Bezárás
Egyéb

Francia fegyverek 5,2 milliárd euróért az ellenzékét vérbe fojtó egyiptomi esz-Szíszinek

Jó ötlet-e állami támogatással fegyvert exportálni egy olyan kormánynak, amely „Tienanmen óta” a legvéresebb repressziót gyakorolja az utcai tiltakozások és saját ellenzéke ellen – tette fel a kérdést múlt pénteken közzétett videójában a Le Monde, miután kiderült, hogy Kairó 5,2 milliárd értékben vásárol francia hadifelszerelést, többek között 24 vadászbombázót és egy fregattot. A napilap szerint e valóban kritikus hangú anyagnak és vezércikküknek, esetleg az üzlet nyélbe ütését kiszivárogtató hírüknek köszönhetően nem kaptak helyet azon a kormányzati repülőgépen, amely a szerződés hétfői szignálására szállította a kormánytagokat, cégvezetőket és a sajtó egyes képviselőit.

A fegyverexport nemcsak Franciaország védelmi politikájának fontos eleme, de kereskedelmi mérlegének is; iparának fontos szegmensét táplálja, hozzájárul a csúcstechnológiai fejlesztésekhez, és ezáltal a francia hadsereg költségeit is csökkenti; a mai világban a nagyhatalmi pozíció feltétele a katonai függetlenség lehetséges maximuma. A február 13-án bejelentett szerződés tehát nem rossz hír” – állapította meg az ominózus vezércikkben a Le Monde. A fentieken kívül politikai befolyást és munkahelyeket is biztosít. Nemcsak a Rafale- és a fregattgyártás rövidtávú jövőjét garantálja – csak az előbbi 4-500 beszállító céggel 7000 munkahelyet érintene –, de 2016-ban leállt volna az a gyártósor is, ahol a Sagem, a francia hadsereg által földi célpontokra Líbiában is bevetett, AASM, levegő-föld rakétái készülnek – és ezek szerint a jövőben is készülni fognak. Az 5,2 milliárd euróra taksált üzlet valójában öt szerződést rejt: a 3 nagyobb falat a Dassault Aviation 24 Rafale szuperszonikus vadászbombázója, a DCNS gyártotta Fremm fregatt és az MBDA Scalp és Mica rakétái; a kisebbek pedig a Sagem és a Lacroix cég további „kiegészítőire” vonatkoznak.

Az adásvétel több szempontból is szenzációsnak mondható: egyrészt rekordhoz segítheti a francia hadiipart, amelynek ez évi bevétele 10 milliárd euró fölé emelkedhet a becslések szerint, a tavalyi 8 után. (A 8 milliárd amúgy a harmadik helyhez volt elég a fegyverexportőrök ranglistáján, amin a franciák a britekkel osztozkodtak.) Másrészt a Rafale projekt 1988-as indulása óta egyetlen gépet sem sikerült exportálni, pedig a marketingbe az utóbbi három köztársasági elnök is bevetette magát – leghevesebben Nicolas Sarkozy, aki több ízben is előre ivott a medve bőrére, csak aláírásnak nem örülhetett soha. Az utóbbi években számos vicc is született az eladhatatlan „Széllökésről”, pedig az első prototípus 1991-es elkészülte után majd tíz évre beragadt a piac – akárcsak a többi gyártó esetében, a hidegháború vége és az államkincstárak spórolása miatt. Így lehetséges, hogy jó húsz év telt el a közös európai, azaz brit-német-olasz-francia vadászbombázó projekt kudarca és a Rafale első példányainak 2006-os kiszállítása között.

Az elmúlt 27 évben tehát állami megrendelések tartották életben a forgalmának majd háromnegyedét üzleti repülőgépek (pl. Falcon) eladásából szerző Dassault Aviation e koronaékszerének gyártását. Az eredetileg rendelt 320 gép helyett a több ízben csökkentett igények nyomán ugyan már csak 225-öt szeretne a kormány – ebből idén februárig összesen kb. 140 példányt kapott kézhez a hadsereg. Ugyanakkor az állam a gyártás megindulása óta biztosította a szükséges minimumot, 11 gép finanszírozását évente. A Rafale-program globális költségeit 2011-ben 43,5 milliárd euróra becsülte a francia szenátus, a Számvevőszék adatai szerint a korábban tervezett 142,3 milliós darabonkénti költség 152 millióra nőtt. Ami a konkurensekkel összehasonlítva szép eredménynek tűnik: az Eurofighter Typhoon a brit számvevőszék szerint 272 millió euróba került volna darabonként, 75%-os költségemelkedés mellett; míg az amerikai Lockheed Martin új programját 1550 milliárd dollárra becsülte a védelmi minisztérium, és már a fejlesztési költség is sokszorosa lenne a Rafale 15 milliárd eurós tételének. (A wikipedia vonatkozó cikkében pontos hivatkozások.)

Bárhogy legyen is, a francia adófizetőket természetesen senki sem kérdezte arról, szeretnék-e, hogy ilyen szoros együttműködés létezzen az állam és a Dassault-família között. Ahogy egy korábbi interjúnkból is kiderül az Amnesty International francia témafelelősével, a francia külpolitika és az ehhez kapcsolódó fegyverüzletek tabutémának számítanak a gall törvényhozásban:

„Egyelőre a francia politikai kultúrának nem része, hogy megkérdőjelezzék a kormány fegyvereladási stratégiáját. A fegyverexport mint a külpolitika része a kormány és a köztársasági elnök kizárólagos felségterülete. Franciaország gyakran reklámozza pl. a Rafale repülőket, amiket egyébként nem tudunk eladni, de a képviselők soha nem teszik fel a kérdést, miért kell bizonyos országokba minden áron vadászbombázókat értékesíteni. A hadiipar az ország technológiai kirakata, azaz jobban jár, aki reklámozza, mint aki kritizálja. És ha az adott képviselő választókörzetében egy érintett vállalat is akad, még inkább hajlik rá, hogy a munkahelyekért aggódjon, és ne azért, kinek is exportáljuk a fegyvereket. Persze a katonai-fegyvergyártó lobbi is nagyon erős, ahogy mindenütt, de nálunk nincs is politikai hagyománya, hogy megkérdőjelezzük ezt a stratégiát, ellentétben, ismétlem Angliával, ahol valódi vita van. Talán még nem elég érett a demokráciánk.”

„Fragmentált piac segíti a fegyverek elterjedését” – Aymeric Elluin, Amnesty International

Pedig Dassault-éknál jól jönne egy kis transzparencia. A családi birodalom élén a névadó Marcel Dassault-t, a francia repülőgyártás atyját 1987-ben követte a posztról tavaly, 88 évesen leköszönt Serge Dassault, a Forbes 2013 listáján a világ 69. leggazdagabb embere, a 4. francia vagyon tulajdonosa. Serge, aki cégvezetői feladatai mellett nemcsak szenátusi (2004-2014) és polgármesteri (1995-2009) hivatalt vállalt, de a cég médiacsoportjának zászlóshajóját, a Le Figaro napilapot is kemény kézzel felügyelte, számos alkalommal konfliktusba kerülve az újság dolgozóinak szervezetével. Több ízben is felmerült a korrupció gyanúja személyével kapcsolatban, de jogerősen csak egyszer ítélték el; mentelmi jogának felfüggesztését kétszer megtagadta, majd harmadszorra engedélyezte tavaly a szenátus, azóta eljárás folyik ellene a magánbirodalmának számító Corbeil-Essone legutóbbi önkormányzati választásán gyanított számos visszaélés, többek között szavazatvásárlás miatt.

A Rafale-ra visszatérve: Dassault persze azt reméli, ez az üzlet végre megtöri az átkot, és 15 évnyi kudarc után beindul az exportbiznisz: évek óta folynak a tárgyalások Indiával, ahol az „évszázad üzletéért” lehet izgulni: a tervezett 126 masinából csak 18-at gyártanának francia földön, a többit az indiai HAL gyár csinálná helyben; ez lenne az egyik jelenleg vitatott pont is, a gallok ugyanis nem hajlandóak garanciát vállalni az indiai gépsorról kikerült repülőkért, így az idén tervezett aláírás 2016-ra csúszhat. Jó úton halad állítólag a katari szerződés 36 gépről, míg az Emirátus által rendelt 60 darabról szóló tárgyalásokat jegelték; és Malajzia mellett Belgiumban is van érdeklődés.

Francois Hollande az Elysée kapujához kíséri a távozó Abdel- Fattáh esz-Szíszit 2014. november 24-én; az üzlet már sínen van. REUTERS/Philippe Wojazer

Francois Hollande az Elysée kapujához kíséri a távozó Abdel- Fattáh esz-Szíszit 2014. november 24-én; az üzlet már sínen van. REUTERS/Philippe Wojazer; forrás

A Kairóval aláírt szerződés harmadik szenzációja az üzletkötés szuperszonikus sebessége: hasonló horderejű biznisz ritkán jön létre ilyen rövid idő alatt. Alig 5 hónap telt el azóta, hogy tavaly szeptember 16-án, a Rafale bombázók első iraki missziója után az egyiptomi elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi először adott hangot érdeklődésének a Kairóba látogató és meglepett francia védelmi miniszternek. A sietség hivatalos oka a vásárló szerint a Sinai-félszigeten és a szomszédos Líbiában kialakult vészhelyzet, konkrétan a DÁES-nek is nevezett Iszlám Állam Szervezetének szeretne Szíszi odapörkölni minél hamarabb. A szerződés hétfői aláírása előtt néhány órával egyébként Líbia felett került bevetésre az egyiptomi légierő, hogy ekképp álljon bosszút a 21 egyiptomi kopt három nappal korábbi lefejezéséért.

Továbbá augusztus 5-én kerül sor a kiszélesített Szuezi-csatorna ünnepélyes megnyitására, feltehetően ez alkalomból is jól mutatna néhány vadászrepülő húzta füstcsík és egy csinos fregatt a fotókon. E kényszerek miatt az első három, idén nyáron szállítandó repülőt a francia hadseregnek szánt készletekből „csípik majd le”, akárcsak a gall tengerészetnek idén januárra ígért Normandia fregattot, amely az átnevezés és további átalakítások után szintén Kairó tulajdonába kerül majd. A továbbiakban évente 5 újabb járgányt postáznának, technológiai tudás átadásáról elvileg nincs szó, csupán a pilóták expressz kiképzését vállalták a franciák. Az utóbbi feladatot nehezíti, hogy a bombázók használata rendkívül komplex, miközben az egyiptomi jelöltek nem is túl tapasztaltak, így az augusztusra tervezett első bevetés igencsak optimistának tűnik.

A finanszírozás módja – az efféle szerződések legérzékenyebb pontja – is ismert: 50-60%-ban francia, állami garanciával szervezett, előnyös kamatozású kölcsönökből, a maradék pedig Egyiptom „saját forrásaiból” kerül, azaz diplomáciai források szerint a „régió két keresztapája” az Egyesült Arab Emirátusok és Szaúd-Arábia állnák egyelőre a cehet. Akárcsak a hetvenes években, amikor első francia vadászrepülőit, Mirage-okat vásárolt Kairó, és szintén Rijád vállalta a számlát. Az adásvételt egy két-három héten belül várható csekk pecsételi majd meg, a Les Échos információja szerint félmillió eurót kóstál majd az első részlet.

Az üzlet villámgyors létrejöttében azonban az is közrejátszhatott a francia sajtó szerint, hogy az egyiptomi elnök látványosan keresgél újabb partnereket keressen legfőbb szövetségese, az USA mellé, aki az utóbbi időben több ízben is „elszomorította”. A Washingtonnal a hetvenes években kötött szövetség Kairó „átállása és az Izraellel kötött különbéke (amely az 1967-ben elvesztett Sinai-félsziget visszaszerzését lehetővé tette) áraként az évi 2,1 milliárd dolláros segélyt garantálta. Ennek megoszlása, két-harmad katonai támogatás egy-harmad civil segély pontosan jelezte a célkitűzést: Egyiptomot és a Közel-Kelet legnépesebb hadseregét a nyugati táborhoz kötni, a tábornokok megvásárlásával.” De Obama és esz-Szíszi között már rien ne va plus – folytatódik a Le Monde külpolitikai rovatvezetője szignálta cikk, amely a szakítást 2011-re datálja, amikor Obama elengedte volna a tüntetések által destabilizált Mubarak kezét. Szíszi és barátai azt se értékelték volna, hogy az amerikai adminisztráció szóba állt a 2012 nyarán megválasztott, iszlamista Mohamed Murszi elnökkel és az őt támogató Muszlim Testvériséggel, azt pedig végképp nem, hogy a hadsereg 2013. júliusában végrehajtott puccsa után felfüggesztették a végül 2014 elején restaurált éves dotáció egy részét (az előirányzott 1,5 milliárd dollár 86%-t katonai célokra szánták); akárcsak a hőn vágyott Apache helikopterek kiszállítását. Az egyiptomi vezetőket az is bosszantja, amikor az USA az emberi jogok tiprása, újságírók bebörtönzése miatt kritizálja őket, vagy a tömeges halálos ítéletek miatt, amelyek a Muszlim Testvériség tagjait sújtják – a szervezetet 2013 decemberében Kairó hivatalosan is terroristának nyilvánította. Ráadásul az utóbbiakhoz közel álló aktivistákat és értelmiségieket is fogadott február 4-én az amerikai külügy, amit Kairó provokációként értékelt néhány nappal azután, hogy a Sinai-félszigeten 30 egyiptomi rendőr és katona vesztette életét egy dzsihadista támadásban.

E sérelmekkel is lenne magyarázható, hogy Franciaország, e régi-új partner mellett Oroszország is felbukkant a láthatáron, Vlagyimir Putyint nagy pompával fogadták múlt héten Kairóban és többek között atomerőművet rendelnének tőle. Ide kapcsolódik egy másik talány is: miért vásárol újabb vadászbombázókat Egyiptom, mikor van már 220, lényegében hasonló tulajdonságokkal rendelkező F-16-osa. Állítólag ezekhez sincs elegendő képzett pilótája, de a francia kommentátorok szerint nagyobb szabadsággal használhatja majd a Rafale-okat, többek között azért is, mert az amerikai gépek bevetése csak Washington hozzájárulásával volt eddig lehetséges.

Esz-Síszi minden jel szerint a nemzetközi terrorizmus elleni harc élvonalába kívánkozik; az elnök hétfőn arról egyeztetett telefonon François Hollande-dal, hogy az ENSZ Biztonsági tanácsánál kezdeményezzenek egy líbiai katonai intervenciót. Mert „nincs más választás” – fogalmazott kedden egy francia rádiónak. Azóta azonban megváltoztatta véleményét, és a líbiai fegyverembargó felfüggesztését, illetve a Tripoliból elmenekült kormány felfegyverzését támogatná. Líbiában, azóta, hogy a 2011 márciusában, az első fegyveres felkelések után alig egy hónappal, francia kezdeményezésre indult katonai akció segítségével a lázadók megdöntötték Moammer Kadhafi uralmát, gyakorlatilag a folyamatos klánháborúk szervezik az erős központi hatalom nélkül üzemelő ország életét. (A franciák egykori aggodalmára a líbiai lázadók és a civil lakosság miatt érdekes fényt vet, hogy Sarkozy korábban Kadhafinak is megpróbált eladni 14 Rafale-t, ahogy az is, hogy jó másfél éve vizsgálat folyik az ex-elnök 2007-es kampányának ügyében, Kadhafi környezetéből többen állítják ugyanis, hogy Tripoli besegített a finanszírozásba.)

Ahogy az oly gyakran előfordul, a katonai intervenció – amely amúgy remek kirakatként szolgált a piacvezető fegyverexportőröknek – korántsem oldotta meg a politikai problémákat. Mára törzsi, vallási alapon szerveződött vagy helyi potentátok körül létrejött milíciák uralják a szétesés határán egyensúlyozó földrajzi entitást, ahonnan a fegyverek és az önkéntes harcosok a határokon túl is kirajzottak, destabilizálva a környező régiókat. Ilyen körülmények között érdekes következményekkel kecsegtet újabb fegyverszállítmányokat juttatni a térségbe.

Hasonlóan bizalomgerjesztő, hogy egy esz-Szíszi kaliberű figura lehet a térség egyik „rendfenntartója”, hiszen a katonai hírszerzés volt elnöke, 2012 augusztusától védelmi miniszterként, majd 2013 júliusától, amikor a monumentális utcai tiltakozások legitimációját a hadsereg államcsínyre váltja, a kormány második embere. Ekkortájt, és 2014 júniusától már megválasztott államfőként máig kiemelt felelősséget vállalt az ellenzék elhallgattatásában és olykor szó szerinti likvidálásában.

