Global Voices

Koncertekkel küzdenek az ideiglenes kormány ellen Brazíliában

Néhány héttel ezelőtt egy megrendítő cikkben mutatott rá Brazília ismert zenész-kritikusa a zenei dimenzió hiányára a mostani politikai felfordulásban, a jelenlegi helyzetet összevetette az 1960-as, 1970-es évek belpolitikai válságával, mely során a brazil popzene kulcsszerepet játszott.

A mostani helyzet változhat, brazil zenészek ugyanis klasszikus zenei koncerteket a szerveznek a közösségi média segítségével a Kulturális Minisztérium különböző épületeibe, mivel a minisztériumot napjainkban feloszlatta Brazília ideiglenes elnöke, Michel Temer.

Ez a videó május 17-én, Rio de Janeiróban, a Palácio Capanema nevű épületben készült, a késői német zeneszerző Carl Orff „Carmina Burana”-ját alakították át egy Temer-ellenes énekké:

A szervezők szerint megközelítőleg ezer fő jelent meg az eseményen. Ez volt a második koncert, amit a csoport szervezett – az elsőt május 5-én tartották meg egy köztéren, még Dilma Rouseff megvádolása és a Kulturális Minisztérium megszüntetése előtt. Ez alkalommal tehát nagyon jelentős volt az esemény.

Annak ellenére, hogy Michel Temer kormánya csak ideiglenesen van hatalmon, durva változtatásokat jelentett be Rousseff kormányában, kezdve a teljes kabinet lecseréléstől a külpolitikai irányváltásig. Egy sor megszorító intézkedést is bejelentett, többek között kormányzati posztokat törölt el, privatizálta és kiszervezte az állami vállalatokat, változtatott a nyugdíjtörvényeken. Több utalást is tett arra vonatkozóan, hogy lazábbra fogják venni a dolgozók védelméről szóló törvényt, valamint szűkítik az állami egészségügyi elleátást. Székfoglaló beszédében Temer azt mondta, hogy elkötelezett az infláció és a költségvetési hiány visszafogásával kapcsolatban, illetve a gazdaságot újra pályára akarja állítani.

Május 12-én a brazil Szenátus úgy döntött, hogy vizsgálatot indítanak az elnök Dilma Rousseff ellen. A vád ellene a növekvő költségvetési hiány elfedésére irányuló csalás. Az elnöknek 6 hónapig félre kell állnia, egészen a végső tárgyalásig, ahol a Legfelsőbb Bíróság elnökének vezetésével a Szenátus eldönti, hogy leváltják-e Rouseffet. Ez a drámai folyamat lassan felőrli a brazil állampolgárokat és a politikusokat is, a társadalom kettészakadt: vannak, akik kampányolnak az elnök lemondatása mellett, míg mások „puha puccsként” értékelik a folyamatot.

A Kulturális Minisztérium megszüntetése feldühítette a brazil művészvilágot, melynek szereplői mostanáig 12 városban 18 állami tulajdonban lévő épületet foglaltak el. Ezek közül néhányban adnak koncertet híres brazil énekesek és zenészek. Május 25-én Sao Paolo-i Művészeti Múzeumban (MASP) tartottak komolyzenei koncertet, amely azért különleges, mert az épület 2013 óta fő helyszíne a kormányellenes tüntetéseknek.


Ezt a bejegyzést a Global Voices Online magyar oldaláról vettük át. Szerző: Fordító: Katona Fruzsina. A bejegyzésre a Creative Commons 3.0 licenc vonatkozik.

 

Megosztás