Bezárás
Egyéb

Rendőrpride: először vonultak fel a spanyol rendvédelmi erők képviselői a madridi Büszkeség menetében

Körülbelül harminc rendőr és csendőr vonult fel múlt szombaton a januárban alakult LGTBIpol transzparense mögött a madridi World Pride-on. A spanyolországi rendvédelmi szervek amúgy is sokszínű alakulatokból álló rengetegében ez az első országos LMBTI-szervezet. Az alapítók – Iván, Elena, Rufino és Begoña – nemcsak a rendőrségen belüli diszkrimináció ellen szeretnének küzdeni, hanem az is céljuk, hogy javítsák annak az intézménynek az imázsát a szexuális kisebbségekhez tartozók körében, amely alig néhány évtizede még üldözte őket.

Rossz tapasztalatai nem voltak, de segítséget sem kapott senkitől

Az egyesület alapításának ötlete onnan jött, hogy rendszeresen kaptak szakmai kérdéseket meleg ismerőseiktől, akik bizonytalanok voltak benne, hogyan forduljanak a rendőrséghez, és jelentsenek fel például egy bántalmazó partnert. Amikor pedig híre ment a szerveződésnek, maguk is meglepődtek, mennyi támogató üzenetet kapnak a kollégáktól, ahogy megsokasodtak a munkahelyi diszkriminációkról szóló jelzések is.

Sokan azonban az anonimitás ellenére is félnek belépni az egyesületbe, ahogy sokan munkahelyi retorzióktól tartva ma sem merik felvállalni szexuális identitásukat. A legnehezebb helyzetben talán a katonai fennhatóság alatt álló, és továbbra is nagyon konzervatív csendőrség (guardia civil) tagjai vannak. Fernando Ramón, egy 800 fős település csendőre azért kapcsolódott be az egyesület munkájába, mert fia transz – azt állítja, rossz tapasztalatai nem voltak ugyan, de segítséget sem kapott senkitől. Ma iskolákba jár a diákokkal beszélgetni e témákról, és több olyan munkatársa is van, aki „kettős életet” kénytelen élni. „A sokféleség nem éppen a mindennapi kenyerünk” – mondja.

Az újdonsült szervezet céljai közt szerepelnek képzések például a motozással, őrizetbevétellel kapcsolatban, a zaklatás megelőzését célzó lépések; a kollektívát érintő törvények korrekciója, így a párkapcsolati erőszakra és a gyűlölet bűncselekményekre vonatkozóan; vagy a rendőrségen tapasztalt diszkrimináció visszaszorítása.

Ha leszbikusok, ide be nem teszik többet a lábukat!

„Néha hallasz olyat az őrsön, hogy „Már hogyne vernék meg, látod, hogy néz ki!” – ami megengedhetetlen, és már az a tény is, hogy mi létezünk, belefojtja a kollégákba a szót” – állította Iván az El Confidencial portálnak júniusban. Megalakulásuk óta csak Madridban 99 gyűlölet bűncselekményt jelentettek, tavaly egész évben ez a szám 240 volt.

Úgy gondolják, a rendőrségnek konzekvens módon kellene fellépnie e súlyos társadalmi problémával szemben, miközben ma nincs egyértelmű stratégiája, fontos lenne a prevenció, például a legérintettebb negyedek, a Chueca, a Templo de Debod vagy az España tér környékének megerősített felügyelete.

Az egyesület tagjai szerint – bár a félelem ma is általános, sőt, olykor maguk is attól tartottak, hogy az előbújás azt jelentheti, vége a karrierjüknek – a szexuális preferenciáikat felvállalók jellemzően pozitív reakciókra találnak. Többségük csak néhány kellemetlen megjegyzést könyvel el negatív tapasztalatként: „Hallottam, amikor az egyik főnök azt mondta, hogy túl sok nő van az irodában, és legközelebb férfiakat kell felvenni, de „igaziakat”.

Van, aki inkább nem szól, mert nem akar konfliktust, mások szerint fontos az ilyen mikrodiszkriminációk ellen is fellépni:

Egy nap egyszerre hiányzott két női kolléga, és az egyik felettes megjegyezte: „Micsoda véletlen, csak nem együtt járnak? Ha leszbikusok, ide be nem teszik még egyszer a lábukat!” Az ilyen esetekben én azt szoktam mondani, hogy vigyázzanak, mert ez gyűlölet bűncselekménynek is minősülhet. És a válasz mindig ugyanaz: Ugyan, nekem van egy csomó meleg barátom!”

De mindenki elismeri, hogy volt már olyan alkalom, amikor inkább hallgatott, és azt is, hogy a legkeményebb megpróbáltatás ebből a szempontból a rendőrakadémia, „ahol mindenki azt gondolja, ha kiderül, hogy meleg vagy, kirúgnak”. És maga a testület felvételi vizsgája, a netes fórumok egyik visszatérő témája, ahol senkinek nem tanácsolnák, hogy mindenképpen vállalja fel valódi párkapcsolatát.

Az egyes kollégáknál megnyilvánuló homofóbia szorosan összefügg a rendvédelmi testületekre jellemző macsó, szexista légkörrel, amelyben a legbátrabb és legerősebb persze csak egy heteró férfi lehet. De az előítéletek nemcsak a közegen belül működnek, hanem kifelé is – bár ez a könnyebb falat: mindegyikük nagyon unja például az egyenruhás vicceket, pedig a munka végeztével csak megszabadulni szeretnének tőle…

A felvonulók egyik álma, hogy a rendvédelmi erők a biztosításon kívül az intézményes, protokolláris tiszteletet is megadják a Büszkeség menetének, például a lovas rendőrökkel: „mint Húsvétkor, vagy ha Obama, vagy a király jön… Talán majd jövőre”.

Azt hittük, csak mi vagyunk melegek az egész testületben

A szomszédos Franciaországban Madridhoz képest 8 éves késéssel, 2013-ban terjesztették ki a házasság intézményét a homoszexuális párokra, és a közvélemény többsége ugyan támogatja a szexuális kisebbségek jogegyenlőségét, de kisebb arányban, mint a spanyolok. A rendőrség és csendőrség kötelékében viszont már majd 16 éve megalakult az első LMBT-jogvédő szervezet, a Flag!.

Az idén 43 éves alapító, Mickaël Bucheron 18 éve dolgozik a rendőrségen, ma Párizsban nyomozó. Az egyesület alapítás ötlete azután jött, hogy párjával együtt egy kerekasztal beszélgetésen találkoztak a francia vasúttársaság és a párizsi „bkv” LMBT-egyesületeivel. Hazaérve felraktak egy hirdetést az egyik párkereső oldalra: „Meleg rendőrök vagyunk, és szeretnénk megalapítani a meleg rendőrök egyesületét.

Bár meg voltak róla győződve, hogy rajtuk kívül mindenki heteró a rendőrségen, egy sereg kolléga válaszolt nekik, az egyesület elindítása mégis számos akadályba ütközött, mert sokan egyáltalán nem álltak készen az „előbújásra”. Többen féltek a belső hírszerzéstől, hogy listázzák őket… De amikor 2001. szeptemberében zászlót bont a Flag!, alig bírják tartani a ritmust: „Nagy igény volt rá, hogy találkozzunk, hogy megosszuk a tapasztalatainkat, beszéljünk a közös nehézségeinkről.” Az első célkitűzés a zaklatott, diszkriminált kollégák támogatása.

A Flag! 2002-ben vonul fel először a párizsi „Gay Pride”-on, egy kölcsönzött, régi amerikai rendőrautóval – a Belügyminisztérium nem hajlandó kocsit adni nekik. A többi felvonuló elsőre azt hiszi, vicc az egyenruha, mert hihetetlennek tűnik, hogy valódi rendőrök legyenek. Amikor azonban beérkeznek a Bastille térre, óriási tapsvihar fogadja őket – az epizód máig libabőrös emlék Bucheron számára. A fogadtatás azonban nem volt mindig magától értetődő, nem egyszer volt részük füttyszóban, sőt, egy alkalommal nem is vonulhattak fel Toulouse-ban – és a konszolidáció évei után a „melegházasság” engedélyezésekor újra megnőtt körülöttük a feszültség.

Szerencsétek van, más zsaruk már régen betörték volna a képeteket

Akárcsak a spanyol LGTBIpol, a Flag! is két célközönséggel dolgozik. Az egyik törekvés az LMBTQI emberek és a rendőrség viszonyának javítása: annak felderítése, hogy milyen módszerekkel lenne javítható a panaszok kezelése, milyen protokollok segítenék a jellegzetes jogsértések megállapítását, regisztrációját; és hogyan csökkenthető a rend őrei részéről elszenvedett diszkrimináció.

E téren számos eszközzel próbálkoztak az elmúlt másfél évtizedben: lobbiztak a minisztériumban, hogy az emlékeztessen a szervezeten belül a homofóbia elleni normaszövegek létezésére, előírásaira; az elnökválasztások alkalmával interpellálták a jelölteket. 2014-ben egy azóta oktatási anyagként is használt dokumentumban szedték össze a homofóbia és transzfóbia körébe sorolható jogsértéseket, hogy a feledékeny kollégák felfrissítsék ismereteiket; és néhány éve foglalkozásokat tartanak a rendőrképzésben, de a már végzettek körében is.

Ma is van azonban rengeteg tennivaló, ahogy a Têtu magazinnak nyilatkozó  Bucheron is megállapítja, néhány éve egy európai kutatás hívta fel rá a figyelmét, hogy a melegek és leszbikusok 80%-a ma sem tesz panaszt a rendőrségen, ha agresszió éri, a transzok esetében az arány 90% lenne. A Flag! jelenleg azért lobbizik, hogy Párizsban egy specializált csoport kezelje ezeket a panaszokat, ahol az érintettek képzett, problémáikra érzékeny szakembereket találnának.

De nem csak ez a statisztika árulkodik arról, hogy a rendőrség egyes tagjai valóban veszélyt jelentenek a szexuális kisebbségekre. A közösségi hálókon újra és újra feltűnnek olyan esetek, mint azé a két srácé, aki egy odavetett szó miatt igazoltatni kezdő, kifejezetten erőszakos rendőrök mindennek elmondanak, a vulgáris sértéseken kívül így nyugtatva a fiatal férfiakat: „ha a külvárosban lennénk, másképp csinálnánk, és már halottak lennétek.” Aztán amikor kiderül, hogy a fiúk egyike a polgármesterhelyettes munkatársa, kissé változik a hangnem: „Szerencsétek van, hogy velünk van dolgotok. Más zsaruk már betörték volna a képeteket…”

Az egyesületi munka másik célterülete a munkahelyi jogegyenlőség, korábban például a bejelentett élettársi kapcsolatban élő párokkal azonos elbánásért dolgoztak a vezetőség és a minisztérium felé. A Flag! egyik alapító szervezete volt 2004-ben az European Gay Police Associationnek, amelyben jelenleg 15 európai ország érdekvédőit fogja össze – térségünkből csupán a szerbek képviseltetik magukat.

A nemzetközi szintű tapasztalatcsere fontosságát – különös tekintettel a kisebbségek érdekvédelme terén már nagyobb múlttal rendelkező testületekre – az LGTBIpol is kiemeli, de talán érdemes emlékeztetni arra is, hogy az állami erőszakszervezetek mellett több más fontos szereplője akad a jogegyenlőségért folytatott küzdelemnek.

Nagyon sok mindent elértünk, és még rengeteg dolog van hátra

A spanyol és a francia parlamentben is új törvények készülnek ennek érdekében. Madridban az LMBTQI kollektívák kezdeményezésére létrejött szöveget tárgyalja a törvényhozás, amelyet a kormányzó konzervatív Néppárton (PP) és a baszk jobboldalon (PNV) kívül minden párt támogat. Diszkrimináció ellenes rendelkezései között például betiltaná azokat a terápiákat, amelyek az emberek „heteróvá alakítását” ígérik.

Párizsban pedig feltehetően a leszbikus párok és az egyedülálló nők számára is lehetségessé válik hamarosan a mesterséges megtermékenyítés, legalábbis ezt javasolta június 27-én  az Etikai Nemzeti Konzultációs Konzultatív Bizottság (CCNE), ami megnyithatja az utat egy új törvény előtt.

Az eldiario.es videójában szinte az összes parlamenti erő, így a konzervatívok is kiállnak az egyenlőség mellett – persze a mindennapokban az egyes pártok más és más súllyal, érzékenységgel foglalkoznak e témával  

De a törvényhozáson kívül a politikai hatalom és a civil társadalom más szereplőinek kiállása és munkája is szükséges: nem véletlen, hogy az idén a World Pride-nak is helyet adó Madrid városvezetése aktívan kivette a részét az idei Büszkeség kampányból. Ez a törekvés nemcsak a jelentős gazdasági haszonnal kecsegtető tömegrendezvények idején jellemző. A civil és politikai mozgalmak összefogásával elnyert önkormányzatok, így Barcelona esetében is látható erőfeszítések történnek, hogy a mindennapokban is érvényesüljenek a kisebbségek jogai és nőjön biztonságuk, a rasszizmus, a szexizmus vagy a homofóbia elleni küzdelem révén.

Bárkit szeretsz, Madrid szeret téged!

A spanyol főváros egyik idei videójában többek között Manuela Carmena polgármester asszony kéri Párizst, „adja kölcsön a szerelem városának címét” a World Pride idejére. Ezek a mégoly jelképes, mégoly könnyed gesztusok sem tűnnek feleslegesnek, ha tudjuk, hogy Európa olyan, toleránsnak hitt társadalmaiban, mint a francia vagy a spanyol, ma is sokan vannak, akik a retorzióktól, megvetéstől félve rejtegetni kénytelenek magánéletüknek olyan aspektusait, amelyeket a többség magától értetődő természetességgel vállal fel.

Mert a legtöbbünknek nem kell mérlegelnie, hogy a testvérének vagy a barátjának nevezi-e a partnerét, hogy átölelheti-e a metrón, hogy elviheti-e magával a munkahelyi évzáró buliba. Nem kell meséket vagy elkerülő formulákat gyártania az állásinterjún vagy igazoltatáskor. Ahhoz, hogy ez a természetesség mindannyiunk osztályrésze lehessen, még nagyon sok munka van hátra – és persze a súlyosabb diszkriminációról, agresszióról vagy a fiatalkori öngyilkosságokról még nem is beszéltünk.

Reményre adhat okot, hogy a rendőr érdekvédők szerint az „előbújás” jóval kevésbé kockázatos, mint amennyire az ember tarthat tőle. Bucheron például, akinek szintén nem ment könnyen a „coming out”, senkit nem erőltet, de mindenkit bátorít: szerinte a homofóbia részben feltételezett. A rendőrség intézménye valóban macsó, „férfias”, de a valóság sokkal komplexebb, mint a szexista, rasszista vagy homofób címkék.

És fordítva: ha valaki leszbikus, meleg, bi vagy transz, még nem kell lemondania ezekről a szakmákról. Ahogy Ivan, Elena, Rufino és Begoña, vagy épp a nemrég egy merényletben életét vesztő Xavier Jugelé aktivizmusa bizonyítja a Flag!-ben, és élettársának az egész világot bejáró gyászbeszéde: a rendvédelmi szerveknél igenis van helye a társadalmi sokféleségnek, és közös feladat, hogy ott is a normalitás része, „mindennapi kenyér” legyen.

Dobsi Viktória

Címlapkép forrása: Twitter.

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom