Aki Franciaországból állítaná meg Brüsszelt: Marine Le Pen és a Nemzeti Front

marine

A második világháború óta először fordul elő, hogy a szélsőjobb esélyes a politikai hatalom megszerzésére Franciaországban. Bár néhány héttel az elnökválasztás most vasárnap esedékes első fordulója előtt csökkenni látszik Marine Le Pen évek óta biztosnak mért fölénye, a Nemzeti Front meghatározó erejévé vált a francia politikai hadszíntérnek. Mi az oka a párt és vezére 2012 óta növekvő népszerűségének, és melyek Marine és pártja gyenge pontjai?

 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

lopunk

Részletek, támogatási lehetőségek itt

 

Egy politikai rendszer látványos dekompozíciója

Az elmúlt évek európai választásai sorozatban jelezték, hogy súlyos gondok vannak a politikai képviselet évtizedes rutinjával, és a lakosság jelentős része korántsem elégedett sem a gazdasági válság kezelésével, sem a most lezárulni látszó ciklust meghatározó eszmékkel és politikai gyakorlattal. Franciaországban is annak lehetünk tanúi, hogy a konszenzust meghatározó „társadalmi szerződés” alapjaiban kérdőjeleződik meg, és egyelőre egyáltalán nem látszik, hogyan is lehetne megújítani: a bizarr kampány napról-napra küldi a vészjelzéseket.

Recseg-ropog a rendszer, és csak egy válságtünet a sok közül, hogy az országot az utóbbi jó 50 évben irányító pártok – a szocialisták és a konzervatívok – lecsúszhatnak a második fordulóról.

Ráadásul mindkét párt jövője bizonytalan: az ellenzéki konzervatívok jobb híján nevezik az ex-kormányfő François Fillont, aki ellen nemcsak családtagjai vélhetően fiktív állásai miatt emeltek vádat, de még változatos összeférhetetlenségi gondok is felmerültek cégeivel vagy néhány fura ajándékkal, például 2 darab, összesen 13 000 eurót kóstáló öltönnyel kapcsolatban.

Miközben Fillon ügyei mögött feltárult a politikusokkal szimbiózisban létező gazdasági elit vagy éppen az afrikai vagy orosz hálózatok, a Republikánusok (Les Républicains, LR) képtelenek voltak másik jelöltet állítani. És míg a pártvezetők és a stáb egy része épp szedte a sátorfáját, mert nem volt arca folytatni a kampányt, a sajtót és a bírákat támadó volt miniszterelnököt a tradicionalista keresztények tömegdemonstrációja védte meg a bukástól.

Korábbi cikkeink a témáról:

Új vezetőt választanak a francia konzervatívok: Agyő, Sarko! Helló, Fillon?

Nagy bajban van a francia jobboldal, ha korrupt jelöltekkel már nem lehet választást nyerni

A másik térfélen a kormányzó szocialisták (Parti Socialiste, PS) előválasztását hiába nyerte meg az elmúlt 5 évvel mélyen kritikus Benoît Hamon, a párt vezetői közül többen inkább mégis a korábban „árulónak” tartott, liberális Emmanuel Macront támogatják. Aki 2016 nyarán azért mondott le a gazdasági tárcáról, hogy egy platform (En marche!) éléről induljon az elnöki székért. Az első látásra őrült vállalkozás sikeres is lehet: Macront hónapok óta fej fej mellett mérik Marine Le Pennel, és a végső győzelemre is esélyes.

Az Ipsos tavaly decemberben
Az Ipsos tavaly decemberben 22 országban készült felmérése több adattal is illusztrálja a franciák kiábrándultságát, a fenti ábra szerint pl. a francia válaszolók 76%-a szerint a politikusok nem törődnek az olyan emberekkel, mint ő. A franciákat az élen végeztek pesszimizmusból is, 61%-uk szerint a jelen generációknak rosszabb, mint szüleiknek volt, és 67%-uk szerint a mai fiataloknak még rosszabb lesz. 73%-uk szerint a szakértők sem értik meg őket, és 80%-uk tartaná kívánatosnak egy erős vezető fellépését, aki megszegi a szabályokat.

Nemcsak ezek a nagy formációk kerültek a szétesés szélére, de maguknak a pártoknak szerepe is megkérdőjeleződik: egy másik fontos jelölt, a baloldali Jean-Luc Mélenchon is egy új platformmal kampányol, így kerülve ki az általa alapított Baloldali Párt (Parti de Gauche, PG) és korábbi szövetségesei, így a Kommunista Párt (Parti Communiste Français, PCF) kontrollját. De Marine Le Pen sem szerepelteti a Front jelképeit kampányoldalán, mintha egy személyben ő képviselné a program és az újdonság eszenciáját.

