Bezárás
Egyéb

Hogy csináljunk elitváltó pártot – receptek Spanyolországból

Mindazoknak, akik azon gondolkoznak, milyen új pártokra lenne szükség Magyarországon, a jelenlegi erők megfékezéséhez vagy épp a defektusos demokrácia megújításához, érdekes tanulságokkal szolgálhatnak az idei spanyol választások. Nemcsak egy radikális bal- és egy inkább jobbközép új formáció ütközik majd meg a májusi önkormányzati és autonóm választások után, a parlamenti helyekért is (az év vége felé), de még egy autonomista-nacionalista kiugrási kísérlet, a katalán függetlenségi mozgalom is megmérettetik majd az urnáknál. Mi most a két előbbi alakulatra koncentrálnánk: tippek pártalapítóknak, jobbról és balról, a politikai elit, avagy helyi szóhasználattal a „kaszt” megújítása érdekében.

  1. Kísérlet jobbról vagy középről

Végy egy a hatalomban megkopott, és a legváltozatosabb korrupciós ügyekből ki sem látszó konzervatív pártot, amely bár ezt folyamatosan, és olykor arcátlan hazugságokkal tagadja, drasztikus megszorító intézkedéseket foganatosít évek óta, elsősorban azok ellen, akik már hatalomra kerülésekor is a válság veszteseinek számítottak. A valóban létező strukturális problémákkal való szembesülés helyett többek között visszavágja a munkavállalói jogokat, és privatizálja az egészségügy vagy az oktatás értékesíthető szegmenseit, közeli szövetségeseire, pl. a katolikus egyházra támaszkodva. Szőnyeg alá tuszkolja a bankrendszerrel és a jelzáloghitel-válsággal kapcsolatos kritikákat, botrányokat, ha lehet a károsultakkal együtt.

A modell spanyol megfelelője, a Partido Popular (PP) több európai kollégájával ellentétben nem versenyez komoly szélsőjobbos erőkkel, a Néppárt nagy szerencséjére a nyílt fasizmus Franco halálával tartósan kiment a divatból, így a szélsőjobbos hajlamú választók magában a PP-ben találnak menedékre. Elsősorban nekik címezték az elmúlt évek olyan törvénykezési ötleteit, mint az abortusz szabályozásának példátlan szigorítása – amit végül a nemzetközi és hazai tiltakozások miatt visszavontak. Vagy az ún. szájkosár törvényt és a tényleges életfogytiglanra vonatkozó javaslatokat – melyeket viszont elfogadtak múlt csütörtökön, dacolva a teljes ellenzék, az ENSZ és a lakosság tiltakozásával, felélesztve az egykori diktatúra és egy rendőrállam szellemét. És persze a katalán vagy baszk nacionalista politikai mozgalmakkal szembeni hajthatatlanság is részben nekik szól.

Tüntetés Barcelonában a szájkosár-törvény ellen.

Tüntetés Barcelonában a szájkosár-törvény ellen.

Fogj ezután 15 neves értelmiségit és művészt, akiknek úgy tűnik, elege van a szekértáborharcokból – jelen esetben a katalán és spanyol nacionalizmusok küzdelméből –, és hívj életre egy pártot, amely kezdetben csak egy régióban képviselné az identitások harcával szemben úgymond a józan észt, modernitást és gazdasági racionalizmust. Helyi majd európai képviselet megszerzése közben lassú építkezés következik – modellünkben a 2006-ban alapított Ciutadans idén először állít listákat az egész országban Ciudadanos (CS, ’polgárok’) néven –, amíg az ellenfelek (elsősorban a nagy gyűjtőpártok) és a katalán függetlenségi harc hullámvölgyével döntő pozícióba verekedheted magad. És ekkor jön el a pillanat, amikor az elodázhatatlan változás nevében olyan feltételeket szabhatsz, mint egy antikorrupciós paktum aláírása, a választási törvény reformja vagy az igazságszolgáltatás depolitizálása, ha bárki a te segítségeddel szeretne kormányozni.

Ez idő alatt gyűjts magad köré képzett, meggyőző retorikájú, és ha lehet, esztétikus fiatalokat, akik hitelesen és közérthetően képviselhetik egy nem túl fájdalmas intézményes megújulás ígéretét a korrupció és a megszorítások gyakorlatával szemben. Ügyelve a törékeny egyensúlyra a világpolgárság és a (lokál)patriótizmus, az esélyegyenlőség és a piacgazdaság, a „rosszul élő polgárok” és a gazdaság ösztönzése között. A Ciudadanos pl. az állam, „Spanyolország e legnagyobb vállalata” képviselőinek fizetését a betöltött pozíciók szerint, a magánvállalatokra jellemző szintre emelné, de cserébe teljes transzparenciát várna el, és pl. az eljárás alá helyezett politikusok (most épp akad néhány ilyen) azonnali lemondását.

Albert Rivera, a Ciudadanos elnöke az andalúz jelölt mögött áll, a 9 képviselői széket hozó andalúz választások utáni sajtótájékoztatón március 22-én.

Albert Rivera, a Ciudadanos elnöke az andalúz jelölt mögött áll, a 9 képviselői széket hozó andalúz választások utáni sajtótájékoztatón március 22-én.

Az önkormányzati gépezet drasztikus visszavágásával spórolna (8000 polgármesterség helyett 1000), de az eddigi leépítésekkel szemben megvédené a közszolgáltatásokat, különös tekintettel az egészségügyre és a kiemelt fontosságúként kezelt oktatásra.

Mindkét esetben közelítené az állami-önkormányzati ráfordításokat a magasabb uniós átlaghoz, és tiszteletben tartaná a magánszektort meg a szabad iskolaválasztást, de minőségi, szekuláris, esélynövelő, szegregációmentes és koedukált közoktatást favorizálna – ahol a jelenleg az átlagba is beszámító, opcionális vallásoktatás helyett vallástörténet lenne a kötelező.

Nem emelné a minimálbért, de az éves szinten 12 000 euró alatti béreket negatív jövedelemadóval hozná feljebb, mert a szegény munkavállalók fogyasztásának emelkedése és a vállalkozások támogatása indíthatja szerinte újra a gazdasági gépezetet.

Felszámolná a határozott időre szóló munkaszerződéseket; bónusz-malusz eszközökkel terelgetné a vállalatokat a munkanélküliség csökkentése érdekében, de egy ilyen célú európai pénzalapot is létrehozna; és átszervezné az áfát, amelynek főtípusa 16% körül lenne.

Addig is, amíg a hasonló döntések elérhető közelségbe kerülnek, hatékony lehet, ha a (spanyol) politikai valóság egyik legnagyobb lépfenéjének tartott korrupcióra koncentrálsz. Antikorrupciós paktumoddal próbáld lefedni az összes futó ügy hátterét, a korrupciós veszteséget összekötve a jóléti rendszer leépítésével. Javasold, hogy a pártok saját vagyonukkal feleljenek az okozott károkért, a pártfinanszírozási törvény reformját, többek között az adományok publikus, lekérdezhető regiszterével és a bankokkal létesített kölcsön-adomány rendszer felszámolásával. Üvegzseb helyett „üvegfalakat” a közhivatalokban, hogy minden polgár szabadon tájékozódhasson arról, mire fordítják az adóit, és persze e-ügyintézést, illetve a politikai tisztségviselők és legfontosabb munkatársaik, tanácsadóik tevékenységének és juttatásainak nyitott adatbázisát.

  1. Kísérlet balról

Végy egy nagyon dühös népet, amelynek egyre nagyobb részében tudatosul, hogy a gigantikus ingatlanlufival indított pénzügyi-, gazdasági-, majd euróválság nem egy spontán katasztrófa elemei, hanem konkrét politikai és gazdasági döntések következményei is. És amely népnek úgy tűnik, hogy politikai és gazdasági döntéshozói – ahelyett, hogy felülvizsgálnák korábbi stratégiáikat, vállalnák a felelősséget az esetleges rossz döntésekért, esetleg korrekciókban gondolkodnának –, inkább az ő zsebében kotorásznak az utolsó centek után is, miközben minden vágyuk az, hogy minél előbb újra felpörögjön egy nyilván tarthatatlan modell.

Tüntetés Madridban 2011. május 15-én: Valódi demokráciát most!

Tüntetés Madridban 2011. május 15-én: Valódi demokráciát most!

