orosz gyerekeket – mivel ezt a Kreml leállította a korrupt oroszokat büntető amerikai Magnitszkij-törvényre válaszul.

Volt egy olyan verzió is, mely szerint a találkozó előtt még csak tárgyalópartnere nevét sem tudta. Amikor kiderült a Hillary-szál, azzal álltak elő: Veszelnitszkaja össze-vissza beszélt, konkrétumot nem tudott mondani és zavart ember benyomását keltette. Ám amikor a Timesnak már a kezében voltak az emailek is, ifjabb Trump gyorsan kitette Twitterre a Goldstone-nal folytatott teljes levelezését.

Majd ugyanilyen gyorsan fogadott egy jó ügyvédet, aki büntetőügyekre szakosodott.

Erre feltehetően szüksége is lesz. A Trump-elnökség történetében már számtalanszor kijelentette a média, hogy most valódi fordulópont történt, és mindennek vége, és ez nem következett be. Trump eddig mindent túlélt, ám könnyen lehet, hogy ez a hír valóban új korszakor nyit.

Hiszen mi is történt? Az amerikai elnök fia saját kezűleg publikált olyan dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy apja kampányfőnökével és sógorával együtt tudomása volt arról, hogy az orosz kormány aktívan próbálja segíteni Donald Trump kampányát. Emlékezzünk:  a Trump-csapat hónapokig még azt is tagadta, hogy ez egyáltalán megtörtént volna. Sőt, Trump Jr. még arról is nyilatkozott egyszer egy tévéműsorban, hogy az oroszok épp Clintont segíŧik.

Ám most kiderült, hogy mindeközben Kreml-forrásból származó kompromittáló anyagot ajánlottak neki apja ellenfeléről, azt örömmel elfogadta és egy héten belül lelkesen találkozott azok feltételezett forrásával. Arról, hogy pontosan mi hangzott el a találkozón, illetve hogy annak lett-e bármilyen eredménye, még semmit sem tudunk.

Orosz popsztárral egyeztetett Don Jr.

 

 

 

A történetben orosz oldalról nagyon érdekes figurák tűnnek fel. Natalia Veszelnitszkaja ismert orosz ügyvéd az Egyesült Államokban, mivel ő az, aki a Magnitszkij-törvény visszavonásáért harcol, kormánykapcsolatai egyértelműek.

Goldstone emailje pedig, amelyet ifjabb Trumpnak küldött, azt említi: a popsztár Emin Agalarov bízta meg azzal, hogy lépjen vele kapcsolatba, aki az apjától akar üzenetet átadni. Az Oroszországban csak egyszerűen “Emin” művésznéven futó sztárnak van egy videoklipje, amely Donald Trump valóságshowját dolgozza fel, és maga Trump is megjelenik benne. A NYT cikkéből kiderül: Trump Jr. fel is hívta Emint egyeztetni az emailváltás után, ám húsz percet várnia kellett, mert az énekes még épp koncertezett.

Emin pedig annak az Aras Agalarov orosz ingatlanmágnásgnak a fia, akit az “orosz Trumpként” is szoktak emlegetni. Agalarov és Trump üzleti kapcsolatba is kerültek egymással, amikor az amerikai üzletember 2013-ban a Miss Universe döntőt Moszkvában rendezte meg. Szoros kormányzati kapcsolatok nélkül persze nem lehetne valaki sikeres ingatlanfejlesztő Moszkvában.

Az FBI-t kellett volna hívni

A Fehér Ház és Trump támogatói próbálják elkenni a történetet és azt sugallani, hogy ez mindennapos egy kampányban. Hiszen külföldiekkel lehet találkozni, és az is normális, hogy az ellenfélről minden olyan infót próbálnak összegyűjteni, amely hasznára válhat egy negatív kampánynak.

Ám ez ennél sokkal komolyabb. Külföldi állampolgártól vagy szervezettől kampánytámogatást – anyagi vagy más jellegűt – az amerikai törvények szerint tilos elfogadni. Ám arról, hogy az oroszok ajánlata, hogy segítenek besározni Clintont vajon ilyen támogatásnak minősül-e, egyelőre megoszlik a szakértők véleménye.

Amerikai politikusok és szakértők szerint a helyes reakció a fent idézett emailre az lett volna, ha ifjabb Trump azonnal felhívja a szövetségi nyomozókat, az FBI-t és bejelentést tesz. A The New Yorker kérdésére John McCain 2008-as elnökválasztási kampányának vezetője azt válaszolta: ha ilyen emailt kap, vagy figyelembe sem veszi, vagy hívja az FBI-t.

“Kampányban, ha külföldi ország segítséget ajánl, ‘nem’ a válasz” mondta Lindsay Graham republikánus szenátor, aki egyébként gyakran kritizálja az elnököt. A szenátusban és a képviselőházban felállított, az ‘orosz szálat’ vizsgáló bizottságok pedig mindent szeretnének tudni a találkozóról és meg akarják hallgatni ifjabb Trumpot is.

„A leghülyébb bűncselekmény”

“Ez az amerikai politika történetében elkövetett leghülyébb és legnagyobb bűntett. Még csak a közelébe se ér semmi” írta a Twitteren Jared Yates Sexton újságíró, aki szintén dolgozott ugyanezen a témán a The New York Times-szal párhuzamosan.

Elhíresült Twitter-üzeneteiben azon lepődik meg leginkább, hogy ifjabb Trump megpróbálva megelőzni a NYT cikkét maga publikálta az emaileket. Utóbbit egyébként az amerikai sajtó sem érti, hiszen maga publikált saját maga ellen bizonyítékokat, amiben nehéz jogi logikát vagy stratégiát találni. Az amerikai késő esti politikai műsorok sem tudtak napirendre térni afölött, hogy ifjabb Trump saját maga szolgáltatott bizonyítékokat maga ellen. Hiszen azt simán letagadhatta volna, az emaileket, ha azok nem publikusak és csak a NYT cikke említi őket. 

Sexton elmondta: az aggasztja leginkább, hogy sokan ránéznek az emailekre, és megrántják a vállukat, mondván, összejátszottak az oroszokkal Trumpék, na és? Mindenki ezt csinálja! “Ez igazából azt bizonyítja amit már eddig is tudtunk: hogy megváltozott valóságban élünk.”

Kőműves Anita

Megosztás