Minden héten minden egyes tüntetés halálos áldozatokkal jár – emlékeztet a Le Monde; január végén az egész világot bejárta az utcán lelőtt Shaïmaa Al-Sabbagh és az összeomló testét átölelő barátjának fotója. A „befejezetlen forradalom” jelképévé vált, szekuláris baloldali aktivista és költő,  egy ötéves kisgyermek anyja, harmincas éveiben járt, és néhány társával tisztelgett 2011. január 21. mártírjai előtt, amikor maszkos egyenruhások „tömegoszlatás” közben gyakorlatilag kivégezték a nyílt utcán. A forradalom 4. évfordulójára rendezett megemlékezések során négy nap alatt minimum 27 embert öltek meg az Amnesty International szerint, és mintegy 500-an kerültek börtönbe, a tüntetők mellett szimpla járókelők, gyerekek és két fogyatékkal élő is.

Ahmed Duma a Kairói Bíróságon 2014 februárjában; Reuters

Ahmed Duma a Kairói Bíróságon 2014 februárjában; Reuters

Február 4-én 230 baloldali aktivistát, az ún. „2008. április 6. mozgalom” képviselőit ítélték életfogytiglanra, köztük a 26 éves Ahmed Dumát, a Mubarakot megdöntő forradalmi ifjúság közismert alakját. 39 kiskorút „csak” tíz év börtönnel szankcionáltak – a vád mindannyiuk ellen a közrend veszélyeztetése és illegális tüntetésen való részvétel… 2011 decemberében!

Ha a Muszlim Testvériség ihlette és irányította Murszi-kormány konzervativizmusa miatt alkalmatlan volt a nagy társadalmi és államreformok megindítására, ma a Mubarak-rezsim nyílt restaurációja folyik. Sőt, talán valami még rosszabb: az Amnesty 10 napja kiadott közleménye szerint harminc éve nem volt ilyen kegyetlen elnyomás Egyiptomban. A 2013 júliusi államcsíny óta 16-40 ezer személy került a kínzást szisztematikusan alkalmazó börtönökbe; köztük a politikai ellenzék tagjai mellett jogvédők és újságírók. A közelmúltban egy hét leforgása alatt 183 embert ítéltek halálra, egy év alatt pedig 415-öt. Miközben a nők és lányok továbbra is rendszeres erőszak áldozatai, a civil szervezetek restriktív szabályozása nemcsak működésüket lehetetleníti el, de a terrorizmus bélyege olyanokat is veszélyeztet, akik pusztán gyülekezési vagy véleménynyilvánítási jogukat gyakorolják, erőszakmentesen.

A terrorizmus elleni harcot, akárcsak számos kollégája a térségben, a politikai ellenfelek diszkvalifikálására használó esz-Szíszi hiába népszerű – figyelmeztet a Le Monde. Ha egy olyan rendszert épít, amelyben a polgárok jó harmada által támogatott Muszlim Testvériség tagjait „terroristának” tekintik, és százasával ítélik őket el a bíróságok, ráadásul a kormány mindenfajta ellenzékét, kritikusát összemossák velük, legyen az liberális, szekuláris vagy baloldali, aktivista vagy újságíró, akkor az a rendszer – a francia védelmi miniszter bókjai ellenére – nemcsak demokratikusnak nem nevezhető, de hosszú távon valójában a terrorizmust táplálja.

És ha egy rezsim lételemének tűnik a terroristának kikiáltott belső és külső ellenség, amely napról-napra igazolja az elnyomást és erőszakot, még fontosabbá válik a kérdés, morális megfontolásokon túl reálpolitikai szempontból is: biztosan megéri-e egy ilyen hatalomnak kiárusítani a francia hadiipar gyöngyszemeit? És jó ötlet-e ilyen partnerek oldalán felvenni a harcot a „nemzetközi dzsihadizmus” ellen?

Korábbi cikkeink e témában:

Terrorizmus és propaganda – egymásnak estek a francia újságírók az Iszlám Állam miatt

ISIS: a terrorizmus elleni harc újabb fejezete

Tíz év újságírásért – avagy ég veled szabad egyiptomi sajtó

A mártírgyár – hogyan készít Egyiptom szenteket?

Egyiptomnak új ura van

„Fragmentált piac segíti a fegyverek elterjedését” – Aymeric Elluin, Amnesty International

Címlapkép forrása.

Dobsi Viktória

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom