Sátortábor a sártengerben: Kakuk György ismét a menekültek nyomában

fotó: Kakuk György, BalkanCamino-blog
fotó: Kakuk György, BalkanCamino-blog

Kakuk György tavaly délről észak felé haladva végigjárta, most pedig fordított irányban nézi meg a menekültek útvonalát. Múlt héten indult el, napokat töltött a szakadó esőben Idomeniben, most épp Leszboszon van.

 

banner2_mozgo_2

 

Kakuk György újságíró-politikus tavaly nyáron itt, az Átlátszó Világtérkép-blogján publikálta bejegyzéseit, amiket az Európa felé tartó menekültekkel együtt utazva/gyalogolva tapasztaltakról írt Görögországtól Magyarországig.

“Íróasztal mögül nem lehet megérteni” – Görögországtól Magyarországig utazott a menekültekkel egy újságíró

Kakuk most ellentétes irányban, északról dél felé haladva nézi meg a menekültválság fontosabb helyszíneit, élményeiről pedig a BalkanCamino-blogon számol be.

Bejegyzései szerint a lezárt macedon határnál fekvő, mostanra egy hatalmas menekülttáborrá változott görög Idomeni reménytelen és nyomorúságos, a sárba ragadt átázott sátrakban várakozó mintegy tízezer ember méltósága apránként mállik szét az embertelen körülmények között.

“….megszűnik a lehetőség, hogy az ember megvédje, összetartsa a családot, amit a helyzet tart már csak össze, és nem az ember, és már asztal sincs régen, amire a napi betevőt ki lehetne tenni, megszűnik az akarat, eltűnik az érzés, hogy érdemes valamiért küzdeni, vele együtt tűnik el a büszkeség, a tartás, az ellenfél oly hatalmas, hogy innen már látni sem lehet, csak az idő maradt, a percek meg az órák, amiket túl kell élni, egyiket a másik után, és aztán ez így együtt szépen, lassan lerakja az alapjait a dühből és tehetetlenségből összedagadt gyűlöletnek.”

Kakuk György szerint az Idomeni vadtáborban jellemzően azok vannak, akiknek elfogyott a pénzük továbbutazni (bár az UNHCR szóvivője szerint az észak-görögországi menekülttáborok is megteltek), illetve abban bíznak, hogy hamarosan újra megnyílik előttük a határ, és mehetnek tovább Nyugat-Európába. Bár ebben nem mindegyikük hisz, sokan tanácstalanok közöttük. Ahogy Yazad, egy Damaszkuszból jött egyetemista mondta: “Újratervezés van. A kapu zárva, de nem maradhatunk itt örökké, haza meg nem mehetünk.”

Kakuk helyszíni tudósításait itt lehet követni.

Erdélyi Katalin

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

  • Loránt Gusztáv

    libsi patkány megint át fogj vágni a kerítést mint 2015 szeptemberében
    vagy most másra kapott megbízást?

  • Agoston Hugo

    “2016-ra azonban érezhető egy hangsúlyeltolódás a támogatáspolitikában: míg korábban a Fidesz-kormány az ún. „jobboldali” médiaorgánumokat támogatta, addig mára irányultságtól függetlenül a négy legfontosabb portál – a székelyhon.ro, a maszol.ro, a Transindex és a Főtér – jövedelmeinek számottevő része a Miniszterelnöki Kabinetirodától, a Szerencsejáték Zrt.-től valamint az MVM Zrt.-től származik. Kérdés, hogy ezeknek a támogatásoknak van-e ára, és ha igen, akkor mikor és hogyan kell azt majd megfizetni.”
    A kérdés legfontosabb része megoldva: a maszol.ro bedarálva (Vélemény rovata – miután nyolc legjobb publicistája nem ír, a rovatvezetőt kirúgták – belesimulva a mocsaras tájba), a Transindex nem feszít, “illedelmes”, a többi egyenesen lakájnak született.
    További áralkuk és fizetési módozatok persze alakulhatnak, a cenzúra szabálya, hogy a kuss után jön a kötelező seggnyalás, a megrendelt cikkek, választási propagandázás. Szánalmas eszközökről van szó, nem újságírókról, újságírásról, s ha majd bukik a sajtószabadság-gyalázó rendszer, újabb alkuk következnek, kézmosás, magyarázkodás.
    Mai am un singur dor, un dor – undor…

    • LengyelHunor

      A valós minőségi és mennyiségi veszteség ellenére, ennyire egyértelmű, hogy a nyolc LEGJOBBAT rúgták ki?? Tehát aki maradt az már csak a sorban következő “legjobb” kilencedik, tizedik stb? (Nem túl részrehajló, bátor kijelentés ez?)

      • Agoston Hugo

        Észrevétele jogos, hiszen milyen kritérium létezhet a publicisták “minőségének” megítélésére? Úgyhogy be kell érnie azzal, hogy ez a volt rovatvezetőnek (alapító főszerkesztőként a rovat létrehozójának és kezdettől kirúgásáig a gondozójának) amolyan csapatkapitányi értékelése.

        Nem sorolom fel azokat, akik írtak és már nem írnak a rovatba, szerénytelenül magamat is belevettem, de megjegyzem, hogy egyesek (mint például Demény Péter, újabban Papp Sándor Zsigmond, Krebsz János) kiváló írói minőségű publicisztikáit, mások (elsősorban Gál Mária) kemény véleménymondását, a két mvásárhelyi barátom (Kuszálik Péter, Sebestyén Mihály) szellemességét, Székedi Ferenc problémaérzékenységét, mindnyájuk igazi szellemi függetlenségét és közírói tisztességét, felelősségérzetét nagyon hiányolom.

        Ha olvassa a rovatot most is – minden tisztelet mellett a volt kollégáknak -, láthatja nem csak az irányváltást (amiről beszéltem), a színvonalat, a szerkesztettséget, de láthatja a belesimulást is a mocsras erdéyli, rommagyar tájba.