Bezárás
Egyéb

„Menekülteket csempészek, és sokan bűnözőnek tartanak, de az EU löki őket a karjaimba”

Egy szíriainak, ha történetesen Európába szeretne jutni, akárcsak tanulni, és nem a felső tízezerbe tartozik, gyakorlatilag nincs legális lehetősége arra, hogy a schengeni határokon belülre kerüljön. Rendelkezésére áll viszont egy illegális csempészhálózat, amely kiismerve az európai rendszer gyenge pontjait, jól jövedelmező üzletágat épített a menekültekre. A haszonból nemcsak az olasz maffia szakít jelentős pénzeket, ahogy korábban írtuk; a csempészetbe a fehér galléros nemzetközi bűnözők mellett sanyarú körülmények között tengődő helyiek, így szírek is beszállnak. Közülük való “Ahmed” is.

A spanyol Público portál újságírója, Corina Tulbure a török-bulgár határon találkozott a fiatal férfival, aki sem arcát, sem nevét nem akarta adni történetéhez, így Ahmednek nevezzük mi is. Ő maga is menekült, és állítása szerint éppúgy fél a török és a bolgár rendőröktől, mint a többi embercsempésztől. Mivel jelenleg egy szír állampolgár csak európai földön adhatja le hivatalos menekültkérelmét, a határokat pedig szögesdrótokkal és pengékkel szerelik fel, az ő munkája az, „hogy segítsek a szír menekülteknek átkelni a határon… szükségük van valakire, aki az ismeretlen erdők és települések között vezeti őket.”

Nincs más lehetőségük, mint hozzánk fordulni

A cikkben megszólal Fadiha és Ali is, a legnagyobb bolgár menekülttábor 2 lakója, Harmanliban, akik szintén csempészekhez fordultak, hogy bejussanak Európába. Nafrat – így neveznék azokat a menekülteket, akik csempészekre bízták magukat; Ahmed szerint több olyan tábor akad, ahol mindenki nafrat. „A szíriaiak előtt nincs legális út Európa felé, a határon pedig csak szögesdrótok vannak, nincs más lehetőségük, mint hozzánk fordulni.

Ezt támasztja alá Fadiha és Ali története is, akik azt állítják, ha nemzetközi védelemért folyamodhattak volna a Szíriával szomszédos országok nagykövetségein, és törvényes, biztos úton juthattak volna Európába, sosem fordultak volna csempészekhez. Ali újságíróként dolgozott Szíriában és egyetemista vízumot igényelt Németországba, de kérelmét elutasították. Egy év várakozás után döntött úgy, hogy gyalog indul útnak észak felé. A török-bolgár határon egy kamionba rejtőzve jutott át, ami 2000 eurójába került. Bulgáriából Görögországon át az olaszokhoz készül, végső célja továbbra is Németország.

Úgy tervezi, minden országban fizet majd a csempészeknek, hogy segítsenek kikerülni a határőrség ellenőrzéseit. Ha kapott volna vízumot, vett volna egy repülőjegyet Törökországból Németországba, maximum 400 euróért. Számára hazájába nincs visszaút, elmondása szerint egyik barátját és kollégáját, a szintén újságíró Kanowart egy iszlamista csoport megölte néhány nappal korábban.

Fadiha francia tanár volt Damaszkuszban, és a harmanli táborban most született meg első gyermeke. Márciusban hagyta ott Szíriát, Törökországban lépett kapcsolatba egy csempésszel és júniusban, hét hónapos terhesen egy kamionban elrejtőzve utazott két napon át, míg átjutott Bulgáriába. Bár boldogan mutatja gyermekét, a szülés rettenetes emléke: a haszkovói kórházban, nem messze a menekült tábortól, senki nem szólt hozzá, és nagyon sokat szenvedett. „A kisfiamnak más életet szeretnék, nem egy menekültét.”

Akkor nevezz menekültcsempésznek

Ahmed körülbelül ötször próbált meg gyalog átkelni a török-bolgár határon. A bolgár rendőrség és a Frontex kordonjai, meg a kutyák visszarettentették, mindaddig, amíg megtalálta több órányi leselkedés után a  megfelelő helyet.

Nagyon sokat fizettem a csempészeknek. Ezért döntöttem úgy, hogy segítek másoknak. Nemcsak a határon juttatod át őket, hanem egy jobb élet felé is.

Ragaszkodik ahhoz, hogy ő inkább afféle idegenvezető, aki más szíriaiakat segít az átkelésben, csak éppen pénzt kér cserébe, de a végén feladja. „Jó, nevezz akkor menekültcsempésznek.”

Már több hónapja van Bulgáriában, de a fejében még visszhangzik a bombák mindennapos zaja. „Damaszkuszban, az utcánkban több csoport is lőtt egymásra, este hat után nem mehettél ki az utcára, ha életben akartál maradni.” Ahmed testvére már három ízben is megsebesült, most pedig neki segít az emberek „átkísérésében”. „Damaszkuszban láttam, hogyan eszik a kutyák a holt testek húsát. Ha egy szíriainak bármilyen lehetősége van arra, hogy meglépjen az országból, megteszi. Nagyon sok szegény ember van, aki szívesen nekiindulna Európának, de nem tudják összegyűjteni azt a pénzt, amit a csempészek kérnek. Ők Jordániába mennek, Libanonba vagy Törökországba, vagy otthon maradnak, nem tudva, meddig maradhatnak életben. Azoknak, akik Európába jönnek, van némi pénzük. Sokan eladták a házukat, hogy összeadják a szükséges összeget.”

Ahmed hiába menekült meg a bombáktól, ma is félelemben él Bulgáriában. Elsősorban a többi csempésztől fél, akik szemére hányják, hogy „önkéntesként viszi át az embereket, és a tarifák lejjebb szállításával rontja az üzletet”. Egyelőre ugyan nem bántották, de ha sikerül elegendő pénzt gyűjtenie, ő is Németországba készül tovább tanulni – mérnök diplomája van.

Fapados kontra VIP csempészek

Az embercsempészek biznisze csak egy válasz a szögesdrótok és a határvédelem bizniszére – véli a Público újságírója – lévén, hogy legálisan nem lehet átjutni a határon. A bolgár kormány tiltja, hogy fotók készüljenek az egyes szakaszokon álló kerítésről, és a belügyminisztérium szerint csak a rendőrosztagok járnak arra. A valóságban persze a csempészek is ott portyáznak. „Csempészből akad mindenféle, néhányuk bűnöző, van, aki kevesebbet kér, vannak elképesztően drágák. De az úton soha senki sincs biztonságban, mert minden egyes szakaszt más és más csoport felügyel. Kicsit olyan az egész, mint amikor egy utazási irodánál vásárolsz, az ár a csomag típusától függ. Szíriából Németországig az egész út 10 000 eurónál is többe kerül; Törökországból Bulgáriába 1500-2000 euróért juthatsz át. Minden alku tárgya, és befolyásolja az árat a határátlépés módja is: teherautón, vagy gyalog, kettő vagy négy óra, vagy négy nap alatt.”

A kapcsolatfelvétel Szíriában kezdődik, a családok felhívják az isztambuli csoportokat. A törökországiak leadják a drótot a bulgáriai csoportnak, ők pedig a szerbiaiaknak. „Olyan, mint egy multicég, minden régióban helyi megbízottakkal; a családok egyéni megbízásokat adnak, és az ár attól függ, mennyi idő alatt akarnak Németországba érni. Az is előfordul, hogy egyes menekülteket túszul ejtenek az úton, és még több pénzt kérnek tőlük, hogy tovább vigyék őket… De az is, hogy beviszik őket egy erdőbe, elveszik tőlük a pénzüket, és ott hagyják őket. Néhány csempész a rendőrséggel is összedolgozik, cserben hagyják a menekülteket, és aztán értesítik a határőröket. ” Egyes csempészek a hosszabb utakra specializálódtak, mások bizonyos szakaszokra koncentrálnak. „Egyre többen fordulnak hozzám, hogy segítsek nekik átjutni a határon. El sem tudod képzelni, mennyire boldogok, amikor sikerül, összeölelkeznek az emberek… Ha átjutunk, a Szíriában maradt család gyakran felhív, hogy megköszönje, és ők azok, akik aztán másoknak ajánlanak be.

Háború és menekültbiznisz

Ugyan egy háborúból menekülünk, de ez itt a határon szintén olyan, mint egy háború. Mindenki mindenkire leselkedik, órákon, néha napokon át gyalogolunk, hogy megtaláljuk azt a pontot, ahol át lehet jutni, a határ mindkét, török és bolgár oldalán is csempészek és rendőrök vizslatják egymást. Ez a határok háborúja. De az emberek meg vannak győződve arról, hogy át kell jutniuk, és többször is próbálkoznak. Ellenkező esetben Szíriában maradtak volna, és várnák a halált.”

A határon voltaképp 10 perc alatt át lehet jutni, de amíg az a 10 perc bekövetkezik, olykor nagyon hosszú időnek kell eltelnie. „Nekünk, csempészeknek részletes térkép van a fejünkben a határról, ismerünk minden egyes bokrot.” Az átkelés csoportokban történik, egy-egy vezetővel, csak könnyű felszerelés lehet mindenkinél, és csoportonként legfeljebb 3-4 gyerek, hogy ne akadályozzák a menekülést, ha feltűnnek a határőrök. A bolgár oldalon egy másik csempész veszi át, és biztos helyre viszi őket. Mindenáron el szeretnék kerülni, hogy a rendőrség nyilvántartásba vegye őket, vagy rögzítse az ujjlenyomataikat.

Néhány szír, aki megkapta itt a menekültstátuszt, óránként kevesebb mint egy euróért dolgozik vagy egész napra kap 6 eurót. Ennyiből nem lehet megélni. Ezért akarnak továbbmenni Németországba” – mondja Ali, aki egyelőre csak Bulgáriában kapta meg a menekült státuszt, és szintén szeretné elkerülni, hogy rögzítsék az ujjlenyomatát, mert attól fél, később ennek alapján visszatoloncolhatnák Németországból (bár Berlin most ennek ellenkezőjét ígéri).

A szíriai üzletembereknek nem kell végigjárniuk ugyanezt a kálváriát. „Mi gyalogolunk vagy nekivágunk a tengernek, hogy elérjünk Európába. Sok gazdag szíriai azonban simán Kanadába megy, hogy üzleteljen. Nekik nincsenek gondjaik a vízummal, őket nem menekültnek, hanem befektetőknek hívják.”

A csempészek között sem ritkák a konfliktusok, a zsarolás és az erőszak. Sokan közülük szintén a menekülttáborokban élnek, és kölcsönösen feljelentésekkel fenyegetik egymást. De nemcsak ők járnak jól a menekültbiznisszel, állítja Ali. „Harmanli városa szinte teljes egészében a menekültekből él. Ha Európa legális bejáratokat hagyott volna nekünk, nem kellene mindezen keresztül mennünk.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1007 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.