A terrorizmus és másfél éve elsősorban az Iszlám Állam szervezete elleni küzdelem a katonai potenciállal bíró nyugati hatalmak egyik legfontosabb deklarált célkitűzése. Bár a kalifátus több fronton is visszaszorult, annyiban nem beszélhetünk globális előrelépésről, hogy a terror és a civilek halála lassan mindennapi banalitássá válik a hírekben. Ha csak az elmúlt napok eseményeit vesszük alapul: legalább 37 halálos áldozat Ankarában, 18 egy elefántcsontparti üdülőhelyen, 41 civil áldozat egy jemeni piacon vagy 25 halott két afganisztáni robbantásban – az utóbbi országban egyébként 2009 óta a tavalyi volt a leggyilkosabb év: 3545 civil halottat tart számon az ENSZ.
Ha kicsit messzebbre tekintünk, csak az orosz légierő szíriai bombázásainak 2000 civil áldozata lehetett 6 hónap alatt, és az év első két hónapjában majd félszázan vesztették életüket vagy tűntek el a Földközi-tenger hullámsírjában – a háború és a kilátástalanság elől menekülve.
Nemcsak a külpolitikai célkitűzések élén találjuk a terrorizmus elleni küzdelmet, a menekültválság révén a probléma eminens belpolitikai témává lépett elő számos európai országban. És az ehhez kapcsolódó retorika alakítja sok helyütt a belpolitikai agendát, a francia kormányfő például január végén azt találta mondani, hogy addig nem oldják fel a sokat kritizált szükségállapotot az országban, amíg „nem sikerült legyőzni Daecht”, azaz az Iszlám Állam (IS) szervezetet.
Kapcsolódó írásaink
Mindössze 11 lövést adhattak le a terroristák a több órás “brutális tűzharcban”
Kiderült, miért kapott Becsületrendet a francia elnöktől a szaúdi koronaherceg: mert kért egyet!
Titokban tüntette ki Becsületrenddel a francia elnök a szaúdi trónörököst
Francia fegyverek 5,2 milliárd euróért az ellenzékét vérbe fojtó egyiptomi esz-Szíszinek
“A bombáinkat várják – amitől tartanak, az az egységünk”
Háborús bűncselekmény a kunduzi kórház elleni légicsapás?
„Hogyhogy él? Felborítja a számozást!” Megszólal az Aszad-rezsim fotósa
Az erőszak és a civil áldozatok növekedésével párhuzamosan mintha egyre nőne az a szakadék is, amely a politikusok retorikájának bizonyosságait és a szakértők – a külpolitika, a hírszerzés, a terrorizmus elleni harc civil és katonai elemzői, a bűnüldöző szervek és az igazságszolgáltatásban dolgozók vagy éppen az emberi jogi szakemberek – kételyeit elválasztja.
Az alábbiakban 10 olyan stratégai célkitűzés olvasható, amely az elmúlt hónapok franciaországi vitáiban számos független elemző véleményében felbukkant, miközben a kormányzat politikáiban nehéz nyomukra lelni. Az OrientXXI portálon megjelent 10 pontot Jean-Marie Guéhenno, az International Crisis Group igazgatója és Nicolas Hénin újságíró jegyzi – az utóbbi a tavaly megjelent Jihad Academy című könyv szerzője, és 10 hónapon át volt az IS foglya.
A Franciaországban kormányzó szocialisták a novemberi merényletek óta szükségállapotot tartanak fenn, alkotmánymódosítást terveznek, de a hírszerzési és a büntető törvényekben is változások várhatók, miközben az államadósság alakulását is alárendelték a biztonsági kiadásoknak.
A szerzők alapkérdése az, nem lehetséges-e, hogy mindez túlságosan hirtelen fogant és szükségképpen irracionális döntés, esetleg kontraproduktív. Nem lehet, hogy inkább az eddigi hibákból kellene tanulni, ha valóban az a cél, hogy megszabaduljunk az Iszlám Állam szervezetétől?
10 tanács a hatalmon lévők figyelmébe, hogy megszabaduljunk az Iszlám Állam szervezetétől
A félelemkeltés a terroristák legfőbb célkitűzése. Egy gyilkos öl, ahogy egy terrorista is. Csak épp az utóbbi elsődleges célja nem a gyilkosság, hanem a megtorlás kiprovokálása és a rettegés előidézése. Ha engedünk a rettegésnek, a terroristák sikerét segítjük elő. És a félelem rossz tanácsadó; a hatalmon lévőknek ügyelniük kell arra, hogy ne reagálják túl az eseményeket, és ne essenek bele a terroristák csapdájába. Ehhez az szükséges, hogy jobban ügyeljenek a narratívára, éppúgy, mint az erő célzott használatára.
A nemzetközi koalíció 2014 augusztusában indult légicsapásai feltehetően le tudják rombolni az edzőtáborokat, a szervezet vezetőit, és megzavarják az IS mozgását. Ugyanakkor soha egyetlen terrorista csoportot sem sikerült légicsapásokkal megsemmisíteni. 1998-ban az amerikai légierő először bombázta az afganisztáni dzsihadista táborokat és egy szudáni üzemet. Ezek a bombázások azóta sem maradtak abba, és csak sűrűbbé váltak. Visszaszorult e majd két évtized alatt a dzsihadista terrorizmus? Épp ellenkezőleg, a bombázások, az infrastruktúrákban okozott károk, éppúgy mint az elkerülhetetlen civil áldozatok, a szélsőségesek mellé állíthatják a lakosság és a jövő generációk egy részét.
Mindenki kinyilvánítja, hogy kész küzdeni az IS ellen, de közben mindenkinek vannak hátsó gondolatai is. A szunnita monarchiákat jobban aggasztja Irán, Iránt pedig a szunnita monarchiák. A kurdok esélyt látnak egy autonóm terület igazgatásának megszerzésére, amit a törökök mindenáron igyekeznek elkerülni. Oroszország stratégiai pozícióinak megerősítését célozza a régióban. A fentiek közül senkinek sem egyeznek meg a célkitűzései, és a „koalíciót” gyengítik a széttartó célok.
Az IS minden akciójának igazolásában gyanúsan központi szerepet tölt be a vallásos diskurzus. A vallás valóban fontos bizonyos követői számára, de részben a politika maszkja is: Olivier Royt parafrazálva a szélsőséges erőszak iszlamizációjának vagyunk tanúi, az iszlamizmus radikalizációjával párhuzamosan.
Mindenekelőtt a Szíria és Irak arab szunnita lakosságát sújtó, politikai, gazdasági és szociális elhagyatottság volt az, amely előkészítette az IS számára a talajt. Amikor ezek a lakosok jogaik elismerését kérték, kegyetlen elnyomás lett osztályrészük, ez taszította őket az erőszak spirálja felé, ebből profitál az IS, amikor toboroz, afféle védelmező keresztapaként. A háborúban álló országokban felkoncolják, nálunk pedig stigmatizálják és diszkriminálják őket. A kizárás fokozatai különbözőek, de az eredmény ugyanaz. Mindkét esetben a szunnita muszlimok állnak a célkeresztben, és az IS őket próbálja összefogni.
A jelenlegi ellenforradalmi hullám mintha megerősítené azokat a diplomatákat, akik az „Arab tavaszok” előtt azt mondták, „az arab diktátorok talán kevéssé szalonképesek, de legalább a terrorizmust hatékonyan meggátolják”. Ez a lehető legtávolabb áll az igazságtól. Ha az autoriter rezsimek féken is tartják a lakosságot, azt csak egy kukta módjára teszik. Amikor eltűnnek, kicsapnak az évtizedeken át felhalmozódott frusztrációk és indulatok, és politikai erőszakot gerjesztenek.
Az IS, akárcsak a többi szélsőséges csoport sokkal inkább a Közel-Kelet problémáinak tünete, mint okozója. Ha anélkül próbálunk meg küzdeni ellene, hogy a felemelkedését és sikerét biztosító politikai, társadalmi és gazdasági folyamatok ellen felvennénk a küzdelmet, kudarcra vagyunk ítélve. Az erőszak, az autoriter hatalom, a magukra zárt közösségek a terrorizmus legfontosabb üzemanyagai.
Ahogy a katonai iskolákban is tanítják, nem kell olyan területek meghódítására törni, amelyeket nem szándékozunk vagy nincs módunkban ellenőrzés alatt tartani a jövőben. Ellenkező esetben az invázió sikerét kudarcba fordítja a megszállás. A katonai hadműveletekkel párhuzamosan, még inkább azokat megelőzően szükség van politikai projektek kialakítására. Ha az IS összeomlana ma egy katonai koalíció nyomása alatt, az nem jelentene feltétlenül győzelmet. Politikai projekt hiányában a helyi lakosságra olyan káosz várna, amely féléven belül egy hasonlóan radikális csoport előtt nyitná meg az utat.
A jelenlegi feszültségeket a kölcsönös revansvágy, a másikról alkotott rémképek és olykor paranoia, az önmagukat áldozatként tételező felek táplálják. Bizonyos mértékben az IS a szunnita világ válasza egy hódító síitákról szóló vízióra. Két párhuzamos koalíció, az Irán-Oroszország tengely, és a szunnita nagyhatalmakat és a Nyugatot összefogó tengely csak felerősíti a feszültségeket és megerősíti az IS pozícióit.
Természetesen szükség van egy békemegállapodásra Szíriában. Ahogy arra is, hogy minden iraki képviseletre találjon egy igazságos és inkluzív rendszerben. Természetesen helyre kell állítani a békét Jemenben és Líbiában. A válságok és háborúk a muszlim világ különféle területein csak a szélsőségesség és a terrorizmus termékeny melegágyai. Minden konfliktus helyben születik, de a radikalizáció nyomán olyan nemzetközi dimenziót kap, amely kibogozhatatlanná teszi. És a Közel-Kelet mellett persze ne feledkezzünk meg a Száhel-övezetről és Fekete-Afrikáról.
Egy katonai intervenciónak lehetnek persze azonnali eredményei, a mozgalom legyőzhetetlenségének auráját megtörve például. De egy terrorista csoport felszámolása csakis egy politikai folyamat eredménye lehet, amely akár hosszú évekig is tarthat. Épp ellenkezőleg, a terrorizmus azonnali töréseket okoz a társadalmainkban, ahogy a tavalyi merényletek is megmutatták. Konszolidálni kell a belső frontot, amelyet törékennyé tett a terrorista veszély; és ez olyan sürgős, hogy nem várhat az IS legyőzéséig. Ennek természetesen az újabb merényletek hatékony megelőzése lehet az eszköze, de nemzeti kohézióra és a közös értékeinkre összpontosító összefogásra is szükség van. Utasítsuk el a félelem politikáit.
Dobsi Viktória
A „10 tanács” franciául itt olvasható. Illusztráció forrása itt.
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
