Hervé Falciani és a Swiss Leaks: Azt csináljuk, amit a kormányok nem akarnak megtenni

swisskockak

Több, mint hat év telt el azóta, hogy 2008 decemberében Hervé Falciani, a HSBC Private Bank alkalmazottja átadta a francia nyomozóknak azt a mintegy 100 ezer számlára vonatkozó adathalmazt, amely a február 9-én Swiss leaks néven publikált leleplezés forrásául is szolgált. Mire volt elég ez az idő a listákat kb. 2010-ig kézhez kapó európai hatóságoknak, és hogyan lehetséges, hogy a 47 országból verbuvált másfél száz újságíró előbb tett le az asztalra egy nyomós érvet a bank által szisztematikusan szervezett adócsalás ellen, mint maguk az adók beszedésével megbízott kormányok?

Előzmények

Görögországban minden komolyabb nyomozás független újságírókhoz köthető

Az offshore vagyonok teljes elkobzását javasolja egy francia közgazdász

Évente 130 milliárd euró adóveszteséget okoz a banktitok az államkincstáraknak

A nemzetközi cégek egy bonyolult csalási szerkezet részévé válnak

„A gazdasági média 90 százaléka liberális és szabályozásellenes” – Christian Chavagneux

A szőnyeg alá söpört Falciani-listák: Korrupt bankok segítik a korrupt elitet

Titkosszolgák is szivárogtattak a korrupt elitről Párizsban

Oknyomozó portál szorongatja a korrupt politikusokat Franciaországban

A bíró, a politikus és az újságíró

A Bárcenas-leak: Feketekasszából tápolta politikusait a pártpénztárnok

A Le Monde francia napilap 2014 januárjában közölt egy cikksorozatot a brit HSBC svájci leányvállalata, a magánvagyonok kezelésében piacvezető HSBC Private Bank ügyében folyó francia nyomozás eredményeiről és visszáságairól. Néhány nappal később egy ismeretlen jelent meg az újság szerkesztőségében, és egy pendrive-on átadta az ún. Falciani-listák – azaz a genfi székhelyű bankból Hervé Falciani által eltulajdonított számlaadatok – alapján a francia pénzügyi nyomozók által kreált fájlokat. Ekkor kérte fel a Le Monde az amerikai székhelyű ICIJ újságíró-konzorciumot, és fogott munkához a 47 országban dolgozó 154 sajtómunkás és a közreműködő 55 média (The Guardian, Süddeutsche Zeitung, CBS, la Sexta, El Confidencial etc.), hogy feldolgozzák, ellenőrizzék és fogyasztható formában nyilvánosságra hozzák az adatok közérdeklődésre számot tartó részét.

Ahogy arról 2013 nyarán mi is beszámoltunk, 2009-2010 táján, amikor kézhez kapják vagy kaphatnák őket, Falciani információi iránt korántsem mutattak nagy érdeklődést a közvetlenül is érintett európai kormányok. Az, hogy ma egyáltalán tudunk róluk, leginkább néhány makacs embernek köszönhető, mint azt a kalandos történet újabb napvilágot látott epizódjai is igazolták.

A Csokoládé Hadművelet

Azt eddig is tudtuk, hogy az olasz-francia állampolgárságú Hervé Falciani 2008-ban kezdett szivárogtatni a francia rendőrségnek. Úgy tűnik, egy sikertelen libanoni kísérlet után, amikor értékesíteni próbálta a megszerzett adatokat, Falciani meggondolta magát, és immár az anyagi haszon reménye nélkül, saját megfogalmazásában a „pénzügyi világ elleni”, utópista akció részeként fordult 2008 tavaszán, levélben és álnéven a brit és francia adóhatóságokhoz, hogy felajánlja a HSBC PB jó 107 ezer számlatulajdonosának adatait. Ügyével az adóhatóság egyik elitalakulata, az érzékeny dossziékkal megbízott 420 fős DNEF (Direction nationale des enquêtes fiscales) frissen kinevezett igazgatója, Roland Veillepeau személyesen kezdett foglalkozni.

Az osztály két diszkrét ügynöke, a szintén bevont titkos szolgálatok biztosításával, 2008 júniusában találkozik először a francia-svájci határ közelében a magát Ruben Al-Chidiacknak nevező, pólós, sportos 36 éves fiatalemberrel, akit megbízhatónak találnak. Megegyezésüknek megfelelően, hamarosan postán érkezik „Ruben” listájáról egy 10 tételes ízelítő; Veillepeau óvatosan csak egyik (sarkozysta) főnökét értesíti a felfedezésről, és a legnagyobb titokban kezdetét veszi az Opération Chocolat.

A DNEF igencsak komolyan veszi az ügyet, beszereznek egy 300 ezer eurós szoftvert, és specializált személyzetet szerződtetnek, de, bár a küldött anyag is alátámasztja a forrás megbízhatóságát, Veillepeau nem hajlandó elkötelezni magát, amíg ki nem derül a szivárogtató valódi személyazonossága. E célból jön létre a második találkozó, már december 6-án, az eddigi szereplők és egy pszichológus szakértő társaságában, amikor is Falciani ingerült lesz, visszautasítja mind a felajánlott pénzügyi ellenszolgáltatást, mind igazi neve elárulását. A fordulat végül a svájci hatóságoknak köszönhető, akik a saját nyomozásuk keretében december 22-én letartóztatják, majd néhány óra múlva elengedik az informatikust. Falciani másnap Franciaországba utazik, és 24-e délutánján kapcsolatba lép a DNEF ügynökeivel: ha kap egy ügyvédet, hajlandó elárulni igazi nevét. Karácsony második napján gazdát is cserél 5 DVD a lemásolt adatokkal a nizzai reptéren, és a DNEF szintén riasztott technikusai rögtön megkezdik a munkát egy nizzai hotelben; a bonyolult kódrendszerben csak Falciani „óriási” segítségével boldogultak – mondják majd később a jogi eljárás során. A feszültség állítólag egyre növekszik, a fináncok úgy gondolják, követik őket, egyikük testőröket is kap.

Genf hamarosan újra lép: január 20-án jogsegély kérelmére házkutatást tartanak Falciani franciaországi címén, egy svájci bíró jelenlétében. Az eljáró csendőrségnek, akárcsak a helyi államügyésznek, Eric de Montgolfier-nek azonban már leadta a drótot a DNEF, hogy ügyeljenek a Franciaország szempontjából „vitális jelentőségű” eredeti bizonyítékokra. Az informatikust ugyan ismét letartóztatják, de másnap reggel a DNEF üdvözletével kézbesítik a croissant-okat VIP-cellájába.

Miközben Veillepeau újabb forrásokat mozgósít az adatok feldolgozása érdekében, egyre többeket kezd zavarni a Csokoládé Hadművelet, nemcsak az igazságügy-miniszter próbálja rávenni a felsőbb nyomásra allergikus Montgolfier-t, hogy adja szépen vissza a lefoglalt cuccot Svájcnak, de a DNEF igazgatójának immár informált felettesei is nyíltan felkérik 2009 elején, hogy szüntesse be a nyomozást. Túl sok az ismert név, túl nagy a kiszámíthatatlan veszély. Veillepeau írásos utasítást követel, hiába, majd főnökei egyenesen megtiltják a további találkozókat Falcianival. Csak a telefonról felejtkeznek meg… A húsvéti szünetben, amikor az ötéves mandátumot tervező igazgató már érzi a vesztét, értesítik áthelyezéséről: egy jól fizetett elfekvő állást ajánlanak neki Párizs közelében. A sajtónyilvánossággal fenyegetőzik, és így sikerül kiharcolnia, hogy legalább egy napos helyen, egy toulouse-i szinekúrán húzzon ki 5 évet a nyugdíjig.

Szeptemberi távozása előtt – két évet sem töltött a poszton – azonban hoz még egy utolsó döntést: a szekció két megbízható, diszkrét munkatársnőjét külön feladattal bízza meg: az összes adócsaló nevét bevezetik a nyilvántartásba, ahonnan, legalábbis a Le Monde szerint, nagyon-nagyon nehéz őket eltávolítani. Roland Veillepeau, aki leszerződtette Hervé Falcianit a francia államigazgatásnak, ugyan tisztességgel elvégezte utolsó adóellenőrzését, de a Csokoládé Hadművelet – állítólag a szekció egyik büszkesége – jó ideig stand by módba kerül.

Meddig tűrik az európai államok és polgárok ezt a botrányt?

Roland Veillepeau idén január 28-án; Samuel Kirszenbaum, Le Monde
Roland Veillepeau idén január 28-án; Samuel Kirszenbaum, Le Monde

Ugyan Veillepeau-t tavaly augusztusi nyugdíjazása óta is kötelezi a hivatali titoktartás, de a napokban interjút adott a Le Monde-nak, és a „tanult-e a francia adóhivatal a HSBC esetéből” kérdésre határozott nemmel felelt. Szerinte, akárcsak a Számvevőszék 2013-as jelentése szerint, nemzetközi téren az adócsalás elleni harc „hatástalan”. Úgy véli, hogy a hivatali struktúra 2008-as, egyébként szükséges reformja (Nicolas Sarkozy és a jobboldali kormány 2007 és 2012 közötti időszakában járunk) új kultúrát is hozott, és lefékezte az egyéni kezdeményezéseket, offenzívabb akciókat, akárcsak a más minisztériumokkal és a titkos szolgálatokkal való együttműködést. 2014 második felében következett csak be pozitív változás, amikor komoly adóellenőri tapasztalattal rendelkező egyének kerültek vezetői székekbe.

A kétség kívül elkövetett hibák közül a Cahuzac-dossziéval kapcsolatban megnyilvánult inkompetenciát emeli ki – a volt költségvetési miniszter eltitkolt svájci bankszámlája, és az általa eltussolt vizsgálatok sok kárt okoztak a szocialista kormány hitelének. A svájciakkal lehetséges együttműködés esélyeit így látja: „A svájci adóhatóság, ez a génjeiben van, vagy nem válaszol, vagy olyan választ ad, ami nem használható. Ez nem új, mindig is így jártak el.”

