„Big problem, no job” – A törökországi menekülttáborokba még a humanitárius civil szervezeteknek sincs bejárásuk

A tegnapi rendőrségi „eligazítás” során bebizonyosodott, hogy a török hatóságok nagyon érzékenyek a menekültkérdésre. Bár utazásunk előtt bejelentkeztünk a központi szervekhez, mindenfajta kutatási tevékenységhez helyi engedélyekkel is kell rendelkezni, különben kiutasíthatnak az országból, vagy pénzbírságot kaphatunk. A menekülttáborokba még a humanitárius civil szervezeteknek sincs bejárásuk, a táborokat is a tartományi önkormányzatok tartják fenn, amelyeknek meg elege van az évek óta ideözönlő külföldi médiából.  

A fejvesztés terhe mellett el kellett kerülnünk tehát a rendőrséget. Hiányoztak viszont a mozaikok abban a kérdéskörben, hogy hol találhatóak a szír menekültek. Enélkül pedig nem szerettünk volna továbbállni. Így autóztunk végig másnap a szír határon, immár ketten. Az idő és a biztonsági tényező miatt, ezt a terepet bejárni csak autóval volt érdemes. Sikerült olcsón kibérelni egy járgányt, ami sokkal szerényebb volt, mint az ENSZ-nek éppen az indulásunkkor a városba guruló terepjárói, de megtette. Inés vezetett, ő hozzá van szokva a mediterrán stílushoz. Balról öt centire, jobbról tíz centire a másik autó, előttünk a motoros, a harmadik kocsi előz. Senki sem közlekedik sávban, mire is való az? A városból kilépve már nincs nagy forgalom.

Előzmények:

“Ha lenne ötezer dollárom, két perc múlva már itt sem lennék” – megteltek a táborok, Törökország nyugatra tolja a szír menekülteket

Utazás délre – Magyarország a pokol kapujaként szerepel az arab nyelvű posztokban

Szolidaritás és embercsempészet Isztambulban

Indul az “Út a Balkánig” – egy magyar újságírónő Törökországtól Görögországig járja végig a menekültek útját

A török-szír határ szép vidék. Hegyek, dobok, szántóföldek és kisvárosok váltogatják egymást, az Orontes folyó tekereg az út mellett. Nemsokára elérjük Reyhanli városát, mellette pár kilométerre Cilvegözü határátkelőhely, ami a fő átjáró Aleppóba, és a legforgalmasabb közúti és gyalogos átkelőhely volt korábban. Mivel a másik oldalon a Szabad Szír Hadsereg (Free Syrian Army) és az IS is megpróbálta már megszerezni a határátkelőhely ellenőrzését, több autóbombát robbantottak, kamionokat raboltak ki (amelyekről egyébként nem tudható, hogy kinek és mit szállítottak), a török kormány a határt időközönként lezárja.

A déli autópályán eddig nem is láttunk rendőrséget, katonai posztot, semmit. Pár motoros berreg a határ felé, három fiú gyalogol. Leállítjuk a kocsit. Nagy a kísértés, hogy közelebb menjünk, és megnézzük a határátkelőt, de szinte biztos, hogy ott igazoltatnak. Most nem kockáztathatunk, így visszafordítjuk az autót, és bemegyünk a városba.

Reyhanli városa nem egy szép és nem is gazdag hely, viszont jó példa arra, hogy miért nem maradnak már Törökországban a szírek. A hosszú főutcán végighaladva szürke házak, és szakadt kereskedések sorakoznak. Arról tudjuk, hogy a központba értünk, hogy felbukkan néhány kifogástalan külsejű mobiltelefonos és látszerész bolt. Leparkolunk, a ránk szegeződő tekintetekből tudjuk, hogy nem mindennap járnak erre turisták. Kolduló szír nők közelednek, próbálunk nem odafigyelni, de képtelenség. Végül egy fiatal srác húzza arrébb őket.

A főtéren török emlékmű, mellette szír munkáscsoportok ülnek. A kérdezősködés túl nagy feltűnést keltene, viszont Inésnek ajándékot kell vásárolnia a családjának, ez jó alkalom lehet egy beszélgetésre. Az üzleteknél találjuk a boltos Mohamedet, pár huszonéves fiatal között. Mivel a török kormány lezárta a határokat a menekültek előtt, illegálisan jöttek át a zöld határon. Mutatja is ennek a nyomait a karján. „Big problem, no job”, mondják, és kérdezik, mit csinálunk itt az Isten háta mögött. „Tourist”, mondjuk, mire elkezdenek nevetni.

A fiatalok itt sem akarnak fotót, ennek, mint azt korábban láttuk, legalább három dolog lehet az oka: családjuk Szíriában maradt, nincsenek papírjaik, készülnek Európába, illegálisan kereskednek, vagy mindez egyben. A háború egy törvény nélküli helyzetbe kényszerítette őket, amiből a kiutat csak az elvándorlásban látják. Ha valaki fiatal létére még itt maradt, annak csak az az egyetlen oka, hogy nincs meg a csempészeknek juttatandó temérdek pénz.

Inés az isztambuli ár harmadáért talál ajándékokat a rokonainak. Fizetünk, és megyünk is tovább. Végigautózunk Kirikhan és Hassa városain túl, előbbi egészen takaros. A központban egy európai városba illő áruházak, a város körül pedig nagy építkezések folynak. Innen már sok a Szíria felé tartó, a jelzés nélküli kamion, és a rendőrségi poszt is. Visszatérünk Antakyába, mert este 7 órakor indul a busz Izmir felé, amin rajta szeretnénk lenni.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 983 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.