Végjáték Aleppóban, tömegmészárlás fenyeget

Fotó: Business Insider
Fotó: Business Insider

 

50 ezer civil szorult be két tűz közé, két négyzetkilométernyi területre. Félő, hogy hamarosan egy újabb, Srebrenicához hasonló tömegmészárlás kezdődik.

 

Kivonulnak a lázadók Aleppóból – jelentette be Oroszország ENSZ-nagykövete. A BBC oldalán kedd este megjelent hír egyelőre nem tartalmaz részleteket az esetleges megállapodásról, ahogy arról sincsen hír egyelőre, hogy mi lesz az állások közé rekedt civilek sorsa. Az azonban biztosnak látsziik, hogy a lázadók fellegvárának számító város ostroma véget ért.

Az utolsó hírek szerint 82 civilt – köztük 11 nőt és 13 gyermeket – végeztek ki az Aleppó keleti részén levő lakásokat módszeresen végigjáró kormányerők. Orosz források szerint több, mint 100 ezren menekültek át a lázadók által ellenőrzött területekről a szíriai kormány ellenőrzése alatt levő városrészekbe – ezek közül 13 ezren az utóbbi 24 órában döntöttek a menekülés mellett. Több, mint 2 ezer lázadó tette le a fegyvert.

Jelenleg körülbelül 50 ezer civil gyúródhat Aleppó keleti részein, egy, az Aszádhoz hű erők által teljesen körülzárt, mintegy 2 négyzetkilométernyi területen, melyet a nap folyamán állandóan bombáztak úgy az orosz, mind a szír kormány repülői.

 

BBC-infografika az ostrom jelenlegi állapotáról. A sötét türkiz területek a kormányerők által nemrég elfoglalt területeket jelzik, a lila rész a lázadók által ellenőrzött városrész
BBC-infografika az ostrom december 12.-i állapotáról. A sötét türkiz szín a kormányerők által nemrég elfoglalt területeket jelzi, a lila rész a lázadók által ellenőrzött városrész

 

Senki nem számolja már az áldozatokat

Nem tudni, hány halálos áldozata volt az utóbbi napok offenzívájának: a holttesteket a folyamatos bombázás miatt már senki nem szedi össze, a romok alatt nem kutatnak esetleges túlélők után, és a sebesülteket sem látja el senki.

„A lakosok szaladnak, de nem tudni, hova. Élő emberek vannak a romok alatt, de senki nem tudja kimenteni őket. Sebesültek fekszenek az utcákon, de nem segíthetünk rajtuk, mert a bombák mindig ugyanazokra a területekre hullanak.” – írta a The New York Times-nak egy aleppói lakos. A két tűz közé szorult lakosok közül sokan Twitteren búcsúznak: a családok a halálra készülnek. Félő, hogy miután a város elesik, egy újabb, Srebrenicához hasonló tömegmészárlás kezdődik.

A menekülő férfiakból ágyútöltelék lesz

Az Al Arabiya az Aleppóban dolgozó aktivistákra hivatkozva arról tudósít, hogy az elfoglalt területekről menekülő férfiakat az Aszadhoz hű erők azonnal besorozzák, és a felkelők ellen vezényelik. Ezek a férfiak semmiféle katonai kiképzést nem kapnak.

Hadi Abdullah szíriai aktivista szerint a december 12.-én, hétfőn frontvonalra vezényelt férfiak közül még aznap hatan meghaltak. Akik nem csatlakoznak a kormányoldali erőkhöz, azokat vagy helyben megölik, vagy pedig halálra kínozzák – nyilatkozott a Free Syrian Army egyik katonája, Hamdi Sweid az Al-Arabiyának.

 

Katonai rendőrség őrzi az Aleppó keleti részéből menekült, és azonnal besorozott férfiakat 2016 december 11.-én. Fotó: Reuters
Katonai rendőrség őrzi az Aleppó keleti részéből menekült, és azonnal besorozott férfiakat 2016 december 11.-én. Fotó: Reuters

 

Nincs menekvés

A rezsim eddig nem biztosított semleges területre való menekülési lehetőséget az Aleppó keleti részén rekedt civileknek: ők vagy az egyre szűkülő ostromgyűrűben maradtak, vagy pedig a kormányerők vonalai fele vonultak. Utóbbi opció sokak szerint már csak a folyamatos harcok miatt is nagyon veszélyes, ráadásul félő, hogy a menekülőkre börtönbüntetés és kínzás vár.

A helyzet annyira rossz, hogy azt sem tudni, a lázadóknak és a civil lakosságnak sikerül-e összegyűlni eldönteni, hogy megadják magukat vagy sem. „Higyje el, senki nem utasítaná el most a biztonságos kivonulást” – írta a The New York Times-nek egy aleppói lakos, Yasser Abu al-Joud, hozzátéve: „a halálunkra várunk itt, az utolsó kerületekben”.

A civilekkel senki nem törődik

Hisham al-Skeif, a lázadók által ellenőrzött városrészben működő helyi tanács egy civil tagja szerint a nemzetközi szervezetek tárgyalnak ugyan a harcban álló felekkel, azonban senki nem vette fel kapcsolatot közvetlenül a vonalak közé szorult civilekkel.

„A politikai aktivisták, a média, a segélymunkások, körülbelül ezren vagyunk, fegyvertelenek, családjainkkal együtt. Bár a rezsim amnesztiát ígér azoknak akik megadják magukat, minket le fognak mészárolni” – így Hisham al-Skeif, hozzátéve: „a fegyveresek megvédik magukat. Nekünk erre nincsen lehetőségünk.”

Az aleppói offenzíva addig fog tartani, míg a lázadók megadják magukat, vagy meghalnak – idézte december 12.-én az orosz álláspontot a The New York Times.

Sipos Zoltán

Már megint itt van az év vége.

Az Átlátszó idén is keményen dolgozott azért, hogy átláthatóbb és szabadabb legyen Magyarország. Most itt a lehetőség, hogy úgy támogasd a munkánkat, hogy ezzel egy karácsonyi ajándékra is szert teszel. Ha előfizetsz egy évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.

  • Károly Kovács

    Olyan jól esik amikor sírnak a libsik ,mennyi lét öltek bé a terrorizmusba ,oszt jött Putyin oszt popsin rúgta a csürhét !!!

    • Éva Ácsné

      Gyalázat!

      • Géza Kovács

        Ez a munkája, ezért kapja a pénzét a “Károly Kovács” álnevű senkiházi, ezen kár bosszankodni.

    • Géza Kovács

      Már máshol is hasonló köcsögségeket írtál, unalmas vagy. Inkább olvasgasd a FB pártkézikönyvet, hátha lesz benne valami, amit ki tudsz lopni, mert tőled másra nem futja.

  • Gyula Kotosz

    My name is Bana, I’m 7 years old. I am talking to the world now live from East #Aleppo. This is my last moment to either live or die. – Bana – jól írok és beszélek angolul, internetem még van a szétbombázott és legyilkolt városban.
    Azt hiszem, mind között a legaljasabb az á t l á t s z ó ó ó ó

    • Juhasz Pal

      De Kotosz, te nem tudsz angolul azt már látom.

      • Gyula Kotosz

        Kösz’ a felvilágosítást, eddig nem is tudtam :))

  • Ildikó Virág

    Azért, azt elég nehéz kiválogatni, hogy ki a civil és ki az a felkelő, aki öt perccel azelőtt, hogy civil lett, még javában lődözött. És csak az én emlékeim szerint is vagy háromszor kínáltak elvonulási lehetőséget a civileknek, akik azért nem tudtak menni, mert a derék felkelők nem engedték ki őket a városból, így aztán azt eldönteni, hogy kik mészárolnak le kicsodákat, elég nehéz kérdés.

  • csaba

    Az a k’urva TV,még a köcsög HÍRTV-is,hogy a helyiek hálálkodnak a katonáknak hogy felszabadították őket.
    Ajvék,ajvék,ajvék.

  • Péter

    Nem az Al Kaidától kéne ám tájékozódni. Aleppo lakossága sosem támogatta az Iszlamistákat. Törökországból érkezett Iszlamista terroristák rohanták le 2012-ben a lakosság támogatását NEM élvezve, ezt még a Szír pártinek nem nevezhető Guardian is elismerte anno, lásd a linket a hozzászólás végén. Most pedig népünnepélyél fogadja a lakosság a felszabadítókat. Az állítólag lelövöldözött civilekről szóló híreket pedig Rijádban gyártják, ami már csak abból is látszik hogy olyan negyedekben öli a kormány a civileket állítólag amiket el sem foglalt még, és olyan csapatok (Hezbollah) amik nincsenek is ott, mert a város külső kerületeit védik. Nem lehetne hogy nem csak a terroristák és nyugati támogatóik propagandáját olvassátok el? https://www.theguardian.com/world/2012/aug/21/syrian-rebels-aleppo-local-hostility

  • roccobaba

    Ember legyem a talpán, aki ki tudja válogatni a civilek közül a katonákat. Egyiknél sem tudhatni, mikor ki ránt elő kést vagy pisztolyt, vagy mikor robbantja fel magát is.

  • Natrix12

    Kis analógia jut eszembe erről a magyar FAR-ról.
    Egyik skandináv országban egy kirgiz “menedékkérő” terrorista eltaposott vagy féltucat járókelőt. Ezt megelőzően is tudta az emberi jogot pontosan ismerő rendőrség, hogy a pofa terrorista gyanús. Viszont szem elől tévesztette, mert hamis volt a lakásbejelentője. El kellett volna rég tűnnie az országból, de vannak “emberi jogai”. Ezért aztán titkosszolgálati eszközökkel nem kutakodhattak utána. Aztán tette, amit tett. Lehet, hogy tíz évet is kap érte…
    Ezek a “civilek” csak bejelentésekre lennének kötelezve, de az valamiért sárga csillag. Én buta vagyok és nem értem, miért szégyen az, ami legális (vagyis törvényesen bejelentett).
    Miért lehet törvényes az illegális? (Már ami a migrációt illeti.)
    Apropó: amikor a feleségem bíróságilag a szingliséget választotta és törvényesítette ellenem (vagyis elvált), a bíróság letiltotta a fizetésem 40%-át, holott mindenkor tisztességes férj és apa voltam. Kértem, ne tiltsák le, rendesen fizetni fogom. Azt mondták, hogy törvény, az törvény. Nem baj, hogy a gyermekeimet megfosztották az apjuktól, ezentúl az apjuk még egy részlet vásárlás erejéig is hitelképtelen lesz. Törvény az törvény. Megint nem értem: ha a törvény elszámolásra kötelez valakit, akár jogi személyeket is, ha azok tisztességesek, ettől miért lennének megbélyegezve? Vagy ez a “soros izé” egy szégyen? Ha meg szégyen, akkor szégyelljék!

  • Zajzon Ildiko
  • Zajzon Ildiko

    Még egy kormányváltó narkós patkány ……..https://www.youtube.com/watch?v=N_lSDzjp8_g