Végy egy országot, ahol a munkaképes fiatalok több, mint fele, a demokrácia történetének legképzettebb generációja képtelen elhelyezkedni, és a kilátástalanság miatt százezrek kénytelenek kivándorolni. Súlyosbítsd a helyzetüket azzal, hogy az alacsony bérek és bizonytalan munkakörülmények mellett magas ingatlanárakkal szembesülnek, meg azzal a perspektívával, hogy talán sosem lesz korrekt nyugdíjuk vagy olyan jólétük, amit a szülői házban láttak. Azok, akik kiskoruktól fogva készen kapták a társadalmi vívmányokat és létbiztonságot, ma „munka, hajlék és jövő nélkül” találják magukat.

A felháborodás elemi ereje 2011 májusában, a spanyolok külön bejáratú válságának 4. évében árasztja el a köztereket a méltatlankodók tömegeivel, akiknek egy része jó darabig nem is akar hazamenni. A „Foglald el az utcát” (Toma la calle) mozgalom, a képzett vagy gyakorlott aktivisták, baloldali pártocskák és militáns szervezetek tagjai mellett tízezreket szippant fel, akik korábban nem politizáltak szervezetten, de most rádöbbennek arra, hogy ők ugyan a priori nem lennének a rendszer ellen, de az szemlátomást ellenük van, és elemi változás hiányában semmi esélyük a boldogulásra. A „méltatlankodók” vagy “felháborodottak” (indignados) épp ezért hamarosan nem kevesebbet, mint „valódi demokráciát” követelnek: nemcsak munkát, korrekt béreket és megfizethető lakásokat, de egy új képviseleti rendszert is az eddigi helyett.

A „Democracia real ya” mozgalom végül nem kristályosodik politikai párttá, miközben a jobboldal a tavasszal megnyert önkormányzati választások után 2011 novemberében a parlamenti többséget is visszaszerzi, a teljesen leamortizált és hitelét vesztett „szocialista munkás párt” (PSOE, Partido Socialista Obrero Español) ellen. Ugyanakkor számos hajtásában tovább él, pl. a kilakoltatások ellen küzdő csoportokban, vagy a bankok ellen indított kollektív perekben, szolidaritási akciókban és másutt, többé-kevésbé nyilvánvaló vagy búvópatak jelleggel.

Ha már akad egy, a fentiek szerint megdolgozott néped, fontos lehet egy olyan demokratikus, önszerveződő hagyomány, amely a központi akaratot kiszolgáló intézményekben is létrehozza a független kritika lehetőségét; szakszervezetek, egyesületek a közigazgatásban vagy az igazságszolgáltatásban például. Segíthet, ha a milliárdnyi elvesztett csata mellett akadnak győzelmek is, így pl. az ún. „fehér áradat” (marea blanca), az egészségügyi dolgozók küzdelme a leépítések és megszorítások ellen, amely hosszú hónapok után végül megakadályozta a szektor madridi privatizációs terveit.

Az is szerencsés, ha az „írástudók” idővel létrehozzák saját fórumaikat, médiájukat, és létrejön egy minimum digitális hálózat, amely a sajtópiacon domináns jobboldali ideológia a válság nyomán még inkább jobbra tolódó csatornáival szemben új narratívákat népszerűsít. (Ezek a kezdetben marginális csatornák vagy rétegműsorok idővel a mainstreamet is befolyásolják – modellünk, a spanyol Podemos legnépszerűbb arcai, így a copfos főtitkár, Pablo Iglesias is egy digitális tv-ből vált ismertté, ami 2010-ben egy madridi egyetem politikatudományi és szociológia tanszékén indult. A politikai témákat különféle formátumokban dolgozzák fel, akad humorosnak szánt videó az elméleti viták mellett, Iglesias hétfői műsora pedig egy kétszemélyes intim beszélgetés. Közéleti személyiségek, politikusok mellé művészeket vagy sportolókat is hív, de vendége volt már Thomas Piketty is, múlt hétfőn pedig saját pártja madridi polgármester-jelöltjével, egy nyugdíjas bírónővel beszélgetett. A több éves kommunikációs gyakorlat nyilván nagy segítségére volt a közreműködőknek abban, hogy a szélesebb közönség számára is közérthetően és vonzóan fogalmazzák meg üzenetüket, de persze abban is, hogy saját témáikhoz és nézőpontjukhoz szoktassák a nagyközönséget.)

Podemos alapítók, középen a főtitkár Pablo Iglesias, a párt alapító közgyűlésén 2014 novemberében.

Podemos alapítók, középen a főtitkár Pablo Iglesias, a párt alapító közgyűlésén 2014 novemberében. Fotó: Europa Press.

Ha mindez megvan, akkor ezúttal is szükség lesz egy maroknyi emberre, néhány értelmiségire, de főleg aktivistákra, akik a nevüket adják a starthoz. A szabad fordításban „Előrelépni: politikai változássá alakítani a felháborodást” című kiáltvány, amit az elsők között egyetemi tanárok mellett aláírt egy takarítónő vagy egy Macdonalds-alkalmazott is, egy icipici baloldali párt, az Antikapitalista Baloldal ötletére született 2014 januárjában. Alig négy hónappal később, jó 1,2 millió szavazattal (7,98%) 5 mandátumot szerez az Európai Parlamentben a Podemos. A nevét, attól tartunk, Obama kampányáról koppintó formáció (magyarul kissé nehézkesen: „képesek vagyunk rá”) ma már több, mint 320 ezer aktivistával rendelkezik, és a közvélemény-kutatások szerint fej-fej mellett halad a Néppárttal és a szocialistákkal (PSOE). (Március 22-én ugyan ennél rosszabb, „mindössze” 15%-os eredményt produkáltak az andalúziai autonóm választásokon, de itt ezt is jósolták a szondák. A párt több hendikeppel is birkózott a szocialisták hagyományos bástyájában, ahol az autonómia elnöke épp azért hozta előre a választásokat, mert előnye még számottevő volt az „új baloldallal” szemben.)

Ha ezen az úton indulsz el, kedves pártalapító, akkor is nagy energiákat kell majd a korrupció elleni küzdelembe fektetned. Külön portált szentelhetsz a párton belüli transzparenciának, és finanszírozhatod a tevékenységed kizárólag lakossági mikrohitelekből és támogatásból, ha már a programodban a magánbankok rendszerének alapvető jellemzőit is kritizálod, különös tekintettel a politikai és pénzügyi elit összefonódására. (Mindez persze nem akadályozhatja meg, hogy ha a párt vezetéséből valakit hírbe hoznak, hogy adóelkerüléshez folyamodott egy 425 ezer eurós munka esetében, akkor meggyőző válaszokkal kell előállnod, ami a Podemosnak még nem igazán sikerült.)

Az igazi nehézségek azonban abból adódnak, hogy ha modellváltásról prédikálsz, meg kell találnod ennek eszközeit is. A „valódi demokráciát” követelő mozgalom hagyatékára építkező mozgalom saját belső döntési mechanizmusait is kénytelen megújítani, így a Podemos egyik legizgalmasabb kísérlete éppen az, hogyan sikerül egy működőképes, az alulról induló kezdeményezésekre nyitott, és akár tíz- és százezrek részvételével zajló közös döntési mechanizmust kialakítani. A párt honlapján jelenleg is több szavazási folyamatot követhetünk, a helyi önkormányzati jelöltek kiválasztása és a listák összeállítása folyik.

Miközben tavaly ősszel több, mint 100 ezer tag részvételével zajlott a működési alapdokumentumok és a párt vezető grémiumainak kiválasztása, a tavaszi andalúz választásokon is azzal a programmal indultak, amely a beérkezett 6000 szavazat alapján a legnépszerűbb volt.

A 30 javaslat élén az egészségügy és a közoktatás irányításának átszervezése, az intézmények transzparens gyakorlata és a korrupció elleni eszközök fejlesztése, illetve a lakhatás akut problémáit enyhítő kétszer 6 hónapos sürgősségi csomag áll. De a további pontokban gyakran esik szó a fenntartható gazdálkodás különféle aspektusairól (mezőgazdaság, energiafogyasztás), non-profit kommunikációs fejlesztésekről a pluralizmus és a részvételi demokrácia érdekében, a történelmi emlékezet alulról jövő kezdeményezéseinek bátorításáról vagy a gyermekéhezés elleni küzdelemről.

A modellváltásnak persze számos olyan dimenziója is akad, ami még komplexebb kihívás elé állít egy pártot, mint a demokratikus működés kialakítása; a tavaly tavaszi uniós választásra összeállított program, vagy a novemberben bemutatott gazdasági javaslatok első verziója teljesen szembemegy az európai válságkezelés axiómáival, azaz kb. olyan ellenszélre számíthatna, mint mostanság a Sziriza vezetői. Az előrejelzések jelenleg nem ígérnek abszolút többséget a pártnak, azaz egy esetleges győzelem esetén is kérdés, milyen szövetségeseket találhatna ígéretei megvalósításához. Nemcsak olyan európai intézmények működését módosítaná gyökeresen, mint az Európai Központi Bank, de auditálná és felülvizsgálná az államadósságokat, újraorientálná – pl. a bankok és takarékpénztárak működésének demokratikusabbá és transzparensebbé tételével – a pénzügyi rendszert. Felfüggesztené az EU alapdokumentumaként üzemelő Lisszaboni szerződést, és módosítaná a szabadkereskedelmi egyezményeket is.

Nemcsak intézményesült lobbiérdekekkel menne szembe, többek között a nemzetgazdaság „stratégiai szektoraiban” visszaállítva a közhatalom kontrollfunkcióit, de más tabukat is elővenne. Sajtóinformációk szerint pl. már a NATO-ban is aggódnak annak a Pablo Iglesiasnak az esetleges hatalomra kerülése miatt, aki felvetné az euroatlanti szerződésből való kilépés lehetőségét. Az ötlet, amely Spanyolországban a radikális baloldalon túl is népszerű lehet, korábban a Szirizában is felmerült, akárcsak a Paszok programjában a nyolcvanas években, de mindkét formációt sikerült idővel meggyőzni arról, hogy mondjon le erről az elképzeléséről.

Eredmények becslése 2014 augustusától; Metroscopia, El País.

Eredmények becslése 2014 augusztusától; Metroscopia, El País.

Összefoglalva tehát, első példánk főként a rendszer korrekcióját tűzte ki célul, egy „alkotmányos, posztnacionalista és progresszív” alapról kiindulva. Ennek eléréséhez úgy véli, nem szükséges rögtön kormányképes erővé kinőnie magát, mert prioritásai mentén a kormányzást is befolyásolhatja, pl. az antikorrupciós paktum vagy az elsősorban a két nagy pártnak, illetve a regionális formációknak kedvező választási törvény reformjának révén. (Az andalúz példán érzékeltetve: míg a szocialistáknak és a Néppártnak kb. 30 ezer voksba volt egy mandátum, a Podemosnak és a Ciudadanosnak egy képviselői helyhez 40 ezer szavazatot kellett begyűjtenie.) Az utóbbival ugyan már korábban is próbálkoztak (bár akkor talán még nem volt ekkora a népharag), egy korrekt antikorrupciós paktum pedig a PP vezérkarának minimum felét kiütné (legalább ennyien érintettek a folyó ügyekben, pl. a Gürtel-dossziéban). De tegyük félre a szkepszist, és drukkoljunk a korrekcióhoz, rosszabb tán már úgysem lehet a helyzet.

A második út jóval kockázatosabbnak tűnik, nemcsak azért, mert a rendszer kereteit alkotná újra, és végső soron az ismeretlennel kecsegtet, de azért is, mert óriási várakozásokat és ambíciókat mozgósít. Mégis érdemes lesz rá odafigyelni, és nemcsak azoknak, akiknek elegük van a régi rendből, és a spanyolok millióihoz hasonlóan úgy érzik, a rendszer ellenük van. Hanem azoknak is, akik ugyan forradalmat nem szeretnének, de bíznak abban, hogy a rendszer javítható, ezért időről-időre érdemes átgondolni a szabályokat és kereteket, majd módosítani a működési mechanizmusokon. A 35 órás munkahét ma abszurdumnak tűnhet, de száz éve sincs, hogy a fizetett szabadság is elérhetetlen álomnak tűnt. Végül pedig azoknak is, akik a régi rend elszánt hívei, de előbb vagy utóbb szembesülnek majd a Podemos által most felvetett kérdésekkel, és hatalmuk megtartása érdekében új érvekre lehet szükségük.

Bármelyik utat válaszd is, kedves pártalapító, minél előbb munkához látsz, annál jobb. Elitváltásra feltehetően a Spanyol Királyság határain kívül is lenne igény.

Dobsi Viktória

Címlapkép: a Metroscopia idén március 9-én publikált felmérése, a választási eredmény becslése az érvényes szavazatok alapján; forrás elpais.com.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom