Október 3-án vette kezdetét az ezredforduló legfontosabbnak tűnő spanyol korrupciós ügyének első tárgyalási szakasza, melynek központi vádlottja némi meglepetésre elismerte múlt héten a vád lényeges pontjait. Majd újabb adalékokkal egészítette ki a jelenleg – parlamenti többség és felhatalmazás híján – csak korlátozott hatáskörrel kormányzó Néppárt és az ország nagy cégeinek hosszú éveken át tartó, gyümölcsöző bizniszéről eddig összeállt dossziét.
A Francisco Correa központi figurájáról Gürtel fedőnevet kapó affér (a correa szó spanyolul övet jelent, ez németül gürtel) egy majd 20 éven át a Néppárt (Partido Popular, PP) berkeiben funkcionáló korrupciós hálózat ügyeit fogja össze.
Correa és barátai egyrészt túlárazott pártrendezvényeket szerveztek, másrészt ajándékokkal halmozták el a pártkatonákat és önkormányzati döntéshozókat, harmadrészt közbeszerzéseket szállítottak olyan vállalatoknak, amelyek aztán cserébe a 2-3%-os kenőpénzen felül még adományokat is juttattak a pártnak. Mindehhez a magát Don Vitónak is nevező Correa állítása szerint segítséget és útmutatást a PP volt pénztárosától kapott, Luis Bárcenastól, aki most, két elődjével egyetemben szintén a vádlottak között szerepel.
Az így szerzett pénzt a vádirat szerint Correa és a PP is visszaforgatta saját bizniszébe: az előbbi például pártrendezvényeket szervezett illegális jövedelméből, az utóbbi többek között madridi székházát újította fel feketén. Jelenleg a Gürtel ún. első szakasza, az 1999-től 2005-ig tartó időszak ügyeinek tárgyalása folyik, ezt még további 6-9 tárgyalás követheti majd – és 37-en ülnek a vádlottak padján, akiken összesen 450 millió eurót követel az igazságszolgáltatás.
De a Néppárt is felbukkan haszonélvezőként a vádiratban, akárcsak egy volt minisztere, aki férje révén élvezte a természetbeli juttatásokat.
Maga az affér több szempontból is szenzációsnak mondható. Egyrészt a 2007-ben indult nyomozás során rögzített beszélgetések nagyrészt kiszivárogtak a nyomozati anyaggal egyetemben, és hónapokon, majd éveken át szórakoztató folytatásos sztoriban, kvázi szappanopera jelleggel tárták fel a politikai elöljárók és strómanjaik, kerítőik mindennapjait.
Ezen felül a Gürtel okozta a vesztét egy spanyol sztárbírónak, Baltasar Garzónnak is, aki a terrorizmust és a korrupciót érintő dossziéi mellett elsősorban emberi jogi ügyekben vált világszerte ismertté. Így például az ő elfogatási parancsa nyomán tartóztatták le 1998 októberében Augusto Pinochet chilei ex-diktátort Londonban. Garzón indította meg a vizsgálatot a Gürtel-ügyben 2009-ben, majd egy feljelentés nyomán hamarosan félreállították, végezetül pedig, a gyanúsítottak és ügyvédeik beszélgetéseinek lehallgatása miatt, példátlanul súlyos ítéletben 11 évre eltiltotta a bírói gyakorlattól a spanyol Legfelsőbb Bíróság.
Garzón nyilvánvalóan politikai okból történt „likvidálása” után épp egy évvel, 2013 februárjában ütött be a Gürtel másik szenzációs epizódja: ekkor kerültek nyilvánosságra a Néppárt pénzügyeit majd 30 éven át kezelő Luis Bárcenas pénztárnok feljegyzései a párt B kasszájáról. Bárcenas 18 éven át gondosan könyvelte a különféle vállalatok befizetéseit és a párttagoknak nyújtott kifizetéseket: a b-kasszából ugyanis némi fekete bérkiegészítésre is jutott a párt vezetőinek. A hierarchiában betöltött szerepüktől függően több-kevesebb – a jelenleg második miniszterelnöki mandátumára készülő Mariano Rajoynak például feltehetően évi 25 ezer euró.
Rengeteg Francisco Correa létezik – ez a rendszer
A számos terhelő bizonyíték ellenére az ügy kulcsfigurájának tartott Francisco Correa nem tett beismerő vallomást, egészen 2015 októberéig, amikor – miután több ízben is találkozott az oknyomozásban élen járó eldiario.es portált igazgató Ignacio Escolarral – átadott az újságírónak egy 9 oldalas szöveget. Ebben részletesen ismertette a PP-vel kapcsolatos tevékenységét, onnantól kezdve, hogy Bárcenas közvetítésével megszervezte első pártrendezvényét, majd 1996-ban ugyanő felkérte, hogy közvetítsen a közbeszerzésekre áhítozó vállalatok és érintett politikusok között.
Az elnyert közbeszerzések után Correa 2-3%-os „sikerdíjban” részesült volna, amin szerinte Bárcenas-szal osztoztak.
A fenti információk végül csak Correa cáfolatának kíséretében jelentek meg az eldiario.es oldalain tavaly októberben. A rendezvényszervező tagadta, hogy korábban bármilyen dokumentumot átadott volna Escolarnak, akárcsak Bárcenas az őt ért vádakat. Múlt csütörtökön azonban újra ezzel a sztorival állt elő Correa, elismételve a 2-3%-ra vonatkozó állításokat is, és kijelentve, hogy gyakorlatilag a PP madridi székházában élt éveken át, a José María Aznar exkormányfő regnálása alatti időszakban, ráadásul ő csupán egyetlen közvetítő volt a sok közül.
„A vállalkozó megmutatta a kiírást, hogy meg tudjuk-e szerezni, én átadtam Luis Bárcenasnak, és Luis leszervezte a megfelelő minisztériummal. Ha sikerült megszereznünk a közbeszerzést, a vállalkozó átadott nekem 2 vagy 3 százalékot, én meg átvittem a Genovába (aPP madridi székházába; dv).”
„Nem csak egy Francisco Correa van. Hanem rengeteg Francisco Correa létezik. Ez a rendszer.”
Úgy tűnik, Correa megpróbált alkut kötni tavaly az antikorrupciós ügyészséggel, ez azonban meghiúsult.
Ami vagy az ügyészségen múlt – egyes források szerint a gyanúsított túl sokat kért, az ügyészség pedig azt állítja, korrupciós ügyekben nem is szokás az alkukötés. Vagy Correa gondolta meg magát – a Gürtel egyik tanúja azt állította, egy kocsi pénzt kapott a hallgatásért. Bárhogy is történt, szemmel láthatóan újabb fordulat állt be stratégiájában, és a most újra terítékre került információk újabb súlyos kérdéseket is maguk után vonnak.
Melyek azok a vállalatok, amelyek kifizették a kenőpénzt a trükkösen elnyert közbeszerzésekért, és melyek azok a politikusok, amelyek a nekik kedvező döntéseket hozták? Ahogy Escolar aláhúzza blogján: sem az egyik, sem a másik oldalról nincsnenek igazi nagyhalak a vádlottak padján; a valódi megaberuházásokról, így például a nagysebességű vasútvonal létesítéséről nyilván nem kisvárosok alpolgármesterei és regionális önkormányzati dolgozók döntenek.
„A kurva életbe, pedig nekem adta a közbeszerzéseket”
Correa múlt héten 2 minisztériumot és 2 nagy építőipari céget is megnevezett azok közül, amelyek részére közvetített volna – mindkettő felbukkan Bárcenas jegyzeteiben. Az egyik több, összesen mintegy félmillió euróra rugó tétellel, amelyek közül legalább kettő konkrét közbeszerzésekhez köthető időben; a másik ígért és beérkezett kampánytámogatásokkal, adományokkal.
Azaz a Correának feltehetően fizetett 2-3%-on túl a pártszervezeteknek is juttathattak további összegeket – csakhogy ezekkel kapcsolatban eddig nem merült fel, vagy nem volt bizonyítható a korrupciós vád. Correa hétfőn már elzárkózott attól, hogy újabb információkkal szolgáljon, ügyvédje pedig hiába idézte volna be az említett minisztériumok és cégek képviselőit, ezt a bíróság elutasította.
Vicente Cotino, Juan Cotino és Enrique Ortiz építési vállalkozó, akit a Gürtel valenciai dossziéjában 4 év börtönre ítélne az ügyészség a helyi PP illegális finanszírozása miatt
Ugyanez az ügyvéd védi egyébként a valenciai parlament volt elnökét is, Juan Cotinót, aki unokaöccsét, a hazánkban a meghiúsult sávolyi motorversenypálya-projekt befektetőjeként ismert Vicente Cotinót látta volna el kedvező szerződésekkel.
Vicentét, akinek nevét valenciai polgárok ezrei átkozhatják az ámokfutásszerűen megvalósított projektekben vállalt szerepéért – Forma-1, vidámparkok, pápai látogatás stb. –, amelyek a múltban és olykor a jelenben is közpénzek súlyos millióit emésztették fel, jelenleg a helyi PP illegális finanszírozásával vádolják. Épp a napokban kényszerült végighallgatni néhány terhelő felvételt a valenciai parlamentben, amelyet korábban egy feszület társaságában elnökölt a bácsikája. Így például azt, amikor a szóban forgó Juan Cotino ott hagyja a szociális tárcát, és Vicente így panaszkodik a fenti képen jobbra látható kollégájának, Ortiznak: „a kurva életbe, pedig nekem adta a közbeszerzéseket.”
Politikai következmények?
Egy majd 10 éve húzódó, az egyik maisntream pártot legmagasabb szintjéig megfertőző korrupciós ügy kapcsán különösen érdekes lehet, milyen politikai következményekkel járt ez az egész. A Néppárt az első szivárogtatások nyomán rögvest azzal az elmélettel állt elő, hogy voltaképp az egész Gürtel a párt ellen irányuló korrupciós konstrukció.
Az abszurdnak tűnő védekezés jegyében a PP is magánvádlóként lépett fel, és miközben titokban falazott volt pénztárosának, minden lehetséges jogi eszközzel akadályozta a nyomozás és a jövendő per előre haladását, de a biztonság kedvéért például Bárcenas számítógépes merevlemezét is 35-ször formatálták, mielőtt átadták volna a hatóságoknak.
A 2009 óta nyilvánosságra került terhelő adalékok ellenére a Néppárt 2011-ben fölényesen, abszolút többséggel nyerte a parlamenti választásokat a megszorító politikái nyomán összeomló támogatottságú szocialista párttal szemben.
A Gürtel-hálózatban leginkább érintett területeken, Valencia, Madrid és Galicia tartományokban a különféle, autonóm parlamenti és helyhatósági választások egyaránt jellemzően a PP győzelmét hozták – meglepetés csupán a tavalyi önkormányzati választásokon született, amikor az újbaloldali formációk és a szocialisták mindhárom régióban többségi koalíciókat tudtak alkotni, és számos nagyvárosban, de Valencia tartományban is véget vetettek a PP több évtizedes hegemóniájának.
A tavaly decemberi parlamenti választásokat ismét a PP nyerte, csak épp a kormányzáshoz szükséges többséget nem sikerült megszereznie – az idén júniusban megismételt szavazáson pedig még javított is eredményén a baloldal további visszaesése mellett.
Az, hogy a Néppárt továbbra is kormányzás esélyes, nagymértékben annak köszönhető, hogy a tagolt ellenzék – a szocialista párt (Partido Socialista Obrero Espanol, PSOE) mellett az újbaloldali mozgalmak és a Podemos nevű, lassan 3 éve alakult párt, illetve a jobbközép Ciudadanos – képtelen megegyezni. (Legalábbis központi szinten; mint említettük, az ország számos pontján támogatják kívülről vagy koalíciós formában egymást az „új” és a „régi” baloldal, a Ciudadanos pedig a szocikkal paktumot is kötött.)
Bár elvileg mindannyiuk közös prioritása a korrupció elleni küzdelem, mind a Ciudadanos, mind a PSOE jobbszárnya inkább támogatná Mariano Rajoy miniszterelnököt, minthogy szövetséget kössenek a Podemosszal.
Pedro Sánchez volt szocialista főtitkár és legfontosabb riválisa, a puccs kezdeményezője, az andalúz tartományt vezető Susana Díaz a tavaly nyári kampányban a párt egységét demonstrálva sétálgatnak Granadában.
Hogy miért is? A helyi újbaloldal egyrészt a spanyol nacionalizmust írná felül, és a dialógusra, de akár függetlenségi referendumokra is készen rajzolná újra a 21. századi, többnemzetiségű Spanyolországot. Másrészt pedig a közteherviselésről és a redisztribúcióról gondolkodik radikálisan másképp, a jóléti, szolgáltató államot preferálva a megszorító politikákkal szemben.
Ez a két ideológiai törésvonal, és persze az egyes pártok stratégiai megfontolásai ma fontosabbnak tűnnek, mint egy korrupciós botrányokban megtépázott párt letaszítása a hatalomból. Még akkor is, ha a dilemma az idén 137 éves PSOE szakadásához vezethet. Hasonlóan a brit Munkáspárthoz, ahol Jeremy Corbynt próbálták megpuccsolni, a spanyol főtitkárt, Pedro Sánchezt október 1-én lemondatták.
A jelenleg legvalószínűbb forgatókönyv szerint 11 képviselőjük tartózkodása lehetővé teheti, hogy a konzervatívok hamarosan kisebbségi kormányt alakítsanak – miközben tovább dúl a küzdelem a szocialista táboron belül.
„Igaz, lop és hazudik, de ő egy a mieink közül”
A spanyol gazdasági elit az utóbbi egy év kampányaiban következetesen a PP hatalmon való megtartását favorizálta, vagy egy nagykoalíció, vagy egy kívülről támogatott kisebbségi kormány révén – viszonylag elterjedt vélekedés, hogy ezt a programot a jobbközép Ciudadanos testesíti meg, a megújított konzervativizmus és nacionalizmus letéteményeseként, a status quo fenntartása érdekében.
E tervekhez képest másodlagosnak bizonyult, hogy maga Rajoy és a Néppárt vezetősége is számos korrupciós ügyben sáros. A legjellemzőbb talán a legnagyobb helyi napilap, a korábban gyakran balközépnek aposztrofált El País napilap hozzáállása, amely 2010-ben még díjat kapott a Gürtel-ügy nyilvánosságra hozataláért és feldolgozásáért, jelenleg pedig hosszú hónapok óta nyíltan kampányol a nagykoalíció vagy egy kisebbségi néppárti kormány mellett, és a Podemos hatalomra kerülése ellen.
Az uniós országok közül az utóbbi négy évben Spanyolországban romlott legnagyobb mértékben a korrupció érzete a Transparency indexe szerint, miközben történelmi mélypontra is került. Az uniós intézmények is több ízben megállapították, hogy a helyzet kifejezetten aggasztó – a Bizottság témának szentelt anyagaiban Spanyolország afféle zászlóshajóként tűnik fel. 2014-ben az Eurobarometer itt mérte a legmagasabb adatokat a korrupcióra vonatozóan: míg az uniós lakosság negyede érzékeli úgy, hogy a korrupció kihatással van életére, a spanyolok esetében ez a szám 65%.
Mindennek ellenére Brüsszel utóbbi években született útmutatásai jobbára nem erről a problémáról szóltak, hanem a megszorítások elégtelen mértékéről, a kivitelezendő munkaügyi, nyugdíj- és adórefromokról, és a deficitszámok teljesítéséről. Uniós párttársai közben támogatásukról biztosították a PP-t, Nicolas Sarkozy és elsősorban Európa legerősebb embere, Angela Merkel személyesen is részt vett Rajoy kampányaiban.
Karrierje mélypontján, a Bárcenas-gate robbanásakor, amikor Rajoy szokása szerint napokra eltűnt a kamerák elöl, majd egy plazmatévén sugározták sajtótájékoztatóját az újságíróknak, mert még egy helyiségben se mert tartózkodni velük, Angela Merkel Berlinben állt ki mellette.
Miközben a spanyol sajtó azzal volt tele, hogy Rajoy is évi 25 ezret tehetett zsebre feketén, egy közös sajtótájékoztatón Merkel arról biztosította az újságírókat, hogy bízik benne, a miniszterelnök megoldja majd e problémákat, és ebben Németország teljes erejével mellette áll.
Ugyanebben az évben, 2013-ban jelent meg a jelenleg is legnépszerűbb spanyol humorista könyve, amelyben az elhúzódó válság, Francisco Franco kitartó öröksége és a hazafiságot, vallást kisajátító jobboldal mellett a korrupcióról is beszélt – miért is tűrik el a választók, miért tűri el Európa. Egy interjúban, amelynek számos mondata Magyarországon is ismerősen csenghetne, „A Nagy Wyoming” megállapítja, hogy Rajoy és az Unió vezetése között lehet egy afféle paktum:
„Tudják, hogy Rajoy hazudik, hogy korrupt, és mélységesen megvetik, de tolerálják, mert engedelmes. Nekünk kilátszik a seggünk a nadrágból, és ő ahelyett, hogy néha kiállna értünk Európában, azért megy oda, hogy az övéi meg a saját érdekeit védje.”
E radikális értelmezést nyilván sokan osztják az országban, de mi nem látunk be a politika színfalai mögé, ahol könnyen lehet, hogy Angela és kollégái a demokrácia hiteléről és az átláthatóság fontosságáról prédikálnak Rajoynak, miközben fejére olvassák, hogy alig tett valamit a spanyol intézményrendszerben egyre inkább kételkedő honfitársai bizalmának visszaszerzéséért.
És végül is talán annak is örülni kell, hogy a mintegy 180 gyanúsítottat, köztük a PP kb. 80 egykori tisztségviselőjét felvonultató Gürtel-ügy egyáltalán a bírósági szakaszba került. Igaz a Néppárt még október elején is megpróbálta lenullázni az egészet, de a bíróság elutasította a semmiségi kérelmet. Azaz a nyomozók, igazságügyi dolgozók, újságírók, bírók lassan évtizedes munkája, a tisztességes önkormányzati alkalmazottak meghurcolása nem volt hiába: a „rendszer” egyes szereplői felelni fognak tetteikért.
Dobsi Viktória
A címlapképen Correa egy néhány évvel ezelőtti fotón: EP, forrás.
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
