A büntetlenség vége – Spanyolországban tucatjával indulnak eljárások korrupciós ügyekben

A büntetlenségnek vége – fogalmazott Angels Barceló, spanyol sztárrádiós szerdai jegyzetében, miután kiderült, hogy 78 személy ellen indít eljárást Fernando Andreu bíró az ún. black visa ügyben, melynek során 15,5 millió eurót tapsoltak el személyes költségeikre, a feltételezések szerint illegálisan, az egyik köztulajdonban lévő madridi bank vezetői 2003 és 2012 között. Az eldiario.es, oknyomozó eredményeiről ismert digitális lap felfedezése alapján indult nyomozásról mi is írtunk tavaly októberben:

Fantom bankkártyák Madridban

A Caja Madridnál a gyanú szerint 15,5 millió euró (mintegy 4,7 milliárd Ft) értékben használtak illegális bankkártyákat a takarékpénztár vezetői 1999 és 2012 között, a felügyelő bizottságok és az igazgatótanács tagjai, illetve tanácsadók utazások, éttermi és egyéb szolgáltatások vásárlására; ebből 2,1 millió eurót készpénzfelvételre. Összesen 86 személy „reprezentációs” költségeiről van szó, a vezetők mellett a felügyelő testületek politikai és szakszervezeti delegáltjai is érintettek; közülük 28-an még a pénzintézménytől való távozásuk után is használták a fantomkártyákat.

A kezdetben hallott érvek szerint a kártyákról mindenki tudott, ez afféle mellékes, természetbeni juttatás lett volna, az amúgy átlagosan 2,5 millió éves jövedelemmel rendelkező felső vezetők esetében is – a nyomozás frissen kiszivárgott eredményei azonban arra utalnak, hogy a bank mindent megtett a „black visa” forgalom elmaszkírozására, pl. az adóhatóság sem tudott róluk, egyfajta informatikai hiba formájában jelentek meg a könyvelésben, a reprezentációs költségek margóján. …

A kártyázók élcsapatában, a 437 ezer eurót elpaskoló Miguel Blesa bankelnök mellett három 450 ezer euró fölötti tételt találunk, egyikük az egykori kommunista párt és más szervezetekből alakult Egyesült Baloldal (IU, Izquierda Unida) delegáltja (ő a Bankia botrányai nyomán egyébként már kilépett a formációból). A listán a 4 „radikális baloldali” mellett 28 néppárti tagot találunk, de akadnak szakszervezeti megbízottak (10) és persze szocialista küldöttek (15) is, ami csak tovább mélyíti az amúgy is szakadéknyi kiábrándultságot, amelyet a spanyol nép érez mostanában választott képviselőivel kapcsolatban.

Arra is kitértünk, hogy a folyamatban lévő spanyol korrupciós dossziék közül nem is annyira a szóban forgó összegek miatt emelkedik ki az ügy. A takarékpénztár neve ugyanis nemcsak a pénzügyi szektorral összefonódó madridi politikai elit döntéseit idézi meg, de azt a 22,5 milliárd eurónyi segélyt is, amire e döntések nyomán szüksége lett a pénzintézetnek és utódjának, a több takarék összeolvasztásával létrejött Bankiának. A közelmúlt legnagyobb, közpénzből orvosolt pénzügyi fiaskóját ráadásul több százezer perelni készülő, vagy már pereskedő betétes és kisbefektető is imájába foglalta, akik a Caja Madrid szintén hírhedt termékein buktak nagyokat.

Végezetül pedig, egy olyan országban, ahol két év alatt (2014 nyaráig) 28.500 fővel csökkent az egészségügyben dolgozók száma, a sürgősségi ellátás az összeomlás szélén áll; három hónap alatt majd 27 000 család veszíti el a lakását; és a hepatitis C-ben szenvedő betegek tüntetni kényszerülnek, hogy a hatóságok ne tartsák vissza a gyógyszereiket… rosszul veszi ki magát, ha egy közfelügyelet alatt álló bank elnökéről, az ex-kormányfő intim barátjáról kiderül, hogy egymillió eurós, kedvezményes hitelt folyósított kvázi magának. Vagy hogy elődje bérét ugyan szükségesnek látta 18-szorosára emelni, de magánszeszélyeit is a vállalati kártyával finanszírozta: 21.936 eurót fizetett pl. egy borboltban, 916 eurót egy fagylaltozás alkalmával, vagy 4000 eurót Gucci Louis Vuitton szentélyeiben.

A feltételezések szerint tehát illegálisan folyt vircsaftból – a juttatások nem szerepeltek sem a szerződésekben, sem más vállalati dokumentációban – a Madridot 1995 óta kormányzó Néppárthoz (Partido Popular, PP) köthető figurákon kívül más pártok, munkaadói és munkavállalói szervezetek delegáltjai is kivették a részüket. Azaz, ha relatíve kisebb mértékben ugyan, de némi ellenszolgáltatás fejében asszisztáltak az ámokfutáshoz. Fernando Andreu, aki a Bankia-dosszié margóján fogott bele a fantom bankkártyák ügyének felderítésébe, egyelőre 29 személyt idézett be, köztük találjuk a legtöbbet költő egykori munkatársakat (lesz néppárti, szocialista, volt radbalos és szakszervezeti küldött is); illetve azokat – mert ilyen is volt! -, akiknek ugyan volt kártyájuk, de nem használták őket magáncélokra.

Az El País napilap kommentárja szerint a spanyol jogtörténetben példátlan eljárás összesen tehát 65 volt felügyelő bizottsági tagot és mintegy 20 felsőbb vezetőt érint. Külön érdekessége, hogy elindításában a civil társadalom, az alternatív sajtó és az antikorrupciós szervek is fontos szerepet vállaltak. Mint feljebb említettük, a black visa ügyről először a 2012-ben alapított, magát baloldali és anyagilag független sajtóorgánumként definiáló eldiario.es tudósított 2013 decemberében, kiszivárogtatva olyan 4 évvel korábban keletkezett emaileket, melyekben szövegszerűen is megjelenik, hogy adózási szempontból „black” kártyákról van szó. Ezzel párhuzamosan, 2012 májusában, a barcelonai „térfoglaló” tiltakozó mozgalmak első szülinapja táján indult a 15MpaRato nevű platform, amely Rodríguez Rato (nagytekintélyű spanyol gazdasági szakértő, volt néppárti gazdasági miniszter és ex-IMF-vezér, majd a Bankia pénzintézet elnöke) és a Bankia vezetősége  elleni pert tűzte ki célul. A 24 óra leforgása alatt 15 ezer euró adományt begyűjtő kezdeményezés mellett magánvádlóként jelentkezett 2 párt is, a jobbközépnek mondható UpyD (Unión, Progreso y Democracia) és az Egyesült Baloldal (Izquierda Unida, IU). Tavaly ősszel zárult le a Bankia auditja, ennek nyomán indított vizsgálatot black visa ügyben az Antikorrupciós Ügyészség, és így kerültek nyilvánosságra az eldiario.es korábbi forrásait igazoló bizonyítékok.

A Bankia-dossziéban az utóbbi 20 év több fontos politikai és gazdasági vezetője érintett, a vizsgálat jelképes célja voltaképp az is lehetne, hogy cáfolja vagy igazolja a 2011-ben óriási tiltakozó mozgalmakat generáló felháborodás egyik tételét: Ez nem válság, hanem egy nagy csalás! Fernando Andreu, a Bankia ügyet instruáló bíró különös gyorsasággal indított eljárása talán erre a társadalmi igényre is felel, és ez az akció mintha egy újabb epizód lenne egyes spanyol bírák, saját intézményük – a végrehajtó hatalomhoz ezer szállal kötődő igazságszolgáltatás – és a politikai szereplők között mostanában számos meglepetéssel szolgáló kalandos játszmában. Jó hónapja itt is tudósítottunk egy másik hősies bíróról, aki szintén jogtörténelmet írt: az ügyészség és a kormány masszív ellenállásával dacolva bíróság elé citálva egy királyi sarjat, Krisztina hercegnőt, akit azzal vádol, hogy férje, Iñaki Urdangarin adócsalásában közreműködött:

Spanyol premier: először áll bíróság elé királyi sarj Az 1975 novemberében, két nappal Franco halála után újrastartoló monarchia egyik legmélyebb válságának jelképévé vált a többek között adócsalással, sikkasztással, visszaéléssel és okirat hamisítással vádolt Iñaki Urdangarin és felesége, Krisztina hercegnő ügyében több éve folyó jogi és politikai küzdelem. I. János Király idén nyáron végre-valahára bejelentett lemondásához is hozzájárulhatott a királyi vő, Urdangarín egyesületéről Nóos-ügyként is ismert dosszié, amely az uralkodó rossz egészségi állapota és a megszorításokhoz kevéssé passzoló afférjai, így pl. peches elefántvadászata mellett már túlságosan nagy teher volt a spanyol állami intézményrendszer imázsának.

De épp egy hete került szabadlábra 200 000 eurós óvadék fejében a Néppárt pénztárosa, Luis Bárcenas, aki a PP és a spanyol demokrácia talán legnagyobb horderejű korrupciós ügyének, a Gürtel-afférnak egyik kulcsfigurája. Bárcenas a vádak szerint 15 éven át fizette a párt vállalati adományokkal táplált „B kasszájából” a néppárti vezetők, köztük az aktuális kormányfő Mariano Rajoy illegális bérkiegészítését, a Gürtel-ügyben vállalt szerepét az ügyészség 42 év börtönnel szankcionálná. A rácsok mögé 2013 júniusában került volt szenátor és pénztárnok, aki feltehetően súlyos titkok letéteményese, történetesen épp a PP múlt hétvégi kongresszusának előestéjén szabadult, miután családja 48 óra leforgása alatt előteremtette a 60 millió forintnak megfelelő összeget.A börtön kapujában, kamerák és mikrofonok gyűrűjében, első szavait volt főnökéhez, a jelenlegi kormányfőhöz intézte:

„Én nem üzenek semmit Mariano Rajoynak, bár az igaz, hogy megfogadtam a tanácsát, amit ezúton is köszönök: Luis tényleg erős volt.”

Luis, alias „el Cabrón” (kb. szemétláda) ezúttal is rászolgált a Gürtel maffiózói által adott, egykori művésznevére, arra az sms-re célzott ugyanis, amit Rajoy küldött neki, amikor fény derült Svájcban rejtegetett bankszámláira, ahol fénykorában mintegy 47 millió eurót óvott a spanyol adóhatóságok indiszkréciója elől. „Luis, légy erős!” – fogalmazott a 2011-ben választott miniszterelnök, aki azóta nyilvánosan ki sem ejtette egykori közeli munkatársának nevét, csak az „ a személy, akire utal” vicces formulával írja körül.

„A PP-nek egyáltalán nem kell tőlem félnie, de én vállaltam a felelősségkvótámat, és a felelősségen mindannyiunknak osztoznunk kell” – üzente még barátságosan és békülékenyen Bárcenas, és attól tartunk, sokak gyomra összeugorhatott csütörtök este a tévéképernyők előtt. A PP továbbra is úgy tartja, a pénztárnok illegális ügyleteihez semmi köze, magánvádlóként is felléptek volna, ha ezt az illetékes bíró jóváhagyja; Rajoy legutóbb múlt hétfőn fejtette ki, hogy – Bárcenas állításával ellentétben – nem tudott a B-kasszáról, és soha nem kapott feketén juttatást. A Gürtel-ügyben érintett személyek már nem párttagok, magénak a pártnak semmi köze az egészhez, és ezzel ők a sajnálatos esetet lezártnak tekintik. Maga a Gürtel-ügy, amelyben épp hat éve indult meg a nyomozás, szintén fontos fázisába érkezett a napokban.

Az ügyészség 10 napja adta közre jelentése, amely magáévá teszi az instruáló bíró másfél hónapja született következtetéseit, úgy véli, hogy a Francisco Correa nevével fémjelzett korrupciós hálózat néppárti felelősökkel kiépített szoros kapcsolatát arra használta, hogy közpénzekhez jusson. 2000 és 2008 között 8,4 millió euró értékben vélik bizonyíthatónak a szabálytalanul kötött szerződésekből eredő hasznot, és 125 évnyi börtönre taksálják Correa felelősségét, valamint börtönbüntetést kérnek további 41 személy esetében, amelyek közül a legfontosabbakat az El País az alábbi ábrán foglalta össze:

