Felfüggesztett börtönre ítélték a LuxLeaks 2 francia szivárogtatóját, az újságírót felmentették

Édouard Perrin,Raphael Hallet, Antoine Deltour; Fotó: John Thys, AFP, Forrás: Le Monde
Édouard Perrin,Raphael Hallet, Antoine Deltour; Fotó: John Thys, AFP, Forrás: Le Monde

2015 júniusában az Európai Parlament az „európai polgár” címmel tüntette ki, szerdán 12 hónap felfüggesztett börtönre ítélte a luxemburgi bíróság a francia Antoine Deltourt, aki a Luxleaks botrány alapjául szolgáló dokumentumokat átadta a sajtónak. A 2014 novemberében széles nyilvánosság elé került és egy nemzetközi újságíró konzorcium feldolgozta adatok számos nemzeti parlamentet és hatóságot segítettek az adóelkerülés elleni harcban. Egyelőre azonban csak 3 embert vontak felelősségre az utóbbi évek egyik legnagyobb botránya nyomán: 2 szivárogtatót és egy újságírót. Külön megnyugtató, hogy a LuxLeaks óta született uniós és nemzeti szabályozás sem védte volna meg a közérdek védelmében fellépő polgárokat.

 

tamogatoi_banner_cikkbe

 

Lopás, szakmai és üzleti titok megsértése, informatikai csalás, pénzmosás, üzleti titok kiszivárogtatása – ezekben az összesen 5 év szabadságvesztéssel és 1 millió euró feletti büntetéssel szankcionálható vádpontokban találta bűnösnek a luxemburgi bíróság a PricewaterhouseCoopers (PwC) tanácsadó cég 2 volt munkatársát: Antoine Deltourt, akit 12 hónap felfüggesztett börtönre és 1500 eurós büntetésre, és Raphaël Hallet-t, akit 9 hónap börtönre és 1000 eurós büntetésre kötelezett június 29-én.

Fordítsd el a tekinteted, és ne szólj senkinek!

Az ítélet, amelyre egész Európából nagy figyelem hárult, enyhített az ügyész által javasolt 18 hónap felfüggesztetten, és felmentette Édouard Perrin újságírót, aki a francia köztévé(!) oknyomozó műsorában először számolt be a dokumentumokról 2012-ben, és aki a luxemburgi ügyész szerint túllépte újságírói szabadságát, mert a szakmai titkot sértett, ami még a leleplezendő „kétséges gyakorlat” esetén sem indokolt.

Az ügyészség tehát elég határozottan az adóelkerülő cégek és a felperes PwC oldalára állt az ügyben, míg a bíróság elismerte, hogy az elítéltek a közérdek érdekében és az erkölcsileg megkérdőjelezhető adóoptimizációs gyakorlat ellen léptek fel, ezért közérdekű szivárogtatónak (lanceur d’alerte) minősíthetők. A „morálisan megkérdőjelezhető gyakorlat” azt a jó félezer titkos, kedvezményes adómegállapodást (tax rulings) takarja, amelyeket a luxemburgi adóhatóság kötött 2002 és 2010 között, kb. 350 multinacionális vállalattal, több milliárdos kárt okozva ezzel az európai kincstáraknak.

Hallet és Deltour fellebbeznek; bár nem számítottak könnyű perre, de az ítélet, és az, ahogy azt a sajtó sok esetben tálalta („csak felfüggesztetett” kaptak), mindkettőjükben csalódást keltett. Deltour úgy nyilatkozott, sajnálja, hogy a döntés lényegében elítéli a szabályozás területén tett előrelépést, ami a LuxLeaks-nek köszönhető.

„A bíróság üzenete az, hogy ha a szemed előtt térítenek el megkérdőjelezhető technikákkal több milliárd eurót, fordítsd el a tekinteted, és ne szólj róla senkinek.”

Ügyvédje is kritizálta a döntést, amely szerinte ellentétes az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával, és „Európa legkonzervatívabb arcát mutatja, amelynek csak egy rögeszméje van: a magánérdeket védeni az állampolgárok tekintetbe vétele nélkül”.

Európa és a LuxLeaks: cinikus, skizofrén, nevetséges utóvédharc?

Ahogy a Le Monde májusi vezércikkében szerepelt, a helyzet valóban egyszerre cinikus, skizofrén, esetleg nevetséges utóvédharc, hiszen a LuxLeaks botrány nyomán az Európai Bizottság (EB) rögvest javasolta, hogy a cégek és az európai országok adóhatóságai által kötött hasonló jellegű megegyezéseket ezentúl osszák meg egymással az európai partnerek. Az új rendelkezés mellett maga Jean-Claude Juncker, 1995 és 2014 között Luxemburg miniszterelnöke, az EB jelenlegi elnöke érvelt. Azaz, ma olyan adatok ellopásáért ítélik börtönre a PcW volt alkalmazottait, amelyek éppen az ő jóvoltukból nem lehetnek már titkosak.

Ráadásul épp Deltourék pere alatt robbant a Panama akták botránya, amelynek nyomán Panama elfogadta az OECD transzparencia előírásait, és belement, hogy 2018-tól megossza információit az arra kíváncsi külföldi hatóságokkal. Azaz itt lenne az ideje, gondolhatnánk, hogy a törvényhozók és az igazságszolgáltatás eldöntse, melyik oldalon áll, az adóelkerülők és adócsalók, meg támogatóik oldalán, vagy a közérdeket szem előtt tartó szivárogtatókén.

“Mindig is elkötelezett állampolgár volt, de nem afféle aktivista”

Az idén 30 éves Antoine Deltour 2008-ban, friss diplomás könyevlőként kezdett dolgozni a PcW luxemburgi irodájában. Apránként jött rá, hogy valami nem stimmel, ha a helyi 29%-os ráta helyett 3-1% százalékos adót fizetnek a multinacionális cégek az országban. Furcsának találta a cégnél érvényben lévő extrém biztonsági szabályokat is: egyes dossziékat csak mások jelenlétében vizsgálhatott meg, és olyan instrukciókat kapott, ha a vámosok megállítanák, nem működhet együtt, és riasztania kell valakit a cégtől, és megakadályozni a dokumentumokhoz való hozzáférést.

Nővére szerint Deltour mindig is elkötelezett állampolgár volt, de nem afféle aktivista, és amikor 2010 októberében úgy dönt, felmond, inkább a beletörődés és a munkahelyi hangulat keltette csömör vezérli. (Azóta a francia állami közszolgálatnál dolgozik, jóval kevesebb pénzért, amit a luxemburgi bíró meglepetéssel konstatált.) Távozása előtt egy nappal néhány képzési dokumentumot keresgél, amikor véletlenül rábukkan egy olyan dossziéra, amely több száz ún. tax rulings, azaz speciális adókedvezmény adatait tartalmazza. Bár az információk meglehetősen érzékenyek, nincsenek titkosítva, Antoine reflexből ezt a dossziét is elmenti.

Ezután hetekig nem is csinál velük semmit, és csak hónapokkal később keresi meg a Cash Investigation újságírója, Édouard Perrin, akinek az hívja fel a figyelmét, hogy néhány nagyon „jól értesült” kommentet hagy egy blogbejegyzés alatt.

Deltour azt állítja, azzal a feltétellel adta át a dokumentumokat, hogy sem a PwC, sem Luxemburg nevét nem említik, főképp pedig nem publikálják őket. A köztévé oknyomozó magazinja, a Cash Investigation mégis közli a neveket 2012-ben, és az adatokat teljes egészében közzéteszi majd az ICIJ konzorcium 2014 őszén. A műsor leadása után a  PwC feljelentést tesz a lopás miatt, és a nyomozók nagyon hamar beazonosítják Antoine Deltourt. A francia rendőrség viszont csak 2014-ben, tehát majd 2 évvel később állítja elő (a világméretű botrány nyomán) – a LuxLeaks szivárogtatója ekkor beszél az egészről először a családjának.

Hiába a világraszóló botrányok: alig csökkent a szivárogtatók kiszolgáltatottsága

2014 decemberében érkezik a vádemelés híre, és az akkor 28 éves férfi ügyvédje javaslatára kilép az anonimitásból, egyúttal megalakul támogatói köre is. Ilyesmiben a franciáknak nem kis gyakorlatuk van, pl. Denis Robert újságíró 10 éven át tartó pereskedését Luxemburggal részben közadakozásból fedezte. A Clearstream-botrányt nyilvánosságra hozó Robert szintén lotaringiai, ma Antoine Deltour támogatói között van, és áprilisban, a per kezdetekor keserűen kelt ki magából egy televíziós vitában. Szerinte ugyanis óriási botrány, hogy a szivárogtatókat és egy újságírót is börtön fenyegethet, mert tájékoztattak bennünket arról, hogy a multinacionális vállalatok milliárdokat spórolnak a luxemburgi hatóságokkal egyezkedve, miközben „bennünket” szinte fojtogatnak az adók, gyakorlatilag „kizsebelnek minket”. Ahogy az is páratlan képmutatás, ahogy az európai, köztük francia politikai vezetők jártak el az ügyben.

Denis Robertnek abban igaza lehet, hogy a Jean-Claude Juncker személyét komolyan fenyegető botrány egy kevés valódi komptenciával felruházott speciális bizottságban landolt az EP-ben, miközben a szocialista és néppárti frakció kiállt az újdonsült bizottsági elnök mellett. A LuxLeaks páratlanul hatékonynak bizonyult egy „fiskális transzparencia csomag” elfogadásában, azonban a 2015 áprilisában elfogadott szabályok az adóelkerülés ellen küzdő szervezetek szerint csak sovány eredménnyel kecsegtetnek. Az adatok automatikus cseréje ugyanis csak kérésre valósul meg, de sem a polgárok, sem a Bizottság számára nem lesz nyilvános, pedig nemcsak a szabadpiac nyilvánvaló korlátozását jelentik a hasonló adócsökkentések, de a közvéleménynek is joga lenne tudni, mennyi adót fizetnek a (nagy)vállalatok.

A Luxleaks botrányból kinőtt más kezdeményezések sem mondhatók kielégítőnek ahhoz a kárhoz képest, amelyet az egyenlőtlen és igazságtalan adórendszer okozta bizalomvesztés jelent. A tax rulings ma is létezik az EU legtöbb országában, és az azóta keletkezett nemzeti és uniós normaszövegek, így például az üzleti titok védelmére vonatkozó uniós direktíva, vagy a most parlamenti vitára kerülő francia törvény nem biztosítják a közérdekű szivárogtatók védelmét. Konkrétan Antoine Deltourt és kollégáját egyik sem védte volna meg ettől a pertől.

Korábban írtuk:

Nagyot szólt a Panama Papers első napja, és ez még csak a jéghegy csúcsa

Az EU üzleti titkot védő direktívája ellentétes lesz a közérdekkel?

„Varázslatos meseország” – így megy az adóoptimalizálás Luxemburgban

Ezen a véleményen volt egyébként a luxemburgi bíróság is, miután ítéletében elismerte, hogy a két francia vitathatatlanul közérdekű szivárogtató, és az általuk feltárt információk közérdekűek és hozzájárultak egy átláthatóbb és igazságosabb adórendszer kialakításához. Azonban úgy ítélte meg, hogy sem a luxemburgi, sem az uniós szabályozás, így a friss üzleti titok direktíva sem nyújt gyakorlati védelmet számukra, az EB, az EP és a kormányok elvi deklarációinak ellenére. A bíró nem adott helyt annak az érvelésnek sem, amely a vádlottak ügyvédjei szerint az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2008 óta érvényesülő gyakorlata, és az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkelye alapján a véleményszabadság kategóriájába utalja a közérdekű szivárogtatást, és ezért szankció helyett védelmet kér az érintetteknek.

A luxemburgi bíró szerint épp ellenkezőleg, egy „arányos szankció” indokolt, és jelen esetben ennek tűnt a felfüggesztett több hónapi börtön és bírság: Deltouréknak joga volt kritizálni az immorális gyakorlatot, de az adatok nyilvánosságra hozatala túllép a kritika megengedett határain. Edouard Perrin újságíró azzal védekezett, hogy a neki felrótt vádak, dokumentumok begyűjtése, voltaképp munkájának lényege. Őt csak azért mentették fel, mert nem tudták bizonyítani, hogy az ő felbujtására szivárogtatott Raphaël Hallet.

Tax ruling a mindennapokban: a PwC a luxemburgi adóhatóság alvállalkozója?

Hallet bizonyult az április 26-án kezdődött per egyik revelációjának, és izgalmas részletekkel szolgált a luxemburgi adóhatóság működésével kapcsolatban. Hallet 2006-tól 2014 végéig dolgozott a PcW-nél, az utolsó 3 évben az adózással kapcsolatos dokumentumok, így a tax rulings adminisztrációjáért felelős 5 fős egység vezetőjeként. Miután a per során a luxemburgi adóhatóság nagy meglepetésre megjelent vezetője gyakorlatilag semmit sem árult el, a szakmai titokra hivatkozva munkájáról, Hallet számos meglepő információt közölt.

Minden héten szerdán, 13.30-kor szállították az adóhatósághoz a heti 30-50 tax ruling-szerződést, melyeket még aznap szignáltak: 17-30-kor jöhettek is érte. Bár a PcW előzetesen egyeztetett az állami szervekkel, mégis meglepő, hogy a viszonylag bonyolult szerződéseket röpke 4 óra alatt feldolgozták a hivatalnokok. A tanácsadó iroda ráadásul titkári és raktári funkciókat is ellátott: a megegyezésekkel kapcsolatos nyomtatványokat, hivatalos dokumentumokat is ők állították elő olykor az állami szervek helyett, és mivel a „prendrive-ok gyakran elkallódnak”, magukat a dokumentumokat is a PwC-nél őrizték ingyenesen egy biztonságos raktárban.

Itt tekinthették meg őket a vállalatok képviselői is, egy alkalmazott jelenlétében egy speciális helyiségben, különös óvintézkedések mellett: sem másolni, sem fotózni, sem postán vagy emailben küldözgetni nem lehetett az ezek szerint különösen titkos anyagokat.

A vállalatok alacsony adói „szembemennek a fiskális igazságossággal, az etikai és morális normákkal”

Hallet életében a fordulatot a Cash Investigation 2012 májusában sugárzott adása hozta el, aminek alapját az Antoine Deltourtól kapott dokumentumok képezték. Ekkor jön rá, milyen papírok mennek át a kezén nap mint nap, és hogy akarata ellenére olyasmiben közreműködik, amit elítél.

A PwC-nél is viszonylag nagy a pánik, aggódó kliensek telefonálgatnak, meg olyanok is, akik a műsorból értesülnek néhány előnyösebb formuláról, és szeretnének hasonlókat ők is. Hallet lelkiismerete nem nyugszik, és kapcsolatba lép a tévéműsor gyártóival, októberben pedig találkozik Édouard Perrinnel, akinek azután egy gmail címen keresztül adja át a témához kötődő másfél tucat adminisztratív dokumentumot.

A luxemburgi bíró meglepő kérdésére, „Miért nem gondolta, hogy el fogják kapni?” Hallet állampolgári kötelességére hivatkozott, ami fontosabbnak tűnt neki más megfontolásoknál. A vállalatok alacsony adói „szembemennek a fiskális igazságossággal, az etikai és morális normákkal kapcsolatos általános elképzelésekkel” – idézte aztán indoklásképp… Jean-Claude Junckert.

A levelezés Perrinnel hamarosan abbamarad, Hallet úgy érzi, nem tehet többet, 2014 végén depresszióval és más betegségekkel is küzd; ez életének fizikailag és lelkileg is legnehezebb időszaka. Vallomása teljesen felmenti a vádak alól a France2 csatorna újságíróját, míg korábban ellentmondásosan nyilatkozott, ezúttal teljes mértékben „vállalja tetteit”, hogy saját kezdeményezésére, önszántából adta át a dokumentumokat.

A Pwc még 2014-ben beazonosítja mint szivárogtatót, előbb egy érdekes trükkel: egy francia bíró engedélye révén a cég 2 képviselője és egy jegyző jelennek meg Hallet franciaországi lakásánál 2 csendőr kíséretében. Ő azonban nincs otthon, ezért a csendőrök felhívják, és elhitetik vele, hogy autóját ellopták, és kirabolták. Miután hazarohan, döbbenten beengedi a kis csapatot lakásába, és sor kerül a „magánházkutatásra”.

4 nappal később a cég egy jegyzőhöz invitálja, és aláírat vele egy dokumentumot, amelyben elismeri, hogy „több mint 10 millió eurós kárt okozott” a cégnek, amelytől az utóbbi eltekint, ha Hallet teljes mértékben kooperál. Bizarr, éjszakába nyúló kihallgatás következik, melynek során a cég képviselői nem csak a szivárogtatással kapcsolatos részletekről akarnak tudni, de Hallet politikai véleményéről érdeklődnek: miért írta alá a Denis Robert-t támogató petíciót, hányszor lépett fel az OffshoreLeaks és FrenchLeaks platformokra, adóparadicsomnak tartja-e Luxemburgot stb.

Végül a cég képviselői jogot kapnak, hogy bekukkantsanak Halet bankszámlájára, és megígértetik vele, hogy soha többé nem áll szóba senkivel, a sajtót is ideértve. Ezután, bár már eljárás folyik Antoine Deltour ellen, a PwC nem jelzi a luxemburgi törvényszék felé, hogy Hallet is közreműködött az ügyben.

Megmutatni azoknak, akik a lelkiismeretükre hallgatnának, hogy van remény

William Bourdon, Deltour ügyvédje szerint a múlt szerdán született ítélet azt is kimondja, hogy szivárogtatónak csak hősök állhatnak. Deltourban első látásra nincs semmi hősies, szemérmes és visszafogott fiatalembernek tűnik, és ahogy ő maga is elismerte néhány hónapja Facebook-oldalán: „a helyzet teljesen túlnő vékonyka vállain”.

Ennek ellenére sem kíván meghátrálni, a „közérdekű szivárogtatók és az igazságos adópolitika érdekében.” Néhány hónapja a következő szavakkal mondott köszönetet a majd 100 000 aláírást és 18 ezer eurót érő támogatásért:

„Ha támogatnak egy szivárogtatót, akkor megmutatják mindazoknak, akik a lelkiismeretükre hallgatnának, hogy reménykedhetnek azoknak az állampolgároknak támogatásában, akik szerint  a közérdeknek kell felülkerekednie. … Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a per, ami rám vár, messze túlnő személyemen, volt munkaadómon és magán Luxemburgon is. A kedvezményes adómegállapodások, amelyek nyilvánosságra hozatalában közreműködtem, csak egy részét alkotják az agresszív, átláthatatlan és szisztemikus adóstratégiának, amelyet számos multicég alkalmaz. Szeretnék bátorítólag fordulni minden szivárogtatóhoz, akikkel az utóbbi hónapokban találkoztam. Néhányuknak jóval keményebb szenvedések jutottak, mint nekem, és sem a média figyelmében, sem támogatásban nincs részük.”

Az utóbbiak közé tartozhat Raphaël Hallet is, aki a per után nyilvánosan is segítséget kért. Állítása szerint kénytelen volt eladni az autóját, hogy fedezze a 40 000 eurós ügyvédi költséget, egyelőre nem talált munkát, de elvi okokból nem tervezi befizetni a büntetést, hanem fellebbez. Azt is megjegyezte, hogy hiába fordult levélben az Antoine Deltourt publikusan, bár diszkréten támogató francia pénzügyminiszterhez segítségért, nem kapott választ.

