Szolidaritás és embercsempészet Isztambulban

DSC_0088

Az utazás első megállója elég multikultira sikerült. Isztambul volt a találkozóhelyünk Tuniszból és Budapestről, és itt tettünk is egy rövid kitérőt. A városon átvergődve megállapítottuk, hogy az utcán egyáltalán nem érezhető a merényletek okán kialakult politikai feszültség. Az események nagyrészt Erdoğannak a kurdokkal és az Iszlám Álammal kapcsolatos sakkjátszmájának tudhatók be, és fontosak a menekültkérdés megértéséhez.

A cikksorozat előző része

Indul az “Út a Balkánig” – egy magyar újságírónő Törökországtól Görögországig járja végig a menekültek útját

Turisták hömpölyögnek az isztambuli városközpontban, nincsen annál fontosabb, minthogy jól sikerüljön a szelfi. Az önkormányzat a bombák elkerülése végett azért gyakran üríti a kukákat.

A lecsupaszított lényeg az, hogy az Iszlám Állam Törökország felé nyomja a szíriai frontot, és így menekülésre készteti a még Szíriában élő szíreket. A határsáv közelében jelenleg a kurdok tartják a szárazföldi frontot az Iszlám Állam ellen. Logikusan az lenne a jó, ha az Iszlám Államot a júliusban szövetkezett török és amerikai hadsereg visszaszorítaná. Ekkor talán lenne arra esély, hogy Észak-Szíriából ne kelljen az embereknek fejvesztve menekülni.

Viszont a török állam belpolitikai okok miatt – ld. október 1-re kitűzött választások – egyszerre harcol az Iszlám Állam ellen harcoló kurd szélsőségesek ellen, és az Iszlám Állam ellen is. Egyes jelek arra mutatnak, hogy az utóbbiaknak engedményeket is tett, de legalábbis nem bánik – vagy ez év július előtt nem bánt – velük elég kemény kézzel.

 

battle2

 

A különféle szolgáltatásokat erőltető alakoknál gyakrabban csak szír menekültek szólítanak meg minket. Egy férfi és egy nő, két gyerekkel és szatyrokkal áll a sarkon. A házuk mindenestül leégett, családtagok vesztek oda. Az akcentus végig szír, valóban onnan jöttek. Adakozunk.

Következő sarkon két szír kisgyerek vizet árul, egyiknek sebtől véres a keze, Inés, a barátnőm odaugrik és megcsókolja őket. Máskor is megfigyeltem már, hogy míg én sokat merengek az ilyen helyzeteken, ő ösztönösen érzékeny mások bajai iránt.

A törökök is alapból együttérzőek, mindenki sajnálkozva beszél a szírekről. Haragnak, félelemnek nyoma sincsen.  „Tavaly sokkal többen voltak, ellepték a parkokat. Próbálnak boldogulni, de kevesen látják itt a jövőt”, mondja a vendéglős Erhan, aki maga is a délvidékről származik, és van egy szír konyhásnője. De itt ugrik a majom a vízbe: a nő a török fizetés felét kapja, szerződés nélkül. „Mindent elfogad, korábban a vendéglőben aludt.”

Kérdezzük az önkormányzat kihelyezett standjánál mosolygó huszonéves lányokat is, Hazalt és Özgét, immár célzottan arról, hogy látták-e hátrányát az Isztambulban megforduló szíreknek. „Nem veszélyesek, nagyon sajnáljuk őket”, jön a válasz, és mosolyognak tovább.

A törökök nagyon udvariasak a szomszédokkal, még akkor is, ha hivatalosan kétmillió szír menekült van az országban, akikből a táborokban csak körülbelül kétszázezer él. A többiek szétszéledve keresnek munkát, vagy európai fuvarra várnak. Valószínű, hogy csak egy szűk szegényréteg szorul az utcai kéregetésre.

Mindeközben lehetetlen nem észrevenni, hogy van valami szervezettség az ügyben. A délben kisegített két gyerekes szír hölgyet este egy másik férfival látjuk viszont. Megnézzük a fotót, és igen, biztos hogy ő az.  Cserélik egymást.

A benyomásainkat egy jóvágású pakisztáni diákkal vitatjuk meg, akivel a Kék mecset melletti kávéházban ismerkedünk meg. Az a csavaros eszű, kifejezetten okos fajta, akinek minden témában van egy bölcs meglátása. Business masterét végzi, mellette egy hotelben is dolgozik. A pakisztáni ismerősein keresztül tud a menekült utaztatás egyes részleteiről, és anonimitást kérve megerősíti, hogy sokat adják magukat ki szír menekültnek.

„Múltkor egy ismerősöm mesélte, hogy tovább akar menni Európába. Eldobta hát a papírjait, hogy a menekülttáborba kerülhessen, aztán Németországba. Pontosan tudta, hogy mit fog kapni a táborban, mit kell mondania, a csempészek mindenről tájékoztatták, ” meséli, de az nincs meg, hogy az ismerőse mihez akar fogni a táborozás után.

Pakisztáni beszélgetőpartnerünk együtt krikettezett egy embercsempésszel is, aki a saját fivérét vesztette el egy Kos szigetére tartó csónakon, télen. A csónak felborult, a srác megfagyott. Mivel az átkelés előtt ő is eldobta a papírjait, a holttest hazaszállítását a pakisztáni nagykövetség nem vállalta. Kezességet kellett vállalni, és új papírokat kiállítani neki.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1006 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6