Gyilkolva meghalni – lemondott a spanyol Néppárt madridi vezetője

Esperanza Aguirre és Mariano Rajoy
Esperanza Aguirre és Mariano Rajoy

Spanyolországban, ahol nem szokás csak úgy lemondani, még akkor sem, ha a korrupció gyanúja már a nyakáig ér az embernek, kisebbfajta földrengéssel ért fel, hogy vasárnap bejelentette lemondását a Néppárt madridi nagyasszonya, Esperanza Aguirre. A gesztusnak nem sok köze lehet a politikai tisztességhez, és minden jel arra mutat, hogy Aguirre a kormányfő Mariano Rajoyt próbálja magával rántani.

 

banner2_mozgo_2

 

Esperanza Aguirre a spanyol Néppárt (Partido Popular,PP) „héjáinak” egyike, a párton belül zajló ideológiai és hatalmi harcokat a manipuláció és a nyíltság sajátos keverékével vívó, arcátlanságával egyszerre taszító és szórakoztató, vastagbőrű amazon. 9 éven át elnökölte azt a madridi tartományt, amely az ország legfőbb gazdasági és hatalmi központjaként, a PP jó húszéves uralma alatt a korrupció termékeny melegágyává vált, és ahová, egyre inkább úgy tűnik, mégiscsak bemerészkedik az igazságszolgáltatás.

Az idén 64 éves, arisztokrata címét máig őrző Esperanza 32 éve kezdte madridi politikai karrierjét, azóta volt önkormányzati képviselő, kulturális és oktatási miniszter, a szenátus elnöke, a madridi autonóm kormány elnöke, 12 éven át – vasárnapig – a PP madridi elnöknője. Sosem szimpatizált a jelenlegi kormányfővel, a párton belül a keményvonalas, José María Aznarhoz köthető szárnyhoz tartozott inkább, illetve elszabadult naszádként vívta saját harcait, pl. párttársa, a volt madridi polgármester ellen.

Utolsó vágya, a madridi városházának megszerzése egyébként egy hajszálon múlott: Aguirrét teljesen váratlanul győzte le tavaly a Manuela Carmena ex-bíró vezette, civilekből és baloldali pártokból álló választási koalíció. Esperanza nem bizonyult gáláns vesztesnek, a májusi választások óta úton-útfélen követelte már vetélytársának lemondását, olykor pl. a forgalmi dugók, legutóbb pedig egy botrányos bábelőadás miatt.

Nem mind arany, ami fénylik

 

espe

 

Bár az MTI nyomán a magyar sajtóban kvázi gáláns gesztusként jelent meg Aguirre döntése, hisz ő „nem követett el semmit”, mégis “vállalja a politikai felelősséget”, a helyzet ennél egy kicsit árnyaltabb. Aguirre ugyanis egy – már az igazságszolgáltatás szerint is illegálisan finanszírozott – párt legfőbb vezetőjeként, az egyik legkorruptabb spanyolországi autonómiában képviselte a legfőbb politikai hatalmat jó tíz éven át.

A korrupció segítségével került hatalomra, és most, amikor részben feladja pozícióit, feltehetően azért teszi, mert már nincsenek a kezében azok a források, amelyekből továbbra is megvehetné a hatalmának fenntartásához szükséges lojalitást, hallgatást és szívességeket.

Aguirre egy megvett választáson, a helyi politika egyik legemlékezetesebb botránya révén jutott a madridi régió elnöki székéhez. Bár parlamenti vizsgálóbizottság és hivatalos nyomozás is folyt az ügyben, a PP-nek sikerült eltussolnia, hogy 2003-ban minden jel szerint megvásároltak 2 szocialista autonóm képviselőt, akik nem szavaztak a szűk többségre képes baloldali koalícióra. Az újra kiírt választásokban győztes Aguirre kampányát egy fantomalapítvány finanszírozta, az ezt támogató cégek utóbb 300 millió euró értékben juthattak megrendelésekhez az önkormányzattól.

Egy ilyen kezdet után nehéz elhinni, hogy a politikusasszony tegnap fedezte fel, hogy „a korrupció megöl minket”, miközben egy olyan pártházban volt az irodája, amelyről tudható, hogy szintén „feketén” újították fel; miközben 7 éve „értesült” az ún. Gürtel-afférról, a Madridot és Valenciát teljesen behálózó megakorrupciós dossziéról; és 15 hónap telt el azóta, hogy madridi helyettesét, Francisco Granadost bebörtönözték – történetesen pont egy olyan börtönbe, amelyet ő maga avatott fel.

Aguirre ugyan bocsánatot kért, amikor kiderült, hogy Granados kisebb vagyont halmozott fel (kb. 462 millió forint értékben) svájci bankszámláján, de az ártatlanok nyugalmával és rezzenéstelen arccal állította még a múlt héten is, amikor a párt madridi székhelyét először kutatta át a csendőrség, hogy ő továbbra sem tud arról – amiről egyébként nyilvános bírói papírja is van – hogy pártját illegálisan finanszírozták.

Esperanza bizonyosan illegálisan finanszírozott kampányai és az egykor általa elnökölt fantomalapítvány, a Fundescam ügyei ugyan elévültek, de a bizonyítékok ma is léteznek. Ahogy az eldiario.es igazgatója, és Aguirre ügyeinek avatott ismerője, Ignacio Escolar emlékeztet rá: a Fundescam kifizetésein annak a pénztárosnak neve szerepelt, aki a közelmúltig Aguirre közvetlen munkatársa volt, és aki hiába bukott le egy másik nevezetes botrányban, a Caja Madrid black visáinak dossziéjában, az elnök asszony titokban visszahelyezte állásba a pártnál. Pénteken éppen ennek az egykori pénztárosnak és ügyvezetőnek, Beltrán Gutiérreznek irodájában kutattak a csendőrök a székházban – talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Aguirre alig 2 nap alatt rádöbbent, milyen pusztító is a korrupció.

Egy rafináltan álcázott hátba döfés

Ha a politikus asszony az utolsó pillanatban odahagyja a süllyedő hajót, annak közvetlen oka az az nyomozás, ami egy másik legközelebbi kollégáját ihlette lemondásra néhány hete: a fenn említett Francisco Granadosról elnevezett Pun hadművelet. A gránátalmafa – spanyolul granado – latin neve Punica granatum, innen jön az Operación Púnica, amely 2014. október 27-én robbant, 51 politikus, polgármester, önkormányzati képviselő és dolgozó, illetve vállalkozók előállításával. A gyanú szerint elsősorban 4 tartományban, Madridban, Valenciában, Murciában és Leónban működő hálózat, a 250 millió euróra rúgó közbeszerzések, önkormányzati szerződések esetében 2-3% kért és kapott csúszópénzként.

A letartóztatottak között akadnak baloldali, így szocialista politikusok is, de zömében ismét a PP érintett, a legnagyobb hal pedig maga Granados, aki 2004 és 2011 között a madridi PP főtitkára volt, és számos köztisztséget töltött be az autonómiában. Közeli barátjának tartják azt a pártban is szerepet kapott vállalkozót, David Marjalizát, aki a hírek szerint „énekelni kezdett” a rács mögött. Kérdés persze, hogy kire árulkodhat Marjaliza, és mennyire lesz őszinte, de az idő és a nyomozás előrehaladtával nyilván egyre többen, és magasabb pozícióban lesznek a börtönben olyanok, akiknek szintén „énekelni” támad kedve, pláne ha a párton belüli támogatóik pozíciója tovább romlik.

Aguirre lemondásához e közvetlen veszélyen túl az is hozzájárulhatott, hogy pártelnöki mandátuma néhány hónapon belül lejár, és újraválasztása esélytelennek tűnik a korrupciós ügyekben egyelőre nem érintett Cristina Cifuentes-szel szemben. Önkormányzati képviselői helyét, ahol még jó három évig jár a fizetés, biztos, ami biztos, azért megtartotta, ahogy pártszóvivői feladatát is.

Mindezeken túl azonban, lemondásának legfontosabb politikai következménye az, hogy kényelmetlenné, esetleg tarthatatlanná teszi a régi gárda másik tagjának, a szintén számos korrupciós ügyben potenciálisan érintett, de politikai felelősséget sosem vállaló Mariano Rajoy kormányfő helyzetét. A vasárnap óta sokszor használt kép – morir matando, azaz gyilkolva meghalni – csak részben igaz tehát. Aguirre korántsem adott fel mindent, inkább tetszhalott állapotban kukucskál a szemhéja alól, hogyan reagál a kegyelemdöfésre régi riválisa, Mariano.

A  spanyol politikai élet a december 20-i választások óta sajátos lebegő állapotban van. Hiába szerzett relatív többséget (28,72%) a 2011 óta kormányzó Néppárt, az ezüstérmes szocialisták (PSOE, 22%) mögött két új formáció – az újbaloldali Podemos (12,7, szövetségeseivel együtt 20,6%) és a jobbközép Ciudadanos (13,9%) is bejutott a parlamentbe, méghozzá jelentős erőkkel. Ezzel megdőlt az eddigi kétpárti váltógazdálkodás: bárki is szeretne kormányozni, szüksége lesz több kisebb párt támogatására. A konzervatívok, akik 4 éven át ignorálták vagy démonizálták politikai ellenfeleiket – pl. a függetlenségi népszavazást kezdeményező katalánokat –, és önhatalmúlag vittek át több, hazai és nemzetközi felháborodást okozó „illiberális” ötletet a törvényhozáson, most sem próbálkoztak az egyeztetéssel.

Kormányalakítási tárgyalások a korrupció árnyékában

Bár Mariano Rajoy a választások előtt pedzegetni kezdte a nagykoalíció ötletét, de mint utóbb kiderült, még természetes szövetségesével, a Néppártot a „nacionalista és vörös veszéllyel” fenyegető Podemos-szal szemben támogató Ciudadanos-szal sem vette fel a kapcsolatot. A miniszterelnök Rajoy, régi szokása szerint, szivarozva és a babérjain ülve várta, hogy a helyzet megoldódjon magától, és amikor az államfői szerepet betöltő uralkodó felkérte kormányalakításra, passzolta a lehetőséget. Tudván, hogy nincs meg a parlamenti támogatottsága, és azt is, hogy az első szavazástól számítva 2 hónapon belül kormányt kell alakítani vagy új választásokat kiírni, úgy döntött, inkább szocialista kollégáját küldi előre. Hadd őröljék őt fel a saját pártja és a potenciális szövetségesek közti ellentétek, ha pedig neki nem sikerül, Rajoy még mindig megmentheti az országot, ugye.

Ebbe a kissé cinikus, kissé naív tervbe szólt bele a valóság néhány hete, amikor ismét napi rendszerességgel kezdtek ömleni az újabb adalékok a Néppárt évek óta húzódó, egy normális demokráciában nyilván tarthatatlan, de eddig több-kevesebb sikerrel a szőnyeg alá szuszakolt korrupciós afférjaiból.

E hírek közül is kiemelkedik a „valenciai kommandó” lefejezése. A korrupció csimborasszójának tartott városról és tartományról többször is írtunk már: itt valóban abszurd és elképesztő méreteket öltött a PP több évtizedes politikai egyeduralmának takarásában korlátlanul folyó dőzsölés. Pártrendezvények, gigantikus és értelmetlen projektek, közpénzek millióit felemésztő Forma 1 és pápalátogatás szerveződött kevesek nagy örömére és hasznára – miközben a közszolgálatok kivéreztetése miatt konkrét mennyezetek omlottak be az állami iskolákban, és gyerekek ezrei járták ki az általánost konténerekben.

Robbanó aknák Valenciában: csúszópénzek és Ritaleaks

A PP valenciai pártvezetését évek óta kerülgető, és kisebb-nagyobb áldozatokkal járó korrupciós afférok újabb csúcsra jutottak január 26-án, amikor 24 letartóztatást és 36 házkutatást rendeltek el Valencia megyében, és a PP 8 politikusát állították elő. Ezt az ún. Imelsa-ügyet, amely szintén az önkormányzati szerződésekkel járó csúszópénzekkel kapcsolatos, az egyik helyi baloldali párt képviselőjének feljelentése indította el.

Korábbi írásaink Spanyolországról:

Barcelona 5000 euróval bünteti, ha a bankok lakásai üresen állnak

Megbukott a korrupció a spanyol helyhatósági választásokon

Hogy csináljunk elitváltó pártot – receptek Spanyolországból

A büntetlenség vége – Spanyolországban tucatjával indulnak eljárások korrupciós ügyekben

Spanyol premier: először áll bíróság elé a királyi család egyik sarja

A Pun Hadművelet: 51 letartóztatás egy spanyol makrokorrupciós ügyben

Fantom bankkártyák Madridban

Egy bankár halálára

A Bárcenas-leak: Feketekasszából tápolta politikusait a pártpénztárnok

Zavargások korrupció miatt a spanyolországi Burgosban

Ahogy a Valencia városát 24 éven át(!) vezető Rita Barbera végzetét is egy hasonló kezdeményezés okozhatja: az ún. Ritaleaks, amely egy másik baloldali formáció, a valenciai városházát tavaly tavasszal nagy meglepetésre megszerző Compromís által közreadott dokumentumgyűjtemény. A 2015 májusában indult átláthatóság jegyében nagyrészt számlák kerültek napvilágra, amelyek Valencia volt nagyasszonyának gyanús költekezéseit illusztrálják. E bizonyítékok alapján indult vizsgálat mintegy 400 nem igazolt kifizetés alapján, a valenciai ügyészség ugyanis 300 ezer euró értékben talált magánjellegű kiadásokat közöttük, ezért eljárást kezdeményez az ex-polgármester asszony ellen.

A múlt csütörtökön nyilvánossá vált hír egy újabb csapás volt Mariano Rajoyra, aki Rita melett is többször kiállt nyilvánosan, akárcsak a valenciai vircsaft megannyi szereplője mellett. Sőt, úgy tűnik, maga Rajoy volt az is, aki decemberben elrendezett neki egy nyugodt szenátusi képviselői helyet, ezzel szinte bebetonozva, az Aguirréhez hasonlóan, tengernyi korrupciós ügy hullámai ellenére évek óta vízen járó, makulátlan Rita Barberát. Vajon személyes szimpátia vagy inkább a félelem indította erre a nagylelkű gesztusra a kormányfőt?

Aguirre nagy csinnadrattával, egy különleges vasárnapi sajttáj keretében bejelentett lemondása a posztról, amely néhány hónap múlva amúgy sem lesz az övé, leginkább Rajoynak és Barberának mutat utat. Ha Mariano most nem is vesz magára a felszólítást, hogy „tegye félre egyéni ambícióit”, és akárcsak Aguirre Granados miatt, ő is mondjon le a rossz útra tért ex-pénztárosa, Luis Bárcenas miatt, vagy ne falazzon olyan eltévedt bárányoknak, mint Barbera, Aguirre méregfogának hosszabb távon is lehet hatása. Például megakadályozhatja, hogy új választások esetén Rajoy ismét induljon a kormányfői pozícióért. Míg vasárnap este a PP-ből többen is Rajoy ellen foglaltak állást a sajtóban, a pártvezetés hétfői ülése teljes mellszélességgel kiállt mellette, és elhatárolódott Aguirre sajátos, „szubjektív” döntésétől.

Akárhogy is lesz, Spanyolország továbbra is a legnagyobb politikai válságával küzd Francisco Franco diktátor halála óta, a háttérben a lassan meglendülő gazdaság ellenére a fiatalok kivándorlásával és a ma is 20% feletti munkanélküliséggel. Az országot egyelőre vezető párt vezetői pedig mintha egy egyre forróbb fazék fedőjén csücsülnének, különféle trükkökkel enyhítve a fortyogás zaját és a forróságot. Most, hogy a fedő egyik nehézsúlyú őre dobbantott, már csak az a kérdés, meddig bírja Rajoy az egykedvű üldögélést, és önként távozik, vagy mégis saját kollégái pöccintik meg, esetleg a kicsapó gőz löki ki a kormányfői székből és a párt vezetéséből. És ami még fontosabb: az utána érkezőknek vajon lesz-e bátorsága, politikai hatalma és eszközei ahhoz, hogy felszámolják a korrupció túlburjánzását lehetővé tevő rendszereket és beidegződéseket.

Dobsi Viktória

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

  • Urakura

    Jó írás,köszönjük!