Sötétkék szín jelölik a PP volt pénztárosait, és világoskék a párt képviselőit, de a hálózat 2. embere, Pablo Crespo is a Néppárt galíciai tagozatát erősítette korábban. A 2015 végére várható perben tanúnak idéznék majd Esperanza Aguirrét is, aki a formáció madridi vezéralakja; és a pártot, akárcsak a volt egészségügyi minisztert, Ana Matót, aki azután kényszerült lemondani tavaly októberben, hogy a Pablo Ruz bíró bizonyítottnak találta, hogy a táblázatunkba is szereplő Jesús Sepúlveda volt felesége a Gürtel haszonélvezője volt, akárcsak maga a PP. Egyelőre ő a legmagasabb rangú áldozat az ügyben, ami az El País újságíróját idézve „a kilencvenes évek végétől 2009-ig behálózta a Néppártot”, amely a következő 12 hónapban számos helyi, regionális és országos választáson is vásárra viszi majd a bőrét. Kérdés, hogy a korrupciós afférokra eddig nem túl kényes PP-szavazók hogyan döntenek majd élesben, de a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a majd negyven éve működő kétpártrendszernek befellegzett, szocialisták és konzervatívok már együtt sem érik el az 50%-ot, a népszerűségét konszolidálni látszó Podemosszal és más alternatívákkal szemben. A büntetlenség vége? Ezt talán korai lenne kijelenteni, de az összbenyomás kétségtelenül az, hogy az elmúlt évek eredmény nélkül maradt akciói, a kudarcok és az állóvíz után mintha valami megmozdult volna Spanyolországban. Legalábbis közelebbinek tűnik az a pillanat, amikor a civil társadalom, a nyomozó hatóságok, az igazságszolgáltatás egyes szereplői és a sajtó erőfeszítései nyomán valódi következmények tűnnek fel a láthatáron. Ezzel párhuzamosan a politikai felelősség kérdése is másképp vetődik fel, a megszorításokkal kombinált korrupciós gyakorlat elutasítása olyan szintre ért, hogy az ebből is táplálkozó új formációk nyomásgyakorlása a hagyományosan alkukész partnereket is eltérítheti az eddigi iránytól.

Katalóniában például, úgy tűnik, épp tegnap tört meg egy politikai szövetséget egy másik, ezúttal adócsalással kombinált korrupciós eset, a Pujol-ügy. Az autonómiát kormányzó liberális jobbközép és kereszténydemokrata koalició (Convergencia y Unió, CiU) amelyet eddig kívülről támogatott a baloldali nacionalista Esquerra Republicana (Köztársasági baloldal, ERC), azzal vádolja partnerét, hogy hátba döfte. A hátba döfés a gyakorlatban abban nyilvánult meg, hogy a függetlenségpárti ERC, amely az önrendelkezés reményében fogott össze néhány éve korábbi legnagyobb politikai ellenfelével, a jobboldali konzervatív CiU-val, megszavazta, hogy az autonómiát vezető Artur Mas is kénytelen legyen beszámolni a Pujol-éra korrupciógyanús ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság előtt. A CiU, amelynek autodeterminációs (azaz a függetlenségről szóló referendumpárti) törekvéseibe jó adag politikai opportunizmus is vegyül, nemcsak a szövetség felrúgásával vádolja az ERC-t, hanem egyenesen a szuverenista processzus veszélyeztetésével. (Kissé sarkítva: ha te engem a korrupcióval piszkálsz, kereshetsz más partnert a függetlenségi népszavazásodhoz.)

Az ERC már valóban megóvta vagy hét ízben Artur Mast a felelősségvállalástól – és ahogy ez az ügy is jelzi, Katalóniában még van jelentősége annak, mi történik egy parlamenti bizottságban. A héten azonban betelt a pohár, feltehetően azért, mert január 27-én hallgatta ki az illetékes bíró az adócsalással és pénzmosással vádolt Jordi Pujolt, a katalán autonómia, a Generalitat élén 23 éven át, 1980-tól 2003-ig álló politikust. Az idén 73 éves, a politika legnagyobbjai között számon tartott nacionalista, jobboldali és katalán ikon tüntetők szitkai között érkezett a kihallgatásra, egy évtizedeken át eltitkolt andorrai bankszámla ügyében.

Hét gyermeke közül az egyik, Oriol Pujol ellen szintén nyomozás folyik korrupciós váddal, a párt főtitkári tisztét egy éven át betöltő politikus közbeszerzésekkel trükközött volna. A Pujol-família megtépázott hírneve, ami 2012-ben Oriol és a katalán közintézmények ügyeivel kezdődött, a volt President tavaly nyáron kipattant afférjával ma a legkellemetlenebb fázisba érkezett. Talán ezért döntött úgy az ERC, hogy tovább nem falazhat Masnak, aki nyolc éven át Pujol kormányában dolgozott, és követte őt a Convergencia pártelnöki székében is.

 

Hogy valóra válik-e Luis Bárcenas jóslata, és idővel többen is kitöltik-e a ’”felelősségkvótájukat”, az még a jövő zenéje… A büntetlenségnek bizonyosan nem lesz egyhamar vége. De az lehetséges, hogy a következmények ideje elkezdődött.

Dobsi Viktória

Tetszett a cikk? Ha hasznos kezdeményezésnek tartod az Átlátszót, szavazz ránk az Index on Censorship közönségszavazásán, hogy egy újabb nemzetközi díjjal öregbíthessük a hírnevünk. Független ember vagy? Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt. Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.