Bezárás
Egyéb

A Macron-Le Pen párbaj háttere, a francia elnökválasztás első fordulójának tanulságai

Múlt vasárnap a francia elnökválasztás első fordulója Emmanuel Macron és Marine Le Pen továbbjutását hozta, ők mérkőzhetnek meg a május 7-én esedékes második körben. Nagyítóval is megnéztük az eredményeket, hátha valamivel többet megtudunk arról, ami első látásra éppúgy tűnhet egy szőke herceg és a sötét oldal lovagnője összecsapásának, mint a Clinton-Trump meccs újabb fordulójának – miközben évekre meghatározhatja a francia politika alakulását. 

21,3 százalék, 7 679 493 szavazat – A Nemzeti Front újabb rekordot dönt, de alulmúlja Marine Le Pen reményeit

Történelmiként üdvözölte a magát a nép jelöltjeként aposztrofáló Marine Le Pen (MLP) vasárnap este a Nemzeti Front (Front National, FN) eredményét, és valóban, nemcsak a hasonló választáson eddig elért legmagasabb számon, a 2012-ben hozott 17,9%-on sikerült javítani, de a párt 1,1 millió szavazattal többet szerzett, mint 2015-ben a regionális választások második fordulójában, ami eddigi rekordja volt.

A szélsőjobboldali formáció most másodszor jut be az elnökválasztás második fordulójába, ez korábban csak Marine apjának, Jean-Marie Le Pennek sikerült 2002-ben, de szinte „véletlenül” és alacsony részvétel mellett. A 15 évvel ezelőtti „balesethez” képest a franciák ezúttal pontosan tudták, hogy az FN esélyes a továbbjutásra, és 3 millióval több szavazatot bíztak rá.

Mindennek ellenére a pártban csalódottan fogadták, hogy nemcsak a hónapok óta „beígért” első helyet nem sikerült megszerezni, de a 2014-es uniós választások 25%-os, vagy a regionális választások 27%-os eredményét is alulmúlják (a magasabb részvétel miatt), ennél nagyobb áttörésre számítottak. Ezért kritika érheti Marine Le Pen stratégiáját, amely az unokahúga és a formáció keményvonalasai szerint túlságosan light volt, csak a finisben vette elő a megosztó, szélsőséges elemeket a repertoárból.

A részvétel átlagosnak mondható: egy csalódást keltő kampány és a Le Pen továbbjutása miatti félelem eredője

Az összesen 47,58 millió szavazásra jogosult polgárból 37 millió vett részt a választáson, 22,23%-uk maradt távol, és 2,55%-uk nem szavazott érvényesen. Ha az FN-ből indulunk ki, ez a 7.679.493 voks a szavazásra jogosultak (inscrits) 16,14%-a – ezt a kategóriát is mindig hozzák a hivatalos adatok, jó viszonyítási pont, ha a jelöltek valódi támogatottságát mérjük fel a társadalomban.

A hivatalos eredmények a Belügyminisztérium honlapján

A francia szabályok szerint az érvénytelen (nuls) és üres (blancs) szavazólapok semmisek (ezúttal majd egymillió); a végső százalékok csupán az érvényes szavazatokra, a „véleményüket kifejezőkre” (exprimés) vonatkoznak. A végső  eredmények a Belügyminisztérium honlapján (még hitelesítésére várva).

Továbbá a becslések szerint több millió polgár – egy friss cikkben 12 milliós adat szerepel – rosszul vagy nem szerepel a választási névjegyzékben, vagy azért, mert sosem iratkoztak fel, és ez csak néhány éve lett automatikus a 18 évesek számára; vagy azért, mert lakcím-változásukat nem jelezték külön, és néhány év után törölték őket. Ezúttal is többen akadtak olyanok, akik hiába járultak az urnákhoz, nem szavazhattak. Ezek az anomáliák, amelyek komoly demokratikus akadályt jelentenek, szintén árnyalják a százalékos adatok jelentését.

