Egyéb

„Nincs időnk trollokra” – menekültek megsegítésére gyűjt a Budapest-Bamako csapat

A jótékonysági rally szervezői, miután 11 évig Nyugat-Afrikába vitték a segélyeket, most az SOS-Refugee kampánnyal a Magyarországra érkező menekülteken segítenek. Interjú a főszervezővel, Szabó Gál Andrással.

A Bamakósok nem most kezdik segíteni a menekültekeket. Eddig miben állt a magyarországi humanitárius munkátok?

Szabó Gál András: – A Budapest-Bamakó Afrika legjelentősebb jótékonysági rally-ja most már 11 éve, évente közel 1 millió eurónyi adományt viszünk Afrikába. A mostani krízis már az Orbán-kormány bevándorlóellenes kampányainál kiverte nálam a biztosítékot, de amikor láttam a Keletinél felgyülemlő tömegeket, nem tudtam nem cselekedni.

Gondoltam, ha a Bamakósok összeállnak, csak lesz belőle valami. Először egy adag ételt akartunk rendelni a Tescóból kiszállításra, a Facebookon feldobtam, hogy ki akar velem tartani.

A Budapest-Bamako segítő közössége mellé hozzánk csapódott még több száz tenni vágyó, frusztrált ember, aki nem tudja elfogadni, hogy 2015-ben, egy európai országban ez megtörténhet. A Bamakós közösség és a Bamakón magunkba szívott karitatív és szervezési tapasztalt most segíti a munkánk.

A Keletiben ételcsomagokat osztottunk. Az első menekülthullám után takarókat szedtünk össze az M1-es mellett, azokat mostuk és Röszkére szállítottuk. Ugyanitt egy hete felállt a 24 órás orvosi ellátó sátrunk, a Budapest-Bamako kiváló orvosi csapata egész nap és éjjel sérülteket, betegeket lát el. Újabb adag takarókat, hálózsákokat gyűjtünk.

Önkéntes orvosokokat és orvostanhallgatókat szervezünk a röszkei sátorba, külföldi önkénteseket hozunk Budapestre. Naponta megy szállítmányunk Röszkére – egy hét alatt összeraktunk egy mini NGO-t.

Önkénteseink adományokat szortíroznak Röszkén. Fotó: Andrew Szabó

Önkénteseink adományokat szortíroznak Röszkén. Fotó: Füstös Kiberov Zsolt

Gondolom, ebből adta magát az ötlet, hogy ne Nyugat-Afrikában, hanem Budapesten kell a segítség. Pontosan milyen jellegű adományokat vártok?

A segélymunka egyik nagy problémája, hogy napról napra változik, mikor mire van szükség. Abban vagyunk jók, hogy legfeljebb 2-3 napra tervezünk előre. A Facebook-csoportunkban tesszük közzé, hogy mi kell – takaró, hálózsák, polifoam, esőkabát mindig kell.

A nyugat-afrikai segéllyel ellentétben a menekült téma rendkívül megosztó úgy Magyarországon, mind Európában. Mire számíttok, milyen lesz a kampány fogadtatása?

– A megosztottság érződik, alapvető világnézetek ütköznek. Akik segíteni akarnak, és úgy érzik, hogy nincs rendjén, ami Magyarországon történik, velünk vannak és segítenek. Trollokra most nincs időnk, rengeteg a tennivaló.

Mesélj a kampányról: csak online toljátok vagy lesznek offline eventek is?

Csak online toljuk jelenleg, az önkénteseink szerveznek offline akciókat is. A Bamakónak mint rallynak és az SOS Refugee-nek is az a szépsége, hogy full organikus szervezet, ahol mi a keretet, a lelki támogatást és az infrastruktúránkat biztosítjuk.

Például van egy angol önkéntesünk, aki Angliában gyűjt pénzt. A hétvégére tervez egy jótékonysági koncertet, a bejövő pénzt magával hozza, Pesten takarókat vesz és aztán lejön önkéntesnek Röszkére. Ennyire egyszerű, összefogásról és gyors akciókról szól a csoport.

Orvosi sátor Röszkén. Fotó: Andrew Szabó

Orvosi sátor Röszkén. Fotó: Szabó Gál András

Hogyan lehet eljuttatni nektek az adományokat?

– Jelenleg Budapesten egy kisebb raktárat keresünk. Az adományokat és önkéntes segítséget amúgy Facebook-csoportunkban lehet felajánlani, ott tudjuk megmondani, hogy mit hova kell vinni.

Azok mikor, hol lesznek kiosztva? Terveztek nagyobb akciót?

– Jelenleg is folyik o-line a Küldj egy takarót!-kampányunk, ahol akár egy családnak is lehet egy takaróra való adományt küldeni.

Vasárnap a Szégyelld magad, Orbán! tüntetésen a mi teherautónk szedte össze az adományokat és vitte azokat le Röszkére.

A Röszkén összeszedett takarók, plédek, hálózsákok kimosása, újra kiosztása a másik nagy harci feladatunk. A nagy vágyunk, hogy vehessünk 1-2 buszt, amivel megoldjuk a menekültek térítésmentes szállítását Hegyeshalomra. Ezzel szeptember 15-ig még várnunk kell.

Önkéntesek jelentkezhetnek? Szakemberekre van-e szükségetek?

– Igen és igen. A röszkei táborban nagy szükség van dolgos kezekre, orvostanhallgatók, nővérek, orvosok és képzetlenek is jöhetnek, a Facebook-csoportunkban lehet jelentkezni.

Kérdezett: Sipos Zoltán

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 983 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás