Csoda történt Romániában: megnyerte a választásokat a Facebook-generáció

Klaus Johannis, Románia új elnöke
Klaus Johannis, Románia új elnöke

Megtörtént a csoda Romániában: az elnökválasztások második fordulójában 55 százalékkal fölényes győzelmet aratott az a jelölt, akinek papírforma szerint semmi esélye nem volt. Az országos politikában zöldfülűnek számító Klaus Johannis elsősorban annak köszönheti győzelmét, hogy a választók torkig lettek ellenjelöltjének, Victor Pontának az arroganciájával és opportunizmusával.

Tegnapig azonban nem volt olyan közvéleménykutató, aki esélyt adott volna Johannisnak. A saját pártjának a legoptimistább mérései is legfeljebb annyit hoztak ki, hogy Ponta és Johannis között minimális a különbség, mindketten 50 százalék körüli eredményre számíthatnak a második fordulóban.

Végigbukdácsolt kampány

Az első fordulóban egyébként Victor Ponta a szavazatok 40 százalékát tudhatta magáénak, Klaus Johannis pedig 30 százalékkal végzett a második helyen. Ezt a 10 százalékos hátrányt nem lehetetlen ledolgozni, azonban mintha maga Johannis sem hitt volna abban, hogy ez sikerülni fog: a miniszterelnökkel való televíziós vitákat – ahogy egyébként a teljes elnökválasztási kampányt – béna kacsaként bukdácsolta végig, a legnagyobb jóindulattal is csak annyit lehetett mondani a szerepléseire, hogy nem készült eleget.

Johannis egyébként is nagyon más habitusú jelölt, mint amit eddig a románok megszokhattak. Halk szavú, kimért és mindenféle karizmától mentes – olyannyira, hogy támogatói sem igazán tudják, pontosan mit is képvisel: televíziós talkshow-jaiba percek alatt belealszik bárki. Ez azért is óriási hátrány, mert a románok szeretik a show-t, színpadias fordulatokat, ellenfelüknek keményen beszóló politikusokat, mely műfajnak a királya Traian Basescu most leköszönő államelnök (egyébként Victor Ponta sem teljesít rosszul ezen a téren).

Sikerpolgármester, ezen kívül semmi

Az eredetilag fizikatanár Klaus Johannis egy vidéki nagyváros, Nagyszeben polgármestereként tett szert országos hírnévre: a középkori hangulatú szász város az ő irányításával lett gyönyörűen felújítva a 2000-es évek folyamán, olyannyira, hogy ma a város Románia egyik legfontosabb turisztikai célpontja.

Johannis származása szerint ugyan szász (német), azonban mindig gondosan ügyet arra, hogy az etnikai kártyát ne lehessen kihasználni ellene: nemzetiségi kérdéseket sosem feszegette, mi több, nyilatkozataiban sokszor még a nacionalista román politikusokat is überolta. Sokatmondó, hogy az erdélyi jelölt programjában semmilyen formában nem szerepel az a szó, hogy „Erdély”.

Ugyanakkor Johannis sokat profitált az egykori romániai szász közösséget övező nimbuszból: a többség fejében a németek a csendes, dolgos, rendszerető és becsületes emberek, mindenki sajnálja tömeges kitelepedésüket Németországba a kommunista diktatúra idején.

Származását valamint a nagyszebeni sikert leszámítva azonban Johannisnak semmi nincs a tarsolyában. Az országos szintű politikába tavaly csöppent bele, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) akkori elnöke, Crin Antonescu meggyőzte, lépjen be az épp mélyrepülésben levő pártjába. Idén nyáron a párt elnökévé választották, majd – miután a keresztény-liberális (ACL) pártszövetségnek egyszerűen nem volt más, államelnök-jelöltségre alkalmas politikusa – jobb híján őt indították.

Saját csapata sem hitt benne igazán

Bukaresti elemzésekben többször olvashattuk azt, hogy Johannisban még a saját kampánycsapata sem hitt igazán. Titokban az utolsó pillanatig reménykedtek, hogy a jobboldali pártocskáknak sikerül összefogni, és valami épkézláb jelöltet találni, aki fel tudja venni a versenyt Victor Pontával és a mögötte álló, olajozottan működő pártgépezettel.

Ahogy az várható volt, Johannis a kampányban hibát hibára halmozott, a Traian Basescu és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által szervált magas labdákat egytől egyik elszalasztotta. Példaértékű, hogy amikor a szociáldemokrata párt vezető tisztségviselői (többek között Ponta apósa) ellen 90 ezer hektárnyi erdő törvénytelen visszaszolgáltatása miatt októberben bűnvádi eljárás indult, Johannis egy bukaresti parkban vett részt biciklizős kampányeseményen.

Victor Ponta az éjszaka már gratulált Johannisnak, és azt is bejelentette hogy nem mond le a miniszterelnöki tisztségről
Victor Ponta az éjszaka már gratulált Johannisnak, és azt is bejelentette hogy nem mond le a miniszterelnöki tisztségről

Johannis tehát nem a saját népszerűségének és meggyőzőerejének köszönheti győzelmét. Azok akik az ő neve mellé nyomták tegnap a pecsétet, sokkal inkább Victor Ponta és az általa képviselt politika ellen szavaztak. Bár az egész romániai politikai elitet átszövi a korrupció, a többség mégis Ponta pártját, a Szociáldemokrata Pártot tartja a mutyi, a helyi kiskirályok, és az előre lezsírozott versenytárgyalások melegágyának. Szintén ők voltak azok, akik több esetben megpróbálták leállítani Romániában az egyre látványosabb eredményekkel járó korrupció-ellenes harcot, és akik gyakorlatilag a teljes eddigi kormányzásukat a mostani államelnök-választásoknak rendelték alá.

Nagyon sok múlott a diaszpórán

A miniszterelnök egyébként minden valószínűséggel egy rosszul felmért döntésnek köszönheti a példátlan mozgósítást, ami végül a bukásához vezetett. A kormány ugyanis a külföldön élő románok számához képest nagyon kevés szavazókörzettel készült – nyilvánvalóan arra számítva, hogy az amúgy is inkább Johannisra szavazó külföldiek úgysem vállalják az esetenként több száz kilométeres utazást, majd több órás sorbanállást, és nem mennek el szavazni.

Ehhez képest már az első fordulóban is óriási sorok kígyóztak a külképviseleteken, a Facebook-on százasával osztották meg a feháborodott bejegyzéseket. A diaszpórával szimpatizáló románok a két forduló között több tízezres tüntetéseken követelték a kormánytól, hogy biztosítsa a szavazás lehetőségét a külföldön dolgozó románoknak – ez a kérés azonban süket fülekre talált.

Vasárnap aztán a közösségi hálókon sosem látott mozgósítás vette kezdetét – az eredményt pedig mára már ismerjük. Így győzi le a Facebook-generáció a nyugdíjasok, közfoglalkoztatottak és az elmaradott vidékek voksaival bebiztosított jelöltet.

Sipos Zoltán

  • dd

    azért ez érdekes: egy halk, készületlen, karizma nélküli, a saját csapata szerint sem esélyes jelölt győz, mert a népet felháborítja a hatalom arroganciája, kiáll az érdekei mellett és minden adminisztrációs terhet elbír, hogy kinyilvánítsa véleményét és dönthessen. Mindeközben Magyarországon a halk, készületlen, karizma nélküli, a saját csapata szerint is esélytelen jelölt közröhej tárgya lesz a polgármesteri választáson. “Johannisban még a saját kampánycsapata sem hitt igazán. Titokban az utolsó pillanatig reménykedtek, hogy a jobboldali pártocskáknak sikerül összefogni, és valami épkézláb jelöltet találni, aki fel tudja venni a versenyt Victor Pontával és a mögötte álló, olajozottan működő pártgépezettel” nálunk minden vezérellenes retorika ellenére a vezérek a menők

    • Harold Finch

      Én is erre gondoltam először, de a cikk túlzásba esik.
      – Johannisnak van karizmája (lásd Viking999 kommentjét)
      – van saját eredménye (Nagyszeben), nem csak egy bábu, mint Falus

  • Dénes Csala

    Itt a magyarázat és a hogyan :) Iohannis a győzelmet a közösségi médiának köszönheti! http://wp.me/pBH3w-4T

  • Viking999

    azért Johannisnak van karizmája….erdélyiként mondom

    • lényeglátó

      Kar izma, Karinthy módjára, lószaporító szerszámot kaphatunk tőle!

  • Laszlo Urszente

    kedves sipos zoltan, ha a facebook miat nyert Johannis mert a lemaradotak nem lattak mi tortenik a netten az szerintem nem igaz. h latta volna mindenki mi tortenik a diasporaban meg az orszagban meg azok is akiknek nincs internetjuk meg Tv juk meg azok is johannis ra szavasztak volna nem Mickire.

  • Laszlo Urszente

    amugy abban tenleg igazad van hogy sokan nem Johannis ra szavasztak hanem Ponta ellen, de ez van, varjuk a fejlemenyeket de szerintem fel ev kel hogy lacon valami.

  • lényeglátó

    A szász
    mindig cserbenhagyta, s mihelyt az ellentől kevesebb veszélyt, bár csak
    múlékony előnyt remélhete is, mindig a mellé állott, lett légyen az német
    török, tatár, oláh, labanc, vagy muszka. Más rossz tulajdona az önzés,
    türelmetlenség és zsarnoki hajlam, melyet gyakorolt nemcsak a társnemzetekkel,
    hanem még inkább a királyföldön lévő többi nemzetiség beliekkel szemben. Az
    énjének és saját érdekeinek rendel alá mindent, az soha nem ismerte az
    önmegtagadást. Orbán Balázs: a barcasági szászok jellemzéséből Székelyföld leírása
    VI. köt. 20. Oldal rövidítve.

  • ingyenebed

    az USA megy előre, Európa meg marad le.
    sztem abszolút bejött az konziknak az a régi félelme, hogy a jóléti állam erkölcsileg korrumpálja a társadalmat.
    nem árt ide egy kis Amerika, legalább felébrednek az népek a szendergésükből.
    egyébként meg megy itt a rinyálás ezerrel, de egy konkrét kifogás el nem hangzik.
    csak a nagy általános komcsi szöveg, hogy így a rohadt globalizáció, meg úgy a rohadt Amerika.
    mi a bajuk urak?

  • Mogyorósi István

    Az USA-nak akkora arányú az államadóssága, hogy ha azt arányában csak tizedével közelítenénk meg mi, már csődről vizionálnának, és legmélyebb bóvliba sorolnának minket.
    Az USA egy naaagy gazdasági lufi, ami bármikor kipukkanhat. Ha nem így lenne, akkor a pénzhatalmasságok (pl. Rockefellerek, Wartburgok) nem olyan finoman nyerészkednének a válságon, mint ahogyan azt mostanság teszik.
    Ami az USA-ban megy, az már jó ideje nem nevezhető liberálisnak. Az valami korcs képződmény.
    Aki a legalapvetőbb részleteket is képtelen észrevenni, az előbb tanuljon, mielőtt osztaná az észt!

  • ingyenebed

    télleg nem különb? akkor költözz az oroszokhoz.

  • ingyenebed

    nem a globalizáció az extrém, hanem a vámok, a mesterséges piacvédelem.

  • Mogyorósi István

    Nem érted? Nehéz? Te csak akkor vagy boldog ha szaros a szád?