Komolyan veszik-e politikusaink a masszív adócsalások elleni küzdelmet? Veillepeau szerint az államok folyamatosan kettős játékot űznek, mert egyrészről elítélik az adóparadicsomokat, másrészről profitálnak belőlük. A legrosszabb példa erre a kettős játékra az offshore elleni európai harc új vezére, Jean-Claude Juncker – akit adóellenőrként, méltányolható módon, nem fogadott a szívébe: „az Európai Bizottság elnöke még Luxemburg miniszterelnökeként arra biztatta a multinacionális vállalatokat, hogy neki adózzanak néhány milliárdot, ezzel megfosztva az európai államokat a nekik járó több tízmilliárd eurónyi haszontól. Meddig tűrik még az európai államok és polgáraik ezt az összeférhetetlenséget, ezt a botrányt?”

Abban bíznak, hogy mindez hamarosan elfelejtődik, de tévednek

A Falciani-listákra visszatérve: a többi kormány sem kapkod értük. Eric de Montgolfier-t nemcsak saját elöljárói érdektelensége lepi meg – akik egyébként egy-két újságcikk nyomán végül lemondanak a merev lemezek svájci postázásáról -, hanem az is, hogy amikor felajánlják az érintett kormányoknak a listákat, szinte senki nem kíváncsi rájuk; deficitgondok ide vagy oda, szemlátomást nem érdekli őket potenciális adócsalóik kiléte. Falciani 8 231 francia nevet emleget, jó 800 belgát, több, mint 600 spanyolt, míg a görögök Christine Lagarde miniszterről elnevezett listáján 2000 tétel lenne. Amikor 2013 júniusában a Der Spiegel meginterjúvolta az informatikust, az 1000 német számláról beszélt, hozzátéve, hogy csak becslésről van szó. Állítása szerint ő felajánlotta segítségét a német kormánynak is, de „semmi sem történt” az ügyben.

Nagyjából ez történik a legtöbb európai országban: semmi. Viszont az elég változatos módon.

A leghíresebb talán az illetékes görög Paszok-miniszter, aki jó két évig egy fiókban „felejtette” az adatokat, melyeket végül Kosztasz Vaxevanisz , egy független újságíró hozott nyilvánosságra – két nap múlva rögvest le is tartóztatták.

A franciák vélhetően megbütykölték a lemezeket, mielőtt végül visszaszolgáltatták őket Svájcnak, és egy kozmetikázott listával állt elő az illetékes miniszter – Montgolfier szerint pl. a Bettencourt-ügy egyik kulcsfigurájának neve tűnt el az adathalmazból. A HSBC által biztonságba helyezett összegekből – a Swiss Leaks által vizsgált, mindössze öt hónapnyi időszakban, 2006. november 9. és 2007. március 31. között 180,6 milliárd(!) euró folyt át a bankon – a francia kliensekre vonatkozó rész 5,7 milliárd, ezt főleg a brit Virgin-szigetekre (54%) és Panamára (34%) bejegyzett cégekbe telepítették. A 6000 beazonosított természetes és jogi személy fele, azaz kb. 3000 tétel tartalmazott használható adatokat, ezeknek icipici része, 0,2%-a deklarált vagyon egy parlamenti bizottság 2013-as eredményei szerint. Ennek ellenére a gall adóhatóság csak 62 esetben indított eljárást, az egyik perre Nina Ricci örökösei ügyében, hamarosan sor kerül. A többiek elvileg „rendezték a helyzetet”a helyi NAV-val.

A spanyol szocialista kormányt sok kritika érte azóta, hogy a lista 2010-es kézhezvételekor csak az eldugott pénzek regularizációját kérte az érintettektől – szerintük ez volt a leggyorsabb és leghatékonyabb megoldás; a kormányra kerülő konzervatívok pedig amnesztiát ajánlottak. Náluk viszont kiderült néhány név is, különösebb következmények nélkül – az összesen behajtott 260 millió euróból kétszáz az eurózóna egyik legnagyobb bankját, a Santandert vezető Botín-família sajtóinformációk szerint potom kétmilliárd euróra rúgó, adózatlan számláinak bevallásából származik. (Botínnak az elmúlt évtizedek egyik központi és jellegzetes alakjának tavalyi halálakor egy portrét is szenteltünk.) A Swiss Leaks számításai szerint a vizsgált időszakban 1,8 milliárd euró folyt át a spanyol számlákon, a gazdasági és adóügyi minisztérium majdnem teljes évi költségkerete. A madridi igazságszolgáltatásnak köszönhető ugyanakkor a Falciani-sztori egyik legszimbolikusabb epizódja, amikor svájci kiadatási kérelmét 2013 májusában azzal az érveléssel utasítja el a Nemzeti Törvényszék, hogy „az illegális tevékenységek feltárásának állampolgári és szakmai kötelessége előbbre való, mint a kereskedelmi és személyes adatok védelme”.

Svájcban – ahol a banktitok különleges státuszát ma is védi egy 1934-es törvény – a hatóságok véleménye mondhatni teljesen ellentétes; bár az utóbbi időszak botrányai nyomán politikai vita is indult arról, helyes e továbbra is falazni az olykor súlyos vádakkal, pl. terrorista vagy maffiahálózatok pénzének fehérítésével is gyanúba hozott bankoknak. Egyelőre úgy tűnik, igen, hiszen a jelenlegi állás szerint a törvényesség őrei továbbra is Falcianira vadásznak, és tavaly decemberben az ügyészség hivatalosan is megvádolta, gazdasági kémkedéssel, adatok eltulajdonításával és a kereskedelmi- és banktitok megsértésével az informatikust. A perre – amelyben felpereseként részt vesz volt munkahelye, a HSBC Private Bank és több kliens is – a távollétében is sor kerülhet.

Falciani, miután állítólag az amerikai kormány sugallatára távozott Barcelonába 2012 nyarán, a hivatalos védelem híján túlságosan veszélyes francia földről, 6 hónapot töltött a spanyol börtönökben. Állítása szerint 2013 elején ügyvédei kíséretében Genfbe látogatott, ahol a föderáció két államügyésze felajánlotta neki, ha hajlandó eltemetni az ügyet, megúszhatja börtön nélkül. Az informatikus szerint a svájci hatóságok egyszer sem próbálták megtudni tőle, milyen illegális gyakorlatról szerezhetett tudomást a HSBC alkalmazásában. A helvét föderáció egyébként a nyomozás alapjául szolgáló listák autentikus voltát is tagadja – amit a Le Monde és a francia hatóságok a végrehajtott ellenőrzések alapján cáfolnak.

Máté István grafikája, Magyar Nemzet Online
Máté István grafikája, Magyar Nemzet Online

 

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az érintett európai kormányok szinte mindent megtettek a notórius adócsalások eltussolásáért, a történtek legpesszimistább értelmezése pedig az, hogy az információk a politikai és gazdasági szereplők közötti alkukban váltak kijátszható adukká.

A francia példában a politikai befolyást az adóhivatal ügyeivel kapcsolatban az ún. Bercy-lakat jelképezi, büntetőeljárás ugyanis csak a gazdasági minisztérium egyetértésével indítható. Ezt az utóbbi években sokszor ismételt kritikák és Veillepeau szerint is, meg kell szüntetni. „Egy mélyen rögzült politikai akaratról van szó. A jelenlegi helyzet ugyanis számos kihágást és összeférhetetlenségi problémát erősít. Az adóhivatal ezt nyomásgyakorló eszközként vagy cserealapként használja… és a miniszter politikai vagy személyes okokból is megakadályozhatja, hogy egy dossziét büntető eljárás alá vonjanak.”

A valódi információk ma egy elit privilégiumai – elérhetővé kell őket tenni mindenki számára

Mindeközben, a tavaly télen mozgósított újságírók munkáját folyamatosan korlátozta, hogy a számlatulajdonosok esetleges törvényszegése csak a nemzeti adóhatóságok információi birtokában bizonyíthatók. A most nyilvánosságra került személyes információk, az ICIJ kereshető adatbázisának nevei esetében legfeljebb igen-igen gyanús esetekről beszélhetünk, hiszen svájci számlával nem tilos rendelkezni – a néhány hónapja rendezett Davis-kupa döntőjéről született viccek szerint pl. ha a nemzeti identitás az adófizetés helyétől függne, Svájc ütközött meg Svájccal. Csak e számlák elhallgatása és a vonatkozó adóterhek megúszása törvényellenes. Azaz a most nyilvánosságra került nevek – a francia humoristától a spanyol autóversenyzőn át a kazah bankárig, és az állítólag többségben lévő háztartásbeli nőkig – egyáltalán nem biztos, hogy adócsalókat azonosítanak be. (Mondjuk a többszörösen elítélt, vagy eljárás alatt álló személyek esetében még makacsabb a gyanú.) De ha így is lenne, tettük gyakran már nem bizonyítható, és gyakran el is évült.

swissBoligan

 

A Swiss leaks publikációja nyomán talán az a legnyugtalanítóbb tanulság, hogy hat évvel Falciani szivárogtatása után, mintha a 47 országból verbuvált 154 újságíró végezné el azt a munkát, amit a DNEF 420 hivatalnokának és európai kollégáiknak kellett volna annak idején. Vagy még inkább, mintha ők kísérelnék meg valóra váltani Eric de Montgolfier egykori álmát, aki úgy vélte, hogy e „gigantikus ügy” feltárására  egy önálló, esetleg nemzetközi hatókörrel rendelkező nyomozó csoportnak kellett volna létrejönnie. Miközben a korrupció elleni harc különféle szereplői már régen sürgetnek egy effajta európai vagy államközi összefogást, talán a fentebb említett alkuk miatt is, az európai újságíróknak ez láthatóan előbb sikerült, mint a csalások feltárásában költségvetési gondjaik miatt elvileg súlyosan érdekelt államoknak. Épp ellenkezőleg, a végrehajtó hatalomnak alárendelt hatóságok és a kormányzó erők fontos döntései nem a szokásos ügymenet logikáját követték, hanem szisztematikusan a sajtó és a különféle korrupciós botrányok nyomására születtek.

A Le Monde újságíróit idézve, az adócsalásnak a dokumentumokban feltáruló 1001 arca közül a legérdekesebb minden bizonnyal magáé a banké. Ahogy a most nyilvánosságra került részletekből is megállapíthatjuk, a HSBC PB tevékenységével kapcsolatban egyértelmű a törvénytelenség gyanúja. Arról, hogy a különféle államok hogyan viszonyultak a feltárt illegális gyakorlathoz, legközelebb lesz szó.

“A bankok olyan gyorsan alkalmazkodnak, mint a vírusok”

Február 12-én a Carne Cruda (’nyers hús’) közösségi finanszírozású rádiója készített interjút Hervé Falcianival. Az informatikus szerint – bár ő sosem szerette volna, hogy a nevek nyilvánosságra kerüljenek, legfeljebb azok, amelyek a rendszer természetét világítják meg, és csak abban az esetben, ha nem korlátozzák a nyomozó hatóságok munkáját – a Swiss Leaks hatása mindenképp pozitív. Segít abban, „hogy megértsük, hol van a pénz a mai válságban. Hol van az a kontroll, amelyről mindannyian azt hittük, hogy létezik.” Az akadozó spanyolsággal magyarázó Falciani olykor francia és olasz fordulatokat keverve megfontolt, de olykor viccesen talányos válaszaiban, végig többes számban beszélt – a „mi-n” a civil társadalmat, közelebbről adatmunkásokat, újságírókat, jogászokat és velük együttműködő politikai szereplőket értve. „Azt csináljuk, amit a kormányok nem akarnak megtenni.”

Portraits HervŽ Falciani. Affaire fichiers HSBC

Az adatok közlése szerinte természetesen a nyomásgyakorlás eszköze, politikai gesztus. „További információkat kell megosztanunk, lévén a veszély nemzetközi, a problémát nemzetközi szinten kell kezelni is. Sokat beszélnek arról a pénzről, ami kifehéredik, de nagyon ritkán arról, ami befeketül, ami lehetővé teszi a korrupciót, a nyomásgyakorlást, ami lehetővé teszi, hogy mindig ugyanazokat a személyekkel találkozunk a politikai vezetők oldalán. Ha az Európai Parlamentben olyan embereket látunk, mint Juncker, ez a kalóz, aki egész Európa pénzét elvette, akkor megértjük, hogy ez nem maradhat így tovább. Nem hagyhatjuk rá azokra a törvényeket, akik aztán ellenünk fordítják őket.

Falciani szerint mindenütt, így a hatóságoknál is akadnak jószándékú és tisztességes szakemberek, de „szegényeket nem hagyják dolgozni”. Ő hiába próbálta felhívni a francia hatóságok figyelmét a pénzügyi szektor illegális gyakorlatára, csak az adóhatóságig jutott a bejelentése, és ott meg is rekedt. Olaszországban meg kellene változtatni a törvényeket, mert jelenleg csak a csalókat védi, az ő tetteiket mossa tisztára. [Feltehetően a sorozatos olasz adóamnesztiákra is utal, amelyek legális csatornákat nyújtottak az adócsalás tisztára mosásához.] Az amerikai FATCA-hoz hasonló európai szabályozás nem lesz szerinte hatékony, mert “a bankok, mint a vírusok, nagyon gyorsan alkalmazkodnak” az új környezethez és normákhoz. Ezért a megoldás legfontosabb eszköze az lehet, hogy a civil társadalom is képviseltesse magát a pénzügyi szektor ellenőrzésében. „Azon kell dolgoznunk, hogy a valódi információk mindenki számára elérhetőek legyenek, ne csak egy szűk elit számára.

A kérdésre, hogy a spanyol pénzügyminiszter, aki a HSBC elleni vizsgálatot is belengetett a héten, felvette-e vele a kapcsolatot, ahogy ígérte, Falciani azt felelte, hogy a miniszter nem akar további kockázatot vállalni, és „abban bízik, hogy mindez hamarosan elfelejtődik, de téved”. Falciani, akit épp a napokban kért fel a Podemos radikális baloldali párt az együttműködésre, úgy fogalmazott, hogy a Sziriza és Podemos valóban a „mi érdekeinkért küzdenek”, és egyelőre „ők az egyetlenek, akik valódi változást szeretnének elérni”. Végezetül kifejtette, hogy a hozzá hasonló whistleblowerek biztonságának alapfeltétele a sajtó és a nyilvánosság. És ma is úgy gondolja, hiába kényszerül folyamatos óvintézkedésekkel élni, jó döntést hozott 2008-ban, mert „meg kell értenünk, mivel állunk szemben”.

Dobsi Viktória

Címlapkép: Martin Grandjean blogja.

Tetszett a cikk?

Ha hasznos kezdeményezésnek tartod az Átlátszót, szavazz ránk az Index on Censorship közönségszavazásán, hogy egy újabb nemzetközi díjjal öregbíthessük a hírnevünk.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

  • Lótár Mateusz

    Talán hasznos lenne a magyar számlatulajdonosok neveit is nyilvánosságra hozni…

  • Dodokacsa

    Igen, hol a 162 magyar ugyfel neve es 33 milliard forintnyi szamla adat? Evvel lehet kicsinalni a korrupt politikusokat anelkul a cikk sajnos csak lufi.

    • cormac

      “A dokumentumokban szerepelnek magyar címmel rendelkező, illetve magyar hangzású nevek is, amelyeket a Direkt36 nevű új tényfeltáró központ egyik munkatársa már hónapokkal ezelőtt megismert, de a kutatómunkája során az derült ki, hogy a nevek nyilvánosságra hozatalához nem fűződik közérdek. Nincsenek köztük politikusok vagy egyéb tisztviselők, illetve nem volt jele Magyarországhoz kötődő illegális tevékenységnek sem.” http://444.hu/2015/02/08/feltarul-a-piszkos-svajci-banktitkok-egy-resze/

      • Lótár Mateusz

        Strómanok

      • Dodokacsa

        Ja, te meg el is hiszed. En azert elobb bele nezenek “kutato munkaba”, mert a nev nem az ovek az meg nem jelenti hogy penz sem. 😉 Kosa felesege, Szijjarto szulei, Lazar gyerekei neven bankol. Orban tobb stomant is hasznal, es akkor ezek meg csak a konnyez azonosithatoak az ilyen MSZPs hamis utlevelek ebbol meg nem derulnek ki….

  • Vidéki

    A szerző politológus, szociológus, a Közép-európai Egyetem docense, mégis félreviszi az éneket.

    Szerinte “a polgárok alkotmányos jogainak gyakorlását még olyan ártatlannak tetsző kérdésben is megakadályozzák, mint a boltok vasárnapi nyitva tartása”.

    Cyrano de Bergerac monológjában ilyent mond:

    “De szellemet, boldogtalan dudás,

    Azt nem ismer, s azt tudja csak,

    Hogy hülye fráter is lehet lovag”!

    Napjaink viszonyaira lefordítva:

    Egy hülye fráter is lehet mondjuk politológus, szociológus, vagy akár a Közép-európai Egyetem docense is.

    Németországban és sok más civilizált európai országban úgy gondolják, hogy a kereskedelmi dolgozók érdeke hogy munkavégzési kötelezettség nélkül, szabadon rendelkezzenek a vasárnap eltöltéséről.

    De ott is lehetnek sokan olyanok, akik nem kereskedelmi dolgozók és akiknek nem ugyanez az érdekük. Ezek szívesen vernék más dárdájával a csalánt és a kereskedelmi dolgozók érdekei ellenében érvelnének.

    Ilyen alapon lehetne a Közép-európai Egyetem docensének népszavazást követelni arról is, hogy a bankok, önkormányzati ügyfélszolgálatok, iskolák stb. ne tegyék le a lantot pénteken délután 3-órakor (amikor szerencsés dolgozóik bevágják magukat autóikba és rohannak haza, mint a ketrecből kiszabadult fenevadak), hanem miként korábban a TESCO, a hét minden napján 0-24 óráig tartsanak nyitva és működjenek, dolgozhassanak orrvérzésig.

    A Közép-európai Egyetem docensének nem lehet belátni, hogy ahol nem feltétlenül szükséges a folyamatos üzem, ott meg kell adni a lehetőséget az alkalmazottaknak arra, hogy munkavégzési kötelezettség nélkül, szabadon rendelkezzenek a vasárnap eltöltéséről.

    Mi a helyzet Európában? ( Hír24 2014. DECEMBER 02. 2014.)

    Ausztriában szombat este 6 órától hétfőn reggel 6-ig kell zárva tartaniuk a kereskedelmi egységeknek.

    Belgiumban évente 9 vasárnap lehetnek nyitva az üzletek,

    Angliában a 280 négyzetméternél nagyobb üzletek vasárnaponként legfeljebb 6 órán keresztül lehetnek nyitva.

    Finnországban a 400 négyzetméternél kisebb kereskedelmi területű egységek számára nincs megkötés,

    Franciaországban főszabály szerint vasárnap zárva vannak a boltok (évi 5 alkalom kivételével),

    Németországban az 1996-os szabályozás hétköznap este 8-kor, szombaton délután 4-kor rendelte el az üzletek bezárását,

    Hollandiában az önkormányzatok joga engedélyezni vagy tiltani a vasárnapi nyitva tartást: 2013 júliusáig egységesen évi 12 vasárnap lehettek nyitva az üzletek,

    Norvégiában csak a benzinkutak, pékségek, és a 100 négyzetméternél kisebb élelmiszerboltok vannak nyitva vasárnap

    Svájcban főszabály szerint zárva vannak az üzletek vasárnap.

    • János Csaba Hegyi

      Konkrétan beszéltél már kereskedelmi dolgozókkal erről a témáról Magyarországon?
      Vagy csak mint fogadatlan prókátorként akarod védeni az “érdeküket”?
      Van egy pár eladó ismerősöm, szerintük csak rosszabb lett a törvénnyel, nem értik miért nem ők dönthetik el, hogy vasárnap dolgozhassanak, vagy nem. Van akinek egy hétköznapi szabadnap, +pótlék többet ér. Régen meg tudták beszélni a kollégákkal a munka beosztást.

      Itt van egy csomó ország, ahol vasárnap is nyitva vannak a boltok:

      http://www.magyarkurir.hu/hirek/vasarnapi-nyitva-tartas-europaban

      Böngészgesd.

      • http://sparhelt.blogspot.com Sparhelt

        Nem is említve azt, hogy van a kereskedelmi dolgozókon kívül egy csomó olyan munkahely, ahol teljesen elfogadott a vasárnapi munkavégzés, mint pl a közüzemi szolgáltatást végzők, a tömegközlekedési dolgozók, de akár az informatikusok és a távközlési dolgozók. Miért szükséges ekkora energiát fordítani a kiskereskedelmi dolgozók jogaira, ha más területeken a vasárnapi munkavégzés tilalma fel sem merül?

        • Vidéki

          Egy Sparheltnek sem lehet lehet könnyű belátni, hogy ahol nem feltétlenül szükséges a folyamatos üzem, ott meg kell adni a lehetőséget az alkalmazottaknak arra, hogy munkavégzési kötelezettség nélkül, szabadon rendelkezzenek a vasárnap eltöltéséről.

          Álláspontod alapján kellene szavazni arról is, hogy a bankok, önkormányzati ügyfélszolgálatok, iskolák stb. ne tegyék le a lantot pénteken délután 3-órakor (amikor szerencsés dolgozóik bevágják magukat autóikba és rohannak haza, mint a ketrecből kiszabadult fenevadak), hanem miként korábban a TESCO, a hét minden napján 0-24 óráig tartsanak nyitva és működjenek, dolgozhassanak orrvérzésig.

          • laczfinador

            Amiről beszélsz, az megvalósítható lenne más eszközökkel is, például annak előírásával, hogy egy (kereskedelmi vagy akármilyen) dolgozót egy hónapban legfeljebb mondjuk egyszer vasárnapra beosztani. És a boltok továbbra is nyitva lesznek, aki akar, vagy aki csak aznap tud vásárolni (mert mondjuk ez az egy szabad napja van), az tud és mindenki boldog.

            Sőt, a helyzet az, hogy amiről beszélsz, az sok esetben pontosan azért veszti értelmét, mert a hét közben meghosszabbított nyitvatartás miatt végeredményben még kevesebb effektív ideje marad a szerencsétlen dolgozónak magára és/vagy családjára.

            Valamiért nagyon fontos volt a kötelező zárvatartás mellett dönteni. Hogy, hogy nem sok (valamennyi?) CBA nyitva lehet, sőt, némelyik még piaccá is átminősíttetett ennek érdekében.

            Errefelé kotorássz szerintem, ha az igazságot keresed, ne a langyos kormányzati propagandával dobálózz.

          • Vidéki

            Nem merít tiszta forrásból.

            Ausztriában, Belgiumban, Angliában, Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Norvégiában, Svájcban sem mis-másoltak

            “annak előírásával, hogy egy (kereskedelmi vagy akármilyen) dolgozót egy hónapban legfeljebb mondjuk egyszer vasárnapra beosztani. És a boltok továbbra is nyitva lesznek, aki akar, vagy aki csak aznap tud vásárolni (mert mondjuk ez az egy szabad napja van), az tud és mindenki boldog.”

          • laczfinador

            A nevezett országok általában irányadó példaként szolgálnak, vagy csak akkor és csakis akkor, ha az aktuális kormányzati propagandát kell alátámasztani a velük való példálózással?

            A nevezett otszágokban is helyzetbe hoztak ezzel a rendelkezéssel kormányközeli cégeket?

          • Vidéki

            A nevezett országok példája nem támasztja alá a szerző politológus, szociológus, a Közép-európai Egyetem docense (de inkább propagandista) propagandáját!

            Egy tudóst az különbözteti meg a propagandistától, hogy a tudós, hajlandó racionálisan érvelni és ha teóriája a valósággal ütközik, akkor nem a valóságot veti el, hanem a teóriát.

          • zsolt kovacs

            Végig olvastam a ,,szóváltásod” a többiekkel…
            Elnézésed kérem hogy zavartalak a soraimmal, már látom nem hatnak rád érvek…
            Itt nem a szerző a propagandista, hanem te Kedves Vidéki…
            Ami nem baj önmagában, csak kérlek ne felejtsd el a propagandistát
            többnyire a gazdáik sem becsülik…
            Mint ahogyan a hazaárulót, besúgót, és a többi pragmatistát sem…
            Akinek nem inge, természetesen ne vegye magára…
            Elnézést hogy zavarhattam… :)

          • http://sparhelt.blogspot.com Sparhelt

            Azt hiszem te kevered a kötelezőt a lehetőséggel. A szabadon rendelkezés pont azt jelenti, hogy a piac, a lehetőségek döntik el a nyitva tartást és nem egy felsőbb hatalom. Amúgy meg örülnék annak, ha az érveinkkel tudnánk vitatkozni, nem pedig a nickneveinkkel. Ez így annyira vidéki..

          • Vidéki

            A szerző politológus, szociológus, a Közép-európai Egyetem docense szerinte “a polgárok alkotmányos jogainak gyakorlását még olyan ártatlannak tetsző kérdésben is megakadályozzák, mint a boltok vasárnapi nyitva tartása”.

            Jó lenne tudni, hogy népszavazással döntöttek-e erről az ügyről Európa civilizált államaiban, ahol kb 250 millió ember él?

            Ausztriában, Belgiumban, Angliában, Németországban, Franciaországban, Hollandiában, Norvégiában, Svájcban népszavazással döntöttek-e?

            Ha nem, akkor ebből, az Ökör.köri szemináriumokon azt a következtetést vonhatják le, hogy ezekben az országokban a polgárok alkotmányos joga sérül.

          • http://sparhelt.blogspot.com Sparhelt

            Alkotmányos joga akkor sérülne, ha mást szeretnének mint a jelenlegi rendszer, népszavazást szeretnének erről és ezt az aktuális hatalom megakadályozná. Azt hiszem te fogalmi tévedésben vagy. Nem attól alkotmányellenes a dolog, mert nyitva vagy zárva vannak az üzletek, hanem attól, hogy nem hagyják, hogy az emberek olyanná tegyék, mint amit szeretnének. Ha az emberek nyitva szeretnék, akkor nyitva legyenek, ha meg zárva, akkor meg zárva. A demokráciákban, ha valami nem tetszik a népnek, akkor lehet róla szavazni és a többség szava dönt.

    • Federalist

      Látom nem érted. Nem az a kérdés jó-e a boltbezárás vasárnap, vagy rossz-e. Az sem kérdés hány országban van. Hiszen nem is hinném hogy pont ez alapján vezették be. az a kérdés hogy a nép dönthet-e róla. Ha nem, akkor az nem demokrácia. Ezt a szerző tudja, mert ő politológus te meg nem tudod mert alapvetően nem érted a demokráciát. Legalábbis úgy látszik. Az irodalmi idézetekkel való dobálózás felesleges és nem tesz semmit hozzá az érvedhez.

    • zsolt kovacs

      Az összes ország amit felsoroltál, tőkeerős, stabil gazdaságú ország…
      Ezekben az országokban a dolgozóknak valós érdekképviseletük van…
      Ezekben az országokban a szakszervezetek nem ,,Gaskó” féle szakszervezetek…
      Ezekben az országokban a dolgozó heti 5 napi, 8-9 óra munkából megtudd élni…
      Egyedül is…
      De pl. Németországban, ahol én is élek, a családosok jelentős adó kedvezményt kapnak…
      Éves szinten több ezer euróban mérhetőt…

      Magyarországon a korlátozásokkal, azt a kis plusz pénzt vették el a dolgozótól, amitől jobban érezhette magát…
      Hónap végén is…
      Az egy sávos adó, meg egy gazdasági vicc kategória…
      Minél nagyobb a jövedelme az adózónak, annál jobban jár…

    • http://anonymand.blogspot.com anonymand

      Szokás szerint tereled a témát.
      Nem a vasárnapi boltbezárásról szól a poszt, nem az a gond.
      A gond az, hogy a fennálló hatalom minden eszköze, amellyel a demokráciát védeni kellene, látványosan nem tett semmit.
      Ez a téma, ezt kőne felfogni, ez ellen kell felemelje a szavát mindenki, akinek fontos a demokrácia.
      Mindenki, aki demokráciában akar élni.
      Legyen az vidéki, vagy nem vidéki.

  • mündég

    Demo- helyett inkább oligokrácia.

  • Harold Finch

    Már csak az a kérdés van-e értelme a klasszikus politológiának egy ilyen rezsimben, vagy kreminológiára lenne inkább szükség :)

  • transformer

    A szerző meglehetősen önkényesen osztályozgat: A “korlátozott társadalmi pluralizmus”, mint a Pinochet-rezsim, a görög fekete ezredesek, vagy a tömeggyilkos argentin tábornokok rémuralmának, vagy éppen a nácik hathatós segítségével létrehozott Franco-Spanyolországnak a jellemzője, akár szórakoztató is lehetne, ha ezek nem lettek volna tömeges gyilkosságokat elkövető rendszerek. Igazán érdekes lenne tudni, hogy a népirtást elkövető indonéz Suharto-rezsimet hová sorolná…
    Kuba és Észak-Korea egymás mellett említése történelmileg is ostobaság: Észak-Korea rezsimje magától választotta az elszigetelődést, Kubát viszont egy “liberális demokrácia” próbálja minden erővel elszigetelni több mint fél évszázada… Arról nem szólva, hogy a középkori módszerekkel, nyilvános megkövezésekkel és lefejezésekkel működő Szaúd-Arábiát pusztán “zárt tekintélyelvű” rendszernek minősíteni igen elnéző vélemény.
    Persze, ha valakinek a “magántulajdonra épülő piacgazdaság” a szent tehene, akkor törvényszerűen jut ilyen következtetésekre.
    Ami pedig a vasárnapi nyitvatartás körüli hisztériát illeti, az vihar egy kanál vízben. Jellemző az egész magyar politikai-gazdasági-kulturális elit színvonalára.

    • 7esbusz

      Ha csak vihar egy kanál vízben, akkor a hatalom miért próbálja – most már tényleg – minden eszközzel meggátolni? És ha a szerzőnek a “magántulajdonra épülő piacgazdaság” a szent tehene, akkor neked mi? A totalitárius diktatúra? Az átlag ember leszarja milyen rendszer van, ha valamilyen szinten tud boldogulni és van mit vesztenie, valamint ha a (pozitívból negatívba) változás folyamata lassú.

      • transformer

        1. A “hatalom” elég gyakran szokott ostobán viselkedni. De az a véleményem, hogy a hatalomnak nem az a fontos, hogy vasárnap nyitva vagy zárva vannak-e a szupermarketek (ezért maga a téma vihar egy kanál vízben), hanem az, hogy NEM akarja, hogy a közvetlen demokrácia elemei akár csak megjelenjenek a horizonton. De ha őszinték akarunk lenni, az előző hatalom sem akarta (rendszeresen populistáztak, ha népszavazásról volt szó), és ellenzékként is csak saját önző céljaihoz használná fel. Az oligarchia célja mindig az állampolgári kontroll lehetőségének minimalizálása.
        2. Az általam amúgy bírált szerző maga is jó néhány hatalmi típust sorol fel, nekem azzal van bajom, hogy önkényesen sorolja be ezekbe az országokat, és lólábként lóg ki, hogy a besorolásnál a magántulajdonú piacgazdaság szabályos menlevélként funkcionál a diktatúrákkal kapcsolatban. Egyébként (ha már arról van szó, mit látnék szívesen) a piacgazdaságnak léteznek vegyes formái, ahol a magántulajdonnal közel azonos méretű közösségi tulajdon is jelen van, maximális az átláthatósága, és mégis, sőt, éppen ezért, működtethető. Persze nem olyan “átlagemberekkel”, akik “mindent leszarnak” maguk körül, és az sem zavarja őket, ha lassan rohad meg körülöttük minden. Ezt az átlagembert is a hatalom segít kitermelni a tudatosan népbutító közoktatással, a rendszerszintű gondolkodást üldöző felsőoktatással, együtt a mindebben készséges partner – döntő mértékben – ugyancsak magántulajdonon alapuló médiával. Nem véletlen, hogy a “hatalom” ezeket az átlagembereket (avagy a zembereket) kedveli… – amúgy a liberális demokrácia fedőnéven emlegetett oligarchikus rendszerekben is.
        A “szent” magántulajdon – átláthatóság híján – jelentős mértékben járul hozzá a közpénz eltüntetéséhez, és ezzel a köztulajdon “működésképtelenségéről” szóló mítosz kialakításához.

        • Ferenczi Krisztián

          Javaslom utána nézni a közlegelők és a magánlegelők tragédiája című játékelméleti problémáknak. Matematikailag foglalkozik az általad boncolgatott témakörrel.

          • transformer

            Köszönöm, bár az nem biztos, hogy erről szóló egy mélyebb matematikai elemzést teljesen meg fogok érteni.
            De az igazi probléma mégis csak az, hogy mit kezdjünk a hatalommal, amely tudatosan él vissza a lehetőségekkel (mint pl. az MNB legutóbbi közpénz-transzformációja esetén) ? Vagy az EU (és a trojka) által a görögökre kényszerített privatizációt esetében, ahol az adós helyzetével visszaélve értéken alul kerülhet magántulajdonba köztulajdon ? Hogyan lehetne valódi, intézményesített társadalmi kontrollt megvalósítani legalább a köz ügyei felett ? Mert addig marad a kopaszok és Nyakók közti kötélhúzás a maga teljes röhejes mivoltában.

          • Ferenczi Krisztián

            Max a bizonyítást nem fogod érteni, bár játékelméletben még azok is elég szemléletesek. A végkövetkeztetéseket szép magyar kerek mondatokban odaírják. “Tehát ez és ez ide vezet”…

            A görögök: A görögök folyamatosan meghamisították minden adatukat, hogy még több kölcsönt tudjanak felvenni, hogy a demagóg ígéreteiket tartani tudják. Már 14. és 15. havi bért is bevezettek a közszférában – hitelből! -, ráadásul úgy felduzzasztották horribilis díjazásokkal, hogy végül abból is komoly probléma lett. Tehát kár itt a németekre mutogatni, vagy a többi hitelezőre. A görögök mentek oda, hogy “adjatok légyszi pénzt” A hitelezők kérdezték, hogy “oké, de előtte igazolnád, hogy a hitel nem borítja meg a mérleget túlságosan?” –> “Ó, persze nézzétek, itt vannak a legújabb kozmetikázott számaink, amivel elhitetem veletek, hogy egy kb stabil gazdaságba öntitek a pénzt.” A németeknek mit kellett volna mondani? “Szerintem hamisak ezek az adatok”? Tudod milyen diplomáciai hiszti lett volna abból? “Nem adunk!” És ebből?

            A görögök csaltak az € bevezetésnél, de amit kevesebben tudnak, hogy az EU-s pénzek politikai lenyúlását ők fejlesztették először tökéjre. Egyetemen fel lehetett venni EU-val foglalkozó specit még 2000 környékén – működés, szervezeti felépítés, létrejötte, stb, stb -, amikor nem voltunk még tagok. Egy komplett óra szólt a görög csalásokról, mik derültek ki és hogyan alakították át miattuk a pályázati rendszert vagy azok ellenőrzését – bár ahogy látjuk, még mindig nem lett tökéletes.

            Szóval a klasszikus bedőlt hiteles sztori zajlik. Apuka felelőtlenül túlköltekezett, majd a Bank vitt mindent, akik nyilván áron alul árverezték el amit találtak, azzal csökkentették a hitelt. Ha vki ennyire hülye országos szinten, majd a lakosság nem a korrupt vezetők fejét követeli + néz tükörbe, hanem inkább a hitelezőkét, azok inkább üljenek még vissza kicsit az iskolapadba, mert az “ok-okozat” sorozat valódi felelőseit nem igazán sikerült felismerniük.

          • transformer

            Ennek a levezetésnek viszont nem hiszek. Az ugyan tény, hogy a görög állam vezető oligarchiája felelős az ország helyzetéért, de akkor nem a lakosságot kellene büntetni, ami odáig terjedt, hogy az egészségügytől olyan mértékben vonattak el pénzt, hogy rákos betegek emiatt kerültek életveszélybe, a görög gazdaság pedig olyan recesszióba került, hogy abból így soha nem fog tudni kikerülni. Az euro bevezetésével kapcsolatos csalásban a Goldman Sachs volt a görög oligarchia készséges partnere, az ő anyagi felelősségük miért nem merül fel ? A német magánbankok miért ne tagadhatták volna meg a görög adósok hitelezését ? Azért nem tagadták meg, mert a féktelen mohóság miatt a rosszabb adós esetén elérhető magasabb hozamnak nem tudtak ellenállni.
            Az adósság jelentős része eredetileg magánbankok felelőtlen hitelezése folytán keletkezett, amelyet a trojka konvertált az EU-val szembeni állami adóssággá, hogy ezzel a felelőtlenül hitelező német, francia és egyéb bankokat mentse, mivel azoknak nem lett volna meg az a lehetőségük, hogy a görög államot kényszerítsék a megszorításokra.
            A 2015. január 25-i választások előtt az adócsalókkal összejátszó EB-elnök Juncker azt nyilatkozta, hogy “ismerős arcokat kíván látni” a választások után. Az ismerős arcok pedig az offshore-os tolvaj görög oligarchia emberei, hiszen hosszú éveken át kötötték meg egymással a sötét üzleteiket. A lakosság pedig hiába követelné a korrupt vezetők fejét, mert azok a korrupt EU-bürokrácia emberei !
            A jelenlegi “adósságkezelés” pedig ugyanúgy be fog dőlni, mint a korábbiak. Ezt már az IMF is belátta (részt sem vesz benne), csak az EU vezetése nem akarja elfogadni, mert a bankok mentésével belemanőverezte magát a szarba. Legközelebb ugyanis – a tőkés “jogállam” normái következtében – kénytelen lesz valóban az adófizetőkre terhelni az esetleges görög csőd következményeit.
            Az eurozónát pedig eleve selejtesen hozták létre, mivel ilyen gazdasági különbségek mellett alkalmatlan az EU közös pénzeként funkcionálni. Csak az a baj, hogy ma már ez a selejt mindenkire rádőlne, ha összeomlana.

          • Ferenczi Krisztián

            Válasszunk külön dolgokat.

            Kölcsönkérelem, dráma 2 felvonásban
            Azt gondolom, és ezzel persze nem muszáj egyet érteni, hogy bedőlt hitelek esetén a probléma legfőbb okozója az adós. Ő teszi meg az első lépést, folyamodik kölcsönhöz, erre senki nem kényszeríti. Bemegy az intézménybe, és elmondja, hogy mennyi pénzre van szüksége, a bank pedig tesz egy ajánlatot, hogy azt a pénzt milyen feltételekkel bocsájtja a kérelmező rendelkezésére. Ő dönt, hogy ezt elfogadja-e vagy sem.
            Az hagyján, hogy ő kezdeményez, azután a pénzzel is ő gazdálkodik jól, vagy éppen rosszul, a banknak semmi ráhatása nincs arra vonatkozóan, hogy adós milyen módon használja fel a pénzt. Ezzel kapcsolatban egyetlen kivétel van, az IMF, de ő nem bank, és ezért cserébe ad a piaci ár alatti kamatra kölcsönt, hiszen sokkal jobb ráhatása van arra, hogy a kifizetett pénzt vissza is kapja – alacsonyabb kockázat.
            A bank az elején egy bizalmi döntést hoz és vállal egy kockázatot.
            Tisztázzuk, mert fontos: pénz nyújtójának sosem érdeke és sosem játszik arra, hogy a kölcsönkérő bedőljön, UGYANAKKOR nem jótékonysági intézmény, hogy a pénzzel végül rosszul gazdálkodó hátradőljön.

            Ha a hitel bedől, akkor az adósnak vissza kell fizetnie amivel tartozik, vagy amennyit tud, ezt vállalta. Akkor is, ha emiatt elveszíti megtakarításait, és életkörülményei romlani fognak. Ez erről szól. És persze lehet próbálkozni máshogy csinálni, csak aztán nem kell meglepődni, ha emiatt végül senki nem ad újabb kölcsönt. Ez egyszerű ok és okozat. A szerződésben pont ezt vállalják, és a hitelezők kerek-perec megmondták, hogy ez a vállalás. Nem muszáj aláírni, ha nem tetszik, de ha már aláírta vki, akkor meg nem kell nekiállni verni az asztalt. Bárki, aki elmúlt 18 éves, tisztában kell lennie vállalásainak következményeivel, és azokat illik vállalni. És ha már ok és okozat. Nem véletlen, hogy a német bankok nem engedik csak úgy el a hitelt, mert ahogy a kölcsön vissza nem fizetésének is megvan az üzenete a külvilág számára, a hitel elengedésének is megvan. “Ja, ezt így is lehet? Akkor én sem fizetem vissza, bocsi :P” Miért csak a Görögökkel legyen kivételezés? Más országok nem kerültek nehéz helyzetbe? Akkor nekik miért ne engedjünk el vmennyit… Stb, stb…

            Hova tűnt a pénz?
            Ez egy közkeletű tévhit, hogy az államadósságokat ellopták, annyira népszerű, hogy blogot is írtam a jelenségről: http://kovetkezmeny.blog.hu/2015/08/02/sok_kicsi_sokra_megy_897 . Kivonatolom a lényeget, ha gondolod elolvasod a levezetést: Történt egy egyezség a lakosság és a politikusok között – Magyarországon is! Ez pedig így hangzik. “Drága nép! Az ajánlatom az, hogy ti hagytok minket tovább lopni, mi pedig nektek is szórunk kicsit a koncból, pl 13, 14 és 15. havi bér/nyugdíj formájában. Sőt, felajánljuk, hogy a béreket német színvonalra emeljük – vasutas fizetés 7-800 ezer Ft havonta!!!! -, annak ellenére, hogy a görög gazdaság ezt egyáltalán nem teszi lehetővé. Na, elfogadjátok?” És a nép lelkesen tapsolt, hogy “IGEN! Ha adtok nekünk is, akkor kussolunk, megválasztunk titeket és lophattok tovább! De jó, hogy loptok nekünk is!” És ez pont így történt. Az az adósság, amit felhalmoztak, az a görögök zsebében kötött ki 98%-ban, és 2%-ban lopták el. És a görögök szerint ki a hibás? Németország! 😀 Miért? Mert adott kölcsön! Most nem adna további kölcsönöket, de most meg éppen ez a baj. Ez a tipikus van rajta sapka, nincs rajta sapka esete.

            Ki nyert az üzleten?
            Senki. Ezt gondolom nem kell magyarázni. A görögök is megszívták, és úgy tűnik a német bankok is jól megszívják – illetve a német adófizetők. Csak a görögök mélyebben voltak, így nyilván őket jobban érinti.

            Valóban áldozatok a Görögök?
            Görögország folyamatosan csődbe megy, nem ez az első válsága. Egyáltalán nem indult rosszabb pozícióból, mint a németek, ők mégis elhúztak mellettük, annak ellenére is, hogy nyakukba szakadt egy máig elmaradottabb régió, a volt NDK. Észre kellene vennie a Görögöknek, hogy saját helyzetükért – függetlenül a fenti “adós hibás levezetésemtől” – ők a hibásak. Csak persze egy hasonlóan demagógiára nyitott, a hibákat folyton másokra hárító, mártír szerepben tetszelegni szerető “népről” beszélünk, amiről tanulmány is készült: http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=261%3Aaz-el-nem-mulo-feudalizmus Nagyon hosszú cikk, nem gondolom, hogy ezt most el kellene olvasnod, csak a grafiknokat fusd végig. Úgy mint etatizmus, szociális bizalom, tolerancia, szenvedők és cselekvők aránya a társadalomban, … . Érdemes megfigyelni, hogy a magyar lakosság milyen értékeket mutat fel.

            Van egy mondás: ha azt csinálod, amit eddig, csak azt éred el, amit eddig. Amíg a külső ellenségeket és okokat hajkurásszák, sosem fognak tudni felnőni a feladathoz, hogy egy gazdaságilag erős ÉS egészséges, a korrupciót nélkülöző, valódi piaci versenyen alapuló országot építsenek fel. Értem én, hogy drasztikus, amikor a havi 800 ezret kereső holnaptól csak 400 ezret keres, de hagy ne sajnáljam már ezért a hatalmas áldozatért őket. Igen, ki kellett rúgni egy rakás embert, akiket eleve teljesen feleslegesen vettek fel, mert semmi szükség nem volt a munkájukra. Ez ilyen. De azért nem nyomorban tengődnek az emberek, össze sem lehet hasonlítani a mostani állapotokat sem azzal, ami mondjuk Ukrajnában van, a 20-30 ezer Ft-os nyugdíjakkal, vagy ami mondjuk Szerbiában, esetleg Koszovóban. Még csak Magyarország szintjét sem közelítették meg, sem a nyugdíjak, sem a bérek, még mindig bőven előttünk vannak.

            Szóval úgy gondolom, kissé hangosabban verik a dobot, mint ahogy az indokolható lenne. Nézzenek szépen magukba. Nem miattam, nem a németek miatt, hanem saját maguk és jövőjük miatt. Ezt érvényesre tartom saját országunkra is. Nem véletlenül veszik meg az embereket kilóra drága ajánlatokkal, mert a népnek hatalma van dönteni. És dönthet úgy, hogy nem hagyja megát megvesztegetni, és hosszú távon gondolkozik. A többség nem így döntött. Nálunk sem.

          • transformer

            Ez az érvelés számos jól alátámasztott adatból egy – szándékosan – téves következtetést von le. Természetesen a népszerűség érdekében a kormányok szétszórnak némi alamizsnát a nép között is, de az adósság javát bizony a kevesek lopják el, akik nem feltétlenül politikusok (bár a görögöknél ez sem csekély), és nem feltétlenül néhány szupergazdag. A számításaiddal ellentétben mások azt mutatták ki, hogy a “100 napos program” csak egy kisebb részéért felel az államadósságnak, jelentős pénz ment el a túlárazott beruházásokra. Ezt pedig nem a nép, és nem a közalkalmazottak tették zsebre, hanem egy szűk, felső középosztályi kör. Az adóparadicsomokba kilopott pénz tekintetében is jelentős a hasonlóság Magyarország és Görögország között. Ez pedig azt jelenti, hogy mégis egy oligarchia szedi le a pénz nagy részét. Például a most indított lakásépítési adományok java is az ingatlanfejlesztő oligarchia zsebébe megy, tehát az adófizetők pénzéből egy burzsoá réteget gazdagít a kormány. De ez a szoclib társaság idején sem volt más: akkor Kókadék János és informatikus bandája gyűjtötte be a közpénzt, meg más ingatlanfejlesztésben érdekelt körök.

            De azért nem folytatom az alakérdésekről a vitát, mert bizonyos alapvető dolgokban soha nem fogunk tudni közös nevezőre jutni, ugyanis az alapelvekben van különbség.
            Van viszont olyasmi – és ebből indult ez az egész dolog – amiben lehet némi “esély”. Ez pedig a transzparencia: minden információ jusson el az állampolgárokig, ne lehessen semmit eldugni üzleti titok címén, tehát lássunk bele mindenbe, és bármely pillanatban elszámoltathatók legyenek nemcsak a politikusok, DE az a bizonyos oligarchia is. Kerüljön nyilvánosságra minden botrány, törvényekkel fedezett korrupció, és el kell zárni az “adóoptimalizálás” fedőnevű adócsalás lehetőségeit. Pl. azokat az utakat, hogy egyes cégek ne ott adózzanak, ahol a tevékenységüket végzik, hanem az EU adóparadicsomaiban; hogy a legnagyobb nyereségű globális cégek ne halmozhassanak fel ilyen vagyonokat, amelyekből olyan innovációkat finanszíroznak, amelyek megint csak egy szűk réteg számára elérhetők.

            Ami engem illet, soha nem voltam híve a német-görög szembeállításnak. Egyébként is volt KÉT olyan jelentős német parlamenti párt, amely végig kiállt amellett, hogy a bankármentalitás helyett olyan feltételeket támasszanak Görögországgal szemben, ami lehetőséget adna a kilábalásra a csődből. Ezt a nagyasszony és a vele koalíciós, meg őt támogató politikai erők eljátszották. De nem ez volt az első ilyen eset: amikor a görög válság kirobbant, számos közgazdász állt ki amellett, hogy az EKB hitelezze Görögországot alacsony kamatokkal; akkor ugyanis a jelenleginél sokkal kisebb volt az adósság. Ezt ugyancsak a nagyasszony és kormánya (meg a mögötte álló nagyburzsoázia) nem vállalta fel, mert “fegyelmezni” akartak. Az eredmény magáért beszél.

            Azt elhiszem, hogy a bankoknak nem eredendő érdeke az adós tönkretétele. Mégis felelőtlenül hiteleznek mindenütt a világon, mint a 2008-as subprime hitelezés is mutatja. Ennek oka pedig a versenyvallás: egyik sem akar lemaradni a profitról. Nem tudom (és nem is vagyok hajlandó) elképzelni, hogy az ártatlan nyugati (nem csupán német) bankok jóval a görög válság előtt ne látták volna, hogy hová vezet, amit csinálnak – ha valahol lehet tudatos összejátszásról beszélni, az közöttük és a görög oligarchia között lehetett – el akarták hinni a hamis adatokat, mert ez volt a rövid távú érdekük, és azt hitték, hogy az EU majd mindent megold. A politikusok súlyos felelőssége, hogy az elmúlt évtizedekben felszámolták a korábbi évtizedek banki korlátozásait, amelyek ettől a bankokat visszatartották, és ezzel az adósok felelőtlenségét is törvényileg korlátozták. A globális pénzügyi rendszert pedig áttekinthetetlenné tették. (A “prudens” banki viselkedést számos régi bankár sírja vissza.) Ez az “egyéni felelősségre” hivatkozó gazdaságpolitika viszont a “neoliberalizmus” csúfnévvel illetett akárminek a produkciója, és ezért a neokonzervatív globális kártevőktől az elveikből kivetkőzött, jövőelképzelések nélküli sodródó pszeudoszocdemekig az egész korrupt globális politikai (és az őket kitartó) gazdasági, valamint a megbízásukból a népeket butító kulturális (média !) és tudományos elitig mindegyik felelős. Információ és hatalom ugyanis csak az ő kezükben volt, és ezzel permanensen visszaéltek és ma is visszaélnek.

          • Ferenczi Krisztián

            Először is köszönöm, hogy időt nem spórolva ilyen részletesen megosztottad velem a véleményed, és ahogy így keretbe foglaltad, a jelentős részével egyet is tudok érteni, sőt, megkockáztatom, nincs egyébként olyan kardinális véleménykülönbség közöttünk, mint ahogy elsőre tűnik/tűnt – más irányból közelítjük ugyanazt, emiatt kicsit másra esnek súlypontok.
            A válság létrejötte, az áru nélküli kereskedelem, a rossz jutalmazási politikák, a gyenge szabályozások, … Ezekkel mind egyet tudok érteni és egyet is értek.

            Azt gondolom azonban, és ebben talán egyet tudunk érteni, hogy a folyamatoknak elengedhetetlen következményei a választók vagy éppen a hitelfelvevők. Nem csak a hitelnyújtók kapzsik, nem csak “odafent” vannak problémák, hanem “odalent” is.

            Ez egy többszereplős játék, amiben bármelyik fél változtat, a helyzet kedvezően alakul – politika-hitelezők-hitelfelvevők-választók. A bankok és a hitelezők egy létező igényre reagáltak: az emberi kapzsiságra. Mindenki szeretne saját lakást, saját autót, új telefont,… Most. Az igények egy részét mesterségesen teremtették a cégek, ebben nincs vita.

            Én nem a bűnbakkeresésre, inkább a megoldásra koncentrálnék. És SZERINTEM a megoldás a “nép” kezében van. De ha továbbra is a populista, jól láthatóan a valóságtól elrugaszkodott – “erőfeszítés (megszorítás) nélkül is ki tudunk jutni a gödörből” – embereket szavazzák meg nagy többséggel, addig hiába akarna változtatni a politika. Jön egy politikus, aki a valóságot mondja, és mi történik? Elbukik. Voltak korrekt bankok is. Mi történt velük? Mentek az ügyfelek ahhoz, aki adott kölcsönt, mert nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy mármint ők kockázatos adósok lennének, illetve messzebb akarnak nyújtózkodni, mint a takaró. A hiba szerintem a társadalomban van, a politikusok, a bankok, … Ez már csak a tünet, egy végeredmény.

            Ezért is gondolom, hogy a másokra mutogatás: meddő dolog. Nem más a hibás. Te, meg én. Ha a politikában az jut előrébb, aki valóban előrelátóan cselekszik, akkor ezek a politikusok lesznek már rövid időn belül is sokan. De amíg a populisták nyernek, akkor a populisták. A vevő/szavazó dönt, hogy hova adja a pénzét/voksát. Kicsit olyan ez, amikor emberek hisztiznek, hogy mondjuk páclével töltik fel a húst. Van jó minőségű hús a piacon. De ezek marginálisak, mert a vevők az olcsó szart veszik. A cégek reagáltak. Olcsó kaja kell? Megkapod. Ha minőségit fognak venni többen, akkor azt fogod megkapni. De majd nézd meg, hogy húsvétkor hogy veszi mindenki a vízzel teli olcsó kötözött sonkát, mert sajnálna kifizetni mondjuk 5 000 Ft-ot kilónként egy minőségű húsért. De vállon veregetésből és párezres FB megosztásból fel fog kopni az álla a minőségi húst gyártónak.

          • transformer

            “más irányból közelítjük ugyanazt, emiatt kicsit másra esnek súlypontok.”

            Ez az alapelvekben jelent különbséget, ami miatt nem “kicsit” esnek másra a súlypontok. Mindenekelőtt, azt az kifejezést, hogy populizmus, egészen másként értelmezem, mint ahogy a mainstream közgazdaságtanban és ennek következtében a médiában is használják. Populizmusnak pl. a bankok és hitelezők által (saját profitjuk növelése érdekében) nyújtott subprime hitelezést, valamint jobboldali politikusok által a baloldali szavazók lenyúlására irányuló propagandát tekintem. Ugyanis a jövedelmeknek kellene azt a szintet elérniük, hogy a felelőtlen hitelezésnek ne legyen tere, mert az “alul” keletkezett igények jelentős része jogos, azokat a fejlettség mai szintjén ki lehetne elégíteni. Helyette a hitelezést ajánlják, aminek a kockázatait a pénzügyekben jóval kevésbé tájékozott ügyfelek nem tudják átlátni. Nem azt vonom kétségbe, hogy a “zemberek” is hibásak, de messze nem akkora a felelősségük, mint a politikusoknak és a gazdasági elitnek nevezett maffiának.

            Azt sem tudom elfogadni, hogy a képviseleti demokrácia lehetőséget adna a megfelelő választásra. Nem látok olyan politikai erőt, amely az “alsó” 9 milliónak az érdekeit eséllyel tudná képviselni. Én nem 2010, hanem 1989 óta rühellem ezt a fideszes pojácát és bandáját, de semmi kedvem azokra az “igazmondó” politikusokra szavazni, akik mindent a munkavállalókra, nyugdíjasokra, munkanélküliekre, fiatalokra stb. akarnak terhelni, és azt a hazugságot próbálják eladni, hogy a megszorításokkal vissza lehet állni a “helyes” pályára, meg hogy nem baj az egyenlőtlenség, mert mindenkire “lecsurog” valami – elég megnézni a válság óta történteket a nyugati centrumban is.

            Tudom, hogy voltak korrekt bankok is. Akkor miért a többit mentették ki a “nép” kontójára ? Hol voltak a felelős hatóseggek, amikor Magyarországon ész nélkül folyt a devizahitelezés (nem fideszék idején !) ? Az nem hatósági fellépés, hogy alig olvasott helyeken “figyelmeztetnek” – ordítva deklarálniuk kellett volna, hogy az érintett bankok felelőtlenek és veszélybe sodorhatják az adósokat. Persze tudom, hogy a bankok ezt kikérték volna maguknak, de akkor megint csak ott tartunk, hogy a politika a globális oligarchia és annak helyi képviselői kezében van. Ezért lehet populistának minősíteni és már az első pillanatban a partvonalra szorítani azokat, akik valóban változtatni akarnának: mert a “nép” kénytelen elhinni, hogy úgysem lehet változtatni, és így lehet összemosni a médiában Bernie Sanderst Trampli Donáttal. Ehhez a gazemberséghez asszisztált az EU német irányítással a görög ügyben, és folytatja ezt most Portugáliában, sodorja a szélsőjobbra Franciaországot azzal, hogy a szocialista kormányt is ebbe az irányba tolja. Talán a semmiből nőtt ki a hazai kétharmad és posztkétharmad ? Nem, ez az igazmondókból és a 2006-2010 közötti időszakból nőtt ki – más kérdés, hogy az ideológiai alap is megvolt hozzá, amit a 2010 előtti kormányok és politikai hátterük soha nem opponált igazán, helyette az 1989 előtti rendszer primitív “kritikájával” és a “szélsőségek” összemosásával voltak elfoglalva.
            A húsvéti sonkával nagyon nem akarok foglalkozni, pár évvel ezelőtt én is megjártam valamelyik tescós köpedelemmel, de 5000 Ft-ért sem vagyok hajlandó venni, mert annyit NEM ér meg. Még szerencse, hogy sonkában a kettő között is van kínálat :-) Az ár és a minőség egyébként nem áll szoros összefüggésben: őszinte pillanatukban a fogorvosok is megmondják, hogy egy olcsó fogkrémmel ugyanúgy el lehet érni a fogak megóvását, sokkal többet számít a megfelelő alapos és “jó technikájú” fogmosás – de mindenki tud számos más példát is hozni más területről is. De ha a “nép” így gondolkodna, akkor kire sózhatná el pl. az Apple az “életérzést” sugalló telefonjait (és helyettesítsük ezt be autókkal, TV-kkel stb.) ?

          • Ferenczi Krisztián

            Ez sajnos nem az a fórum, ahol erről normálisan el lehetne beszélgetni. De mégis reagálnom kell :-/ A Fideszen kívül az összes párt szeretné visszaállítani a többkulcsos adózást, csak ezt egyik sem mondja ki. Pontosan tudják, hogy amit a Fidesz művelt az elmúlt időszakban, az totálisan kontraproduktív, hiszen az ország adóbevételei kb nem változtak, csak annyi változás történt, hogy az adóbevételek jelentősebb részét fizetik a szegények, a tehetősek meg adókönnyítést kaptak. Ez baromság volt, és hosszú távon a leszakadókkal egy “Argentin útra” került az ország, ami gettósodáshoz, és falakkal, fegyveres őrökkel védett lakóparkokhoz vezet.

            A megszorításra sokan negatívan gondolkodnak, de az alatt valójában az van, hogy: akkor fenntartható bármi, ha a bevételek meghaladják a kiadásokat, vagy egyenlő. Ha a kiadások haladják meg a bevételeket, akkor ott baj van. A megszorítás az, amikor megpróbáljuk a helyzetet kezelni, és a biztos bedőlés helyett megpróbáljuk egyensúlyba hozni a dolgokat. Ez nem rossz, ez kívánatos sok esetben. Ezt kétféleképpen lehet:
            1. Növelem a bevételek
            2. Csökkentem a kiadásokat
            Ez a matek. Általában a kettőt mixelni szokták, és ott van végtelen kombináció, hogy honnan veszek el, vagy hova adok kevesebbet. Az olyan struktúrájú országok, ahol az állami újraelosztás magas, ez mindenképpen problémás helyzeteket szül, ha bárki szeretné rendbe tenni a rendszert. Ilyen a görög, és ilyen sajnos a magyar is. A magyart most nyomja még egy borzalmasan rossz adópolitika, ahol a milliós keresetű több állami támogatást kap, mint aki éppen rászoruló.
            A görögöknél sem az volt a kérdés, hogy kell-e megszorítás, mert kellett, hiszen már mindent csak hitelből tudtak fizetni, illetve addig is hitelből fizettek mindent, hiszen az ország teljesítő képessége egyáltalán nem tette lehetővé azt a bőkezű költekezést. A kérdés az volt csupán, hogy mennyire és hol, illetve hol van az a pont, amikor a megszorítás negatív spirálba csap át.

            Görögország, ha úgy tetszik, csődvédelmet kért és kapott. Ez olyan, mint a személyi csőd. Igen, ha kell, a csődbiztos el fogja adni a vagyontárgyaidat árverésen, sőt a fizetésed jelentős részét is lenyúlja, a németek elég sok kedvezményt adtak, már megjelent az IMF jelentés, és benne volt a levegőben, hogy további enyhítéseket adnak, lehetett volna érvelni, és a németek is azt mondták: ha ezt és ezt egy évig megcsináljátok, ennyit és ennyit elengedünk! És ennek a határidőnek a végéhez közeledtek éppen. A viszony ott romlott meg, amikor a korábbi megállapodásokat és feltételeket fel akarta rúgni Sziriza – hiszen ezzel nyert választást -, miközben további pénzeket követelt! És itt borult meg minden. Jó próbálkozás volt, de nem véletlen, hogy végül Sziriza visszatáncolt.

            Továbbra se felejtsük el, hogy erre az agresszív és elég pofátlan követelésre a németek meghajolnak, az az összes szélsőjobbos/balos párt alá adta volna a lovat egész Európában. Tehát a Sziriza egy totálisan értelmetlen lépéssel sarokba szorította Merkeléket, aminél hiányzott az arany híd. Hibáztak, és nem véletlen, hogy sok német politikus is kritizálta a túl erős megszorításokat, de amint Szirizáék az asztalra csaptak az ultimátummal nem volt visszaút.

            A többiben egyet tudok érteni, banki és politikai elit felelősségében. Illetve feleslegesnek gondolom apró eltéréseken vitázni – vita a tudás cseréje, a vitatkozás a tudatlanságé.

          • transformer

            Ez az argentin út ugye a 2001-es csődhöz és polgárháborúhoz vezető út ?

            A Syriza valóban nem akarta elfogadni a korábbi kormányok által vállalt feltételeket, részben azért mert azzal nyert választást, hogy újratárgyalja a megállapodást, részben azért, mert ezek a feltételek nem csökkentették, hanem növelték az adósságot, mindezt a görög lakosság kontójára. A Syriza a népszavazás előtt azt kérte, hogy az EKB finanszírozza tovább a görög bankokat, hogy tovább tárgyalhassanak, viszont az EKB arra játszott, hogy a Syrizát sarokba szorítsa. Az ultimátumot tehát nem igazán a Syriza adta ki, bár tény, hogy részükről a népszavazás kétségbeesett lépés volt, aminek a következményeit nem gondolták végig, még próbálhattak volna tovább tárgyalni, de szerintem ez sem vezetett volna eredményre. Ebben azért nem fogunk egyetérteni, mert én a másik oldal véleményét is olvasom. Persze lehet azzal érvelni, hogy nem tudjuk eldönteni, ki nem mond igazat, de azt biztosra megtudhattuk, hogy az Eurocsoport ülésein még jegyzőkönyvet sem vezetnek, a döntések kamarilla-szerűen születnek, tehát az eurozónát (is) egy ellenőrizetlen, átláthatatlan testület irányítja.

            A történtek lényege azonban itt olvasható: “az összes szélsőjobbos/balos párt alá adta volna a lovat egész Európában.” Annyi pontosítással, hogy csak az ún. “balos” pártok zavarták őket (mármint a trojkát). Nem véletlen, hogy az egész történetben nem vagyok hajlandó német-görög ellentétet látni, hanem a neoliberális EU-bürokrácia és az EU-állampolgárok többségének érdekei közötti ütközetről, és főleg attól a félelemről van szó, hogy ezzel szemben megerősödhet egy baloldali alternatíva (a migráns-probléma még kapóra is jött nekik, mert azt eleve a szélsőjobboldal tudja tematizálni). A Syrizával szembeni áltárgyalás, majd a sarokba szorításuk egész Európa baloldali szavazóinak szólt, hogy akármit akarnak, úgysem fog menni, elégedjenek meg Hollande-okkal, Renzikkel, Sigmar Gabrielekkel, stb. A szélsőjobb előretörése messze nem zavarja őket ennyire, mert akkor ma Franciaországot sem szorongatnák esztelen megszorításokkal, ezzel Le Pen malmára hajtva a vizet.

            A matematikával elvben egyetértek, de az a véleményem, hogy az állami költségvetés arra való, hogy a közszolgáltatásoknak adjon, és máshonnan vegyen el. Ezeknek a működtetésére, fejlesztésére kellene szolgálnia. Ez pedig Magyarországon sem így működik, ráadásul kérdés, hogy milyen tekintetben van magas újraelosztás: sem a társasági adó, sem az egykulcsos szja nem magas, nem is szólva az áfacsalásokról és az “adóoptimalizálásnak” nevezett legalizált adócsalásról, melynek gyakori kedvezményezettjei a kormány által amúgy szidott multik. Igen magas viszont az alapvető cikkek és szolgáltatások áfája (más kérdés, hogy a rezsicsökkentés az egyik legostobább megoldása a problémának, egészen más módon és eredménnyel is be lehetett volna őket vonni a közteherviselésbe). A kormány nem “nemzeti középosztályt”, hanem legfeljebb nemzeti oligarchiát képes létrehozni.
            A Syrizával és más hasonló pártokkal kapcsolatban csak annyit, hogy szerintem ezeket nem csupán téves, de szándékosan félrevezető is szélsőbalosnak nevezni, ahogy az a médiában is divat. Klasszikus szociáldemokrata, jóléti programjuk van, felülről lefelé újraelosztással, demokratikus alapelvekkel, korrupció-ellenes, átláthatóságot követelő politikával, a nagy monopóliumok korlátozásával, a közszolgáltatások (oktatás, egészségügy, kultúra stb.) fejlesztésével, a nagy vagyonok és a spekulációs jövedelmek rendszeres megadóztatásával. Mindezt európai uniós szinten. Egyrészt, mert az EU-ra is nagyon ráférne egy ilyen program, másrészt abból a felismerésből kiindulva, hogy egy ilyen program ma már nemzetállami szinten nem valósítható meg.

  • Lajos Incze

    halkéssel darabolni a szart, csak hogy ne nevezzük szarnak, ostobaság

  • http://anonymand.blogspot.com anonymand

    “Van az a pont, amikor a demokrácia véget ér.” – és ahonnan nincs visszaút.
    A kormány eljutott Rubiconig és nem habozott átlépni azt.
    Alea iacta est, mondotta a hagyomány szerint Caesar.
    Mi pedig kijelenthetjük, hogy a jogállamiság el van vetve.

    http://kismalac.blog.hu/2016/03/04/rubicon_710

  • Gergely Kóródy

    én valahogy mégis irigylem őket. Nyolc párt a parlamentben, ebből hét kiegyensúlyozott erőviszonyokkal, koalíciós (konszenzuskeresési) kényszer kormányalakításhoz, meg ilyen demokratikus apróságok, amiről itt mi csak álmodhatunk a 44%=67% világában

  • hazajövet

    jó de akkor neki fognak mozsikálni

  • Gergely Kóródy

    mindig irigyeltem tőletek azt a pillanatot és azt az érzést, amikor a telepített barát-ellenség-felismerő rendszeretek berakja a libsi-nemzeti fakkok valamelyikébe az olvasottakat és felszabadultok a további gondolkodás feszengő kínja alól