Megbukott a korrupció a spanyol helyhatósági választásokon

Az endémikus korrupcióval leginkább fertőzött területeken elvesztette évtizedes bástyáit a spanyol Partido Popular: noha ez néhány hete még hihetetlennek tűnt, vasárnap Madrid és Valencia is „elesett”. Barcelonában szintén fontos érv volt a korrupció és az adócsalás vádja a katalán kereszténydemokraták ellen, de a baloldal győzelme itt sem csak ezen múlt, hanem egy szolidáris várost, igazságos és megújított demokráciát ígérő, kiforrott politikai alternatíva létrejöttén.

2011-es óriási győzelme óta 2,5 millió szavazót vesztett a spanyol Néppárt (Partido Popular, PP) a május 24-ei autonóm és helyhatósági választások eredményei alapján, de még az így összejött majd 27% is elég volt az első hely megszerzéséhez, ugyanis legfőbb riválisa, a szocialista párt (Partido Socialista Obrero Español, PSOE) mellől is elpártolt azóta vagy 700 ezer szimpatizáns. A voks legfőbb talánya az volt, mennyire tudja magát tartani a jó három évtizede fennálló, lényegében két váltópártra alapuló rendszer, amit csak egyes régiókban színezett néhány helyi erő. Illetve a másik nézőpontból az, mekkora befolyáshoz jutnak azok az új pártok – a tavaly alakult baloldali Podemos és egy régebbi, de az egész ország területén szintén most először induló jobbközép Ciudadanos – amelyek a demokrácia megújítását is célul tűzték ki.

Nos, az új erők leglátványosabb győzelmeiket történetesen olyan helyeken aratták, ahol évtizedes politikai hegemóniák betonoztak be korrupciós hálózatokat és vice versa: feltehetően korrupciós hálózatok (is) tartottak meg a hatalomban bizonyos politikai és gazdasági csoportokat. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, szükség volt egy új alternatívára a Néppárttól középre: a főleg korrupcióellenes programját és a pártpolitikai alkuk helyett transzparens demokráciát ígérő Ciudadanos-hoz pártolt feltehetően a PP kiábrándult szavazóinak jelentős része. De a döntő adalék az lehetett, hogy létrejöttek olyan alakulatok, általában több párt és civil szervezet összefogásával, amelyek hitelesen képviseltek egy, a szocialistákhoz képest baloldalibb alternatívát, és ennek nevében ígérték meg, hogy felszámolják a korrupciót is – mert más alapokon, másért és másképp kormányoznak majd.

Barcelona en comú – Ada Colau

Az idén 41 éves Ada Colau, aki több évtizede résztvevője a helyi aktivista mozgalmaknak, a lakáshitelek által sújtott polgárok platformja (PAH) barcelonai szóvivőjeként vált ismertté. A spanyoloknál még 2007-ben, az ingatlanlufi kipukkanásával indult válság hátterében egy olyan pénzügyi-politikai-gazdasági összefogás állt, amely a krach után is elsősorban e csoportok érdekeit és magát, az építőipari bummra építő gazdasági modellt védte, még akkor is, amikor már nehezen volt takargatható, hogy ez polgárok százezreit-millióit taszítja létbizonytalanságba, sokszor pedig konkrétan az utcára. Colauék 2009-ben alakult mozgalma nemcsak az egyes családokat próbálta fizikailag is megvédeni a kilakoltatásoktól, de az egész rendszer struktúráját is támadta minden lehetséges eszközzel, a politikai döntéshozóktól magukig a hitelező bankokig.

Vasárnap ez, a politikai elit által kellemetlen rendbontónak ítélt személy, és a nevével fémjelzett, tavaly nyáron létrejött mozgalom, a Barcelona en comú platform végzett a helyhatósági választások élén, a szavazatok 25%-val, maga mögé utasítva a konzervatív katalán CiU-t (Convergència i Unió). Colau feltehetően számíthat 3 másik baloldali párt támogatására, így hamarosan az ún. unidad popular, azaz a népi egység jelöltje vezetheti a katalán fővárost.

A Bcomú szövetséghez a kezdetekkor 4 baloldali formáció csatlakozott, köztük a Podemos és nagyjából a helyi ökoszocialista erők, illetve egy antikapitalista s függetlenségpárti mozgalom, listáján pedig elsősorban civil aktivistákat, és nem profi politikusokat találunk. Az általuk javasolt program, amely a polgárok részvételére építő folyamatban alakult ki, és elsősorban azt ígéri, hogy a városlakók érdekeit a szolidaritás és a transzparencia jegyében képviseli, és eszköz lesz abban, hogy a lakosság „visszafoglalja az intézményeket”.

Ezen az alapon vált a rossz kormányzás és az elit hitelvesztésének egyik legfontosabb szimbólumává a korrupció – annak az éremnek az egyik oldala, amelynek a másik oldalán a megszorítások, a munkanélküliség, a kilakoltatások, a létminimum környékén számottevő támogatás nélkül tengődő családok sorsa rajzolódott ki. Katalóniában – ahogy azt korábban írtuk – a korrupt elit jelképes ügyévé Jordi Pujol, a katalán autonómiát, a Generalitatot röpke 23 éven át igazgató nacionalista, jobboldali és katalán ikon adócsalási és pénzmosás-gyanús afférja vált. Ennek nyomán idén tavasszal a ma is kormányzó pártja, a CiU, arra kényszerült, hogy parlamenti vitanapokat szenteljen a Pujol-éra korrupciógyanús tranzakcióinak. A Pujol-famíliában mások kezéhez is tapadt némi pénz a közösből, de akadtak további ügyek is, így például a barcelonai kikötőé, ahol a gyanú szerint többek között orosz pénzek mosására is sor került.

Most Madrid – Manuela Carmena

Hasonló folyamat ment végbe Madridban is, ahol egy szintén civil szervezetekből és pártokból alakult, a polgárok aktív közreműködésére építő platform, az Ahora Madrid jelöltje, Manuela Carmena 71 éves ex-bírónő, egy szintén több évtizedes aktivista múlttal rendelkező, barátságos hölgy ülhet be a polgármesteri székbe, a várost és a régiót jó 20 éve irányító néppárt jelöltje helyett. Az utóbbi, Esperanza Aguirre, a PP egyik nagyágyúja, bár saját pártjában is sokak által utált személyiség, mellesleg grófnői cím birtokosa, azok közé a politikusok közé tartozik, akiknek egy sereg közeli munkatársa rács mögött vagy vád alatt található, ők mégis felháborodottan utasítják vissza a politikai felelősség kérdését.

Korábbi írásaink Spanyolországról:

Fogadjunk, nem találod ki, hol járhat letöltendő börtön tüntetésért

Hogy csináljunk elitváltó pártot – receptek Spanyolországból

A büntetlenség vége – Spanyolországban tucatjával indulnak eljárások korrupciós ügyekben

Spanyol premier: először áll bíróság elé a királyi család egyik sarja

A Pun Hadművelet: 51 letartóztatás egy spanyol makrokorrupciós ügyben

Fantom bankkártyák Madridban

Egy bankár halálára

A Bárcenas-leak: Feketekasszából tápolta politikusait a pártpénztárnok

Zavargások korrupció miatt a spanyolországi Burgosban

Ha ez a stratégia, úgy tűnik, most nem jött be (Carmena ugyan a második helyen végzett 20 képviselővel, de a szocialistákkal többséget alkothat, miközben a PP-nek ez még a Ciudadanos-szal sem lenne meg), az ismét nem egy szimpla politikai képlet, hanem egy éveken át tartó kollektív erőfeszítés eredménye. Először is azoké a nyomozóké, bíráké, akik az állami intézményekben sokszor erős ellenszélben felderítették, aprólékosan dokumentálták és kiértékelték a korrupciós jelenségek hátterét, főszereplőit és összefüggéseit. A madridi dzsungelből is kiemelkedik az ún. Gürtel-ügy – a néppárt közbeszerzéses-korrupciós és részben pártfinanszírozásos (ez az utóbbi terület még nem egészen perképes) ügye, vagy például a Caja Madrid fantombankkártyáié, ami újfent a pénzügyi-politikai kombó visszaéléseit leplezi le, a közérdek masszív megkárosítása kontra egyéni luxus témakörben.

Az, hogy ezek az afférok az utóbbi évek közbeszédének mindennapi alkotóelemeivé váltak, kellett még a média erőfeszítése is, részben az olyan patinás műhelyeké, mint az El País napilap, de egyre inkább az interneten működő, alternatív és gyakran baloldali vagy progresszív portáloké, amelyek szívós munkával és leleménnyel előásták, majd életben tartották ezeket a sztorikat, konkrét érveket adva a mai győztesek kezébe.

De leginkább, akár csak Barcelonában,

szükség volt egy olyan erőre, amely a szolidaritás és az emancipáció értékei mentén újraértelmezi a közérdek fogalmát, és hétköznapi, de hiteles, dialógusra nyitott személyek révén azt ígéri, lehetséges másképp képviselni a polgárokat. Szerényebben, átláthatóbban, a magánérdek védelme felől legalább annyira átbillenve a közjó irányába, hogy senki ne maradjon éhen és tető nélkül,

hogy a közhatalom biztosítsa minden polgárának, még az illegalitásba kényszerült külföldieknek is a modern állam legfontosabb szociális vívmányait: az egészségügyi ellátást, a minőségi közoktatást és azt a szociális védőhálót, ami a felszínen tartja a családokat.

Manuela Carmena és az Ahora Madrid a PP büdzséjének töredékéből gazdálkodott – a 200 ezer eurós költségekből 150 ezret lakossági mikrohitelekből fedeztek –, és kampányuk lendülete nemcsak a választások egyik legnagyobb meglepetése, de azt is megmutatta, milyen elementáris igény van a „normális”, szolidáris és invenciózus, igazságosságot és méltányosságot ígérő, a polgárokat meghallgatni kész és a kormányzást velük együtt elképzelő politikai erőre. Az ezekhez hasonló kezdeményezések aratták talán a legnagyobb sikereket vasárnap, amiben a fentieken kívül döntő szerepe volt azoknak a társadalmi mozgalmaknak, amelyek a válság nyomán az egész országban, de elsősorban a nagyvárosokban éveken át szolgáltattak elméleti és gyakorlati üzemanyagot a válságkezelő politikák, a megszorítások, a leépítések, a privatizációk és persze a mutyik ellen szerveződő ellenállásnak. Ilyenformán a tegnapi győzelmek, az egykor Indignados-nak is nevezett, „valódi demokráciát” követelő csoportok több éven át tartó munkájának konkrét politikai gyümölcse is.

Valencia és Navarra – baloldali koalíció a korrupt hatalom ellen

Valenciáról szintén több alkalommal is írtunk a Gürtel-ügy kapcsán, a tartomány és a város is a PP egyik évtizedes bástyája, mondhatni a párt hatalomgyakorlásának legperverzebb variánsa, ami a közpénzek elképesztő pazarlásával párhuzamosan százezrek nélkülözéséért felelős. A negyedik legnépesebb tartományként Valencia országos politikai súlya is jelentős, és ugyan a néppárt továbbra is az első erő a tartományban és a főváros Valenciában is, 26%-os eredménye alig több a négy évvel ezelőtti felénél – de itt is a baloldali koalíció alapíthat többséget. Ez utóbbin belül a szocialisták visszaszorulnak a 2011-es buktájukhoz képest is, 20 %-ra, és a legdinamikusabban fejlődő erő egy helyi baloldali pártocskákból álló koalíció, ők adhatják a valenciai polgármesternőt is, miközben a tartományban a Podemos 11%-on áll.

A szintén történelminek nevezhető, még néhány hónapja is elképzelhetetlennek tűnő politikai szankció hasonló képletben máshol is ismétlődik, például Navarrában, ahol a helyi, korrupciós ügyekben szintén megtépázott jobboldali erőt szintén majd húszéves hatalomból ebrudalhatja ki egy már néhány éve létező balközép koalíció, aminek szintén semmi köze a szocialista párthoz.

Korrupció, minek nevezzelek? Tolvajok és gazemberek

A kampány utolsó szakaszának egyik fontos vitatémája egyébként az volt, meddig mehet el az ellenfelek minősítésében egy politikai szereplő. A vita Pablo Iglesias, a Podemos főtitkára egyik madridi szónoklata nyomán indult, amelyben többek között „rablóknak és korrupt gazembereknek” nevezte a madridi potentátokat, és a tartományt majd 10 évig kormányzó Esperanza Aguirrét. Iglesias, ahogy az alábbi videóban is hallható (7.35-től), úgy véli, hogy ők csak nevén nevezik a dolgokat, és aki a „közös kasszába nyúl, és megrongálja a köztulajdont, átadja a köztulajdont a barátainak” azt a fenti szavakkal lehet minősíteni.

De Iglesias továbbmegy, szerinte a korrupció nemcsak az eltévedt bárányokon múlik, nemcsak azt jelenti, hogy néhány szégyentelen a közös kasszába nyúl, nem csak a Bárcenas-féle pártpénztárnokokon múlik, hanem egy olyan „kormányzási forma, ami arra szolgál, hogy olyanok döntsenek, akik nem indulnak jelöltként a választásokon. A korrupció az, hogy a kórházak folyosóira szorulnak a betegágyak, a másik arca az, hogy rosszabbak az iskolák…. Ezért elismételjük nekik: tolvajok, korruptak, gazemberek! Azt mondják, hogy ki akarják rakni a hajléktalanokat a városból. Akkor most tényleg nem leszek finom: az emberek pedig őket akarják kirakni a városból, azt akarják, hogy ők menjenek el.”

Ada Colau, akinek egyik meetingjén Iglesias újra elismételte a fentieket, maga is elmondta, amúgy jóval visszafogottabban, hogy továbbra sem tartja túlzásnak „bűnözőknek” nevezni azokat a banki vezetőket, akikről már bíróságok is kimondták, hogy vétettek a törvények ellen. A jövendő polgármester asszony első beígért intézkedései között szerepel a kilakoltatások felfüggesztése, a közmű cégekkel kötendő megegyezések arról, hogy a rászoruló háztartások alapvető szolgáltatásait nem szabad kikapcsolni, egy minimáljövedelem és egy, a barcelonai kiskereskedőknél használható helyi pénznem bevezetése.

A hétvégi választások legfontosabb tétje a kétpártrendszer megdöntése volt, a másik egy új típusú kormányzás, az utóbbi hónapokban sokat hangoztatott cél, a „demokrácia regenerációja” irányába való elmozdulás. A „régi pártok” jobban tartották magukat, mint azt az újak remélték, de az év végére várható törvényhatósági választások előtt döntő pontokon sikerült áttörni egy új modellel. Ez utóbbinak most, a kampány eufóriáján túl bizonyítania kellene a mindennapokban is, hogy a demokrácia megújítása igenis lehetséges, de csak akkor, ha az intézményekben folyó gyakorlat a mindennapokban is megerősíti, hogy a reprezentáció van a polgárokért, és nem fordítva.

Hogy a város a városlakóké, a politikai vezetők munkája a köz szolgálata, és a közügyek képviselete valóban közös ügy, nem néhány kiválasztott játékos magánvállalkozása, amibe négyévenként egy szavazócédula erejéig mi is beleszólhatunk. A vasárnapi eredményekben döntő szerepe volt a mozgósításnak, a politikából kiábrándult szavazók visszatérésének, és a most először voksoló, mintegy 1,3 millió fiatalnak, akik a kutatások szerint főként az „új pártok” mellett döntöttek. Ahogy az alábbi videó hangulatából is kiérződik, a várakozások és a remény óriási lelkesedéssel töltötték meg az utóbbi napokat – holnaptól a gyakorlatnak kell bizonyítania, hogy érdemes volt.

 

 

 

Kép forrása a Manuela Carmena kampányát segítő művészek Facebook-oldala: Movimiento de Liberación Gráfica Madrid.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.