Global Voices

Mit is jelent a Sailor Moon a nőknek?

Miután a Sailor Moon Crystal 26 epizód után véget ért, a nyugati rajongók reakciója vegyes volt. Attól függően, hogy kit kérdeztünk, az anime sorozat vagy hatalmas siker volt, vagy egy animációs katasztrófa.

Egyrészt a rajongók izgatottan várták az adaptációt, mely hűséges maradt az eredeti mangához, másrészt nem igazán voltak megelégedve sem az animációs stílussal, sem azzal, hogy kéthetente vetítettek egy részt.

Azonban, ha egy kicsit komolyabban foglalkozunk a témával, kiderül, hogy ez nem csak egy felnőtteknek szánt rajzfilm, hanem akár bepillatnást is adhat a nemi identitás témájába.

A népszerű Anime News Network oldalon Lycorius, egy Sailor Moon rajongó, a következőt mondta:

Azért szeretem a Sailor Moont, mert az egész világot elhozta számomra. Amikor a Hold harcosai meglátogatták a Holdat, rájöttem, hogy a Föld a világegyetem misztériumával van körülvéve. Lelkesen elkezdtem asztronómiáról és űrkutatásról tanulni, majd űrtechnológiai mérnökként építettem a karrieremet. Most tudósoknak segítek a kutatásaikat a Nemzetközi Űrállomásra küldeni. A Sailor Moon többet adott egy erős női példaképnél, a csillagok adtak inspirációt a munkámhoz.

Sailor Moon Crystal Takeuchi Naoko shojo manga sorozatának, a Sailor Moonnak egy nagyon várt adaptációja. A Sailor Moon 1991-ben debütált manga képregényként. A képregényből hamarosan minden idők legnépszerűbb anime sorozatát késztették el.

Az eredeti anime megjelenésének 20. évfordulóján, 2015-ben debütált a Sailor Moon Crystal. A készítők igyekeztek hűek maradni az eredeti képregény történetéhez, kihagyva az 1990-es évekbeli adaptáció nem kanonizált részeit.

A Sailor Moon Crystal egy Uszagi nevű lányról szól, aki át tud változni a szeretet és az igazság harcosává.

shojo (少女 vagy „lány”) manga általában olyan képregényeket foglal magába, melyek felnőtteknek vagy tinédzser lányoknak szólnak. A shojo manga nem egy műfajra vonatkozik. Különbözik a fiúknak szánt megfelelőitől, a shonen-től (fiúk) és a seinen (fiatal) mangától vizuális stílusában és azáltal, hogy romantikus témákat és érzelmeket jelenít meg.

Továbbá a két Sailor Moon sorozat maho shojo-nak (魔法少女) van besorolva. Ez egyfajta fantasy animét jelent, amiben általában 8-14 év közti fiatal lányoknak van meg az a képességük, hogy „cuki”, varázserővel bíró alteregóvá változzanak, akik megmentik a világot az aljas ellenségtől.

Azon túl, hogy aranyosak és kedvesek, a főhősnő jellemfejlődésen megy keresztül, más szóval a varázsereje segítségével felnő.

A shojo manga, mint amilyen a Sailor Moon is, nem csak Japánban népszerű. A varázserejű lányokról szóló mangák, különösen a Sailor Moon, utat nyitottak nyugaton is a mangának és az animének.

A nem japán rajongók azt mondják, hogy a Sailor Moon által kísérletezhettek és megváltoztathatták személyiségüket.

Mikor a népszerű online személyiséget, Princess Mentality Cosplay-t kérdeztük arról, hogy mit jelent számára a Sailor Moon, a következőt válaszolta:

(…) A Sailor Moon erőt adott ahhoz, hogy büszkén tudjak szembenézni a nehézségekkel, még akkor is, amikor azt mondták, hogy a bőröm színe miatt nincs helyem a rajongók közt. A sorozat megtanította, hogy mennyire fontos is az egyenlőség, az elfogadás és a megingathatatlan optimizmus.

A bemutató óta eltelt 20 évben rengeteg fiatal nő és férfi vált lelkes rajongóvá, akik még „fansub” oldalakat is szenteltek a sorozatnak.

Soleil Ho, a Bitch magazin írója a következőket mondta az „Amit a genderről és a hatalomról tanultam a Sailor Moonból” c. írásában:

A Sailor Moon nem csak földönkívüliekkel való harcról szól, hanem arról is, hogy a felnőttek világa minden szépet el próbál tüntetni a lányokból. Annak érdekében, hogy megmentse szeretteit, [Uszagi] harcol, megsebesül, összeomlik és néha teljes kudarcot vall. És amikor lehetősége van, még a szörnyeket is megmenti.

Rose Bridges, szintén a Bitch írója, pedig ezt nyilatkozta:

A sorozat azért is jelentős, mert személyiségek, érdekek és nemi megnyilvánulások színes palettáját vonultatja fel a senshin (戦士, harcos) belül, többek közt a könyvmoly Amit (Mercury), az atlétikus Makotót (Jupiter) és a művészi Michirut. Egyszóval minden lány számára van egy senshi. Továbbá a sorozat gyakran rávilágít arra, hogy milyen nehézségei vannak azoknak a lányoknak, akik nem felelnek meg a hagyományos értelemben vett női szerepeknek. Például Makoto azért tanult meg főzni, mert gúnyolták amiért fiús lány volt.

Japánban a varázserővel bíró lányok kulturális jelentősége abból fakad, hogy erősek és függetlenek annak ellenére, hogy hagyományos nőies vonásaikat is megőrizték.

A japán lányok számára a Sailor Moon a japán shojo, vagyis a lányosság fogalmának a megtestesítője. Sailor Moonnak lehetősége van azzal foglalkozni, ami érdekli, és az elé gördülő akadályokkal is meg tud birkózni.

Neki mindene megvan, közel áll barátaihoz és pártfogóihoz és elkötelezett a barátja, Mamoru iránt, aki Álarcos Férfiként harcol mellette.

A Sailor Moon Crystal 26 epizód után véget ért, de a varázserejű lány műfaja nem tűnik el egyhamar. Miközben a Sailor Moon a mulatságos jóság és a sötét, érett témák közti határon áll, van egy másik népszerű varázserejű lányról szóló sorozat is, a Puella Magi Madoka Magica, mely a hatalom következményeivel fogalkozik. Angolul „The Evangelion of Maho Shojo anime”-ként jelent meg.

Ha fel szeretnéd fedezni az anime világát, megteheted a Crunchyroll vagy a Hulu stream oldalakon, melyek sorozatok széles választékát kínálják Japánban és nyugaton is.


Ezt a bejegyzést a Global Voices Online magyar oldaláról vettük át. Szerző: N’Donna Russell. Fordítól: Wolford Zsófi. A bejegyzésre a Creative Commons 3.0 licenc vonatkozik.

Megosztás