A konzervatív választók egy része számára Fillon túl korruptnak és szélsőségesnek bizonyult

A konzervatívok buktak egy elveszíthetetlennek tartott választást, egy népszerűtlenebb köztársasági elnöke megutált pártja ellen, és úgy tűnik, nem csupán Fillon korrupciós ügyei, hanem szélsőséges programja miatt is. A számok és a sajtó beszámolói alapján a konzervatív szavazók egy részének túl sok volt Fillon gyanús pénzügyeinek kiteregetése, de az az agresszió is, amellyel a vádakat próbálta leszerelni a volt miniszterelnök, megtámadva a sajtót vagy az igazságszolgáltatást.

E szavazók egy része átvándorolhatott Emmanuel Macronhoz, akárcsak azok, akiknek mérsékelt jobboldaliként nem jött be Fillon szélsőségesen antiszociális és értékeit tekintve reakciósnak is nevezett programja. Már tavaly megérezték azt is a pártban, hogy a „népi rétegekből” is elmaradnak a szimpatizánsok, ők könnyen lehet, hogy a szociálisabb retorika miatt Marine Le Penhez igazoltak a „vért és könnyeket” ígérő Fillon helyett.

A 2007 és 2012 között miniszterelnöki  pozíciót betöltő, veterán Fillon feltehetően visszavonul, legalábbis nem indul a júniusi parlamenti választásokon, és a Republikánusoknál (Les Républicains, LR)  ellene felgyűlt indulat is arra inti, hogy “egyszerű aktivistaként” folytassa.

A tény, hogy a szélsőjobb megelőzi a konzervatívokat (egy fordított 2002) a Nicolas Sarkozy nevével fémjelzett időszak és stratégia kudarcát is jelezheti: a volt köztársasági elnök ugyanis módszeresen felszámolta a szélsőjobb és jobboldal közé állított jelképes határokat. Ma pártjának azzal kell szembesülnie, hogy e határok eltűnéséből már a Front profitál: addig-addig utánozták Marine sziréneinek énekét, hogy a választók már nem érzik a különbséget.

Történelmi és legitim szankciót kapott a Szocialista Párt, a választási vereség egyben morális is

– fogalmazott józan és méltóságteljes beszédében a szocialista jelölt, Benoît Hamon vasárnap este, és ugyan magára vállalta a mindössze 6,36 %-os eredményért a felelősséget, de nyilvánvaló, hogy ebben pártja is osztozik.

Az Hollande-Valls érával roppant kritikus Hamon későn megkezdett, rövid és kissé intellektuálisra sikerült, ökoszocialista kampányát nemcsak a PS (Parti Socialiste) óriási népszerűtlensége ásta alá, hanem az is, hogy nem támogatták a párt nagykutyái, akik közül többen nyíltan kiálltak Macron mellett. Ő és a közvéleménykutatások szerint a továbbjutásra is esélyes Mélenchon testesítette meg a „hasznos szavazatot”, rájuk voksolhatott több szocialista szimpatizáns is, aki szíve szerint Hamonra szavazott volna.

A nyolcvanas évek óta felváltva kormányzó nagy tömbök történelmi vereséget szenvednek, az új politikai mezőny 3-4 pólusra bontható

Akárcsak korábban Spanyolországban, a kétpártrendszer beomlásának vagyunk tanúi, a konzervatívok és szocialisták együttes eredménye az elmúlt három elnökválasztás alkalmával így alakult: 2007: Sarkozy+ Royal= 57 %; 2012: Sarkozy+Hollande= 56 %; 2017: Fillon+ Hamon= 26 %. A nyolcvanas évek óta működő séma szerint egy jobb és baloldali blokk, centrumukban a PS-szel és az LR elődjeivel váltották egymást a hatalomban, míg az elszigeteltnek mondható FN 15% körül maradt.

Ez a struktúra fokozatosan bomlott fel, és jelenleg úgy tűnik, hogy 3 vagy 4 tömbről beszélhetünk, amelyeket persze a júniusi parlamenti választásnak kellene megerősítenie. Emmanuel Macron az autonóm, liberális közép élén áll, ettől balra találunk egy baloldali pólust, amelyet itt Mélenchon és Hamon képviselt. E két irányultságban közös, hogy elutasítja mind az autoriter mintákat, mind az etnocentricizmust/nacionalizmust – két olyan értéket, amely meghatározó a nagy jobboldali tömbben.

Ugyanakkor alapvető ellentét van köztük a neoliberális és produktivista trend megítélésével kapcsolatban: Mélenchon és Hamon szavazói számára központi fontosságúak a társadalmi egyenlőtlenségek és az ökológiai problémák, Macron és szavazói számára sokkal kevésbé. (Az utóbbiak egyébként magasabban diplomázottak, és pozitívan látják a jövőt, e téren is a Nemzeti Front antitézisét alkotják.)

A jobboldali tömb ma jóval egységesebb Franciaországban (de nemzetközi trendről is beszélhetünk), mint a korábbi évtizedekben. Ez nagyrészt a politikusok és a véleményformálók munkásságának eredménye is: a korábbi éles határon ma átvezetnek a nemzeti identitás, a bevándorlás vagy a közbiztonság kérdéskörei. Ahogy azt az IPSOS április 23-án közreadott felmérése is megerősíti, a szélsőjobb és a jobboldal szavazóinak egy jelentős halmazát ma már egyesítik ezek a politikai konfrontációban mozgósító kulturális kérdések, csak a nekik tulajdonított fontosság kisebb vagy nagyobb.

A jobboldalon belüli

A jobboldalon belüli erőviszonyok alakulása az elnökválasztások első fordulójában – a világostól a sötétebb felé haladva: jobbközép, (poszt)-gaullista, vegyes jobb, Nemzeti Front, vegyes szélsőjobb; ábra: Médiapart

Ezt a konzervatív-identitárius tömböt tovább is bonthatjuk, de már szociális-gazdasági kérdések mentén: az LR módosabb, megtakarításokkal rendelkező szavazói számára például nagy kockázat a frankhoz való visszatérés, miközben Marine Le Pen szavazói nemcsak a szabadkereskedelem korlátozásával azonosulhatnak, hanem mondjuk az eurózónából kilépés is kevésbé félelmetes számukra.

E szempontok segítségével talán árnyaltabban írható le a francia választók politikai identitása (és a politikától, illetve az urnáktól eltávolodott csoportokról nem is szóltunk), mint a globalizáció vesztesei/nyertesei és a multikulti/nacionalista tengelyen, amelyet a második forduló Le Pen-Macron párbaja feltehetően kidomborít majd.

Emmanuel Macron start-upja megvalósíthatja a francia jobbközép nagy álmát, az Elysée-palota bevételét

39 évével a legfiatalabb köztársasági elnökké válhat az En marche! platformot létrehozó Emmanuel Macron, akinek az a bravúr is sikerülhet, hogy egy szankcionált kormányzó erő egyik meghatározó gazdasági minisztereként, Hollande tanácsadójaként, kabinetjének tagjaként, majd Manuel Valls gazdasági liberalizációs politikáinak arcaként úgy tudja magát eladni, mintha valamiféle gondviselésszerű, új erő lenne.

Hasonló trükkel került hatalomra 2007-ben Nicolas Sarkozy, és 5 évvel később, a benne csalódott és a szocialistákkal már akkor sem elégedett tömegek csaknem elnökké választottak egy Macronhoz hasonlóan a centrumba helyezkedő  „harmadik embert”, François Bayrou személyében.

A centrumból kezdte meg az elnöklést a hetvenes években Valéry Giscard d’Estaing is, ez a politikai tér, különösen a jobboldal szélsőséges tendenciái mellett jó ideje létezik tehát, állítólag Valls és Hollande is innen akarták megnyerni a választást. Nekik nem sikerült, de Hollande roppant ambiciózus neveltjének nagy esélyei vannak rá.

Az Unió-barát és szabadkereskedelem párti Macron magyar fogalmaink szerint liberálisnak mondható, mind gazdasági elképzeléseit illetően (amelyekben a mainstream jobb és bal nagyjából egyetért), mind kulturális-társadalmi üzenetében, a multikulturális társadalom értékének való felmutatásától a gyarmatosítás kritikájáig vagy a szabadságjogok tiszteletéig – e téren egyébként, legalábbis egyelőre bátrabbnak vagy kevésbé konzervatívnak látszik, mint Hollande és Valls.

A szavazatok szociológiai és földrajzi megoszlása az eddigi trendeket igazolja, köztük az FN terjeszkedését és megerősödését

Ahogy az alábbi térkép is mutatja, Franciaországot határozottan kettéosztja a Macron-Le Pen szavazatok aránya; Mélenchon és Fillon 6-6 megyében végeznek az élen, Le Pen 47, Macron 42 első helyet szerez.

Ezen belül egy másik törésvonal is megmutatkozik, amely illeszkedik a Front eddigi támogatottságának jellemzőihez, legalábbis 1988 óta: Le Pen népszerűbb a 20 000 lakosnál kisebb településeken, míg Macron a 100 ezer lakosnál nagyobb városokban. A legszélsőségesebb példa talán Párizs, ahol MLP lecsúszik az 5%-os küszöbről is, Macron pedig 35%-ot szerez, de a megyeszékhelyek Le Pen esetében többször simán felezik a megyében hozott átlagot.

Az első helyen végzett jelölt

Az első helyen végzett jelölt szerint: sárga (Macron), fekete (Le Pen), piros (Mélenchon), kék (Fillon); forrás: Médiapart

Ez egyébként összefügg azzal is, hogy a francia településeken a különböző lakossági rétegek egyre inkább elkülönülnek: ahogy az itt található 4 térképen is látszik, a felső és felső középosztály jellemzően a nagyvárosokban koncentrálódik, a középosztály egy része a külvárosokban, a munkások pedig egyre inkább kiszorulnak a városokból, és az agglomerációs perifériákon élnek.

A lakosság összetétele és a gazdasági jellemzők, így a munkanélküliség, jövedelem alakulásának negatívabb trendjei  mellett ez a decentralizáció kudarcáról és a jóléti szolgáltatások megnyirbálásáról is tanúskodik: az elővárosi területek, kistelepülések lakói sok esetben érthetően érzik úgy, hogy elfeledkeznek róluk a döntéshozók.

Le Pen az alkalmazottak (32%) és a munkások (37%) körében érvényesül a legjobban, illetve 1250 euró havi jövedelem alatt (32%); míg Macron a felső vezetőknél (33%) és az értelmiségi szabadfoglalkozásúaknál (26%), és a 3000 eurós havi jövedelem felett (32%).

Életkor szerint is egyértelmű a szavazói csoportok elkülönülése: 18-24 év között a legnépszerűbb Jean-Luc Mélenchon (31%) – majd Le Pen (21%), Macron (18%) és Benoît Hamon (10%). Le Pen a 35-49-es kategóriában vezet (29%) és az 50-59 éveseknél (27%). Macron a 25-34-es korosztályban, illetve a 60-69 éveseknél, 26%-kal, Fillonnal holtversenyben. A konzervatív jelölt 70 év felett igazi sztár: 45%-ot kap.

A Nemzeti Front megerősíti hatalmát korábbi bástyáiban, és az eddig alig meghódított területeken is javít eredményén: 47 megyében végez az élen, egy észak-nyugati-dél keleti tengely mentén – a korábban a baloldal felségterületének számító északon 2012-hez képest olykor csaknem 10 pontot képes javítani, 34-35 %-ot szerezve. Délen pedig, ahol jelentős politikai hátországot képeznek az egykor Algériából hazatelepített francia családok, szolidabb a fejlődés, de itt is 25-30% körül teljesít.

A főbb jelöltek

A főbb jelöltek eredménye néhány nagyvárosban; forrás: Le Monde

Az újonnan meghódított területek közül érdemes megemlíteni Korzikát, illetve Rouen és Le Havre környékét, ahol a Front szintén évek óta, tudatosan próbál érvényesülni, itt szintén 6-7 pontos az emelkedés. De más elővárosi vagy falusi körzetekben is, az „elfeledett Franciaországban”, az elmúlt évek építkezése nyomán érezhető a fejlődés.

A nehézségek ellenére a konzervatívok jobb pozícióból várják a júniusi parlamenti választásokat

A fentiekből következnek azok a nehézségek, amelyekkel a nagy gyűjtőpártok szembesülnek, de korai lenne e két nagy formáció eltűnésére fogadni. A Republikánusok nagyon hamar felmérték, milyen veszélyt jelent számukra Fillon és családtagjai fiktív állásainak botránya, és hónapok óta ennek függvényében kampányoltak, ha lehetett, az elnökjelölt nélkül. Bár a júniusban esedékes törvényhatósági választás közeledtével vagy az első forduló után bizonyára megkörnyékezik majd Macron csapatait, de eddig kizárás járt érte, ha valaki átigazolt.

A szocialistáknál viszont teljes a bizonytalanság és a tudathasadásos állapot, azok között, akik szerint a liberális avagy jobbközép Macronnal, volt kollégájukkal kell szövetséget kötni, és akik, mint Hamon támogatói, arra készülnek, hogy Macron ellenzéke lesznek. A különféle párton belüli tendenciák szintetizálására egykor oly büszke François Hollande ma egy teljesen elveszettnek tűnő formációt hagy maga mögött, ahol nem világos, hogy jutnak megegyezésre azok, akik szerint a Macron-féle liberális politikák kudarca termeli ki a Nemzeti Front népszerűségét, azokkal, akik szerint Macron a rendszer megmentője.

Francoiss Hollande az első közvéleménykutatások (téves) eredményét, egyben ötéves mandátumának végkimenetelét szemléli

François Hollande az első közvéleménykutatások (itt pontatlan) eredményét, egyben ötéves mandátumának végkimenetelét szemléli.

(Ugyanez az egzisztenciális probléma merült fel a Sanders-Clinton ellentétben, a brit Munkáspártban Corbyn megválasztásával, és most épp ezen vesznek össze életre-halálra a spanyol szocik is – csak épp a franciáknál a lehető legrosszabbkor, egy sorsdöntő választás előtt robbant a konfliktus.)

A baloldal tábor egésze szintén történelmi mélyponton, a jobboldal erős fölényben

A vasárnap este legkeserűbb beszédét Jean-Luc Mélenchon tartotta, France Insoumise nevű platformja és az elnöki pozíciót eltörlő elnök címére pályázó Mélenchon komolyan bízott a továbbjutásban. Ez a kudarc sem feledtetheti, hogy 19,6%-os eredménye szintén történelmi teljesítmény: 1981 és Mitterrand győzelme óta nem fordult elő, hogy egy radikális társadalmi transzformációt sürgető jelölt ilyen jól szerepelt volna, és 1969 óta nem volt arra példa, hogy a baloldali pártok közül az első nem szocialista.

A baloldali

A baloldal belső erőviszonyai az elnökválasztások első fordulóján – a sötétebbtől a világosabb felé haladva: szélsőbal, Kommunista Párt és Baloldali Párt, Szocialista Párt és szövetségesei, Zöldek, Radikális bal (ez itt egy párt neve, amely nem különösebben radikális); forrás: Médiapart

Mélenchontól jobbra és balra viszont az eredmények összezsugorodnak, a 2002-ben még 10,4%-on tetőző szélsőbal tere ma nullához közelít, a szocialista jelölt pedig akkorát bukik, amihez hasonlót korábban csak a görög, izlandi vagy holland parlamenti választásokon láthattunk. Benoît Hamon 6,36%-a kevés esélyt ad neki, hogy befolyással lehessen a PS belső újjászervezésére vagy reorientációjára.

A jobb és szélsőjobb jelölteknél a szavazatok mintegy 47%-a landol, míg a bal, radikális és szélsőbal együttes eredménye is negatív történelmi rekord. Mélenchon + Hamon + Poutou + Arthaud = 27%. Ez rosszabb, mint a most sokat emlegetett 1969-es választáson volt, ahol a szocialista párt elődje színeiben Gaston Defferre 5%-ot szerzett, de a 4 balos jelölt együttesen meghaladta a 30 %-ot.

A kudarc nyomán újra felmerül a kérdés, nem kellett volna-e visszalépni a többieknek a negyedik helyezett Mélenchon érdekében, aki így talán döntős lehetne. Ez a szakértők és a párttagok szerint sem ilyen egyszerű: Mélenchon csapata pl. több ízben jelezte az 1,1%-on végző Philippe Poutou felé, hogy népszerű kampánya Mélenchonhoz is visz támogatókat. És az sem biztos, hogy Hamon hívei közül még többen átszavaztak volna a jóval radikálisabb Mélenchonra.

A baloldali tábor összezsugorodása és a szocialista párt bizonytalan jövőképe miatt a júniusi választásokon nem csak az lesz a kérdés, hogyan tudnak összefogni ezek az erők, és milyen viszonyban lesznek Macron En marche! platformjával, hanem az is, hogy egyáltalán tudnak-e számottevő erőt juttatni a parlamentbe.

Mindent meg kell változtatni ahhoz, hogy semmi sem változzon?

Macron kampányának sikerét részben semmitmondása táplálja, egy egyre inkább depolitizált közegben: inkább tűnik egy jó taktikai érzékkel felépített kommunikációs vállalkozásnak, ahol hívószavak és pozitív érzelmek helyettesítik a konkrét elképzeléseket, mint egy kidolgozott programra építő politikai projektnek.

Paradox módon egy olyan választást nyerhet meg, ahol riválisai több újítással is próbálkoztak, és kisebb-nagyobb vehemenciával, de a létező politikai keretrendszer megváltoztatását ígérték – nemcsak Le Pen, Mélenchon és Hamon helyezett kilátásba effektív változást, de még Fillon neoliberális projektje is „végre meg akarta reformálni” Franciaországot, miközben Macron üzenetének újdonsága inkább felületi, lényegében csak azt ígéri, hogy kihozza a legjobbat a már létezőből.

Részben új arcokkal – a paritás szabályai szerint választott képviselő jelöltjeinek fele elvileg még nem viselt választott tisztséget, „frissítve Franciaország szoftverét”, moralizálva a politikai életet (a képviselői mandátumokat kettőre redukálva pl.); párt helyett egy platform éléről, amely lendületet ígér (En marche).

De mindez nem kérdőjelezi meg a lényeget, már ami a politikai-gazdasági rendszer intézményeit, erőviszonyait, a nemzeti és uniós közpolitikák orientációját jelenti – Macron csupán azt ígéri, amit kormányon is tett, hogy „felszabadítja a gazdaságot, a munkát és Franciaországot”, illetve egy “újraalapított, erős, polgárait megvédeni kész Uniót”.

Azaz lényegében a status quo-t képviseli, miközben a választók zöme – a kis jelöltek szavazói éppúgy, mint Mélenchon, Hamon és Le Pen támogatói egy valódi változásra szavaztak; és többé-kevésbé az EU gyökeres átalakítására is vagy az abból való kilépésre. Ez a törésvonal, amelyet Marine Le Pen győzelme elmélyítene, Macron megválasztása esetén sem fog eltűnni, és a későbbiekben is okozhat még meglepetéseket.

A francia politikához kapcsolódó korábbi cikkeink:

Ön kire szavazna a francia elnökválasztáson? Bemutatjuk a legesélyesebb jelölteket!

Aki Franciaországból állítaná meg Brüsszelt: Marine Le Pen és a Nemzeti Front

Új vezetőt választanak a francia konzervatívok: Agyő, Sarko! Helló, Fillon?

Nagy bajban van a francia jobboldal, ha korrupt jelöltekkel már nem lehet választást nyerni

Thomas Piketty a francia munkajogi reformról: elképesztő károkozás

A dzsihadisták tapsolnának – a francia szélsőjobb az élen a regionális választások első fordulójában

Cuki vagy náci? Avagy hová dugjunk egy szalonképtelen apukát?

Elismered a Krímet? Kapsz 9 millió eurót!

Putyin a kamrában: orosz kölcsön a francia szélsőjobbnak

Álkeresztény rasszizmus: a francia jobboldal erősödő trendje

A második forduló perspektívái: valószínűsíthető Macron győzelem

Marine Le Pen 21,3%-os eredménye – bár nem lehet eléggé hangsúlyozni fontosságát –, és a második hely még valószínűtlenebbé teszi diadalát május 7-én. A szuverenista Dupont-Aignan 4,7 %-a, és a kis szélsőjobbos jelöltek mellett elsősorban a Republikánusokra számíthat utánpótlásért. Bár Fillonnal az élen minden nyilatkozó konzervatív vezető, amint tehette, kiállt Macron mellett, vagy a Nemzeti Front ellen, az ún. „köztársasági front” nevében, a választók és szimpatizánsok egy része, mint írtuk, nem biztos, hogy követi ezt az utasítást.

A Nemzeti Front és a jobboldal nagy csatáinak színhelyein, pl. a Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban érdekes eredmények születhetnek. Fillont a felmérések szerint a gyakorló katolikusok 44%-a támogatta, közülük az „ultrák” már jelezték, hogy nem hajlandóak választani a két továbbjutó között, Macron ugyanis a nemzet alapjait vonja kétségbe szerintük (pl. “családellenes”); más keresztény címkéjű politikusok nyíltan kiállnak Marine mellett.

A rasszista eszmék terjedésében nagy szerepe van a politikusoknak is

A kirekesztő eszmék terjedését “baloldali” politikusok is segíthetik: itt Twitteren arra emlékeztetik Manuel Vallst, álszent dolog a Front elleni gát fontosságáról beszélni most, ha kormányfőként kiállt amellett, hogy 1. Az “iszlám” legyen diszkrétebb, 2. A romáknak Romániában és Bulgáriában a helye; 3. Európa zárja be ajtaját a menekültek előtt ; 4. Trump győzelme azt jelzi, hogy szükség van a határokra és az “iszlamista totalitarizmus megnevezésére”, forrás: Twitter.

Annak ellenére, hogy Jean-Luc Mélenchon nem szólított fel Macron támogatására vasárnap este, és ezt a platform tagjainak szavazatától tette függővé, plusz baloldalon Macront programjának neoliberális váza, az ökológiai problémák figyelmen kívül hagyása stb. miatt kvázi megvetés övezi – a baloldali választók zöme, élükön a szocialistákkal vélhetően fegyelmezetten leszavaznak majd Le Pen ellen. Ezt korábban már olyan jobbos jelöltek esetében is megtették, akiknek értékeivel jóval kisebb közösséget vállalhattak, mint pl. Macron kulturális liberalizmusával.

A Le Pen-Macron bárbajt számos alkalommal tesztelték a kutatások, a nyertes mindig ugyanaz, és egy vasárnap publikált Ipsos-becslés szerint a Republikánusok 48 %-a, Mélenchon támogatóinak 62 %-a, és a Hamon-szavazók 79 % hajlandó Macronra voksolni május 7-én.