A Nemzeti Front genetikai öröksége

Az 1972-ben létrejött Nemzeti Front (Front National, FN) Európa egyik legrégibb szélsőjobboldali pártja, és bár az alapító Jean-Marie Le Pentől az elnökséget 2011-ben átvevő lánya, ahogy egyes pártvezetők is, elutasítják a szélsőjobb jelzőt, az eléggé indokoltnak tűnik. Bár az idén 49 éves Marine alaposan megkavarta a párt retorikai-ideológiai paneljeit, elsősorban a rendszer- és globalizációkritikus baloldal régen ismert érveit kölcsönvéve, a párt üzenetének magva ma is a régi: a határok lezárása, „nemzeti preferencia”, és a külföldi származású vagy látható kisebbségek bűnbakká tétele.

Az egykor volt kollaboránsokból, neofasisztákból, az Algéria függetlensége ellen erőszakkal küzdő OAS tagjaiból verbuvált formáció minden modernizáció ellenére őrzi DNS-ét: az iszlámellenességbe öltöztetett arabgyűlöletet és rasszizmust, a gyarmatosító pozícióból elvárt asszimilációs követelményt az „idegenekkel” szemben és a revizionizmusra kész nemzeti mítoszt.

A "Malac ünnepének" plakátja - 2016 Hayange
A “Malac ünnepének” plakátja – 2016. szeptemberében harmadik alkalommal rendezték meg ezen az FN vezetett településen, Hayange-ban az “együttélés francia módra” szlogen alatt a rendezvényt, amely egyértelműen arra utal, hogy aki nem eszik disznóhúst, kevésbé francia. A polgármestert szabálytalan kampányfinanszírozás miatt elítélték, másodfokon büntetését enyhítették, így megőrizhette tisztségét.

 

A harmadik és legkisebb Le Pen-lány porondra lépése nyomán sokáig folyt a vita a „néppártosodás” hatékonyságáról, különösen azután, hogy a politikus asszony 2015-ben kiebrudalta a pártból édesapját, annak zűrös pénzügyeivel, pereivel és a már kellemetlenné váló ideológiai túlkapásaival, így az antiszemitizmussal egyetemben.

Mára azonban biztosan tudjuk, hogy mindez csak fazonigazítás volt: Marine nemcsak a náci-fasiszta eredetet és múltat nem ítélte el nyilvánosan, de a kampány finisében – talán a romló felmérések hatására is – ő maga is letagadta a francia állam felelősségét a II. világháború alatti zsidóüldözés egyik közismerten tragikus párizsi epizódjában. Ráadásul az ígéretek ellenére a nácizmus szimpatizánsait vagy nyíltan gyűlölködőket csak a „túlkapások” nyilvánosságra kerülése után távolítják el a pártból.

Nácibarát üzletemberek az FN piszkos pénzügyei mögött 

De ami még ennél is fontosabb, egy március közepén publikált, 2 éves kutatómunkából született könyv is bizonyítja: a politikus asszony „árnyékkabinete”, a párt pénzügyeit a háttérből irányító, diszkrét élcsapata lényegében egy erőszakos, fasisztoid szervezet, a GUD egykori tagjaiból került ki.

Az 1968-ban indult Groupe Union Défense (Egyesült Védelem Csoport) kezdetben főleg az egyetemeken küzdött erőszakkal a baloldal ellen. Marine régi barátainak és mai kollégáinak neve még a kilencvenes évek rendőri jelentéseiben is felbukkan, hol az egyetemi kampuszokon fellángoló erőszak, hol egy rasszista beszólást követő kocsmai verekedés, hol egy náci karlendítés vagy Hitler szülinapjának megünneplése miatt.

Revizionizmus, holokauszttagadás, antiszemitizmus és anticionizmus, rasszizmus, xenofóbia a vezérelvek ma is, plusz az erőszak: az utóbbi években is több eljárás indult a szervezet tagjai ellen, többek között újságíró bántalmazása, szakszervezeti és baloldali párthelyiségekben elkövetett vandalizmus, homofób transzparensek használata vagy rasszista indítékú agresszió miatt.

Ami Marine kollégáit illeti, ők mára inkább csak közös bulijaikon róják le tiszteletüket a Tontonnak (nagybácsinak) becézett Hitler és más náci hősök előtt, a “zsidókról” fecsegve, karlendítéseket imitálva … Mégis kivívták az igazságszolgáltatás érdeklődését, ezúttal azonban rendkívül szerteágazó gazdasági tevékenységük, közelebbről az FN pénzügyei miatt. A GUD egykori tagjai ugyanis a közelmúlt több kampányának hátterét is biztosították, és a gyanú szerint számos szabálytalanságot követtek el. A túlszámlázás és csalás mellett, úgy tűnik, a párttagságot is megkárosították.

Mi van akkor, ha az idegenellenes program a nemzet érdekeit is veszélyezteti?

A szélsőjobboldali irányultság a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a párt lényegében minden problémát és megoldást a bevándorlókra-külföldiekre vezet vissza, a munkanélküliségtől kezdve a szociálpolitikán át a környezetvédelemig – szerintük ez utóbbin is nagyot dobna a határok lezárása, hiszen jobbára csak a külföldiek szennyezik a bolygót. Választóik sem értették félre az üzenetet: mintegy 90%-uk úgy véli, hogy túl sok a bevándorló az országban.

Marine Le Pen és a Front által támogatott jelöltek számos eszméje és fordulata, így a nemzeti identitás kirekesztő értelmezése is ismerős lehet Orbán Viktor jóvoltából is.

Csak épp Marine esetében az „idegenek”, a „keveredés” vagy az iszlám elleni ágálás – lévén a francia lakosság jelentős része bevándorló gyökerű és a muszlim vallás és kultúra is milliók mindennapjainak része –, a gyűlölködő vagy kirekesztő szólamok nemcsak az „idegenek”, hanem franciák ellen is irányulnak. Ezen felül ma az országban 4,2 millió külföldi él (ez a lakosság 6,2%-a), közülük sokan európaiak – a nemzeti preferencia vezérelve, a határok lezárása és a gondokért a külföldieket hibáztató retorika az ő biztonságukat is veszélyezteti.

És a valóság persze bonyolultabb, mint bármely idegenellenes program: a bevándorlók „költségvetési mérlege” Franciaországban pozitív vagy nullszaldós, azaz hiába tiltják ki őket, ez javítani nem, legfeljebb rontani fog a tébé, a nyugdíjkassza vagy a költségvetés mérlegén.

Nagyrészük képzetten érkezik, ezt is megspórolva a francia államnak, egész életét ledolgozza, kevesebb szociális juttatást vesz igénybe – és főleg az alacsonyabb végzettségűek, korábban meg is halnak, mint az átlag francia. A szociális támogatások igénybevételéhez gyakran akár több év legális jelenlét szükséges; az illegálisan az országban tartózkodók – a becslések szerint mintegy 2-400 000 személy kitoloncolása fejenként 20-30 ezer euróba kerülne az államnak. Megvonni tőlük a támogatott orvosi ellátást, amit az FN követel, a szakértők szerint veszélyesebb és drágább a társadalom számára, mint akár ingyen gyógyítani őket.

MLP a CNN riportjában 2017 elején letagadja egy korábbi nyilatkozatát a menekültekről, amelyet aztán bejátszanak

Bevándorlók nélkül pedig, hiába az Európában legmagasabb termékenység, ha az nem éri el az egy nőre számított 2,1 gyermeket, mint az utóbbi 2 évben, a francia népesség csökkenni fog. (A jelenlegi migrációs „szaldó” egyébként 174 ezer fő, ennyivel többen telepednek le évente, mint amennyien elhagyják az országot. Ebben az ütemben, ez az összlakosság alig 0,3%-a, a külföldiek hatalomátvétele még várat magára egy darabig…) E tények fényében pedig adódik a kérdés: vajon tényleg a nemzet érdekében állnak a Front javaslatai?

A radikalizmus mögül csak a számok hiányoznak

Marine Le Pen ideáinak megvalósítása egyébként, bár nyilván lehetséges, de egyelőre komoly jogi akadályokba is ütközik, ahogy azt Trump kitiltási rendelete is megmutatta. Az alkotmány, a köztársaság elvi alapjai inkompatibilisek a „nemzeti preferencia”, a lakosság egy részének etnikai vagy vallási alapon való, törvényes diszkriminációjával. Ezekkel az évszázados alapértékekkel, ha úgy tetszik, a politikai hagyományok formálta „nemzeti identitással” megy szembe például a bevándorlók gyermekeinek oktatását fizetőssé tenni, vagy megvonni a francia állampolgárságot az országban születettektől.

A túlságosan megosztó Le Pen-papaa párt tiszteletbeli elnöke maradt és ideái ma is előkerülnek, ha úgy fordul a széljárás
A túlságosan megosztó Le Pen-papaa párt tiszteletbeli elnöke maradt és ideái ma is előkerülnek, ha úgy fordul a széljárás

 

A kampány finisében Marine újra mindent a bevándorló kártyára tett fel. Lényegében erről és a közbiztonságról szólt hétfői nagy párizsi meetingje is, ahol Trump nyomán azt is megígérte, hogy megválasztása után azonnal moratóriumot vezet be a legális bevándorlást tekintve is, amíg új szabályokat nem alkotnak.

