OCCRP

Halálos fenyegetésig fajult a szerb tényfeltárók ellen zajló kormányzati lejáratókampány

Szerbiában gyakran fenyegetnek újságírókat, ezek közül nem is egy halálos. A OCCRP partner szervezete, a szerb tényfeltáró KRIK is kapott már ilyen jellegű üzenetet mióta elindult egy, kormányzati háttérrel megtámogatott lejárató kampány ellene.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

A legtöbb – nem halálos – fenyegetés a kormánypárti online médiából és különböző kormányzati tisztségviselőktől érkezik, akik külföldi kémkedéssel vádolják a szerb oknyomozókat. Egy névtelen Twitter üzenetben ugyanakkor azt üzenték a KRIK munkatársainak, hogy „sorba kellene állítani őket és agyonlőni mint szerbiai külföldi ügynököket”.

A szerkesztőséghez és Dragana Pecó újságíróhoz eljuttatott fenyegetések miatt a KRIK a szerb Legfelsőbb Bírósághoz fordult. Ugyanakkor egy személyt már sikerült beazonosítania az újságíróknak azok közül, akik a fenyegetések mögött állhatnak, a vele kapcsolatos információkat pedig el is juttatták az ügyészségnek.

A KRIK eddigi munkája során feltárt jogsértések többször is sokkolták már a szerb társadalmat, rendszeresen írnak ugyanis a kormányfő, Aleksandar Vucic belső körének kétes dolgairól, Belgrád polgármesterének, Sinisa Malinak a korrupciógyanús privatizációiról, az egészségügy miniszter állítólagos gyilkossági ügyéről, és a külügyminiszter, illetve a jogerősen elítélt drogbáró, Darko Saric találkozójáról.

Ezekre válaszreakcióként a kormányközeli bulvármédia megpróbálta botrányba keverni a non-profit tényfeltáró online portált. Az Informer bulvárlap lehozta, hogy a KRIK a kormány megdöntésére készül, mindezt titkosszolgálati információkra alapozva. Az ügy akkor robbant ki, amikor a Television Pink egyik műsorában az Informer szerkesztője arról az esetről kezdett el beszélni, amelyen a KRIK munkatársai éppen dolgoztak. Az információk egyértelműen a kormányzat környezetéből származtak, mert ezek összegyűjtéséhez titkosszolgálati módszerekre volt szükség.

A lejárató kampány második felvonásában Infromer egy egész címoldalt szentelt annak, hogy bemutassa, a KRIK főszerkesztője Stevan Dojcinovic nagy rajongója a szado-mazonak, és valószínűleg a francia titkosszolgálatokkal is összejátszik. A Pecat főszerkesztője Milorad Vucelic pedig, Dojcinovicot „idegen megszállók zsoldosának” nevezte, aki háborút provokál a Balkánon.

Az újságírók szervezete ugyanakkor elítélte a lejárató bulvárkampányt és Vucelic rágalmait, mivel Dojcinovic életét is veszélyeztetik ezek az állítások.

De nem csak a média kormányhű szegmense indított támadást a KRIK ellen, a kormányzati tisztségviselők is kémkedéssel gyanúsítják az újságírókat. A kormánypárti Szerb Progresszív Párt politikusa, Vladimir Djukanovic szerint Dojcinovic Soros György ügynöke, amit arra a tényre alapoz, hogy a KRIK egyik támogatója a Soros által létrehozott – Magyarországon is aktív – Open Society Foundations.

A Belgrádi Egyetem politológusa, Rade Veljanovski szerint igen veszélyes játékba kezdett a mostani kormány ezzel a lejárató kampánnyal. Az 1990-es években egy ugyanilyen akció következményeként két újságíró is meghalt Szerbiában, őket szintén külföldi ügynöknek kiáltottak ki. Az ügybe a titkosszolgálat három munkatársa is belekeveredett. Veljanovski szerint ugyanakkor nincs sok választásuk az újságíróknak ilyen helyzetben, egyedül annyit tehetnek, hogy megpróbálnak bátrak és tiszták maradni.

Fenyegetésekkel azonban nem csak a KRIK munkatársainak kell szembenéznie. Országszerte kapnak ilyen jellegű üzeneteket az újságírók: Slobodan Georgiev a BIRN munkatársa Twitteren kapott halálos fenyegetést, a B92 televíziós csatorna szerkesztőjét és az Insajdner újságíróját Veran Maticot, illetve Brankica Stankovicot is többször megfenyegették, az elkövetőt végül idén márciusban fogták el.

Az OCCRP szerkesztője, Drew Sullivan szerint Aleksandar Vucic bűnt követ el a mostani állapotok fenntartásával: „úgy gondoljuk, hogy Aleksandar Vucic kormánya felelősséggel tartozik az újságíróink biztonságáért. Félelemmel és gyűlölettel teli környezetet teremtettek, hogy abból hasznot húzzanak. Ez bűncselekmény, és meg kell állítani őket.”

Az eredeti cikk 2016. július 15-én jelent meg az OCCRP honlapján „Threats to OCCRP Partner KRIK: „You Should be Lined up and Shot”” címmel. Szerző: OCCRP. Fordította: Szakács András

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás