Indul az “Út a Balkánig” – egy magyar újságírónő Törökországtól Görögországig járja végig a menekültek útját

Egy magyar újságírónő tunéziai barátnőjével nem mindennapi, és nem is veszélytelen kalandra vállalkozott: a törökországi Antakyából indulva Görögországig járják végig a menekültek útját. A tengeren, Kos szigetén át. Beszámolóit az Átlátszón teszi közzé, az utazás végéig névtelenül.

Minden évben elhatározom, hogy idén „rendesen” megyek nyaralni. Befizetek két hét türkiztengeres, minimum négycsillagos szállodába, ahova úgy utaztatnak, hogy egy utcatérképet sem kell elővennem. Ahol keresgélés nélkül válogatott ételeket és italokat kapok, és pihenek. Ezt a tervet azonban még nem igazán sikerült kivitelezni, mindig közbejött valami. Egy esemény, ami hirtelen sokkal fontosabbá vált a türkizkék tengernél, a parti nyugalomnál – amit úgy érzem, hogy éppen akkor, azonnal látni kell. Ahogy az El Camino de Balkan szerzője is írta, a történéseket nehéz otthonról megérteni.

“Íróasztal mögül nem lehet megérteni” – Görögországtól Magyarországig utazott a menekültekkel egy újságíró

Idén persze ugyanez történt. Miközben az utazási iroda munkatársa a last minute helyek között lázasan próbált lebeszélni Kos szigetéről, rögtön felszínre került a szokásos vágy: sokkal hasznosabb lenne megnézni, mi történik Törökországban a menekültekkel. Átlépni velük az első határt Európa felé, megtudni, miért a Balkán felé indulnak el mostanában, és mire számítanak utazásuk során. A híradások ellenére még mindig nem vagyok tisztában azzal, hogy minek a reményében képesek asszonyok és gyerekek felszállni egy lélekvesztő csónakra éjszaka. Van-e elképzelésük arról, mihez kezdenek majd Európában, a már ott élő menekültek problémái ellenére?

Már indult is a magán utazásszervezés. Az elmúlt hónapok eseményei miatt – júliusban és augusztusban az Iszlám állam és kurd szélsőségesek több megtorló merényletet hajtottak végre a török kormány szíriai műveleteire válaszul – úgy gondoltam, hogy több óvintézkedést is kell tennem. Egyrészt nem egyedül utazom, jön velem tunéziai barátnőm is. Ez önmagában egyáltalán nem életbiztosítás, de több szem többet lát. Ő is dolgozott már a térségben, és mivel én is beszélek kicsit arabul, ketten együtt már az arab nyelv összes dialektusát megértjük.

Barátnőmnek szülői engedélyt kellett kérni a törökországi beutazásához. A tunéziai kormány ugyanis letiltotta az utazásról a 35 év alattiakat, az egyik napról a másikra felszívódó fiatalok miatt, akik az utóbbi években sajnos egyre többen érezték úgy, hogy a tanulmányaik befejezése helyett dzsihádot kell harcolniuk Irakban és Szíriában. Sokszor csak egy papírfecnit hátrahagyva tűnnek el otthonról, vagy legfeljebb egy telefont eresztenek meg az utazás előtt a szüleiknek. Jobb esetben még viszontlátják őket, rosszabb esetben csak az Iszlám Állam értesíti őket a „mártírhalálról” a barátokon keresztül.

Az elmúlt időszakban háromezer fiatal tűnt el ilyen módon, köztük a barátnőm egyik unokatestvére, Amine is, aki olajmérnöknek tanult, és teljesen normális diákéletet folytatott. A gyanús jeleket látva, hogy szakállat növesztett, többet nem járt el a barátaival, és szakított a barátnőjével is, őt a saját apja jelentette fel a rendőrségen. A fiút lecsukták három hónapra, majd bizonyítékok hiányában, és a jó magaviselete miatt kiengedték. Egyik nap aztán útlevél nélkül távozott a szíriai Hasaka városbába harcolni, és ha minden igaz, még mindig ott van. A többi arab országnál is szekulárisabb tunéziai társadalmat egyébként teljesen megdöbbentik ezek a szélsőséges események és emberek, akiket végső soron a jázminos forradalom engedett be az országba. A barátnőm teljesen ki van akadva az unokatestvérére és a hozzá hasonlókra.

Felkerestem tehát a korábbi, megbízható kontaktjaimat. Négy éve már jártam errefelé, amikor egy párosban indult utazás olyan rosszul sült el, hogy végül egyedül maradtam. Nem volt mit tenni, akkor is arra jutottam, hogy a félresikerült romantika helyett csinálok valami szakmai ártalomból „hasznosat”. Meglátogattam a szír menekülttáborokat délen, és felkerestem menekültekkel foglalkozó embereket.

Most Isztambul érintése után a terveink szerint Antakyában kezdődik az utazásunk, ahol a török hatóságok és civil szervezetek a szíriai polgárháború 2011-es kirobbanása óta teltházas menekülttáborokat üzemeltetnek, ahonnan a szír menekültek megindulnak a Balkán felé. Majd Izmir városa és Bodrum városa felé vesszük az utat, hogy onnan a Görög-szigetekre keljünk át. Görögországban szeretnénk eljutni Athénig, azonban ez a forrásoktól, és a Kos szigetén tapasztalt körülményektől is függ majd.

Csodálom azokat, akik el tudnak indulni egy ilyen útra egy váltás ruhával. Be kell vallanom, nekünk ennél sokkal nagyobb csomagunk van. Barátnőm azzal hívott fel pár órával az indulás előtt, hogy hozok-e hajszárítót. Én meg majdnem azért késtem le a repülőgépet, mert a cipőmhöz illő sálakat válogattam. A hátizsákunk tehát körülbelül kétszer akkora lett, mint a tervezett méret. De azon felül, hogy nők vagyunk, már nagyon sok próbát kiálltunk, és biztosak vagyunk benne, hogy most ez is menni fog.

Tudatában vagyunk annak, hogy az utazásunk, életünk semmiben sem hasonlít a menekültek élethelyzetéhez. Célunk nem is a hasonlóság bemutatása lesz, hanem az olvasók valósághű tájékoztatása arról, amit mi látunk. Jutalmunk pedig az lesz, hogy az utazásról teljesen elégedetten térünk majd vissza a kényelmes Magyarországra, és megállapítjuk, hogy milyen kivételes helyzetbe születtünk.

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1006 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

  • csaba

    Akár könyvet is írhattok a menekültek útjáról,akár szobrot állíthattok nekik,akár a hátsójukat kitisztíthatjátok nyelvvel,akkor is barbár nép marad,akkor is barbár szokásaik vannak,és akkor sem fognak integrálódni Európába.Max itt rontják majd a levegőt ÉS PONT.

  • Peyote

    ez sajnos nem jó írás.

  • Attila I. Regoczi

    Tényleg nem jó írás. Lenyomja a teher, amit fölöslegesen cipel a hátán.

  • Szilárd Kovács

    “majd vissza a kényelmes Magyarországra, és megállapítjuk, hogy milyen kivételes helyzetbe születtünk.” Rossz vezetőt választottak ! Semmi köze ki hova születik!!

  • Balogh Balázs

    Nem lesz könnyű átlátszó kompatibilis cikket kihozni belőle:

    – Ali azt mondja, a segélyért megy németbe, most szerzett hamis szír papírokat. – na ezt nem írhatom meg

    – Ahmed rám mászott és nem érti miért tiltakoztam olyan vehemensen, hiszen náluk az asszonyok nem ellenkezhetnek – na ezt sem írhatom meg

    – Hasszan az ISIS tisztje, a finnekhez küldik. A bevetéséig a zsoldját a finnek fizetik – na ezt sem

  • anna

    Elolvastam a többi írást, és gratulállok a szerzőnek, mert egyre jobbak…A negatív kommentelőknek csak annyira telt a szuszból, hogy az elsőt kritizálják?