Bezárás
Egyéb

Utazás délre – Magyarország a pokol kapujaként szerepel az arab nyelvű posztokban

Lassan haladunk Dél-Törökország felé a busszal. Isztambulból két szakaszban utazunk, repülővel Nevşehirig, majd onnan busszal Hatay tartományba. Azért nem végig repülővel, mert szeretnénk látni a tájat és a köztes buszmegállókat is. Utazásunk során lépten-nyomon hitvitákba keveredünk. Inés muzulmán vallású, de a saját módján gyakorolja a vallást, iszik alkoholt, és néha dohányzik is. Ez pedig minden muzulmán országban órákra elegendő beszédtémát szolgáltat.

Egymás között pedig a menekültkérdésről vitatkozunk. Olvassuk a híreket a halálkamionról, a Líbiából kihajózott szírekről, a Kos szigetére a napokban kiúszott emberekről. Nézzük a halott gyerekek, pizsamában, farmerben odaveszett fiatalok fotóit. Találgatjuk a lehetséges megoldásokat ebben a végeláthatatlan történetben, ahol az ember állattá alacsonyodott.

Álláspontjaink viszont különböznek. Én még mindig nem értem meg, hogy miként juthatnak emberek arra a döntésre – a már legalább egy évtizede tartó mediterrán dráma képsorai után – hogy a saját, a gyerekeik és az asszonyaik életét ilyen visszavonhatatlan módon kockáztatassák. Inésnek tunéziaiként az nem megy a fejébe, hogy mi a problémájuk az európaiaknak pár százezer menekülttel.

Fogd már fel, hogy nincs más választásuk. Úgy gondolod, hogy a szírek önszántukból hagyják el a hazájukat? Mert én nem. Csak egy nagyobb baj kergeti az embereket a szerencsétlenségbe, ” mondja, és emlékeztet arra, hogy Libanonban már annyi a menekült (1,5 millió, a lakosság 4,4 milliós), hogy a közszolgáltatók sem tudják ellátni őket vízzel és árammal. Két órás váltásban működik az áram. „Az ország fél Magyarországot sem tesz ki, az ENSZ-segély, amit kapnak, nem elég az összes menekült ellátásához, mégsem panaszkodnak”, magyaráz az arabos hangzású franciáján, miközben a táj egyre kopárabbá válik.

Másik példa. Tunézia a Líbiai háború 2011-es kitörésekor közel 2 millió líbiai állampolgárt szállásolt el egy hónap alatt, miközben még a saját, pár hónappal korábbi jázminos forradalmából sem lábalt ki. Nem volt közbiztonság, leálltak a közszolgáltatások, a líbiaiaknak mégis a saját házukban adtak szállást. Külön orvosi ellátást biztosítottak a Kadhafit támogatóknak és az ellenzéknek, az erőszakból teherbe esett nőket pedig abortuszra fogadták. Inés ezért nem érti, hogy most miért oszlatják a menekülteket Macedóniában, és miért épít kerítést Magyarország.

„Egy szír problémája most már mindenki problémája”, kiált fel, miközben megtaláljuk a Facebookon azt a képet, amiben az Európai Unió zászlóját montírozták össze a tengerbe fulladt menekültekből. Elhallgatunk.

Előzmények:

Szolidaritás és embercsempészet Isztambulban

Indul az “Út a Balkánig” – egy magyar újságírónő Törökországtól Görögországig járja végig a menekültek útját

Az arab nyelvű hírekben az amerikaiak mellett, „akik a háborút kirobbantották, és a megoldást ránk hagyták”, a másik fekete bárány Szaúd-Arábia. „Miért kell egy szírnek Európára várnia, miért nem fogadják be őket a pénzzel kitömött Öböl-államok?”, kommentelik össze a neten bolyongó képet, ahol egy menekült nő úszik a gyerekével a partra, és amire az egyik öböl-országi média egy fátylat montírozott publikálás előtt.

Magyarország a pokol kapujaként szerepel az arab nyelvű posztokban. Egy ország, amit mindenképpen el kell kerülni, vagy egy kamion belsejében átvészelni, mert a rendőrség elkapja az embereket, és ujjlenyomattal regisztrál. Miközben a buszállomásokon nem túl bizalomgerjesztő szír csoportokat látunk tárgyalni, arra gondolok, hogy az embercsempészek elrettentése akkor sem rossz dolog. A közös európai megoldásra várva.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1006 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6