Bezárás
Antifasiszta

Félelem és erőszak Pozsonyban – Ide vezet a bevándorlásellenes propaganda

Védtelen nőket, gyermekeket, békés polgárokat támadtak meg az önálló Szlovákia kikiáltása óta legnagyobb neonáci tüntetésén, és számos rendőri túlkapás is történt a múlt hétvégén, Pozsonyban. A mintegy hatezer fős tömeg Európa iszlamizációja és a tervezett brüsszeli menekültkvóták bevezetése ellen fejezte ki véleményét.  

„Szlovákia a szlovákoké!” – kiabálták a hétvégi neonáci tüntetés résztvevői az egykori magyar koronázó város utcáin, „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” – harsogja a Fidesz kormány  kampányplakátja.

Csak két példa a sokból, hogy az egykor sokszínű közép-európai térség államaiban újra csúcsra jár az idegengyűlölettel átitatott migráció-ellenes pártpolitikai kampánycunami.

Jelentős különbség, hogy míg Pozsonyban kisebb szélsőjobboldali csoportosulások állnak a legújabb kori gyűlöletkampány mögött, addig Magyarországon ezt hivatalban lévő kormány közpénzből produkálja.

Verekedés, rablás, idegengyűlölet

Elemzők mondják, a mostani pozsonyi megmozdulás a 2016-os parlamenti választásokra készülő, szétaprózódott szlovákiai szélsőjobb kick off meetingje is volt, alaposan meglovagolva a bevándorlás-ellenes közhangulatot.

„Kellemes fehér napot!” – így kezdte beszédét Marián Kotleba, az ĽSNS veezére. Beszédében a megmozduláson részt vevő szervezetek közös munkáját emelte ki. Az esemény során a szervezők többször felhívták a figyelmet a kulturált viselkedésre, hogy ne okozzanak támadási felületet.

De a szlovák szélsőjobb még őszinte napjait éli. Kotlebáék elérték, nem kell feltétlenül genderpolitikával foglalkozó társadalomtudósnak lenni, hogy valaki elborzadjon a szlovák széljobb hétvégi „teljesítményétől”.

A pozsonyi Főpályaudvarnál megtámadtak egy szaud-arábiai családot, és az ellentüntetőketüvegekkel dobálták meg. A beszédek előtt lerohanták egy nemzetközi kerékpárversenyt közönségét, és a tudosító tévéstáb tagját. A sporteseményt idő előtt be kellett fejezni.

A tüntetés napjának végén a hazafelé tartó futballhuligánok és radikális politikai csoportok tagjai a Főpályaudvaron várakozó utasokra támadtak az esti órákban. A szlovák rendőrség a város több pontjából is kapott rablásról, garázdaságról szóló bejelentéseket.

Ezek a neonácik nem juthatnak hatalomra

Ezt gondolja a szlovák politikai elit egy része, bár a bevándorlással kapcsolatban Szlovákiában is megoszlanak a vélemények. Az ellenzéki kereszténydemokrata Szlovák Demokratikus Koalíció (SDKÚ-DS) pártja is foglalkozna az Európába áramló bevándorlás jelenségével, de ezt a demokratikus alapelvek és az emberi jogok tiszteletbentartásával tenné.

Az SDKÚ-DS közleménye szerint a szélsőséges erők a problémát csak idegengyűlölő eszméik terjesztésére használják fel. Pavol Frešo kereszténydemokrata politikus az Iszlám Állam harcosaihoz hasonlította a tüntető szélsőségeseket:

„Kérdezem: mi a különbség e neonáci csoportok ideológiája az Iszlám Állam fanatikusainak elképzelései között? Csak annyi, hogy a szlovák nácik nincsenek hatalmon.”

Arabokat dobáltak

Nem a legszerencsésebb pillanatban szállt ki egy népes szaud-arábiai család június 20-án a taxiból. A szélsőjobboldali menettel egyszerre érkeztek a pozsonyi Főpályaudvar elé. A felvonulás résztvevői először szóban inzultálták őket. Néhányan le akarták venni a megrémült külföldi, arab származású turistákról a ruhát, a babakocsiban felsírt egy kisgyerek. Csak a rendőrség kiérkezése akadályozta a nagyobb tragédiát.

