3 sorsdöntő évünk van rá, hogy megfékezzük a klímaváltozást

 

2020-ig életbevágóan fontos változásokat kell bevezetnünk, ha szeretnénk megfékezni az éghajlat visszafordíthatatlannak ígérkező átalakulását – hívták fel a figyelmet június végén szakértők, politikai és gazdasági vezetők a Nature magazinban. A párizsi klímaegyezmény nyomában létrejött eredmények nem elegendőek, „gyorsabban, nagyobb léptékkel és együtt” kell cselekednünk, annak érdekében, hogy a kulcsfontosságú szektorokban fordítsunk az eddigi trendeken. És erre csak néhány évünk van.

Nemcsak Donald Trump felelőtlen és a bolygó egész lakosságot veszélyeztető döntése fenyegeti a párizsi klímaegyezményben kijelölt „vörös vonal”, a 2C°-os átlaghőmérséklet emelkedés átlépését. Már az egyezmény elfogadásakor többen jelezték, hogy a nem kényszerítő erejű és nem részletezett vállalások nem lesznek elegendőek sem az iparosodás előtti időszakhoz képest 1,5C° emelkedés, sem a szövegben szereplő „jóval a 2C° alatt” maradás biztosításához.

A közelmúltban pedig számos olyan adat és kutatás született, amely arra utal, hogy egyes folyamatok sokkal gyorsabban mennek végbe, mint gondoltuk, az eddigi fokozatosság helyett olykor előre nem látott láncreakciókat provokálva egy összetett rendszeren belül.

A tribün aláírói közül a legismertebb feltehetően Christiana Figueres, az ENSZ volt klímavédelmi vezetője, az Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) végrehajtó titkára, aki a párizsi egyezmény tető alá hozásában vállalt kiemelkedő szerepet. De szerepel köztük  Hans Joachim Schellnhuber, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) szakértője is, utólag pedig több tucat kutató, gazdasági és politikai vezető csatlakozott hozzájuk.

A szerzők felhívják a figyelmet az elmúlt évek pozitív fejleményeire is: a technológiai fejlődésre, a kibocsátás növekedésének megállítására, a megújulók árának csökkenésére, a szénerőművek visszaszorulására pl. Kínában és Indiában; vagy arra a tényre, hogy Trump döntése ellenére számos politikai és gazdasági szereplő továbbra is elkötelezett a klímavédelem érdekében az USA-ban és a világon is.

A kibocsátás stagnálása most először növekedő gazdaságokban történik, az újonnan telepített energiakapacitás nagy része megújulókra épít, és egyes jelek szerint a befektetők körében is megjelenik a „klímaaggodalom”.

Az ExxonMobil olaj- és gázcég fontos részvényesei, a BlackRock és a Vanguard alapkezelők például május végén arra szólították fel a vállalat menedzsmentjét, hogy az üzleti terveket a maximum 2C°-os forgatókönyvre alapozza. Nemrég a norvég állami befektetési alap is bejelentette, hogy azoknak a bankoknak, amelyekbe befektet, nyilvánosságra kell hozniuk, hogy a hiteleik milyen következményekkel jártak a gázkibocsátásra.

Persze továbbra is vannak az ellenkező irányba ható tendenciák, így pl. június 8-án az amerikai képviselőház elfogadta a Financial CHOICE Act-et, amely a gyakorlatban ellehetetlenítheti az ExxonMobil esetében megtörtént nyomásgyakorlást.

De a legfőbb érv a megújulók vagy a klímaváltozás ellenében hozott bizonyos lépések mellett, hogy egyre versenyképesebbek, és egyre inkább megtérülnek, ezt pedig nehéz lesz a politikai akaratnak felülírnia. Mielőtt nagyon úrrá lenne rajtunk az optimizmus: mindez már nem elegendő.

 

 

Ugyanis az eddiginél gyorsabb és mélyebb változásokra van szükség. Ahogy Johan Rockström, a Stockholm Resilience Centre igazgatója fogalmaz:

„Az elmúlt 100 évben egy elképesztően ellenálló bolygó áldásait élvezhettük, amely képes volt elnyelni a klímával való visszaélésünk hatásait. De elértük ennek a korszaknak a határát, és azonnal módosítanunk kell a kibocsátások görbéjén, hogy elkerüljük a modern világunk számára kezelhetetlen következményeket.”

 

A szerzők pontokba is szedték a legfontosabb területeken elérendő célkitűzéseket 2020-ig – ezek megvalósulása a következő 3 évben elérhetővé teszi szerintük az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését. A célokat több szakértői műhellyel is egyeztették:

1. Energia: Felemelni a megújuló energiák arányát 30%-ra a világ áramtermelésében (ez 2015-ben 23,7% volt), nem engedélyezni 2020 után a szénerőművek létesítését, és bezárni a már létezőket.
2. Infrastruktúra: Dekarbonizálni az épületeket és a különféle infrastruktúrákat 2050-re. Ez többek között azt jelenti, hogy a városok elérik, hogy évente épületeik legalább újabb 3%-a megközelítse a zéró kibocsátást.
3. Közlekedés: Legalább 15%-ra emelni az elektromos autók arányát az eladott új autók között (jelenleg ez 1% körül jár); megduplázni a városok közösségi közlekedési infrastruktúráját; a teherautók üzemanyag hatékonyságát 20%-ra emelni; és szintén 20%-kal csökkenteni a repülők gázkibocsátását kilométerenként.
4. Földhasználat: Lassítani az erdőirtást és elköteleződni az újraerdősítés mellett. Jelenleg az üvegházhatású gáz éves kibocsátásának 12%-ért felelős az erdőirtás és az érintett területek használatának megváltozása. Nemcsak a kibocsátás csökkenthető nullára, de az erdősítés ráadásul el is nyelheti az atmoszférában található szén-dioxid egy részét, akárcsak a fenntartható mezőgazdasági modellek felé való elmozdulás – ezek a folyamatok ráadásul sok más pozitív fejleménnyel járnának, pl. a vízkészleteket illetően.
5. Ipar: Növelni az energetikai hatékonyságot és felére csökkenteni az ipar kibocsátását 2050 előtt. A vas- és acélipar, cementgyártás, vegyipar, olaj-, gázipar stb. a világ üvegházhatású gázkibocsátásának több mint ötödéért felel, elektromos áram- és fűtés igényüket nem is számolva.
6. A pénzügyi világnak is erőfeszítéseket kell hoznia, át kell gondolnia a befektetések logikáját. Évente ezer milliárd dollárt kellene mozgósítania a klímavédelem érdekében. A kormányoknak, magánbankoknak és olyan intézményes befektetőknek, mint a Világbank sokkal több zöld kötvényt kellene forgalomba hozniuk.

Hiba lenne tagadni, hogy a szükséges változások erős érdekérvényesítési képességgel rendelkező gazdasági és politikai csoportok céljaival mehetnek szembe. A Nature cikkét például a múlt heti G20 csúcstalálkozója elé időzítették, amely nem hozott átütő változással kecsegtető döntéseket e téren.

De a felhívás mindenkit érint: a lakosság, a civil társadalom és az alsóbb szintű politikai döntéshozók és gazdasági szereplők is felelősek a kérdésben, és a változás előremozdítói lehetnek.

 

 

Ahogy a szöveg aláhúzza, fontos, hogy a döntéseket a transzparens, cenzúramentes tudományos szakértelem alapozza meg. A kutatóknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a vulgarizálásra, a már rendelkezésre álló tudás átadására és népszerűsítésére.

Alapvető az is, hogy a politikai vezetőknek ki kell állniuk a klímavédelem fontossága mellett, minden döntéshozói szinten – Figueres asszony egyébként jelenleg a klímavédelem iránt elkötelezett városok világszövetségének alelnöke.

E szervezet elődjéhez több magyar önkormányzat, így Budapest és több kerülete külön is csatlakozott, bár a honlapon csak ennek tényét dokumentálták, a vállalások, célok, teljesítés egyelőre (?) nem szerepelnek, ellentétben például Párizzsal.

Ahogy pl. Budapest honlapján sem találunk olyan egyértelmű, követhető és számon kérhető célokat, amelyek révén a lakosság is érzékelhetné a tétek fontosságát. Pedig egyes modellek szerint a magyar főváros lehet az egyik legnagyobb kárvallottja a várható hőmérséklet-emelkedésnek, a világ feltehetően leggyorsabban melegedő városainak sorában a tizedik helyet foglalja el.

 

A szerzők szerint a már létező megoldások gyors terjesztésére is szükség van, végezetül pedig optimizmusra. Hiba lenne feladni, mielőtt egyáltalán hozzáláttunk volna a küzdelemhez. A jó példák, sikerek tanulságainak terjesztése azért is fontos, mert ez az ambíciók és a motiváció megerősítéséhez vezethet: a lehetetlen vagy a lehetséges nem szimpla tény, hanem hozzáállás kérdése is.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Nik Spencer/Nature.

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!