Bezárás
Egyéb

Míg Macron a menekültek befogadásáról beszél, Calais-ban sosem bántak ilyen kegyetlenül a migránsokkal

Június közepén a francia ombudsman eddig sosem tapasztalt, kivételesen súlyos jogsértésekre hívta fel a figyelmet Calais-ban, és a „száműzöttek” védelmére, alapjogainak tiszteletére szólította fel a francia hatóságokat. Válaszképpen Emmanuel Macron múlt héten elismételte, hogy a „legnagyobb emberséggel” kezelné a menekültproblémát. Belügyminisztere szerint viszont befogadó központ helyett több rendőr és nagyobb szigor kell a kikötővárosban, a segítő szervezeteknek pedig nagyjából azt üzente, inkább másban éljék ki magukat. A civilek aggódnak, a szélsőjobb örvendezik, és egyelőre rejtély, milyen menekültpolitikát kíván megvalósítani az új hatalom Franciaországban.

„Be kell fogadnunk a menekülteket” – jelentette ki sokadszor az újdonsült francia elnök, Emmanuel Macron június 23-án a brüsszeli EU-csúcs után, Angela Merkellel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Szerinte a francia és az európai hagyományok, illetve a tisztesség is ezt kívánja, bár fontos megkülönböztetni a „gazdasági migránsokat” a menekültektől, és még ennél is fontosabb, hogy az európaiaknak szolidárisaknak kell lenniük azokkal a szomszédokkal, akikhez nagy számban érkeznek a menekültek.

E célkitűzésekhez képest a „terepen” egyre nyilvánvalóbbak az akut válság jelei. A tavaly novemberben nyílt párizsi befogadóközpont túlterhelt, folyamatosan több százan táboroznak a környékén. Egy májusi evakuációt követően jelenleg újra 1200 főre becsülik az itt dolgozó civil szervezetek az utcán alvók számát, és újfent felszólították a kormányt, biztosítsa a nagyrészt eritreai, afgán és szudáni emberek elhelyezését. A főváros polgármestere további szálláshelyek és orientációs, átmeneti befogadó kialakítását kérte az egész országban a belügyminisztertől, a párizsi helyzet enyhítése érdekében.

Az olasz határ mentén folytatódik a lakossági ellenállás a visszatoloncolások miatt bujkáló migránsok védelmében, és tovább folynak a tárgyalások is: a környék jelképes figurája, Cédric Herrou mezőgazdász másodfokú perére június 19-én került sor, az ügyész 8 hónap börtönt kér a kertjében hetente akár száznál is több embert elszállásoló aktivistára, aki úgy véli, csupán a tétlen állam feladatát látja el.

Korábbi cikkünk:

Büntetendő-e a szolidaritás? Migránsokat segítő aktivistákat perel a francia állam

A brit partokkal szemben, Calais-ban, ahol tavaly ősszel dózerolták le a több ezer embernek menedéket adó „Dzsungel” néven ismert tábort, rég nem volt ilyen katasztrofális a helyzet. Január óta ugyanis kezdenek visszaszivárogni azok, akik Angliába szeretnének jutni, a part menti zónákban mintegy ezren lehetnek, Calais környékén 4-600-an; többségük eritreai vagy etiópiai, a második legnépesebb csoport az afgánoké. A helyi hatóságok tudni sem akarnak a jelenlétükről, sőt, az utóbbi hónapokban minden rendelkezésre álló eszközzel gátolták a civil szervezeteket abban, hogy segítséget nyújtsanak, ételt, italt osszanak, vagy tisztálkodási lehetőségeket biztosítsanak a rászorulóknak.

Korábbi cikkünk:

Könnygáz, vízágyú, gumibot – humanitárius evakuáció a calais-i Dzsungelben

Jacques Toubon ombudsman (Défenseur des droits) június 12-én látogatott el Calais-ba, és visszatérte után „kivételes és eddig nem tapasztalt mértékben súlyos” jogsértésekre hívta fel a figyelmet, felszólítva a francia hatóságokat, hogy hagyjanak fel azzal, ami a „száműzöttek létének tagadására” hasonlít. 5-600 főre teszi azoknak számát, akik Calais térségében tartózkodnak, köztük kiskorúak is, és „embertelen körülmények” közé kényszerülnek, ráadásul „üldözik őket”.  Toubon szerint a migránsoknak gyakorlatilag nincs módjuk aludni, folyadékot magukhoz venni, a nőket nemi erőszak fenyegeti, a segítő szervezetek munkáját pedig akadályozzák.

A szóban forgó szervezetek már hónapok óta figyelmeztetnek arra, hogy a „Dzsungel” lerombolása nyomán a térségbe visszaszállingózó külföldiek, köztük felnőtt kísérő nélküli gyerekek helyzete csak tovább romlott, és az utóbbi hónapokban a rendőrségi vegzálás miatt a segítésnyújtás egyre nehezebbé vált.

Június elsején az egyesületek levelet írtak Emmanuel Macronnak, hogy felkérjék, vessen véget „az embervadászatnak, az illegitim rendőri erőszaknak, a menekültek zaklatásának és az ételosztás akadályozásának”. A beszámolók szerint a rendőrök rendszeresen elkergetik pihenőhelyükről az embereket, gázzal fújják le a matracaikat vagy elkobozzák azokat, gumibottal verik őket, hogy „megértsék, nem látják őket szívesen a régióban”. A helyi prefektúrán viszont úgy vélik, a rendőrségi akciók jogtisztelőek, és nem érkezett panasz rendőri erőszak miatt – az NGO-k pedig azt állítják, az áldozatok, lévén nincs tartózkodási engedélyük, nem mernek feljelentést tenni; de az önkéntesek rendszeresen látnak véraláfutásos, égési sérüléseket.

A segítők szerint kb. egy hónapja őket is méltatlan nyomásgyakorlás éri: rendszeresen igazoltatják őket, önkényes bírságokat szabnak ki rájuk, és gátolják őket a segítségnyújtásban. Május 31-én például rohamrendőrök álltak fel a szokásos ételosztás alkalmával, és nem engedték, hogy a jelen lévő kb. 50 külföldi odaférjen az ételes kamionokhoz.

Bár 30 fokos meleg volt, egy üveg vizet sem oszthattak ki. A városi önkormányzat által még márciusban kiadott tiltó rendeleteket ugyan a bíróság semmisnek nyilvánította, azóta a rendőrség különféle trükköket vet be, ez alkalommal a rohamrendőrök szerint a forgalom akadályozása miatt vonultak ki. Az ebédosztás effektív betiltása, és a vacsora egy órára való csökkentése nyomán a déli étkezés azóta egy templomnál folyik, amelyet ugyan első nap bekerített a rendőrség, de a helyi pap vendégeinek nyilvánította a résztvevőket, azóta a rend őrei távolabbról felügyelnek.

Az elfajuló helyzet miatt több tucat közismert személyiség, értelmiségi, művészek, kutatók kérték nyílt levélben Macron fellépését, de még Daniel Cohn-Bendit, volt EP-képviselő is fontosnak érezte, hogy a Le Monde-ban hívja fel az elnököt egy ambiciózus menekült politika felvállalására.

A fenti intézkedések nagy része egyébként Calais konzervatív vezetésű önkormányzatának köszönhető, és céljuk, ahogy a prefektus ki is fejtette az AFP-nek, hogy megakadályozzák újabb állandó táborok kialakulását Calais környékén, és így „óvják a közbiztonságot, a helyiek és a migránsok számára egyaránt”. Az ételosztások korlátozása is azt szolgálja, hogy ne alakuljanak ki „fixációs pontok”.

Ennek a törekvésnek némileg ellentmond, hogy május végén újrakezdődött a korábban, a calais-i tábor tavaly őszi lerombolásáig mindennapos „barikádépítés”: a lassító útakadályok célja, hogy az Angliába való jutással próbálkozók fel tudjanak kapaszkodni a fékezni vagy megállni készülő kamionokra. Korábban a kikötő bejáratánál épültek, de mivel ott különleges biztonsági intézkedéseket vezettek be, most az autópályán próbálkoznak ugyanezzel. Június 22-e éjszakáján egy lengyel sofőr beleszaladt 3 várakozó kamionba egy ilyen útakadálynál, és felgyulladt járművében életét vesztette. A közelben 9 rejtőzködő migránsra találtak a rendőrök, 7 kiskorúra és 2 felnőttre; közülük 2 afgán férfi és 2 eritreai fiú ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indult eljárás.

Bár a menekülteket és migránsokat segítő szervezetek némileg aggódtak Emmanuel Macron programjának homályos pontjai és kifejtetlensége miatt, a befogadás, az európai szolidaritás mellett elköteleződő nyilatkozatai pozitív várakozásokat keltettek. Különösen azután, hogy a most leköszönt szocialista kormány egykori vezetője, Manuel Valls épp ellenkezőleg, a migráció visszaszorítása mellett foglalt állást, a menekültválság uniós vitájában Angela Merkellel is nyíltan konfrontálódva. (Valls egyébként kedden jelentette be, hogy kilép a Szocialista Pártból, és Macron pártja, a La République en marche (LRM) frakciójában foglal helyet; a volt kormányfő még függetlenként indult a parlamenti választásokon, és nyert is, bár ellenfele csalással vádolja, és fellebbezett.)

A Macron keltette pozitív várakozásokhoz képest hidegzuhanyként hatottak az újdonsült belügyminiszter, a szintén szocialista Gérard Collomb minapi kijelentései.  Macron első támogatóinak egyike, aki még 2012-ben közölte, hogy a pártja által hozott törvény ellenére nem hajlandó meleg párokat összeadni Lyon polgármestereként, a lengyel kamionsofőr halálának másnapján látogatott el Calais-ba. Nemcsak azt szögezte le, hogy nem lesz új befogadóközpont, mert az „szívóhatást” fejt ki, hanem még több rendőrt ígért, akik szerinte amúgy „nagyon emberségesen” kezelik a „cisztásodott” migráncsoportokat.

Collomb azt tanácsolta a helyi segítőknek, hogy inkább más helyeken mutassák meg szakértelmüket, ami kissé cinikusan hat, tudván, hogy az említett civilek úgy ítélik meg, épp az államra rótt kötelezettségeket próbálják a tőlük telhető módon teljesíteni. Ebben egyébként az ombudsman mellett az igazságszolgáltatás is nekik adott igazat, amikor tavaly felhívta a francia állam figyelmét, hogy nem teljesíti az alapvető segítségnyújtásra vonatkozó feladatait.

Collomb szerint a megoldás az, ha elvágják a csempészhálózatok útvonalait, hogy ne legyenek ilyen bevándorlási hullámok, hiszen ezek az emberek már nem menekültek, hanem gazdasági bevándorlók. A Calais-ban évtizedek óta dolgozó segítő szervezetek nem először hallanak hasonló eszmefuttatást – a műfaj legnagyobb sikert befutott művelője Nicolas Sarkozy volt, aki egykor az első állandó, szintén egy civil szervezet, a Vörös Kereszt által fenntartott befogadó központot számolta fel 2002-ben.

Amivel a problémát ugyan csak a szőnyeg alá söpörte – 2009-ben már az elnöksége alatt került sor az újonnan létrejött táborok ismételt lerombolására – viszont népszerűségi indexét sikerült feljebb nyomni. Ez tehát egy jól ismert, és kipróbált hatékonyságú politika, ahogy a „csempészútvonalak felderítését” is évtizedek óta ígérik a felelősök. Gérard Collomb retorikájában az igazán új elem a civilekkel kapcsolatos megvetés volt, az egyik helyi szervezet vezetőjét idézve, 12 belügyminiszter óta nem tapasztaltak ilyen nyílt ellenségességet.

Talán nem is meglepő, hogy a humanitárius segítőket kvázi csempésznek nyilvánító szélsőjobbos identitárius mozgalom üdvözölte Collomb kijelentéseit. A hálózat francia szervezete, a Génération identitataire külön nyilatkozatban örvendezett, hogy a politika legmagasabb szintjén is megjelennek elképzelései, és ezt saját sikerének is tartja.

Mint korábban írtuk, a mozgalom pénzgyűjtési akciót indított májusban azzal a céllal, hogy feltartóztassa azokat a civil hajókat, amelyek a Földközi-tengeren átkelő migránsok mentésében vesznek részt. A gyűjtés ténye nagy felháborodást keltett a közösségi oldalakon és ellenkampányok indultak a kritikusai szerint törvénytelen „Defend Europe” projekt ellen, de a politikusok vagy a hatóságok részéről nem érkezett számottevő reakció. A GI azt is bejelentette, hogy készen áll segíteni a miniszter terveit, és közhasznú minősítésért, illetve állami finanszírozásért fog folyamodni.

Korábbi cikkünk:

Európai szélsőjobbosok közadakozásból “védenék meg Európát”, migránsokat mentő civil hajókat feltartóztatva a Földközi-tengeren

Collomb azt is közölte, hogy két héten belül bemutatja a köztársasági elnöknek a menekültkérelmek elbírálásának gyorsítására vonatkozó terveit. Emmanuel Macron épp egy nappal korábban reagált az ombudsmani jelentésre, és ígéretet tett arra, hogy a „legnagyobb emberséggel” kezelik majd a migrációs kérdést. Jacques Toubon történetesen a belügyminiszter calais-i útjának napján, június 23-án nyilatkozott az RTL rádiónak arról, hogy muszáj befogadóközpontot kialakítani Calais-ban, már csak az alapvető higiéniai követelmények miatt is.

Az ombudsman megindultságát épphogy visszafogva szögezte le, hogy muszáj lenne mindenkinek megértenie:

1. A migrációs jelenség egy geopolitikai adottság, visszafordíthatatlan tény. Ráadásul kizárt, hogy Európa ne tudna „megküzdeni” a lakossága 0,25%-át kitevő menekültek támogatásából adódó feladatokkal.

2. A menekültek emberi méltósága pont ugyanannyit ér, etikai, de törvényes szempontból is, mint bárki másé kontinensünkön vagy a bolygón. Alapvető jogaik biztosítása Franciaország számára nem csak morális kérdés, hanem erre kötelezik a nemzetközi és a hazai törvények is.

Ebből a tételből indultak ki a segítő szervezetek is, akik június közepén újfent panaszt tettek a francia állam ellen, alapvető humanitárius kötelezettségei megtagadása miatt. A több tucat érintett külföldi és 11 szervezet, köztük a Calais-ban működő ún. „történelmi” civilek által benyújtott kereset elsősorban azt szerette volna elérni, hogy az emberek tusolhassanak és átvehessék az enni-, innivalót; továbbá arra is kötelezték volna a hatóságokat, hogy hozzanak létre egy befogadó központot.

Ez utóbbit a bíróság megtagadta, viszont 10 napot adott az államnak, hogy biztosítsa az olyan alapvető jogok, mint a táplálkozáshoz, tisztálkodáshoz való hozzáférés lehetőségeit, illetve arra is felszólította a hatóságokat, hogy működjenek együtt a civil szervezetekkel. A döntés hétfőn került nyilvánosságra, Calais polgármestere pedig már este jelezte, hogy fellebbez, és a város területén, az „önkormányzat egyhangú támogatásával” megtagadja annak végrehajtását.

Bár azt hihetnénk, hogy a helyzet érezhető elmérgesedését a migrációs válság intenzitása magyarázza, a valóságban Franciaországban nem nőtt meg különös mértékben 2015-2016 óta az országba érkezők vagy a menekültkérelmek száma. A német vagy svéd helyzethez viszonyítva az emelkedés egészen elenyésző. Matthieu Tardis migrációkutató szavaival a mai válság látványos gócpontjai – Calais, Párizs, a Roya völgye – hátterében a menekültek fogadását biztosító intézmények másfél évtizedes leépülése-leépítése áll.

A szocialista kormány ugyan 2015 júliusában felgyorsította a menekült kérelmek elbírálását, és a szálláshelyek számát is növelte a ciklus alatt, de ez a nagyon megkésett erőfeszítés nem volt elegendő. Ráadásul mindez szinte titokban ment végbe, a szélsőjobbtól való félelem, az elődök migrációellenes retorikájának rutinja megakadályozta abban Hollandékat, hogy nyíltan felvállalják: igenis, befektetnek abba, hogy Párizs nemzetközi, törvényes kötelezettségeinek is megfelelve, méltó módon fogadhasson be menekülteket.

Ha az elbírálások üteme emelkedett is, az intézményrendszer sem az előtte lévő etapot, a kérelmek gyors regisztrációját és információs központokat, sem az utána következőt, a támogatásra alkalmas infrastruktúrát, a szálláshelyek mellett segítő szolgáltatásokat sem tud biztosítani.

Ha Emmanuel Marcon valóban hatékonyan és emberséggel szeretné kezelni a problémát, akkor elsőként az utóbbi területeken kellene beruháznia az államnak, behozva az elmúlt évtizedek lemaradását, másrészt decentralizálni a kérelmek felvételét, hogy azok egyenletesebben oszoljanak el az országban. Calais esetében pedig minimum azt kellene elérni, hogy a brit állam tegye lehetővé a vízumok, menekült kérelmek felvételét francia területen, ugyanis erre valóban jogosultak többen is, azok közül, akik hiába kísérleteznek az átkeléssel a La Manche csatornán.

Külön kérdéskör az Olaszországból jövők helyzete: a római kormány a napokban az érkezők számának jelentős (14%) növekedésével szembesülve sokadszorra kért segítséget az Uniótól, és fenyegetésképp beharangozta, hogy megtiltaná a külföldi felségjelzésű mentőhajók kikötését az országban. Franciaország e téren is számos gesztust tehetne, ha elnöke valóban komolyan veszi az európai szolidaritás kérdését.

A következő hetekben kiderülhet, Emmanuel Macron tényleg szembemegy-e elődei politikáival, hogy megteremtse az „emberi jogok hazájához” méltó befogadó infrastruktúrát, vagy Gérard Collomb elképzelései érvényesülnek, amelyek azt szeretnék elhitetni, hogy emberek tömegei azért tesznek meg több ezer kilométert, hogy egy tál rizses húst kapjanak a segélyszervezetektől egy calais-i parkolóban. Ezért, ha rizs helyett gumibot vár rájuk, nem lesz hol álomra hajtani a fejüket, és kevés személyes holmijukat is tönkreteszi a rendőrség, sorstársaik majd nem indulnak útnak.

Dobsi Viktória

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!