A szélsőségesek nem tágítottak, és nem zavarta őket az sem, hogy babakocsit toló nőkről van szó. Távolabb álló társaik kövekkel és üvegekkel kezdték el dobálni őket. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kövek végül “csak” a rendőrautókat és az egyik szlovák internetes újság tudósítóját találták telibe. A pályaudvar előtti elképesztő pillanatokat felvette az Aktuality.sk weboldal videoriportere is.

A rendőrök arcán tehetetlenség látszott, a beszámolók szerint, egymást kérdezték, „minek van rajtunk a védősisak?”, a spontán összeverődő járókelők szintén rájuk kiáltottak, „csináljatok már valamit!” Végül a rendőrök megkérték a szaud-arábiai családot, a legjobb, ha taxival hagyják el a helyszínt.

Az esettel kapcsolatban a szlovák rendőrség nem adott ki közleményt. Később, Robert Kaliňák belügyminiszternél rákérdeztek az incidensre. Szerinte a rendőrség rendben tette a dolgát, noha hozzátette, a rendvédelmi erők nincsenek hozzászokva az olyan tüntetésekhez, amely a város felgyújtásához vagy emberi életek kioltásához is vezethet.

A sme.sk információi szerint a család fiúk diplomaátadójára érkezett Pozsonyba. A tüntetésről nem tudtak. A fiú szülei, lánytestvére, felesége és kislánya tömegközlekedéssel ment volna tovább, amikor megtámadták őket. Az islamonline.sk tájékoztatása szerint a fiatalember gyógyszerészeti tanulmányait fejezte be sikeresen Pozsonyban, ahova sem ő sem családja soha nem akar visszatérni.

A kerékpárverseny sem volt biztonságban

A 2015-ös Citydownhill városi hegyikerékpár rendezvényének júniusi versenyét Pozsonyban tartották meg. Amikor a brazil  Bernardo Cruz megkezdte utolsó, döntő körét, a Rudnay téren kijelölt útvonalra több száz neonáci hatolt be. A szélsőségesek megtámadták a pozsonyi kerékpárverseny nézőit, az Óváros utcában rendőrautókat kövekkel dobálták meg, végül a készenléti egységnek kellett beavatkoznia.

Balhé volt a Hal-tér felé vezető szűk utcában is, itt egy operatőrt támadott meg az egyik neonáci, mivel szerinte a munkáját végző férfi felvette társait kamerájával, mások a versenypályát kijelölő korlátot bontották le. Az Óváros téren A rendőri közlemény szerint, mintegy háromszáz rendzavaróból 25 ember tartóztattak le.

Az esemény aktuális világbajnoka, egyben a pozsonyi verseny egyik szervezője is megszólalt a verseny beszüntetését követően. “Fél éven át szerveztük az eseményt, teljes erőfeszítéssel azon dolgoztunk, hogy minden stimmeljen, erre így kell mindennek befejeződni. Ezt az érzést nem lehet leírni, amikor az ember belead valamibe mindent és mások elrontják. Nem tudom, nem akarom kommentálni. Brazíliában olyan nyomornegyedeken keresztül vezet a verseny útvonala, ahol napi szinten gyilkolnak embereket, ott sem történt ehhez hasonló. Baromi ideges vagyok”.

A szlovák belügy tájékoztatás szerint bűncselekménnyel, zavargásban való részvétellel, károkozásért, rendőrökre való támadásért, szélsőséges politikai cselekedetekben való részvételért a szlovák rendőrség végül összesen száznegyven ember ellen kezdeményezett eljárást. Összesen öt ember szenvedett fejsérülést, a tiltakozó rendezvény lebonyolítása és biztosítása idején a pozsonyi városi tömegközlekedésben nagyarányú forgalomkorlátozást kellett bevezetni.

Az antifasiszta ellenállás

A meglehetősen felspannolt bevándorlás-ellenes közhangulatban méltatlanul kevés szó esik azokról, akik vállalták, hogy személyesen is kiállnak a hazájukból háborúk miatt menekülő migránsok mellett, a xenofóbia és az idegengyűlölet ellen. A pozsonyi antifák akciója kevésbé volt sikeres, mint a néhány héttel ezelőtti brnói társaik akciója, akik blokkolták a neonáci menetet városukban.

A szlovák rendőrség nem volt képes szétszórni az újkori Szlovákia legnagyobb neonáci tömegmegmozdulását. A beszédek elhangzása és a rendezvény hivatalos befejezése után, a rendőrségnek újabb indoka lehetett volna beavatkozni és szétkergetni a magukról megfeledkezett szélsőségeseket, de megint csak tehetetlen statiszta szerepét vállalták magukra.

A rendezvény végével Kotleba felszólította híveit, hogy vonuljanak a Kormányhivatal elé. Tette ezt úgy, mintha ez a lépés a bejelentett tüntetés része lett volna. A rendőrség csak asszisztált a neonácik önkényesen meghosszabbított programjához, miközben az antifasiszta rendezvényt és a város főbb közlekedési útvonalait órákig lezárva tartotta.

A szlovák rendőrség kudarca

A sme.sk hírportál birtokába került egy videofelvétel, amelyen azt látjuk, hogy mintegy húsz készenlétis teper le egyszerre egy amúgy jól láthatóan a muszlimellenes demonstrálókhoz tartozó fiatalembert, és agyba-főbe verik, rugdossák.

Nem kell különleges jogi szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk, a szlovák rendőrség alaposan átlépte jogkörét. Noha nem érthetünk egyet a demonstrálók rasszista alapú, bevándorlás-ellenes témafelvetésével, a túlzott rendőri erőszak önmagában elítélendő. Ez önbíráskodás, amely a rasszizmushoz hasonlóan, nem tartozik egy liberális demokrácia alapértékei közé.

A szlovák sajtónak nem volt információja, hogy a fiatalember előzőleg mit  követett el. Robert Kaliňák belügyminiszter az esetet sem kommentálta. Tibor Gaspar rendőrfőnk utasítást adott az eset kivizsgálására, de kedden már úgy nyilatkozott a szlovák állami rádióban, hogy a rendőri beavatkozás rendben volt.

Viszlát, Brnoban!

A szlovák Jobbik tehát a kapuk előtt áll: Kotleba két éve a romakérdéssel sikeresen tematizálta a regionális közéletet az addig marginális támogatású szélsőjobboldali politikust Besztercebánya megye elnökévé választották a szlovákiai önkormányzati választásokon.

Kotleba a bevándorlás problematikájával próbálja tematizálni a közbeszédet és egyesíteni a szlovák szélsőjobbot, amely a 2016-os országgyűlési választásokon a parlamentbe jutást célozza meg. Mobilitás szempontjából a hétvégi akciójuk sikeresnek mondható, szlovákiai viszonylatban nagy tömeg jelent meg a rendezvényen.

És a szélsőjobb menekült-ellenes akcióinak nincs vége. A májusi fiaskó után a cseh szélsőjobboldali Munkás Ifjúság csoportja újra megmozdulást szervez Morvaország fővárosában. Hasonlóan a szlovákiai neonácikhoz, ők is a menekültellenes közhangulatot próbálják meglovagolni, és visszavágni a cseh antifasisztáknak a sikeres blokádért, amelyről az Átlátszó is beszámolt.

Természetesen a brnoi antifák azonnal reagáltak a készülő szélsőjobb akcióra: Alakítsuk ki a saját véleményünket! Állítsuk meg a migrációs pánikot és xenofóbiát! Facebook csoportban hívják az embereket blokádolni.

Bőtös Botond

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: ha Magyarországra jössz, vasárnap úgyse költheted el másra. Tudnivalók itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom