Szeretnénk segíteni az Iszlám Állam rekrutációját? Kezeljünk minden muzulmánt potenciális terroristaként!

Növelik vagy csökkentik az Iszlám Állam jelentette terrorfenyegetést azok az intézkedések, melyek nemzetiség vagy vallás alapján különböztetik meg személyeket?

 

 

Richard W. Maass a a tavaly novemberi párizsi merényletek után foglalta össze a Washington Postban azokat a tudományos kutatásokat, melyek a diszkrimináció és terrorelhárítás kapcsolatát taglalják.

Diszkriminálni inkább ésszel, mint erővel

A politikatudós szerint a terrorelhárítás akkor a leghatékonyabb, ha különbséget tud tenni azon egyének között akik valóban terror-fenyegetést jelentenek és a tágabb közösség tagjai között, akiket a terroristák képviselnek (vagy legalábbis akikről a terroristák azt állítják, hogy őket képviselik). A terrorelhárítás – és főleg a fizikai erőszak használata – amennyire lehetséges, az előbbi csoportot kell célozza.

A terroristák gyakran azt remélik, hogy akcióik révén a többség a kisebbségi közösség ellen fordul. Ez pedig azt eredményezi, hogy bár a közösség tagjainak a túlnyomó többsége békés, az ellenséges viszonyulást látva a terroristák fele fordul, védelem reményében. A terrorszervezet számára így könnyebbé válik a rekrutáció, illetve politikai hatalomra tesz szert.

Más szavakkal az Iszlám Állam pontosan arra számít, hogy a merényleteire válaszképp a szíriaiakra és általában a muzulmánokra nézve diszkriminatív politikákat léptetnek életbe. Egy ilyen megközelítés szó szerint hozzásegíti a terroristákat a győzelemhez.

Hogyan döntjük el, hogy ki a terrorista?

Amikor valaki valamilyen negatív dolgot tesz, akkor ösztönösen egy tőlünk különböző jellemzőjükben keressük a viselkedése okát. A pszichológában ezt az oktulajdonítás torzító tendenciájának (ultimate attribution error) nevezik, és lényege, hogy mások negatív viselkedését egy olyan jellemzőjükkel magyarázzuk, mely tőlünk különbözik. Amennyiben egy hozzánk „hasonlatos” ember tesz valami rosszat, akkor nem a hozzánk hasonló jellemzőkkel, hanem külső nyomással vagy korlátokkal vagyunk hajlamosak a cselekvést megmagyarázni.

Ez az oka annak, hogy a nem muzulmán amerikaiak szerint az iszlám az oka annak, hogy az Iszlám Állam merényletet hajtott végre Párizsban, azonban sosem magyaráznák azzal az Oklahoma Cityben elkövetett robbantást azzal, hogy Timothy McVeigh amerikai volt.

Az oktulajdonítás torzító tendenciája leginkább intenzív konfliktusok, érzelmileg telített időszakok idején jön elő – például egy terrortámadás után. Tehát pszichológiailag könnyű terrorizmussal vádolni azokat, akik tőlünk különböznek. Ugyanakkor veszélyes is.

Félreértjük a terrorizmus okait

Elsősorban azért veszélyes, mert bármilyen demográfiai kategóriát nézünk, a legtöbb ember nem terrorista. A terrorizmust egy széles néptömegek által birtokolt jellemzőnek tulajdonítani azzal az eredménnyel jár, hogy a terrorizmus okait félreértjük. Mivel nem magát a problémát célozzák, az ezen alapuló politikák nem fognak a gyakorlatban működni.

Másodsorban időt és energiát pazarolunk arra, hogy sokkal több embert tartunk veszélyesnek, mint amennyi valóban fenyegetést jelent számunkra. Ha egyenlőségjelet teszünk a terrorizmus és a szíriaiak, vagy minden muzulmán közé, akkor ez azt jelenti, hogy 17 millió szíriai és 1,6 milliárd muzulmán fenyeget minket. Ez abszurd. A szíriaiak és a muzulmánok túlnyomó többsége nem terrorista, ugyanúgy, ahogy bármelyik másik nemzetiséghez vagy valláshoz tartozó személyek sem azok.

Harmadsorban arra a téves következtetésre jutunk, hogy más, hozzánk hasonló személy nem követhet el terrorcselekményt, mert nem hordozzák azt a jellemzőt, mely úgymond a terrorizmus „oka”. Emiatt, pusztán azért mert számunkra megszokott módon néznek ki vagy beszélnek, figyelmen kívül hagyunk olyan egyéneket vagy csoportokat, melyek igenis veszélyesek.

A terroristákat hibáztassuk, ne a közösséget

Nagyobb problémát jelent, hogy amikor az oktulajdonítás torzító tendenciájának a hibájába esünk, és azt a közösséget kezdjük hibáztatni akikről a terroristák azt állítják, hogy őket képviselik, valójában a saját társadalmunknak okozunk rosszat, és a terroristákat segítjük.