Forrás

Hamon, Mélenchon és Fillon szavazóinak megoszlása: az átszavazni készülők (pink), a tartózkodók(szürke), MLP szavazok (kék); forrás: The Telegraph

De ezek a számok túlzott magabiztosságra is ragadtathatják a volt minisztert, aki az első forduló után tartott beszédében és egy elegáns étteremben tartott ünnepi vacsorával is azt sejtette, részben már végső győzelmét ünnepli.

A magabiztos, de udvariatlan gesztus elhamarkodottságát egy másik “szonda” is aláhúzza: az Opinionway vasárnap készült felmérése szerint Macron szavazóinak csaknem fele nem meggyőződésből szavazott rá, és túlnyomó többségük abban sem hisz (alsó kör), hogy saját helyzete pozitívan változna a jelölt megválasztása esetén.

Forrás: Les Ecshos

Magyarázat: Macron szavazóinak 45% egyetért azzal, hogy ún. “hasznos szavazatot” adott le, azaz nem a jelölttel azonosulva, hanem azért, hogy a legesélyesebbet segítse MLP ellen. A rá szavazók 61%-a úgy véli, személyes helyzetén nem javít majd Macron megválasztása. Forrás: Les Echos

A következő 10 nap legérdekesebb fejleményei azok lehetnek, hogyan próbálja Macron maga mellé állítani a távolmaradásra készülőket – vasárnap óta semmilyen gesztust sem tett feléjük. Illetve az, hogy egy ilyen kiélezett párbajban milyen végső mozgósító ereje lehet Marine Le Pennek. Az eddig nem szavazók, például a munkások körében: szerdán egy bezárásra váró Whirlpool-gyárban “csapott össze” a két jelölt, és Macronnak nehéz helyzetben kellett megtalálnia a megfelelő szavakat és érveket, a “Marine présidente” skandálás közepette…

Illetve a fenn leírt jobboldali tömbön belül, amelyben az EU-hoz való viszonyon túl a kulturális-társadalmi kérdések – LMBT-jogok, más kisebbségi jogok, multikulturalizmus, menekültkérdés – is döntőek lehetnek. De a fenti ábrán megmutatkozó bizalmi probléma persze nem fog nyomtalanul elillanni, és nemcsak a két befutóval kapcsolatos kételyeket jelzi, de a mélyben húzódó válság tünete is, amit Macron esetleges megválasztása sem fog semmissé tenni.

A harmadik forduló, a júniusi parlamenti választás a teljes ismeretlenbe vezet

Az eddig rutinosan a megválasztott köztársasági elnök színeiben indulók többségét eredményező júniusi parlamenti választások kimenetele – bár az En marche! jelentős előnnyel indulna Macron győzelme esetén – teljesen bizonytalan. Marine Le Pen eredménye a második fordulóban nagy hatással lehet a nyári mozgósításra is, sokan ezzel is érvelnek annak fontossága mellett, hogy érdemes szavazni május 7-én.

A törvényhatósági választáson is kétkörös rendszer összefogásra ítél, és minél több az erős blokk, annál nehezebb lesz megszerezni a továbbjutáshoz szükséges minimumot. Nem világos egyelőre, milyen előzetes vagy utólagos megegyezések születhetnek a 3 republikánus tömb (bal, centrum, jobb) között, ahogy az is teljes rejtély, mi lesz a baloldalon belül, sikerül-e bármilyen paktumot kötni helyi szinteken.

A más logikával, más szociológiai összetétellel – pl. több idősebb választóval – járó választási randevú hozhat kormányzó többséget, de eredményezhet kisebb-nagyobb káoszt is – a politikai játéktér új szerkezetét valójában csak ez a voks fogja feltárni. Bár az elmúlt öt év időszaki választásai egyaránt a jobboldal kisebb és a szocialisták nagyobb mértékű visszaesését hozták, az elnökválasztás eredményét pedig torzíthatta a hasznos szavazat, kérdés, hogy az eddigi trendekből mit tudnak kihozni a régi-új formációk ebben a gyökeresen új helyzetben.

Dobsi Viktória
Ha érdekesnek találtad a cikket, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom