Az egész francia sajtó kikérte magának, hogy az Élysée-palota válogasson az újságírók között

macronFoto

 

Alig pendített meg néhány változást a francia elnöki kabinet a sajtó munkáját illetően, a média teljes spektrumán végigsöpört a felháborodás: az Élysée szeretné kiválasztani, mely újságírók követhetik az államfőt? Bal- és jobboldali orgánumok, az írott és audiovizuális média vezető csatornái, köztük állami televíziók és rádiók, plusz kisebb, „alternatív” szerkesztőségek közös nyilatkozatban kérték ki maguknak, hogy az Élysée beleszóljon munkájuk szervezésébe.

 

1xckok

 

Furcsán kezdődött  a frissen beiktatott francia államfő, Emmanuel Macron és a sajtó kapcsolata. Csütörtökön, az első, alig egyórás minisztertanács ülésre érkező kormánytagokat még szokás szerint filmezhette és fotózhatta az újságírók serege (ízelítőnek egy videó itt), de aztán mindannyiukat kipaterolták az elnöki palota udvarából, és a szomszédos járdákon szorongva várhatták meg, míg a miniszterek és államtitkárok elhagyják a terepet.

A fotózás is mostoha körülmények között folyt, de mininterjúk is alig készülhettek, sőt, a hagyományos csoportképre sem az Élysée kertjében került sor, hanem benn, „saját erőből” oldotta meg az elnöki stáb.

A végeredmény alapján vitatható eredménnyel, egy tölcsérben készült el az emblematikus fénykép, ahol nemcsak a kormánytagok jelentős része nem látszik jól – de ember legyen a talpán, aki a fotó alapján rájön, hogy ugyanannyi nő és férfi alkotja Macron csapatát. Külön elegáns, hogy a kép legmélyén, csak félig kivehető arccal lett megörökítve a nők és férfiak egyenjogúságának államtitkár asszonya.

 

Az első Macron-kormány "családi fotója", az elnök mellett balra a kormányfő, Édouard Philippe; forrás: elysee.fr
Az első Macron-kormány “családi fotója”, az elnök mellett balra a kormányfő, Édouard Philippe; forrás: elysee.fr

 

Ahogy egy médiakritikai portálon viccelődtek, a „vécé folyosó nyilván foglalt volt”, és bizonyára különös tehetség kellett hozzá, hogy egy rakás rögbijátékosnak tűnjön, az amúgy felerészben nők alkotta testület. Macron e dicséretes, Magyarországon talán egzotikusnak tűnő törekvése már az előző, szocialista kormányzás során is megvalósult: François Hollande alatt mind az öt kormányban érvényesült a paritás elve – ami újdonságnak tekinthető a túlnyomó többségben idős fehér férfiak által dominált gall politikában.

A közelmúltban több törvény is megkísérelt javítani a nők arányán a politikában és a gazdasági életben is, de a pártok, pláne a konzervatív oldalon továbbra is inkább hajlanak arra, hogy kifizessék a bírságokat, mint hogy befutásra esélyes pozícióba jelöljenek nőket. Ezzel együtt is, lassanként, és elsősorban a baloldali-zöld pártok erőfeszítései nyomán nagyobb teret kapnak a hölgyek.

E téren Macron most alakult pártja, a République en marche is elkötelezettnek tűnik, bár többet tudunk majd a júniusi választás után a női jelöltek valós esélyeiről. Az sem érdektelen, hogy a legfontosabbnak tartott öt tárca közül – gazdaság, belügy, külügy, igazságügy, honvédelem – csak az utóbbi élére kerül nő; a kiemelt, úgynevezett államminiszterek mindegyike férfi. „Női tárca” lett az egészségügy, oktatás, kultúra, a fogyatékos emberek jogai, a látható kisebbségek (egy fekete és egy marokkói származású „civil”) pedig a sportot és a digitális gazdaság államtitkárságát kapták.

A kormányülésre visszatérve, ezek a változások a megszokott protokollban már alaposan elronthatták a sajtómunkások jókedvét, de az igazi botrányt az Élysée-nek az a bejelentése keltette, amely a szerkesztőségek által kijelölt, jellemzően „politikai” újságírók helyett, más és más, egyes rovatokhoz, szakterületekhez köthető újságírókat igényelt volna a köztársasági elnök adott programjának függvényében.

Az indoklás szerint ebben az esetben szakmaibb lehetne az újságírók viszonya a témákhoz, így kérdéseik, kommentárjaik is. De az elnöki kabinet szóvivője, amikor a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján rögvest keresztkérdések tüzébe került, arra is utalt, hogy minél kevesebb újságíró van jelen, annál nagyobb az elnök és az őt kísérők „szabadsága”, hogy eszmét cseréljenek a franciákkal. „Ötven újságíró és 10 kamera jelenléte árthat az elnök és a franciák közötti dialógusnak.”

Nincs szó kontrollról, kényszerről, mindez csak javaslat, preferencia – hangsúlyozta a szóvivő, aki a külföldi utak esetén felmerülő biztonsági szempontokra is utalt. Mindez azonban szemlátomást nem nyugtatta meg a szerkesztőségeket, mert még aznap megjelent közös  nyílt levelük, amelyhez néhány nagyobb érdekvédelmi szervezet mellett, több mint húsz szerkesztőség, szinte minden országos mérvadó média csatlakozott.

Így az állami hírügynökség, az AFP; kereskedelmi csatornák, a jobbosnak tartott BFM TV, Europe 1 rádió, az M6 televízió híradójának stábja, és a vezető kereskedelmi tévé, a TF1; az állami közszolgálat több csatornája (France 3, France Info, France Inter); a teljes politikai spektrum napilapjai (Libération, Le Monde, Le Parisien, Le Figaro); hetilapok (L’Express, Le Point), de olyan alternatív portálok is, mint az oknyomozásairól ismert Médiapart vagy a „körgyűrűn túli” civil műhelyként indult Bondy Blog.

A szöveg leszögezi, hogy bizonyos esetekben, pl. a Maliban is felmerülő biztonsági okokból indokolt lehet egy újságírói „pool” kialakítása, de az ide kiválasztott újságíróknak és médiáknak vetésforgóban cserélődniük kell. Majd így folytatódik:

„SEMMILYEN ESETBEN sem formálhat jogot arra az Élysée, hogy kiválassza közülünk, kinek van joga. és kinek nincs tudósítani egy elnöki programról, bármilyen témáról legyen szó (honvédelem, diplomácia, gazdaság, oktatás, szociális témák…)

Nem a köztársasági elnök vagy stábjának feladata, hogy döntsön a szerkesztőségek belső működéséről, a témaválasztásaikról, a szempontjaikról. Ez a döntés a szerkesztőségekre tartozik, és az azokat alkotó újságírókra, legyenek akár állandó vagy alkalmi munkatársak, szabadúszók, szerződésesek, riporterek, videósok, fotósok vagy rajzolók.”

Az Ön egyetlen elődje sem folyamodott ilyen rendszerhez, a sajtószabadságot tiszteletben tartva. Most, amikor az információk egyre inkább megkérdőjelezhetőek, ha Ön választhatná meg, ki számolhat be, és ki nem az útjairól, az csak még jobban összemosná a kommunikációt és az újságírást, és káros lenne a demokráciára.”

Egyesek, így pl. a köztársasági elnököt követő sajtósok egyesülete (l’Association de la presse présidentielle) komolyan aggódnak amiatt, hogy a politikai újságírókat egyszerűen kizárják Macron útjairól, ezért az egyesület találkozót tervez az elnöki kabinet sajtóosztályával, hogy jelezze aggodalmait.

A sajtóosztály egyik munkatársa ezzel szemben azzal érvelt, hogy „a jelenlegi rendszer egy sereg kompetens újságíró előtt bezárja a kaput, pedig ők alaposabb, technikaibb kérdéseket tehetnének fel… amint az elnök egy háborús zónába érkezik, a haditudósító eltűnik, hogy átadja a helyet az Élysée-t követő újságírónak. Ez sajnálatos.”

Sylvain Fort egy példát is említett, a pénteken Maliba utazó Macront kb. 20 újságíró kísérhette el. A vezető állami tévécsatornától egy másik újságírót preferáltak volna, a csatorna mégis az Élysée-re állított kolléganőt küldte, akit „természetesen” nem utasítottak el. Azaz kényszerről szó nincs, bár mindez nyilván adhat okot feszültségekre.

A francia média régi motorosai szerint a politikai újságírók kiiktatása a politikai vezetők ősi vágyképe, feltéve persze, hogy már hatalomra kerültek. Addig azonban, ellenzékből, élet-halál kérdése, hogy jó kapcsolatot ápoljanak velük, és így létezni tudjanak a médiában. Az elfoglalt székből aztán már nincs rá igény, akkor már csak a „tettek, tervek és projektek” felmutatása az érdekes.

Sőt, a politikai újságírók túlsúlya az egyes szerkesztőségeken belül, a specialisták rovására, valódi probléma, ezzel magyarázható a politikai cikkek nagy többségének sekélyessége, ahol a bejárt kórház, innovatív gyár vagy rehabilitált negyed valóban csupán díszlet, a lényeg a politikus 2-3 aranyköpése vagy a nap jellemző anekdotája. Ez nemcsak a média közszolgálati feladatának minőségét rontja, de érthető módon bosszantja a politikusokat is.

A francia sajtószabadságot egyébként több más tényező is akadályozza, a legfontosabb nyilván az, hogy számos média nagy gazdasági konzorciumok „zászlóshajójaként” üzemel, és a tulajdonosok nem egy esetben konkrétan is megpróbálnak beavatkozni a szerkesztőségek munkájába.

Kapcsolódó cikkünk:

22 napja sztrájkolnak egy francia tévécsatorna dolgozói a szerkesztőség függetlenségéért

Emmanuel Macron történetesen közeli, olykor baráti viszonyt ápol több tulajdonossal is, akikkel politikai pályafutása során, többek között gazdasági miniszterként találkozott, és több ízben számukra előnyös döntéseket hozott. Kampánycsapatában, tanácsadói és támogatói között több olyan személyt is találunk, akik az összefonódó gazdasági szféra, a média és a telekommunikáció berkeiben magas pozíciót töltöttek vagy töltenek be.

De ő maga személyesen is elkalandozott, nem nagy dicsőséggel ezen az ingoványos területen: 2010-ben, miután felajánlotta önkéntes segítségét a Le Monde szerkesztőségének, amely pénzügyi gondok miatt úgy döntött, értékesíti tulajdonjoga egy részét, a tárgyaló újságíróknak egy véletlen találkozás nyomán rá kellett döbbenniük, hogy egy mindenáron elkerülni kívánt vásárlónak is bedolgozik Macron, kvázi kettős ügynökként. A jövendőbeli köztársasági elnök a leleplezést elkerülendő egy lépcsőház legfelső emeletén bújt el, majd, amikor a dolgozókat képviselő SRM (Société des rédacteurs du Monde) alelnöke ott is rátalált, úgy tett, mintha lázasan telefonálna, és nem is látná az előtte álló férfit, az izgalomtól “alig bírt levegőt venni, szíve kétszázzal vert“.

Mindennek ellenére, a mérvadó napilap kifejezetten pozitívan állt hozzá 6 évvel később a még mindig ifjú elnökjelölthöz, sőt, az új tulajdonosok egyike is nyíltan kiállt mellette még januárban, ezért az újság mediátora idővel arra kényszerült, hogy válaszoljon az olvasók vádjaira, mely szerint a Le Monde Macronnak szurkol. Más esetekben az újságírók érdekvédelmi szervezete kényszerült jelezni a vezetőségnek, hogy nem kéne túlzásba vinni a rajongást az elnökjelölt iránt.

 

Kép forrása
Kép forrása

 

Számokkal is bizonyítható, hogy tavaly tavasz óta, amikor Emmanuel Macron megalapította En marche! nevű mozgalmát, kimagaslóan nagyobb teret kapott a médiában. Így például a Macron-márka 2016 áprilisa és szeptembere között a politikai témák 42%-át uralta. De adjuk át a szót Macron képviselte liberális jobbközép egyik nagy öregjének, François Bayrou-nak, aki tavaly szeptemberben így fogalmazott egy olyan kereskedelmi tévén, a BFM-en, amely nem mellesleg épp annyi percet közvetített Macron beszédeiből, mint 4 ellenfelétől összesen a kampány négy hónapjában:

Tegyék fel maguknak a kérdést: mire fel ez a sok órányi élő közvetítés? Mire fel ez a rengeteg címlap, ez a sok, voltaképp üres sztorival és rengeteg fotóval megtöltött lap a magazinokban? Egy olyan kísérletnek vagyunk tanúi, amilyet már korábban is láthattunk, amikor a nagy pénzügyi érdekcsoportok és mások már nem elégszenek meg azzal, hogy az övék legyen a gazdasági hatalom.”

Bayrou azóta fölülvizsgálhatta véleményét, hiszen szerda óta tagja Macron kezdőcsapatának, a fenti képen az első sorban jobbról ő a második. Kiemelt államminiszter, az igazságügyi tárca élén a politikusi elit “moralizációjának” legújabb törvényét készíti majd elő, amely talán már a júniusi választások szakaszában bizonyítani lesz hivatott, hogy Édouard Philippe kormánya minden gyanún fölül áll.

Ennek a helyzetnek tudatában, az újságírói kollektívák mostani összefogása, a gyors és határozott kiállás mintha nemcsak az elnöknek és a politikai elitnek szólna, hanem a médiában döntéshozó pozícióban lévő szereplőknek is: nem az ő dolguk kijelölni vagy befolyásolni, milyen a kívánatos médiacover. De egy nyilatkozat önmagában nyilván nem biztosítja majd a sajtó függetlenségének garanciáit.

Ahogy a cikkben többször idézett portálon olvashatjuk – amely úgy jött létre, hogy egy amúgy hiánypótló médiakritikai magazint kidobtak a köztévétől, a stáb pedig úgy döntött, akkor a neten folytatja a műsorszolgáltatást: az „új világban, akárcsak a régiben, a sajtó elég felnőtt ahhoz, hogy önerőből megmeneküljön vagy elsüllyedjen – ehhez nincs szüksége a hatalomra”.

Azt már csak mi tesszük hozzá, hiszen a szóban forgó arretsurimage-t is a netező olvasók-nézők tartják el: az állampolgárok támogatására viszont igen.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Philippe Huguen/ AFP, forrás.

 

tetszett_a_cikk3

 

  • jozsika

    tehát ahelyett hogy szakmai-professzionális képességük szerint válogatták volna össze a kormány tagjait, gender és faj alapon választottak.

    • transformer

      Nem, csak arról van szó, hogy egy elitista yuppie úgy próbálja majd irányítani Franciaországot, ahogy egy vállalatot. Avagy egy bankot, hiszen korábban ezt tette a magánszférában. Kb. ugyanezt lehetne várni Bokrostól Magyarországon… Nem véletlen, hogy a francia üzleti körök embere, miután az általuk korábban felvásárolt jobb- és balközép politikusok már mind elhasználódtak. Macronnak még erre nem volt elég ideje. Ezért is nyomta meg a mainstream liberális média az elnökválasztás előtt, mert ahhoz nem volt elég ismert, hogy enélkül befusson, viszont nem eléggé régen van szem előtt, hogy a franciáknak elegük legyen belőle.

      Csak remélni lehet, hogy majd időben megfékezik…

  • csaba

    Na akkor lehet menni Párizsba tüntetni a sajtószabadság mellett.