A történelem során sok terrorista csoportosulás állította azt, hogy egy vallási vagy etnikai közösséget képviseli, miközben a közösség nagy része elutasította az erőszakot. Azonban amikor a terroristáknak sikerült elérniük azt, hogy a többségi társadalom diszkriminatív válaszcsapást mérjen az etnikai vagy vallási közösségre, akkor a békés kisebbség arra kényszerült, hogy a terroristákhoz folyamodjon védelemért. Más szavakkal a terrorizmus nyomán fellángoló idegengyűlölet segíti a terroristákat, rekrutációs bázishoz és erőforrásokhoz segítve őket.

Például a Tamil Tigrisek egy kis csoport voltak akkor, amikor 1983 július 23.-án megtámadták a sri lankai hadsereg egy járőrét. A támadás egy „fekete július” néven ismert tamil-ellenes felkelést robbantott ki, mely 400 tamil életét követelte, és további százezret földönfutóvá tett. A szingalézek kollektíven vádolták a tamilokat a Tamil Tigrisek erőszakos cselekménye miatt. Kihez fordultak a tamilok védelemért? A Tamil Tigrisekhez, mely hirtelen bőséges ember-utánpótláshoz jutott, így egy 26 évig tartó polgárháború tört ki Sri Lankában.

A közösségre minden terrorszervezetnek szüksége van

A terrorelhárításnak diszkriminálnia kell ahhoz, hogy hatékony legyen, azonban épp ellenkező irányban, mint ahogy azt egyes politikusok retorikája sugallja. Ahelyett, hogy a terroristák által elvben képviselt szélesebb közösséget diszkriminálnák, a terrorelhárításnak pontosan a terrorveszélyt jelentő személyek és a szélesebb, békés közösség között kell különbséget tennie.

A terrorizmus nem egy etnikum vagy vallás terméke. A kutatások azt mutatják, hogy az a döntés, hogy egy csoport a terror eszközét használni kezdi, intézményes és társadalompszichológiai tényezőkkel, valamint azzal a téves hittel magyarázható, hogy ezáltal a céljukat promoválhatják. Azonban egyetlen terrorista csoport sem marad fenn hosszú távon a közösség támogatása nélkül.

A leghatékonyabb terrorizmus-ellenes politikák ezért az erőszak alkalmazásakor különbséget tesznek azon egyének között akik veszélyt jelentenek, és a szélesebb közösség között, melynek szabadságát nem sértik, és hagyják, hogy a többségi társadalomba integrálódjanak. Egy ilyen politika elszigeteli a terroristákat a közösségüktől ahelyett, hogy közelítené egymáshoz a két csoportot.

A „racial profiling” még nem fogott el terroristát

A széleskörű terror-ellenes politikák veszélyesek, hatékonyságuk pedig alacsony. Szeptember 11. után az Egyesült Államokban egy sor, „racial profiling”, tehát bizonyos nemzetiségeket sztereotípiák alapján kiszűrni hivatott stratégiával kísérleteztek, azonban ezeken a szűrőkön egyetlen terrorista sem akadt fenn. Miközben egy ilyen széleskörű intézkedés pénzpazarlás, az ennek alkalmazása nyomán fellángoló idegengyűlölet épp a terroristák malmára hajtja a vizet.

Hogyan lehet ezt a tudást az Iszlám Állam elleni harcban kamatoztatni? A Szíriából érkező menekülthullám a bizonyíték arra, hogy az Iszlám Állam uralma a félelmen alapul. Az Iszlám Állam legkönnyebben úgy tudja saját hatalmát bebetonozni, ha elhiteti a lakossággal, hogy nincsen alternatíva máshova menekülni.

Együttérzéssel az Iszlám Állam ellen

A szíriaiakat és általában muzulmánokat célzó széleskörű megkülönböztetés megerősíti az Iszlám Állam narratíváját az iszlám és a Nyugat harcáról. Ennek az ellenkezője is igaz: amikor a nyugati országok befogadják a menekülteket, rombolják ennek a narratívának a hitelét.

Az Iszlám Államot az együttérzés stratégiája segít legyőzni. Minél kevesebb személyt ellenőriz az Iszlám Állam, annál kevesebb erőforrás felett rendelkezik. Az Iszlám Állam éppen azért támad Európában, mert érzi saját pozíciójának a gyengülését, és arra számít, hogy ha Európa lezárja a határait, akkor a szíriai lakosság továbbra is az Iszlám Állam ellenőrzése alatt marad.

A Washington Postban publikált Want to help the Islamic State recruit? Treat all Muslims as potential terrorists című cikk alapján fordította Sipos Zoltán.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.