Az utazás első megállója elég multikultira sikerült. Isztambul volt a találkozóhelyünk Tuniszból és Budapestről, és itt tettünk is egy rövid kitérőt. A városon átvergődve megállapítottuk, hogy az utcán egyáltalán nem érezhető a merényletek okán kialakult politikai feszültség. Az események nagyrészt Erdoğannak a kurdokkal és az Iszlám Álammal kapcsolatos sakkjátszmájának tudhatók be, és fontosak a menekültkérdés megértéséhez.
Turisták hömpölyögnek az isztambuli városközpontban, nincsen annál fontosabb, minthogy jól sikerüljön a szelfi. Az önkormányzat a bombák elkerülése végett azért gyakran üríti a kukákat.
A lecsupaszított lényeg az, hogy az Iszlám Állam Törökország felé nyomja a szíriai frontot, és így menekülésre készteti a még Szíriában élő szíreket. A határsáv közelében jelenleg a kurdok tartják a szárazföldi frontot az Iszlám Állam ellen. Logikusan az lenne a jó, ha az Iszlám Államot a júliusban szövetkezett török és amerikai hadsereg visszaszorítaná. Ekkor talán lenne arra esély, hogy Észak-Szíriából ne kelljen az embereknek fejvesztve menekülni.
Viszont a török állam belpolitikai okok miatt – ld. október 1-re kitűzött választások – egyszerre harcol az Iszlám Állam ellen harcoló kurd szélsőségesek ellen, és az Iszlám Állam ellen is. Egyes jelek arra mutatnak, hogy az utóbbiaknak engedményeket is tett, de legalábbis nem bánik – vagy ez év július előtt nem bánt – velük elég kemény kézzel.
A különféle szolgáltatásokat erőltető alakoknál gyakrabban csak szír menekültek szólítanak meg minket. Egy férfi és egy nő, két gyerekkel és szatyrokkal áll a sarkon. A házuk mindenestül leégett, családtagok vesztek oda. Az akcentus végig szír, valóban onnan jöttek. Adakozunk.
Következő sarkon két szír kisgyerek vizet árul, egyiknek sebtől véres a keze, Inés, a barátnőm odaugrik és megcsókolja őket. Máskor is megfigyeltem már, hogy míg én sokat merengek az ilyen helyzeteken, ő ösztönösen érzékeny mások bajai iránt.
A törökök is alapból együttérzőek, mindenki sajnálkozva beszél a szírekről. Haragnak, félelemnek nyoma sincsen. „Tavaly sokkal többen voltak, ellepték a parkokat. Próbálnak boldogulni, de kevesen látják itt a jövőt”, mondja a vendéglős Erhan, aki maga is a délvidékről származik, és van egy szír konyhásnője. De itt ugrik a majom a vízbe: a nő a török fizetés felét kapja, szerződés nélkül. „Mindent elfogad, korábban a vendéglőben aludt.”
Kérdezzük az önkormányzat kihelyezett standjánál mosolygó huszonéves lányokat is, Hazalt és Özgét, immár célzottan arról, hogy látták-e hátrányát az Isztambulban megforduló szíreknek. „Nem veszélyesek, nagyon sajnáljuk őket”, jön a válasz, és mosolyognak tovább.
A törökök nagyon udvariasak a szomszédokkal, még akkor is, ha hivatalosan kétmillió szír menekült van az országban, akikből a táborokban csak körülbelül kétszázezer él. A többiek szétszéledve keresnek munkát, vagy európai fuvarra várnak. Valószínű, hogy csak egy szűk szegényréteg szorul az utcai kéregetésre.
Mindeközben lehetetlen nem észrevenni, hogy van valami szervezettség az ügyben. A délben kisegített két gyerekes szír hölgyet este egy másik férfival látjuk viszont. Megnézzük a fotót, és igen, biztos hogy ő az. Cserélik egymást.
A benyomásainkat egy jóvágású pakisztáni diákkal vitatjuk meg, akivel a Kék mecset melletti kávéházban ismerkedünk meg. Az a csavaros eszű, kifejezetten okos fajta, akinek minden témában van egy bölcs meglátása. Business masterét végzi, mellette egy hotelben is dolgozik. A pakisztáni ismerősein keresztül tud a menekült utaztatás egyes részleteiről, és anonimitást kérve megerősíti, hogy sokat adják magukat ki szír menekültnek.
„Múltkor egy ismerősöm mesélte, hogy tovább akar menni Európába. Eldobta hát a papírjait, hogy a menekülttáborba kerülhessen, aztán Németországba. Pontosan tudta, hogy mit fog kapni a táborban, mit kell mondania, a csempészek mindenről tájékoztatták, ” meséli, de az nincs meg, hogy az ismerőse mihez akar fogni a táborozás után.
Pakisztáni beszélgetőpartnerünk együtt krikettezett egy embercsempésszel is, aki a saját fivérét vesztette el egy Kos szigetére tartó csónakon, télen. A csónak felborult, a srác megfagyott. Mivel az átkelés előtt ő is eldobta a papírjait, a holttest hazaszállítását a pakisztáni nagykövetség nem vállalta. Kezességet kellett vállalni, és új papírokat kiállítani neki.
Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!
Havonta csak egy ezres: már csak 1006 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