Hasonlóképp, azonnal lezárná a határokat is – ami előkészítés hiányában nyilván elég nagy káoszhoz vezetne. Ez persze a Front legfontosabb gyengéje is: a legradikálisabb elképzelések mögött lényegében alig találunk hatástanulmányokat, hipotéziseket, kivitelezési tervet, költségbecslést, illetve az orvosolni kívánt problémákkal kapcsolatos konkrét stratégiát.

Marine februárban közzétett 144 javaslata mögött csak elvétve akadnak konkrétumok. Nem világos például, hogy hogyan lehetne pótolni a GDP 1-3%-át, ami a becslések szerint az EU-tagságnak köszönhető, mi követné a Schengen-övezetből való kilépést, milyen következménye lenne ennek a turizmusra vagy a határmenti területeken a francia vendégmunkásokra. Mi történne a diákok csereprogramjaival (félmillió francia fiatal tanult Európában 8 év alatt), vagy mondjuk a közös agrárpolitika helyett milyen forrásokból és elvek mentén kapnának támogatást a gall gazdálkodók.

Rendszerellenes jelölt kerestetik: változást most!

Erre az előre menekülésre is láthattunk persze példát a Brexit-kampányban – és MLP is referendumot tervez a kilépésről, amennyiben nem „sikerül dűlőre jutni Brüsszellel” (bármit is jelentsen ez), ahogy az eurózóna elhagyásáról is.

De fontos látni, hogy e területeken a Nemzeti Front problémafelvetése egyáltalán nem elszigetelt: az euró, illetve a monetáris unió működése, az Európai Központi Bank szerepe, az EU-ban központilag megkövetelt megszorítások, az Unió működése és általában a szabadkereskedelem, a globalizációs folyamatok kezelése, a legtöbb jelöltnél problémaként tematizálódik.

Kivéve – és ez ismét a jelenlegi kampány nagy paradoxona: a legesélyesebbnek gondolt Emmanuel Macront, akinek neve a szocialista kormány liberalizációs törekvéseit és törvényeit fémjelezte, és aki ma is nagyjából a neoliberális status quo-t képviseli.

Leegyszerűsítve, a „rendszer jelöltje” tehát jelenleg Macron lehetne – bár ő magára lázadóként tekint, de közben nemcsak a Fillont ejtő német Wolfgang Schäuble támogatja, de az örökzöld Daniel Cohn-Bendit, sőt az előválasztások győzetesét, Benoît Hamont megtagadó szocialista vezetők is, így pl. a volt miniszterelnök Manuel Valls. A rendszerellenes jelölt pedig nyilván Marine Le Pen.

A "melegházasság" ellen szerveződött Manif pour tous utódszervezete ma Fillon egyik legerősebb támasza. A mozgalom  plakátjait imitáló karikatúra szövege: Egy család: egy apuka, és 3 parlamenti aszisztens. Rajz: Fernand, Facebook karikatúra
A “melegházasság” ellen szerveződött Manif pour tous utódszervezete ma Fillon legerősebb támasza. A mozgalom plakátjait imitáló karikatúra szövege: Egy család: egy apuka, és 3 parlamenti aszisztens. Rajz: Fernand, Facebook

 

Kettejük hónapok óta beharangozott csatáját zavarhatja meg az újra feljövőben lévő François Fillon, aki a legvastagabb bőr címére pályázva, 41 éves politikai karrierje magasságából szintén szidja a rendszert: ő a bírák és a sajtó túlhatalmától védené meg a francia nép szuverenitását… Illetve a szocialista párt romjain felkapaszkodó Jean-Luc Mélenchon, szintén régi motoros politikus, aki most másodszor indul az elnökválasztási küzdelemben, és legutóbb Marine Le Pen baloldali ellenpólusaként tételezte magát.

Ő is komolyan veszi az EU-ból való kilépés lehetőségét, amennyiben nem sikerül elképzelései szerint újratárgyalni európai partnereivel az uniós szerződések egyes pontjainak érvénytelenítését. Ezt az utóbbi „A” forgatókönyvet olyan kaliberű értelmiségiek is támogatják, mint a világhírű közgazdász Thomas Piketty, aki amúgy Hamonra szavazna az első fordulóban, és katasztrofálisnak tartja a szocialista kormány gazdasági mérlegét.

Mélenchon részletes programja hónapok óta ismert, és februárban alapos költségvetéssel egészítette ki – a “komoly és a kihívásokhoz méltó” gazdasági elképzelések mellett 17 ország több mint 100 közgazdásza is kiállt a napokban. Ez esetben tehát nyilvános és vitatható koncepcióval van dolgunk, nem csupán retorikai légvárakkal.

Az első ránézésre talán nehezen követhető, kaotikus viszonyokból számunkra most az a legérdekesebb, hogy Marine Le Pen és a szélsőjobb (több „kisebb” jelölt is ide sorolható) korántsem egyedül testesíti meg az eurokritikus álláspontot: igazság szerint a franciák már öt éve is egy olyan jelöltet hoztak ki győztesnek, aki azt ígérte, változtat az EU irányultságán, illetve felveszi a harcot a „pénzügyi hatalmak” ellen is.

Az illető, azaz François Hollande azonban megfutamodott a vállalt feladatok, azaz az erőviszonyok megváltoztatása elől. Kudarca nyomán ma a franciák nemcsak pártjától fordultak el, de jelentős részük, érthető módon radikálisabb eszközök – programok és jelöltek – után nézne, ugyanazoknak a céloknak érdekében.

 A fotón Grenoble-ban  2012. január 27-én. Fotó: Vincent Dargent/ABACAPRESS.COM
Blöffnek bizonyult Hollande 2012-es ígérete: “A változás most jön”, itt az elnökjelölt Grenoble-ban készült 2012. január 27-én. Fotó: Vincent Dargent/ABACAPRESS.COM

Ha lehull a maszk: “A rendszerellenesség csak nagy kamu!”

Erre a feladatra sokak számára Marine Le Pen tűnhetett a legesélyesebb és hitelesebb szereplőnek az utóbbi években: nemcsak 20-25% körüli népszerűsége tette komolyan vehető szereplővé, de az FN-nek csak az utóbbi években lettek képviselői helyi, megyei, regionális önkormányzati szinten, azaz a hatalomgyakorlás konkrét formáiról csak a közelmúltban győződhettek meg nagyobb számban a választók.

Bár a semmiből pártszervezetet létrehozni kemény feladat, és Marine csapata e téren jelentős eredményeket tud felmutatni, de számos kudarcot is. Több képviselő ellen folyik vizsgálat korrupció miatt, és a lemondott vagy lemondatott politikusok mögött gyakran nincs utánpótlás; mások csalódva az FN felülről diktált, a helyi viszonyokat semmibe vevő szervezeti működésében, függetlenként kezdik újra.

Egy radikális-szélsőséges megoldásokat kínáló pártot kisebb kockázat egy kisváros élére megszavazni, mint egy 66 milliós nagyhatalom elnöki székébe, amely a demokratikus országok közül a legszélesebb kompetenciákat nyújtja egy elnöknek. Az FN szimpatizánsainak egy része, így például az óvatosabb idősebb generációk az utolsó pillanatban még dönthetnek úgy, hogy korrupció ide vagy oda, mégis inkább Fillonra bízzák konzervatív értékeik képviseletét.

 

Le Pen  kvázi magányos hősként, afféle női Batmanként vagy Zorróként ígéri a kampányklipben, hogy “újra rendbe teszi Franciaországot” a “nép nevében”

Marine potenciális támogatóinak az a része pedig, akiket inkább a balról kölcsönzött szociális érzékenység, rendszerkritika, az igazságossági kérdések fogtak meg, az utolsó pillanatban még dönthet úgy is, hogy talán mégis jobb a tisztességesnek vélt Mélenchonra szavazni. Hiszen ő évtizedek óta képviseli ugyanazokat az elveket, és nem csak az utóbbi 6 évben jutott eszébe, hogy méltányos nyugdíj- és adórendszert követeljen, vagy fellépjen a hatalmasok ellen, az elesettek védelmében.

A harmadik hitelességi probléma – a kidolgozatlan radikális program és az újdonsült, álszentnek tűnő szociális érzékenység után – az a korrupció, amely éveken át csak hizlalta a Front népszerűségét. Ugyan a Le Pen-családnak is voltak szennyesei, de ezt a hívek a nemes ügyek szolgálatáért cserébe megbocsátották, különben is, miért adózzunk egy illegitimnek tartott rendszernek?

François Fillon tragikomikus szappanoperája mögött hónapokon át szinte észrevétlenek maradtak az FN zűrjei, pedig a párt még a korrupciós afférokban dúskáló konzervatívokat is megelőzi e téren: a Front vezetői, képviselői, illetve a párt maga összesen 5 nyomozásban érintett. Ezek közül a legismertebb a fiktív európai parlamenti asszisztensek ügye, amelyben április 14-én kérték Marine Le Pen és EP-képviselő kollégája immunitásának felfüggesztését a francia bírák. Bár a procedúra hónapokig elhúzódhat, az illetékes parlamenti bizottság vezetője már bejelentette, hogy jövő hónap elején, azaz akár a május 7-én rendezendő második forduló előtt beidézhetik a 2 politikusnőt.

A nem mellesleg ügyvédi képesítéssel rendelkező Le Pen ez esetben is gyaníthatóan távol marad majd, ahogy márciusban azt is megtagadta, hogy az őt vád alá helyező bírák idézésének eleget tegyen. A „rendszer” általi üldöztetés a párt régen bejáratott mítosza (amit újabban, Sarkozy nyomában Fillon is megpróbált lenyúlni).

A leghűségesebb híveknél persze bejöhet, de a Le Penhez jobb híján csatlakozók, a „néppártosodásban” bízók számára kevésbé lehet meggyőző. Úgy tűnik, a varázslat az április 4-én rendezett tévés vitában tört meg, ahol először fordult elő, hogy mind a 11 elnökaspiráns jelen volt, és a két szélsőbalos jelölt, Nathalie Artaud tanárnő és Philippe Poutou autógyári munkás először hozta igazán kellemetlen helyzetbe Le Pent és Fillont.

 

Poutou talán első ízben mondta a volt miniszterelnök szemébe, amit a franciák többsége gondol: mekkora pofátlanság, hogy miközben kemény megszorításokkal sújtaná a szegényebbeket, ő éveken át lopta a közpénzt. De Le Pen is megkapta, hogy a rendszer áldozatának állítja be magát, miközben a rendszer nyújtotta privilégiumokkal védekezik: „ha minket idéz be a rendőrség, nekünk nincs munkás immunitásunk” – a rendszerellenesség csak egy nagy kamu.

A videó és a mondat virálissá vált, és bár Nigel Farage vagy Donald Trump kampánya is bizonyítja, hogy szemfényvesztéssel és arcátlan hazugságokkal is lehet komoly politikai győzelmeket aratni, de múlt hétfő óta talán kevesebben érzik úgy, hogy Marine Le Pen hitelesen képviselheti őket, ha még az igazságszolgáltatástól is megfutamodott.

Ha lehull a maszk: szélsőjobbos program a szociális érzékenység máza alatt

Az FN-nek Marine érkezéséig nacionalista konzervatív gazdasági programja volt, azaz lényegében nem zavarta a kizsákmányolás, ha azt a nemzeti tőke valósítja meg. A párt azóta sem vesz részt a szociális jogokért folytatott megmozdulásokon, és bár most 60 évre szállítaná le a nyugdíj korhatárt (a jelenlegi 62-ről), az évekkel ezelőtt e témában szervezett nagy tüntetéshullámba sem kapcsolódott be; ahogy a szakszervezetekkel is ellenséges viszonyban van. Sőt, a tavalyi év során a munkatörvény miatt tüntetők elleni rendőri erőszakot is igazolva látta, sőt, a hozzá köthető szélsőségesebb csoportok nyíltan támogatták is, hogy a rendőrök fegyverrel fegyelmezzék a szocialista kormány reformja ellen lázadókat.

Tüntetés az FN jövetele ellen 2017. február 27-én, Nantes-ban, ahol a munkatörvény elleni mozgalom miatt is nagyon elmérgesedett a viszony a rendőrség és egyes tüntetői csoportok között, ahogy azt a képek is illusztrálják.

A program szarka vagy imposztor jellege – a jobbos alaphoz elemelek néhány tippet balról is, és az egészet leöntöm a nemzeti preferencia szószával – talán leginkább a munkavállalók jogaival kapcsolatban érzékelhető. A balos retorika ellenére az FN nem támogatja, hogy nőjön a jelenleg nettó 1150 eurót kóstáló minimálbér, amelyet az aktív lakosság 13%-a, mintegy 3 millió dolgozó kap kézhez.

A különféle számítások szerint a franciaországi szegények száma 5 és 8,8 millió között van; 2008 és 2012 között 800 000 fővel lettek többen, ami példátlan az utóbbi évtizedekben, bár a kilencvenes évek közepén fordult a korábbi tendencia, és csökkenés helyett nőni kezdett a szakadék a középosztály és a leszakadók között. 2012 és Hollande hatalomra kerülése óta a szegények aránya stagnált, csak 2015-ben volt érzékelhető némi javulás.

Le Pen felmelegítené Sarkozy egykori ötletét és adómentessé tenné a túlórákat, ami a gyakorlatban felszámolja a heti munkaidő korlátait, és nem segíti a (szegénységet újratermelő) munkanélküliség csökkentését sem. Ugyan felülvizsgálná a lakosság többsége által utált munkapiaci reformot, amit a szocialisták szavazás nélkül nyomtak át a parlamenten, de számos javaslatával tovább gyengítené a szakszervezetek erejét. A munkanélküliségre, dolgozói szegénységre és kiszolgáltatottságra adott válasza pedig lényegében az: ha a külföldiek eltűnnek a munkapiacról vagy hátrányba kerülnek, minden gond megoldódik majd.

Egyebekben viszont még a program kozmetikázására sem jutott idő, itt a szociális érzékenységnek, demokratikus hajlamnak, “a szenvedők védelmének” már a látszatát sem kívánja fenntartani az FN: maradtak a klasszikus autoriter szélsőjobbos javaslatok.

A közbiztonság terén teljesítenék a „kisrendőrök” (közülük sokan potenciális szavazói) legtöbb követelését, ami még több fegyvert, több jogot és nagyobb költségvetést jelent. Kérdés azonban, hogy a szükségállapot nyomán már ma is számos, és egyre csak újabb jogosítványokat kapó rendőrség munkája vajon tényleg ettől lehet-e hatékonyabb.

Az antiterrorista szolgálatoknál nem lelkesednek Marine terveiért, azok ugyanis – bár talán megnyugtatják a laikus szavazókat – haszontalanok vagy épp szembe mennek a kívánatos politikákkal. Az állampolgárság elvétele nem valószínű, hogy visszatartaná a potenciális terroristákat, ahogy kontraproduktív lehet újabb mecsetek bezárása is. Teljesen jogalap nélküli lehet a szolgálatok által megfigyelésre érdemesnek tartott, ún. S kategóriájú külföldiek kitoloncolása, ez a besorolás ugyanis csak figyelmeztető jellegű, sokszor épp az információgyűjtést szolgálja. (Ráadásul a terrorizmussal feltételezett kapcsolatban álló „radikálisok” mellett szerepelnek benne mozgalmi, politikai aktivisták is.)

A Front emelné fel leginkább a hadvédelmi büdzsét, a GDP 3%-át megközelítve a ciklus végére – az emeléssel egyébként Hamon, Macron és Fillon is egyet ért, ők azonban csak több év múlva célozzák meg a GDP 2%-át a jelenlegi 1,77% helyett).  Kilépne a NATO integrált parancsnokságából, ahová Sarkozy lépett vissza 2009-ben, Charles de Gaulle 43 évvel korábbi távozása után (Mélenchon a NATO-ból is).

 

MLP és Vlagyimir Putyin meglepetésszerű találkozójára idén március 24-én került sor
MLP és Vlagyimir Putyin meglepetésszerű első találkozójára idén március 24-én került sor Moszkvában; fotó: Reuters

A külpolitika terén van a párt a legnagyobb bajban, ugyanis minden erőfeszítésük ellenére nem nagyon fogadják képviselőiket külföldön, leszámítva az olyan remek hírnévvel rendelkező diktátorokat, mint az egyiptomi esz-Szíszi vagy a csádi Idriss Déby. Libanonban sikerült elcsípni az államfőt félórára, de a sok éve tartó erőfeszítések ellenére továbbra sem jött össze jelentősebb randevú Izraelben.

E sovány eredmények miatt még fontosabb, hogy Marine Le Pennek sikerült személyesen Putyinnal kezet fognia március 24–én, a találkozás és a hírhedt kölcsönök okán is feltételezhetjük, hogy az FN oroszbarátsága, az érdekek konvergenciája csak fokozódni fog a jövőben. E téren MLP egyébként nincs egyedül, összesen 6 jelölt, köztük Fillon és Mélenchon is nyitni szeretne Oroszország felé.

 

A Front „gazdasági patriotizmusának” is szárnyakat adott Donald Trump színre lépése, és ha lehetne is értelme bizonyos protekcionista intézkedéseknek, nem világos, milyen szempontok szerint alkalmaznák őket, a fűnyíró jellegen túl. Ahogy nincsenek konkrét becslések arra, hogyan hatnának a bevezetni kívánt vámok, és persze olyan terv sincs, ami a felszámolt ipari termelés szövetét kreálná újra. A mai globalizált termelési viszonyok között a francia ipar is egy nemzetközi munkamegosztásba kapcsolódik, milyen terv és elvek alapján lehetne ezt felülírni?

Az oktatással vagy az igazságszolgáltatással kapcsolatosan is a régi autoriter és elitista recepteket találunk: az iskolai egyenruha bevezetését, a hazafiságra és tekintélytiszteletre való nevelést. Az FN véget vetne a közoktatás egységes jellegének, leépítené az egyenlőtlenségek visszaszorítására szolgáló eszközöket – bár e szempontból most sem áll nagyon az ország, legalábbis a PISA-jelentések szerint.

Marine 60%-kal több börtönférőhelyet hozna létre, ami ugyan megoldás lehet a francia börtönök botrányos túlzsúfoltságára, de a szakértők szerint inkább a fogva tartottak számát kellene, különféle eszközökkel csökkenteni. Ennek épp az ellenkezőjét ígéri Le Pen a fiatalkorúak bűnözésével kapcsolatban is: keményebb és több szankciót.

E tekintetben is sok hasonlóságot mutat Fillonnal, aki hozzá hasonlóan, bár kissé diszkrétebben megfenyegette a bűnüldöző szervek és igazságszolgáltatás tagjait az ellene folyó eljárás miatt: a bírák két szakszervezete is komolyan tart attól, hogy a 2 politikus hatalomra kerülése esetén csökkenne függetlenségük.

A jövő: instabilitás és konfrontáció 

A francia választók jelentős része számára a Nemzeti Front ma is kizárható opció, hiába növekszik bizonyos csoportokban a párt és a pártvezér népszerűsége, az elutasítás ma is jelentős. Ezt a „speciális jelleget” igazolja, hogy Marine kevés településen mehet végig az utcán úgy, hogy megússza az ellenszenv reakciói és inzultusok nélkül, a közvélemény-kutatások szerint pedig a második fordulóban Macron, Mélenchon és Fillon is felülkerekedne vele szemben.

Jean-Luc Mélenchon, François Fillon, Emmanuel Macron.
Jean-Luc Mélenchon, François Fillon, Emmanuel Macron.

 

De az igazság pillanatát a választás hozza el, és alig néhány nappal az első forduló előtt nincs kizárható forgatókönyv: a voksolni készülők 28%-a még nem döntött, és újra megközelítheti a 2002-es negatív rekordot a részvételi hajlandóság: a válaszadók negyede nem készül az urnákhoz vasárnap. Mélenchon és Fillon éppúgy a végső játszma részesei lehetnek, mint Macron, és már Marine Le Pen csapatában is felbukkant a kétely a továbbjutást illetően. Sőt, az sincs kizárva, hogy az élmezőnyről teljesen lecsúszott Benoît Hamon is hozzon még meglepetéseket, de az ő szereplése főleg a jelenleg épp teljesen értelmetlennek tűnő szocialista párt jövője szempontjából lehet fontos.

Akárhogy is lesz, a Nemzeti Front relatív népszerűségét eddig tápláló jelenségek nem fognak eltűnni a francia társadalomból. A politikától elforduló tömegek, a pártokban elvesztett bizalom; a túlságosan sokszor megvezetett – változást váró és ugyanazt vagy semmit sem kapó – lakossági csoportok; milliók romló, stagnáló vagy veszélyben érzett biztonsága; a jobbra tolódó retorika és a társadalmat egyre inkább megosztó, leszalámizó politikák; a magánérdek védelmét bebástyázó és a „népakarattól” egyre elszigeteltebb elit, amely mechanizmusok és mozaikszavak pajzsa mögül kormányoz… és egy változó, instabil nemzetközi környezet, amelyben nem sikerül hitelesen újradefiniálni Franciaország és Európa szerepét.

Lehet, hogy Marine Le Pen mégsem jut tovább vasárnap. De a fentiekből adódó feszültségekkel és problémákkal a nyerteseknek és veszteseknek, de leginkább a politikai képviseletével mélyen elégedetlen francia népnek akkor is meg kell majd küzdenie.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Marine Le Pen 2017. április 15-én, Perpignanban tartott meetingjén, fotó: Pseudonyme, forrás: Médiapart.

Kapcsolódó cikkeink:

Thomas Piketty a francia munkajogi reformról: elképesztő károkozás

A dzsihadisták tapsolnának – a francia szélsőjobb az élen a regionális választások első fordulójában

Cuki vagy náci? Avagy hová dugjunk egy szalonképtelen apukát?

Elismered a Krímet? Kapsz 9 millió eurót!

Putyin a kamrában: orosz kölcsön a francia szélsőjobbnak

Álkeresztény rasszizmus: a francia jobboldal erősödő trendje

Ha érdekesnek találtad a cikket, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!

 

tetszett_a_cikk3

 

  • OKdoki

    Ez egy nagyon érdekes téma. Engem még érdekelne mélyebb elemzés is. A legfontosabb kérdés, hogy mennyire jelenik meg a francia médiában a programok kivesézése (kiértékelése)?