Business as usual

Ahogy Eric Alt, a francia Anticor szervezet alelnöke megállapította áprilisban, a LuxLeaks botrány a gyakorlatban vajmi kevés politikai következménnyel járt eddig: bár elvben és a nyilatkozatokban mindenki elítéli a tax rulings és az adódömping gyakorlatát, ezekre vonatkozó korlátozó szabályozás nem született, pedig 2013 és 2014 között számuk 50%-kal emelkedett. Ahogy Luxemburgot és persze Jean-Claude Junckert sem vonta senki felelősségre, leszámítva néhány kellemetlen percet az EP-ben.

Sőt, az egyedi esetekben született szankciók, így például a Fiat és Starbucks cégeket „elmaradt adóik” befizetésére kötelező döntés 2015. októberében, épp a lojálisnak nem mondható államokat, jelen esetben Hollandiát és Luxemburgot gazdagította.

Közben maga az Európai Bizottság is elismeri, hogy a különféle adócsalási és adóelkerülési trükkök minden évben 1000 milliárd euróval károsítják meg az Uniót. Ami körülbelül egybeesik azzal  az állami és magánadóssággal – jegyzi meg a szerző, amelyet az Európai Központi Bank felvásárolni kényszerült a gazdaság újraindítása érdekében.

1995 és 2014 között az Unióban átlagosan 12 ponttal esett a társasági adó mértéke: 35-ről 23 %-ra. A bevételek kompenzációja érdekében az adóalap kiszélesedett. Meddig tartható vajon még ez az állapot? Az Európai Unió egyik alapító államában múlt szerdán lezárult per valóban csak cinikus és skizofrén válaszokat adott erre a kérdésre.

Dobsi Viktória

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

  • transformer

    Itt lenne az idő, hogy a luxemburgi bíróságo(ka)t ítéljék letöltendőre. Ezek csinálnak bolhacirkuszt a “jogállamból”.

    • Urakura

      Minden bírósegg ilyen.

      • transformer

        Sajnos, de az ember mindig reménykedik, hátha van más is…

        • Urakura

          Aki már vett részt ilyen kutyakomédiában,nem reménykedik…

  • zsíroskenyér

    “Moderátor: Kata, téged keresett meg titkossszolgálat információval, fülessel, témával?
    Jurák Kata: Nem. És nem is dolgozunk titkosszolgálati módszerekkel a Pesti Srácoknál.”

    Ez a nő annyira buta, hogy még itt is elfecsegi azt, hogy a Pesti Srácok a titkosszolgálattól is kap infókat. (Miért kell cáfolni, amire rá sem kérdeztek? :D)

    • wereko

      Melyik titkos szolgálattól ? Mert több is van.

      • zsíroskenyér

        A Pesti Srácok esetében az orosz és a fideszes (magyar) titkosszolgálat merülhet fel, mint forrás.

  • Nemmondom Meg

    Ok valami alternativ valosagban elnek?

  • Zsolt

    “Bátran kiállni az igazságért, nem félni megírni, és nem engedni, hogy megfélemlítsenek. Ezt próbálják elérni, hogy elhallgattassanak bennünket, de nem fog menni, ezt bátran vállalom. És ha ez az ára, akkor ezt megfizetjük.” Ezt mondja egy kormánypárti újságíró a Fidesz kormányzása idején, amikor egyre inkább erőből, izomból kormányoznak. Ennyire hülyének nézte a csak paranoiás? Mindjárt megsajnálom, szegénykét, hogy mennyire üldözött a kormánypárti lakájmédia. Akiknek nehezebb a dolga szerinte mint az ellenzékieknek, akiknek sorra szűnik meg a munkahelyük. Ha most ilyen üldözöttnek érzi magát a szerencsétlen, mi a fenét fog csinálni amikor egyszer majd kormányváltás lesz?

  • Compay

    Nekem azért nagy csalódás , hogy általam értelmesnek tartott véleményformáló újságírók komolyan vitatkozni kezdenek egy Jurák Kata nevű futóbolonddal . Ki lesz a következő ? Orosz Mihály ?